Népújság, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-22 / 68. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1985. március 22., péntek

JÁTÉK AZ „ÖRÖK” SZERELEMRŐL

Színházi premier Zagyvaszántón

Részlet a Varsói melódiából: Zsurzs Kati és Benkö Péter

új

könyvek

Vasárnap délután fél 6. A kétezer lelket számláló község, Zagyvaszántó művelődési háza előtt gyűlik a közönség. Ritka alkalom ez: a Hatvani Galéria és Játékszín soron következő bemutatóját. Zorin Varsói melódia című játékát tekinthetik meg a színpadon. Az öltözőben Zsurzs Kati és Ben- kő Péter már készül a premierre, rendbeszedik jelmezüket, sminkelnek, csendesen beszélgetnek. A rendező. Petrik József idegesebbnek tűnik. Jön, megy, egyik cigarettát a másik után szívja. Ugyanígy teli van izgalommal Kiss István- né, a kultúrház vezetője: mennyien jönnek el. telt ház lesz-e ez alkalommal, bízhatnak-e a sikerben? Annál is inkább kérdés ez, mivel a hatvaniak mind a négy előadását lekötötték.

Végül néhány foghíjtól eltekintve megtelnek a széksorok, ami nagy szó. mert hasonló estre még nemigen került itt sor. Talán, ha szétviszik a hírét a nézők, ha jól szórakoznak: a következőn már táblás ház is lehet. Mostmár csak azért kell szorítani, hogy az itt levők ráhangolódjanak a látottakra, átadják magukat a történetnek.

A várakozás izgalmát az az elcsöndesülés követi, amelyet jól ismer a színházba járó. Szinte szertartásosan némulnak el az emberek, megéreznek valamit az ősi misztériumból, amelyet az előadás jelent. Minden színész tudja, hogy ez az a pillanat, amikor meg kell jelennie. S máris egy hangot hallunk, amely messze sodor térben és időben. Emlékezik egy olyan pillanatra, amely közvetlenül a háború után volt: a bekének, a győzelemnek örvendő Moszkva egy estéjébe érkeztünk. Chopin- hangversenyen vagyunk, ahol egy fiatal lány — akit Zsurzs Kati alakít — várja barátnőjét. Helyette egy meglehetősen modortalan és kevéssé zeneértő. ám annál jó- képűbb fiú érkezik. A Ben- kő Péter megformálta fiatalember azonnal csapja a szelet a szép teremtésnek, aki mint kiderül: lén gyei.

Tanúi vagyunk a szerelem kialakulásának. ahogy az újabb és újabb találkozások mind közelebb viszik egymáshoz a két ifjút. Gyönyörű és örök ez a játék: a törvények viszont durván beleszólnak a románcba. Lehetetlenné válik házasságuk a fennálló rendelkezések értelmében, így el kell válniuk. Még két alkalommal láthatjuk őket együtt: tíz.

majd húsz év múlva. Egy évtized még nem oltotta el a lángokat, de kettő már jóvátehetetlenül elmosta az emlékeket, szétszakította a kötődést.

Kevesen lehetnek olyanok, akiket nem érint meg ez a mű. Alig van olyan ember, aki ne őrizgetne magában a másik nemhez való kapcsolatában olyan emléket, amely ne hasonlítana a darabbéli helyzethez. Ráadásul a legfájóbb a beteljesületlen- ség, a reménytelenség. Ilyen úton jut el hozzánk a szerző mondandója. Figyelmeztet ez az alkotás arra, hogy jobbik énünk, fogékonyabb valónk elhamvadhat, végérvényesen eltávolodik tőlünk fiatalságunk. „Elzúgnak forradalmaink” — mindaz, amit fellángolásaink teremtenek. amikor még nem tudatosan fogjuk át a világot, hanem érzelmeinkkel talán még pontosabban érzékeljük mi az igazság, mi jelenti a valódi egymáshoz tartozást.

Talpraesett, mai lányt formál meg Zsurzs Kati. Olyat, aki nagyon pontosan tudja, mit és hogyan kellene csinálni az életben, csakhát a „mamlasz” férfiak nevelhe- tetlenek, de kamaszos szertelenségükben „kibírhatatlanul” szeretetreméltóak. A színésznő egyéniségének legmélyéről fakadt az alakítás, talán a nézők a darab után nem is hinnék el hogy másmilyen. Voltaképpen róla szól az egész játék, Zorin valószínűleg a női nemhez való egész viszonyát beleírta ebbe a műbe. Olyan figurát gyúrt, aki valóságosabb, mint

Kiss Istvánné, a művelődési ház igazgatója

a másik alak, hitelesebb. Már-már lelép a színpadról, annyira életszerű. A Benkő Péter alakította fiú sokkal inkább a nő hatása alatt áll, az ő lendülete, ereje sodorja pályáján.

