Népújság, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-12 / 35. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1985. február 12., kedd Hangverseny a Gárdonyi Színházban Gabos Gábor Egerben Új rendelet a tanulmányi szerződésekről Csütörtökön este, 7 óra­kor rendezik a megyeszék­hely Gárdonyi Géza Szín­házában az Országos Filhar­mónia 4. bérleti hangver­senyét, amelyen fellép az Egri Szimfonikus Zenekar. Műsoron Muszorgszkij Egy év a kopár hegyen című műve, Beethoven C-moll zongoraversenye és ; Schu­mann IV. szimfóniája sze­repel. Vezényel Farkas Ist­ván, közreműködik Sabos ®óbor zongoraművész. Az 1930-as születésű Ga­bos Gábor már diplomája megszerzése után három je­lentős nemzetközi versenyen — a párizsin. a brüsszelin és a budapestin — ért el kiváló eredményt. Művé­szi teljesítményei elisme­réseképpen Liszt-díjjal ju­talmazták. Vendégként számos euró­pai és tengerentúli ország­ban szerepelt. Többek között koncertezett a Royal Fil- harmonic Orchestra kísére­tében a londoni Festival Hallban; a párizsi Theatre du Chatelet-ban a brüssze­li Palais des Beaux Arts­ban. Vendégszerepeit a Bé­csi Szimfonikusokkal a Musikvereinssalban, a Cseh Filharmonikusokkal Prágá­ban, az NDR Symphony Orchestra szólistájaként Hamburgban, a Varsói Fil­harmonikusokkal a Bamber- gi Szimfonikus Zenekarral és a Londoni Szimfonikus Zenekarral. Járt hangver- senykörúton a Szovjetunió­ban, Olaszországban, Jugo­szláviában, Kínában, Kubá­ban, Luxemburgban. az NDK-ban és Svájcban. Be­járta Japán főbb városait, 1970-ben pedig az athéni fesztivál vendégművésze volt. Hanglemezei készültek a Deutsche Grammophon, a Pathé-Marconi és a Quali- ton Hungaroton céggel. Bar­tók Béla három zongoraver­senyéről készített lemeze 1968-ban nagydíjat nyert a Japán Record Academy- rnál. Az érdemes művész címet 1977-ben nyerte el. A közép- és felsőfokú ok­tatási intézményekben ta­nulókkal köthető tanulmányi szerződésről új rendelet je­lenik ímeg a közeljövőben. Erről, és az újraszabályozás szükségességéről tájékoz­tatták a Művelődési Minisz­tériumban az MTI munka­társát. Az új jogszabály szerint — az eddigiektől eltérően nemcsak a magyar állam­polgárságú hallgatókkal, il­letve' tanulókkal köthetnek a jövőben a munkáltatók ta­nulmányi szerződést. Ilyen megállapodás jöhet létre a véglegesen magyarországi letelepedési engedéllyel ren­delkező, és a hazai felső- vágy középfokú oktatási in­tézményben tanuló külföldi állampolgárságú diákokkal is. A tanulmányi szerződés kötésének lehetőségét a tár­ca kiterjesztette a külföldi egyetemeken, magyar ösz­töndíjasokra is. Új szolgáltatások A tanulmányi szerződés­ben a vállalat, vagy intéz­mény vállalja, hogy a kép­zés ideje alatt anyagilag tá­mogatja a diákot, ösztöndí­jat folyósít neki. Új dolog, hogy a. munkáltató és a hallgató egyéb olyan szol­gáltatásokban is megálla­podhat, amelyek kölcsönös kapcsolatukat erősítik, vagy amelyeket egyéb okból lé­nyegesnek tartanak. Ilyen például az üdülési lehetőség, illetve a tanulmányokhoz szakmai segítségnyújtás, a tudományos diákköri tevé­kenység és a diplomamunka megírásának támogatása, a , ió” vagy ennél jobb tanul­mányi eredmény elérésének jutalmazása, letelepedési se­gély, vagy lakástámogatási hitel, illetve szolgálati la­kás juttatása. Ezeken kívül a munkáltató fizethet albér­leti hozzájárulást, nyithat a hallgató nevére ifjúsági ta­karékbetétkönyvet, támo­gathatja idegen nyelv tanu­lásában. A szerződésnek tartalmaz­nia kell elsősorban az ösz­töndíj havi összegét, folyó­sításának kezdő és a tanul­mányok