Népújság, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-14 / 61. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. március 14., csütSrtSk Megkoszorúzták dr. Mező Ferenc sírját Száz évvel ezelőtt, 1885. március 13-án született Pölös- kefőn, dr. Mező Ferenc, a magyar és a nemzetközi olimpiai mozgalom egyik kiemelkedő személyisége. Gyerekkorától kezdve rendkívüli vonzódást érzett a sport és a testnevelés iránt, s iskolai, majd egyetemi tanulmányainak befejezése után mind többet foglalkozott az olimpizmus kérdésével is. A középiskolai tanár igen sok, többségben az olimpiával kapcsolatos értekezést, könyvet írt, s 19^8-ban Amszterdamban „Az olimpiai játékok története” című munkájával szellemi olimpiai bajnoki aranyérmet nyert. Dr. Mező Ferenc a felszabadulást követő években mind nagyobb szerepet kapott a magyar sportmozgalomban, majd 1948-ban megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjává. Ebben a funkciójában az egész magyar sportéletnek is nagy nemzetközi tekintélyt vívott ki. Az 1961. november 21-én bekövetkezett haláláig volt tagja a NOB-nak. Szerdán, születésének századik évfordulóján a Kerepesi úti temetőben megkoszorúzták síremlékét. Schmitt Pál, az GTSH elnökhelyettese, a NOB tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság és az OTSH nevében tartott megemlékezést, méltatva dr. Mező Ferenc pályafutását, fáradhatatlan munkáját a magyar sportért, a nemzetközi olimpiai mozgalomért. Ezt követően Schmitt Pál, Papp László, Gerevich Aladár és No- vák Ilonka, egykori olimpiai bajnokok tették le a sírra a megemlékezés koszorúját, majd a családtagok, a BTSH, a Testnevelési és Sportmúzeum és a TF képviselője helyezett el virágot a síron. Csak röviden... A területi selejtezőkön legjobb helyezést elért 32 csapat részvételével kerül sor a családi asztalitenisz- verseny megyei döntőjére, melyet március 30-án 14 óra-, kor rendeznek meg Egerben, a Gárdonyi Géza Gimnázium tornatermében. ★ Egri TANÉP—Karcag 169 84 (81—33). NB Il-es férfi kosárlabda-mérkőzés, Eger. V: Pázsitka. TANÉP: Káló 11, Petru- csik 18, Nádai 31, Franko- vics 14, Sipéki 32. Cs: Ko- repta 22, Molnár J. 25. Molnár I. 14, Ringer 2. Edző: Komenczy Lajos. A hazaiak sziporkázó játékkal nyertek a mezőny egyik leggyengébb csapata ellen, a mérkőzés során 18 hárompontos kosarat dobtak! Az együttes valamennyi játékosa dicséretet érdemel. A forduló következő találkozóját a TANÉP a DUSE ellen vívja Debrecenben. •k Április 28-án Egerben, a 9-es számú általános iskolában kerül lebonyolításra az északi területi kötöttfogású serdülő egyéni birkózó- bajnokság. A nevezéseket április 22-ig kell eljuttatni a Heves megyei Birkózó Szakszövetség címére. ★ Kedden három elmaradt labdarúgó-mérkőzést játszottak az angol bajnokságban, s a Videoton UEFA Kupa-beli ellenfele, a Manchester United is érdekelt volt, méghozzá rangadón. A MU Londonban győzte le a Tottenham csapatát. 