De talán így van a valóságban is. Ha nem is valljuk be, mi férfiak a nők alakító, formáló kezében vagyunk. Sokszor szeretettel, sokszor haraggal, játékkal — de mégiscsak a maguk képére formálnak bennünket. Persze lehet, hogy a „másik oldalról” az ellenkezőjét látják ennek.

A rendező, Petrik József világos, tiszta ívelést adott ezeknek a gondolatoknak, jól teremtette meg a környezetet. kitünően értelmezte a jeleneteket. Valóban elhisz- szük neki, hogy pillanatok alatt évtizedek telnek el. A közönség jól veszi a ooéno- kat. de ezen túl kitűnően reagál minden rezdülésre. Értik, érzik, mire „esküdött össze” itt a szerző, szm.tsz és rendező. S akik talán még élőben soha nem láttak színházi előadást, azok is jól követik a látottakat.

A Hatvani Galéria és Játékszín vállalkozása ezen az estén is a közművelődés ügyét szolgálta. Olyan helyre vitte el új bemutatóját, ahol ezáltal „megtört a jég”. Azok, akik tanúi voltak a sikeres premiernek, bizonyára szomszédaikat, rokonaikat barátaikat is rábírják arra, hogy eljöjjenek a következőre. Legalábbis a művelődési ház igazgatója szerint ez a legjobb hírverés: ha azon sopánkodnának, hogy úgyse jönnek el az emberek itt ilyesmire, akkor nem is lenne érdeklődés. Így azonban megízlelik az előadás varázsát, s előbb-utóbb színházértő közönség alakul ki itt is.

Gábor László

A Magyar Századok című sorozat a Szépirodalmi Könyvkiadó jó néhány igényes vállalkozása közül is egyike a legértékesebbnek. Az ötvenes évek végén indult, szép nekibuzdulás után lassan-lassan elsatnyult. pedig olyan nagyszerű művek jelentek meg akkor e sorozatban. mint például Bethlen Miklós önéletírása. Ta- nárky Gyula naplója stb. Volt olyan időszak is — 1964 és 1974 között —, amikor tíz év alatt csupán egy mű jelent meg. Az utóbbi néhány évben élénkülni látszik nemcsak kiadása, de a közönség érdeklődése is. 1978-ban szinte új folyama indult a sorozatnak, mely a forradalom és szabadságharc, majd a megtorlás, az abszolutizmus korszakának feldolgozását tűzte ki céljául. A legújabb A föld megőszült címet viseli (válogatta Tóth Gyula), s a Bach-korszakta ad bepillantást, eddig talán soha nem látott mélységgel és élességgel. t\ több mint ezer oldalas gyűjtemény első része a hatalmi gépezet kiépülését, Bachot és rendőrségét, a kémek és besúgók világát mutatja be, nem éppen szívderítő olvasmányként. Szilágyi Sándor, a későbbi neves történetíró a cenzúra viszonyait, mindenre kiterjedő hálózatát és hivatalát mutatja be. Kevésbé köztudott, hogy az 1850- es években különböző ellenállási kísérletek bontakoztak ki Magyarországon, melyek meghiúsulását könnyen megérthetjük, ha már olvastuk az előző részt: az önkény- uralom kémvilágát bemutató emlékiratokat, naplókat. Kihallgatási jegyzőkönyvekből, merényletekről és szervezkedésekről olvashatunk Gasparich Márk Kilit, Libé- nyi János, Figyelmessy Fü- löp, Orbán Balázs, Koós Ferenc, Deák Farkas leírásaiban. Ez utóbbi emlékiratnak a szerkesztő — a műből vett idézettel — ezt a címet adta: Részint megőrültek, részint kedélynyavai.vába estek. De nem sokban különbözik tőle Vasváry Ferenc sóhajtása sem emlékiratának elején: összevertek téged fiam, ki cselekedte ezt

veled? Nagyon érdekesek a korona elrejtéséről szóló leírások Bónis Sámuelné, Házmán Ferenc, Szemere Bertalan tollából.