befejezésétől függő végső időpontját; a hallgató munkába állásának helyét, idejét és a munkakör meg­nevezését, valamint azt, hogy az esetleges módosításokról, változásokról mennyi időn belül kötelesek a szerződő felek egymást értesíteni. A fiatal köteles a szerző­désben megjelölt képzettsé­get megszerezni, s az ösz­töndíj folyósításával meg­egyező időtartamra az azt nyújtó munkáltatónál elhe­lyezkedni. A szerződésben meghatározott kötelező mun­kaviszony időtartamába a sorkatonai szolgálat, vala­mint a gyermek gondozásá­ra igénybe vett fizetés nél­küli szabadság nem számít be, kivéve, ha ettől eltérő­en állapodtak meg. Szerződésszegés esetén, vagy más vitás kérdésekben — a korábbi gyakorlatnak megfelelően — továbbra is a területileg illetékes bíró­ság dönt. Ilyen ügyekben új szempont, hogy nem tekint­hető szerződésszegésnek, ha a diák egészségügyi okokból nem tudja folytatni tanul­mányait vagy munkáját. Az esetleges visszafizetési köte­lezettséget — a jövőben — nem vállalhatja át a fiatal­tól az új munkahelye. Emelkedik a keretösszeg Az új jogszabály feleme­li az adható ösztöndíj ke­retösszegét az eddigi 700 fo­rintról 1500-ra. A rendelet ugyanakkor feloldja azt a korlátozást is, mely szerint a fővárosban elhelyezkedők­nek csak 300 forint adha­tó. Az új összeg megállapí­tását — amely nem lehet több 1500 forintnál — a szerződést kötő munkahe­lyekre bízza. A jövőben ak­kor sem kell szüneteltetni a hallgató társadalmi ösztöndí­jának kifizetését, ha munká­jával kiérdemelte a népköz- társasági ösztöndíjat. A kö­zépfokú oktatási intézmé­nyekben tanulók tanulmányi ösztöndíjának megállapítá­sakor pedig — az előző évek gyakorlatától eltérően — nem kell figyelembe venni családjuk jövedelmét. A rendelet megjelenése után a tanulmányi szerződés az oktatási intézmények ve­zetőinek jóváhagyása nélkül bármikor megköthető. A tár­ca illetékesei azonban ajánl­ják a munkáltatóknak, hogy előzetesen kérjék ki az isko­lák véleméhyét. A kiskorúak szerződéskötéséhez viszont továbbra is szükséges a szü­lői beleegyezés. A tárca illetékesei elmond- dották azt is: a rendeletet azért módosították, mert a megjelenése óta eltelt csak­nem másfél évtizedben je­lentős változások történtek mind az oktatásban, mind a foglalkoztatásban. A jogal­kotók ezeket figyelembe vé­ve arra törekedtek, hogy a rendelet csak keretjellegű legyen; minél kevesebb köz­ponti előírást tartalmazzon, szabadon érvényesíthessék érdekeiket a tanulmányi szerződést kötők. Magyar kulturális hét Kubában Vasárnap este nagy sike­rű gálaműsorral befejező­dött a Kubában rendezett magyar kulturális hét. A havannai „ Julio Antonio Mella” színházban tartott záróelőadáson fellépett a Duna művészegyüttes, Kör­mendi Klára zongoramű­vésznő, Számadó Gabriella operaénekesnő, Varga And­rás énekes, valamint Szűcs Judit és a Skorpió együttes. A kulturális hét keretében a már említett együttesek, művészek előadásain kívül több kiállítást és magyar filmnapokat rendeztek a ku_ bai fővárosban. A Szépmű­vészeti Múzeumban fény­képkiállítás mutatta be a szocialista Magyarország négy évtizedes fejlődését. Ugyanitt nyílt meg Benkő Imre fotóművész kiállítása. A kulturális minisztérium kiállítótermében több mint 800 könyv adott képet a magyar könyvkiadásról. Na­gyon sok látogatója volt a szépművészeti alap székhá­zában rendezett népművé. szeti kiállításnak. Az eseménysorozatra Kö- peczi Béla művelődési mi­niszter vezetésével magyar kormányküldöttség érkezett Havannába. Köpeczi Béla megbeszéléseket folytatott Armando Hart Dávalos