2—1 arányban. A 43 000 néző előtt Hughes és Whiteside lőtte a manchesteri gólokat, ezekre Falco válaszolt. ★ Március 16-án, szombaton 9.30 órakor országos IV. osztályú párbajtőr-versenyre kerül sor Egerben, a dr. Münmich Ferenc utcai edzőteremben. ★ Hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére négyfős csapatok részvételével természetjáró túraversenyt rendeznek március 23-án 9 órától Mátraiházán. Jelentkezni a Népstadion sportpálya bejáratánál lehet az Indítás előtt egy órával. ★ Eger város Tanácsa V. B. testnevelési és sportosztályá- inak sakkszövetsége idén is megrendezi a város csapat- bajnokságát. Az üzemek, vállalatcár, intézmények négyfős együtteseinek jelentkezését várják, a határidő: március 20. A Népújság tippjei a 11. hétre 1. Kaiserlautern—Hamburg 1 x 2. Bielefeld—Frankfurt x 2 ]. Dortmund—FC Köln 2 4. Karlsruhe—MSnchengladbach x 2 5. Braunschweig—Schalke 1 s. Fortuna Kőin—Freiburg x í. St. Pauli—Kassel x 4. Roma—Juventus x 2 9. Fiorentina—Verona x 2 10. Internazlonale—Milan x U. Empoli—Lecce x 2 12. Parma—Catania 2 13. Sàmbenedettese—Genoa 2 Pótmérkőzések : 14. Taranto—Arezzo x 15. Udlnese—Avellino 1 X 16. Torino—Sampdoria 1 Bővítik a lelátót A tervek szerint május elején fejeződik be az egri stadion lelátójának bövitése. A dr. Münnich Ferenc utcai részen már elkészült a tribün, a főbejárat mellett még folyik a munka. A két szárny kétezer férőhellyel növeli meg a stadion befogadóképességét. fgy összesen a „betonban” 9,5 ezer néző buzdíthatja kedvenc csapatát. A Sportlétesítmények Igazgatósága ezenfelül szeretné az ülőhelyek számát is növelni. (Fotó: Szántó György) Közgyűlést tartott a Hevesi SE B két fő cél érdekében... (Tudósítónktól:) A városi tanács tanácstermében itartotta vezetőségválasztó közgyűlését a Hevesi Sportegyesület. Az eseményen részt vett Sári József, a városi pártbizottság titkára, Kontra Gyula, a városi tanács elnöke, a megyei tanács testnevelési és sport- osztálya megbízásából pedig Petrovai József, a Ho Si Mirth Tanárképző Főiskola docense, atlétikai szakember. A helyszín adta lehetőségeket kihasználva a szervezők gondoskodtak arról, hogy a program több mint 120 résztvevőjét egy fotótárlat fogadja, amelyen keresztül visszatekinthettek a közelmúlt sporteseményeire. A hivatalos programban elsőként Nagyházi Sándor, a HSE elnöke értékelte az elmúlt 4 éves időszak tevékenységét és ismertette az eredményeket is befolyásoló gazdálkodási feltételeket. Hangsúlyozta, hogy a legutóbbi közgyűlésen megfogalmazott két fő célkitűzés — „a település rangjának megfelelő minőségi sport megvalósítását és a tömegsport mozgalom szélesítését” — a lehetőségekhez képest a sportegyesület jól teljesítette. Az eddigi eredmények, sikerek elérésében nagy szerepe van a társadalmi ösz- szefogásnak. A sportegyesület elnökségi tagjai, a társadalmi aktívák, sportolók, politikai, társadalmi szervek és szervezetek, valamint a gazdasági egységek mindannyian szívügyüknek tekintették a sikeres sportélet kialakítását. Erősödött a HSE kapcsolata az iskolákkal. Ezt elsősorban a sportlétesítmények közös használata bizonyítja. Az utánpótlásban a testnevelés tagozatos iskola tanulói jelentik a bázist. Nagy hagyományai voltak a tömegsportban korábban a falusi dolgozók spartakiádjá- nak, melyet a várossá nyilvánítás után a munkahelyi olimpiák váltották fel. örvendetesek az úttörő- olimpián való szereplések is. Már évek óta visszatérő programok a mezei futóversenyek és a kerékpártúrák is. A kispályás labdarúgó- és az aszrtalitemisz-bajnokságo- kon 