A magyar könyvkiadásnak mindig kedvelt és sikeres vállalkozása volt az anekdotagyűjtemények kiadása. A magyar anekdotagyűjtők közül mindmáig a legtermékenyebb Tóth Béla, kinek hatkötetes Magyar anekdota- kincs című gyűjteménye több mint fél százada vár új kiadásra. A Helikon Kiadó most nem ezt adta ki, hanem a Mendemondák című kötetét A világtörténet furcsaságai alcímmel, vagyis gyűjtésének nem magyar vonatkozású anyagát, persze ez az összeállítás legalább annyi érdekességet, meghökkentő dolgot tartalmaz. Egynéhány a sok közül. Mit ;s mondott Kálmán király a boszorkányokról? Hogyan szökött meg Casanova a velencei ólomkamrából, szánkózott-e nyáron Mária Terézia, saját találmánya végzett-e Guillotin doktorral, mit mondott hóhérának Marie-Antoinette, feléledt-e Haynau a boncasztalon? Sok, világot járt ál- vagy igazi történet foglalkoztatta az emberek fantáziáját. Elindult valahonnan egy kis pletyka, s mire visszajutott, fantasztikus történet kerekedett belőle. Mindenesetre ma is nagy érdeklődéssel néha borzongással és nagy élvezettel olvashatjuk őket.

Hasonló jellegű — csak valamivel komolyabb témájú — a Helikon Kiadó másik könyve, Kertész Manó Szokásmondások című gyűjteménye. Nem szólásniondá- sok. hanem olyan mondások, amiket szoktunk mondani, de eredetét rendszerint nem ismerjük. Például: veremre visz, verembe esik, egy gyékényen árulnak stb.. melyekből közmondások is eredeztethetek, vagy legalábbis azt gondoljuk. Holott, mondjuk, az Aki másnak vermet ás, maga esik bele éppen nem a népi vadászatból származik, hanem a Bibiliából. Kertész könyve felöleli nyelvünk művelődéstörténeti emlékeinek szinte teljes tárát.

Gyülekezik a közönség, az előtérben a darab rendezője figyeli őket (Fotó: Szabó Sándor)

X

SZŰCS MARIANN:

Tepsi

A játékterem egy kiszu- perált pinceüzlet helyén nyílt. Egyik napról a másikra hatalmas neonreklám fickándozott a bejárat felett: ..HIGH PLAY PLAYER”. Hol a „play”, hol pedig a „player” villogott. Fejmagasságban egy tábla figyelmeztetett a lejárati lépcsőkre, persze magyarul.

Tepsi, ötszáz forintost szorongatott a zsebében, boldog volt. Végre játszhat! Végre ő nyerhet! Vesztesége legföljebb az a páncélos, amit megzabál a gép. Irtó jó játék ez. Rúghatja, szidhatja, nem szól vissza. Villog, kacsingat, zörög zubog. pörög. És ami a legfontosabb, itt ez az öt kiló a zsebében, egész este gom- bozhat a videók előtt is.

Tepsi magabiztosan nyomta le a játékterem ajtaján a kilincset. A cigarettafüst szinte visszalökte egy lépcsőfokkal feljebb, a fejét is majdnem beverte. Nagy lélegzetet vett, és hanyagul berúgta az ajtót. Megállt és

a sűrű füsthöz szoktatta a szemét. Jóleső érzéssel kapaszkodott a zsebében levő ötszázasba. A pénztárosnő, tartósítva a füsttől, kicserzett arcán szétszakadt -egy széles vigyor.

— Mi van, Tepsikém, he?

— öt kiló. Váltsd be! — lökte a pénzt Tepsi a nő elé, és mint egy amcsi film hőse, feszülten zongorázott ujjaival az apró pénztárnyílás ablakában.

— Ne pöcköld már, megőrjítesz! — vakkantott rá a nő, majd villámgyorsan leszámolta a zsetonokat.

— Kösz.

— Számold le, hogy rendben legyen!

— Tutti, hogy okésan le- perkáltad, agyő! — fordult a sarkán körbe Tepsi, és hosszú, nyújtott lépésekkel elindult a füstködbe. A zsetonok sose látott-érzett mértékben masszírozták a combját. Mind a két nadrágzsebe tele volt velük. Kívülről tudta, hogy melyik flipper

mit tud, melyik videón vannak a legbaróbb játékok, de most csak állt, és őrült kábulatban morzsolgatta zsebében a zsetonokat. Most annyit játszhat, amennyit akar! Nem kell lejmolni a haveroktól egy tízest, nem kell megalázkodni egy menetért. Tepsi bárónak, hercegnek, királynak érezte magát. Sőt! Mint a luxus filmek bankot robbantó aranyifjúja! ötszáz forintért itt hever előtte minden flipper, minden videó!

Srőder, az első béből közeledett Tepsi felé. összeráncolt homlokkal, szinte behorpadt a feje, szívott egy agyonmorzsolt cigit. Amikor Tepsi elé ért, kiguvadt szemmel nézte a fiú dagadt zsebeit.

— Ez? — mutatott a zsebekre.

— Van — vont flegmán vállat Tepsi.

— Fizess be engem is!

— Megbuggyantál, haver?

— És én, amikor jöttél a múltkor, nem szívóztam ! Na, adj egy zsetont!

Tepsi hunyorított, aztán lassan előhalászott egy gyűrt cigarettát. Srőder szolgálat- készen adott tüzet. Tepsi mélyet szippantott, aztán lassan karikákat eregetett. Szerette volna félrelökni Srődert, átlépni rajta, mert saját magát látta, ahogy

kunyerál egy vacak zsetont, emiatt a rohadt játék miatt, mennyire kiszolgáltatja magát az ember! Ez az őrület! Behunyta a szemét, de így is tisztán látta, ahogy Srőder csörgő nyállal áll előtte, ahogy a pincsikutya szemeit ráfüggeszti, ahogy izzadt tenyerét a seggihez törüli. Csóró kis pancser!

— Legalább egyet adjál, he! — remegett Srőder, mint a narkó nélkül maradt kábítószeres. — Egyet, az istenért!

Tepsi laza mozdulattal, mint egy nylon függönyt, eltolta Srődert, és egyenesen a kedvenc flipperéhez ment.

Srőder egy évvel volt fiatalabb Tepsinél, de alkata kisportolt, erős vállakkal. kétezer olyan szélesnek nézett ki, mint a másik fiú. Könnyedén megragadta

Tepsi dzsekijét, és magához rántotta.

— Ide figyelj, te mocsok! — sziszegte.

— Eressz! — nyögte ki Tepsi.

— Honnan van ennyi pénzed, mi?

A teremben egy pillanatra mindenki odakapta a fejét, aztán csak röhögtek, né- hányan sörös üvegeket emeltek a fiúkra, aztán kattogott tovább az őrjítő játék. Csak pröttyögést, búgást. csilingelést, berregést, nyekergést, koccanásokat, puf- fogást lehetett hallani. Emberi hang nem keveredett a gépek cürmékelésébe, gar- gagyolásába, sípolásába.

— Kopj le! És semmi közöd hozzá! — kapkodta a levegőt Tepsi, és úgy fickándozott Srőder markában, mint egy riadt giliszta.

— Sose volt ennyi zsetonod. A rohadt életbe, köpd már ki, hogy honnan van a lozsó! — türelmetlenkedett Srőder.

— Oké. Csak eressz már el, mert megfulladok !

Tepsi arca lassan visszanyerte eredeti sápadt színét. Megigazgatta dzsekijét, fésűt vett elő, és gondosan hátrafésülte haját, mint a kedvenc punkegyüttes szólóénekese. Megnyalta a szája szélét, és mélyen belenyúlt a zsebébe.

— Nesze — adta Srőder kezébe a maréknyi zsetont —, aztán kuss! Kuss az egészről érted ? !

Srőder bambán nézett a fiú után. Ez teljesen lökött, gondolta. Imbolyogva ment Tepsi után. markában a zsetonokkal.

— Te, visszaadom. Meggondoltam magam — nyomta a flipper tetejére a színes bogyókat.

— Most meg mi a bajod, mi? — kapkodta össze a legurulni készülő zsetonokat

Tepsi, de maga is érezted hogy ez az estéje már gallyra ment.

— Rohadt egy dolog lehet, ha ennyi pénzed van. Loptad, nem?

Tepsi nem felelt. Mi köze ennek a bugris Srődemek ahhoz, hogy honnan van neki pénze? És egyáltalán?

— Honnan van?

A teremben gurguláztak a flipperek, őrjöngve kavarogtak a szintetizátorok hangjai, diszkréten szisszentek fel a nyitásra készülő sörösüvegek. Tepsi a flipper lapjára kirámolta a maradék zsetonokat, és Srőder haját megragadva verte a zsetonokhoz a fejét.

— Nesze! Edd meg! Játssz! Na, nesze! — kiáltotta eszelősen, majd hirtelen sarkon- fordult, és kivánszorgott a teremből.

Amikor fölkapaszkodott a járda szintjére, két vele egyidős lány bokázott el előtte. Ránéztek, aztán összevihogva tovább mentek. Tepsi köpni szeretett volna, leköpni saját magát. Aztán lassán cigarettát vett elő, belehunyorított a fellobbanó láng fényébe és rágyújtott. Az állomásra ballagott, leült egy padra és gondolkodott. Mi a jó istent hazudjon az anyjának? Miért fújta meg azt az ötszázast? Miért?