10—16 csapat küzd rendszeresen a győzelemért. A HSE által működtetett 5 szakosztályból 4 tevékenykedik folyamatosan. Továbbra is legnépszerűbb, de nem a legeredményesebb szakosztályi tevékenység a labdarúgás. Lehetőségeik azonban adottak a dobogós helyek megszerzésére. Az atlétikai eredményeket a Nagy István nevével fémjelzetteken kívül az évi 16 minősítés is tükrözi. Ezekhez hozzájárul a társadalmi munkával épült futófolyosó és kondicionálóterem. Az eddigi legeredményesebb két évet zártak a sakkozók is 83—84-ben. Mérlegükben 3 mesterjelölt, és 9 első osztályú versenyző szerepel. A kézilabda-szakosztály fontos szerepet játszik a megyei bajnokságokban. Feladatként jelentkezik a tárgyi feltételek hiányában megszűnt úszószakosztály újjászervezése is. A HSE elnöke szólt a közeljövő célkitűzéseiről is. A számvizsgáló bizottság nevében Csikós Lajos tartott beszámolót az elmúlt négy év munkájáról. Az elhangzott anyagok feletti vitában 7 hozzászóló mondta el gondolatát a jobbat és többet akarás érdekében. Ezt követően megválasztásra kerültek a sportegyesület tisztségviselői. A HSE elnökeként Nagyházi Sándor irányítja a következő időszakban a városi sportéletet. Befejezésként jutalmak átadására került sor. Szőke Emil A Magyar Kézilabda Szövetség elkészítette a női NB II. tavaszi sorsolását is. A Siroki Vasas sorrendben a következő párosításban játsz- sza mérkőzéseit. Április 6, 11 óra: Sirok—Derecske. Április 13, 11: Karcag—Sirok. Április 20, 11: Sirok—Debreceni Kinizsi. Április 27, 11: Sirok—Szeghalom. Május 5, 11: Mátészalka—Sirok. Május 11, 11: Sirok—Kába. Május 18, 15.30: Kazincbarcika —Sirok. Május 25, 11: Sirok —Miskolci Spartacus. Június 1, 15: Püspökladány—Sírok. Június 7, 17: Sirok— Nyíregyházi TK. Június 15, 16: Szarvas—Sirok. Siroki győzelem a Karaites Kupán A Siroki Vasas NB Il-es nőj csapata idén is részt vett a salgótarjáni nemzetközi Karancs Kupa mérkőzéssorozaton. A piros-kékeknek ez a január eleje óta tartó felkészülési időszak egyik újabb ellenőrző állomása volt. Az együttes minden ellenfelét legyőzve veretlenül lett első. A Fémművek gárdája a következő eredményeket érte el : Sirok—Nagybátony 24— 10, Sirok—Detva (Csehszlovák) 21—13, Sirok—Salgótarjáni Építők 18—14, Sírok—Rétság 24—15, Sirok— St. Síküveg 18—17. Az öt mérkőzésen a következő játékosok szerepeltek: Papp, Lendvai, Bóta, Gaztló, Jónás, Kovács, Somo- gyiné, Újvári, Zahorecz, Somogyi, Borosné, Ocsovai. A mérkőzéssorozaton végig jó teljesítményt nyújtott Papp • Éva, Bóta Mariann és Borosné. A legtöbb lőtt gól Somogyi, Lendvai és Borosné nevéhez fűződik Fordulóról fordulóra A területi labdarúgó-bajnokság tavaszi nyitányán „csonka” fordulóra került sor, mivel a Borsodnádasd —BKV Előre találkozó a pálya használhatatlansága miatt elmaradt. A hét mérkőzésen csupán tíz gól született, ennek a felét a bajnoki címre pályázó Ganz- MÁVAG érte el a kiesőhelyre lecsúszott Romhány ellenében. A vendégként pályára lépett csapatok közül egy sem tudott eredményes lenni, azaz, tíz csapat nem lőtt gólt! Ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy a góllövőlista élmezőnye „megmerevedett”. Az említett mérkőzés elmaradása miatt nem tudtuk összeállítani a 16. forduló válogatottját. A pontosztozkodással végződött Gyöngyös—Recsk mérkőzés után a következőképpen alakult a Heves megyei csapatok egymás ellen elért eredmények alapján összeállított tabella: 1. Gyöngyös 2. Hatvan 3. Füzesabony 4. Bélapátfalva 5. Recsk 5 32-9-18 4 21 18-45 4 12 15-74 4 — 3 12-53 5 — 2 31-82 A megyei bajnokság tavaszi premierjén 15 labdarúgó jóvoltából tizenkilencszer zördültek meg a hálók. A listavezető Sirok volt a legeredményesebb, a Nagyréde elleni öt találatával. A góllövőlista él- és középmezőnyében jelentős változások történtek. * A Mikófalva eredményeinek törlése több „mesterlövészt” is érzékenyen érintett. Így például Acs Tibortól (H. Gáspár SE) és Bukrántól (Pétervására) 4—4, Báder 11-től (Kompolt és Delytöl (Petőfibánya) pedig 3—3 gólt kellett levonni. Erdélyi István a most elért négy találatával a góllövőlista élére került. Az állás: 15 gólos: Erdélyi I. (Sirok), 13 gólos: őszi Cs. (Boldog), 9 gólos Dely, 8 gólos: Fodor II. (Apc), Szabó L. (Do- moszló), Utasi (Sirok). Tudósítóink 63 labdarúgó teljesítményét értékelték jónak, közülük a remekül védő Kodák, a védelem tengelyében nagyszerűen játszó Veres és a gólerős Erdélyi I. a mezőny legjobbja elismerést is kiérdemelte. A forduló válogatottjában a következők kaptak helyet: Kodák (Selyp) — Harmath (Gyöngyöshalász), Veres (Domoszló), Duzs (Apc), Blahó (Tárnáméra) — Si- monkovics (Boldog), Erdélyi 1. (Sirok), Dudás (Heves) — Utasi (Sirok), Krisztián (Petőfibánya), Szabó L. (Gyöngyöshalász). A megszerezhető 14 pontból nyolc lett a vendégeké, a góllövésben viszont a hazaiak diadalmaskodtak 10 —9-re. A hét mérkőzésnek 1300 nézője volt. (szigetváry) ÉPÍTKEZŐK FIGYELEM! Most vásárolják meg termékeinket! AZ ÉPÍTKEZÉS KIVÁLÓ SZIGETELŐANYAGAI BITUMÖPERLIT LAPOK 60X40X8—8—10 em. ÖMLESZTETT BITUMÖPERLIT FÓLIZSÁKBAN. ISOPERI B. száraz perül- beton-keverck. Kőzetgyapotmatrac,-zsinór 20"(l engedménnyel, amíg a készlet tart! Bővebb felvilágosítást ad a KÖSZIG. PÁSZTÓ, Úttörő u. 3. Telefon: 436 Telex: 22-2199 ELVESZETT, ÉS EZÉRT ÉRVÉNYTELEN a Könnyűipari Gépgyártó Vállalat 10. sz. gyára Eger, Kistályai út 6. 13. sz. áruátvétel MNB 209—01051 BÉLYEGZŐJE. MÄTRATOURIST (GYÖNGYÖS, Szabadság tér 2.) FELVÉTELRE KERES: AZONNALI BELÉPÉSSEL gyakorlattal rendelkező, adminisztrációs munkában jártas, nyelvismerettel rendelkező, érettségizett NŐI MUNKAERŐKET. A Posta Hálózatépítő Üzem, Miskolc, Nógrádi Sándor út 4. sz. nehéz fizikai földmunka végzésére Kisköre, Tiszanána, Tiszaigar, Besenyőtelek, Kömlő térségéből munkásokat és hálózatszerelői végzettséggel, szakmai gyakorlattal rendelkező MUNKAVEZETŐKET keres felvételre. Naponkénti hazaszállítás biztosított! Bérezés teljesítmény alapján! Jelentkezni a fenti címen, telefon: 15-859 A Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Egri Erdészete F—III jogosítványnyal rendelkező HIAB-darukezelőt felvesz. Jelentkezni lehet az erdészet felnémeti irodájában. A Volán 4. sz. Vállalat Gyöngyösi üzemegysége felvesz „D” kategóriás tanfolyamra gépkocsivezetőket. A tanfolyam feltételei: büntetlen előélet, PÄV Il-es kategória, 2 éves tehergépkocsivezetői gyakorlat, 21. életév betöltése. Jelentkezés helye: GYÖNGYÖS, Vörös Hadsereg út. Személyzeti és oktatási osztály