ku­bai kulturális miniszterrel és fogadta őt José Rámán Machado Ventura, a Kubai Kommunista Párt KB Poli­tikai Bizottságának és a Köz­ponti Bizottság Titkárságá­nak tagja. DINO BUZATTI: A csalhatatlan diagnózis Attilo Fossadpro gróf, aki hetvenöt év felé járt, és a fellebbviteli bíróság nyu­galmazott elnöke volt, tes­tes ember létére nem átal­lott a kelleténél többet en­ni vacsorára, no meg az italt sem vetette meg — és éjszaka rosszul érezte ma­gáit. Hanyatt fekve hevert az ágyban, nyitott szájjal, hörgött, és egyetlen szót sem szólt. A bor e mély álom oka, vagy a betegség? Ki tudja... A grófot szó- lítgatták, rázogatták, vizet loccsintattak az arcába — de hiába. Ekkor már a legrosszabb­ra gondoltak. A grófné tele­fonált Albruzzi doktornak. Az orvos éjjel fél egykor érkezett meg. Nyomban megvizsgálta a beteget, az­tán gondolkodott egy sort, majd édeskés hangon kez­dett beszélni, csűrt-csavart — ez pedig orvos szájából semmi jót sem ígér. A helyzet fenyegető volt. Elhatározták, hogy egy nemzetközi kiválósághoz fordulnak: a 83 esztendős Sergio Leprani professzor­hoz, a leghíresebb és ezért legdrágább orvoshoz. Éjjel két óra tájt megér­kezett Leprani. Első asszisz­tense, Giuseppe Marasca kísérte — jobban mondva támogatta. Amikor a nagy orvos be­lépett a szobába, a gróf ál­lapota még rosszabb volt, a beteg már fuldokolva hör­gőit. A jeles professzor leült a beteg lábához, és Marasca meg Albruzzi tájékoztatta: kórelőzmény, hőmérséklet, szívműködés, vérnyomás, reflexek stb. Leprani le­hunyt szemmel, (hogy job­ban koncentráljon, de ta­lán álomba merülve), szenv­telen nyugalommal hall­gatta kollégáit. A konzíli­um legfeljebb három percig tartott. Ezután a grófné ag­gódva kérdezte: — Mi baja van a fér­jemnek, professzor úr? Leprani így válaszolt: — Agyembólia, reményte­len eset. legfeljebb egy he­te van hátra — és bizony­talan járással a lift felé in­dult. Másnap reggel Albruzzi újra megjelent a Fossadoro- palotában. Angela szobalány nyitott ajtót, és közölte: — Minden rendben van, doktor úr. A legnagyobb rendben! En mindjárt gon­doltam is. A gróf úr csu­pán hullarészeg volt — semmi több. Mintha mi sem történt volna, maga a haldokló is megjelent — vidám volt, és elégedettnek látszott. — Köszönöm a fáradozá­sát, kedves Albruzzi. Igazán sajnálom, hogy éjnek idején háborgattuk. Tudom, az én koromban már nem helyes, ha az ember a kelleténél többet iszik és eszik. Amikor Marasca, a nagy Leprani első asszisztense, Albruzzitól értesült Fossa- doro gróf „feltámadásáról”, roppant haragra gerjedt: — Képtelenség! Hallatlan eset! Leprani professzor nem tévedhet. Hiszen ér­ted, milyen veszély rejlik ebben?... A professzor a múlt hónapban már bakot lőtt, és csak nagy üggyel- bajjal sikerült megóvni az infarktustól. Még egy hi­bás diagnózist nem élne túl. Érted? — Micsoda szerencsét­lenség! Mit csináljunk most? — Leprani ezt mondta: „Legfeljebb egy hete van még”. Nos, mi nem fogjuk szó szerint követni a diag­nózisát. De két héten belül a grófot el kell temetni. Így kezdődött a nagy or­vos jó hírnevének megmen­tésére irányuló hadműve­let. — Nos, hogy van az az öreg gróf? — kérdezgette Leprani első tanársegédétől. — Minden úgy alakul, aho­gyan mondtam? — Minden az Ön diagnó­zisa szerint alakul, profesz­szor úr. A beteg már fél lábbal a sírban van. Leprani diagnózisáról az egész város tudomást szer­zett. Telefonált a grófi pa­lotába a temetkezési válla­lat tulajdonosa — disZko- porsót és halotti leplet kí­nált —, telefonált a pap, az utolsó kenetet sürgette, s a virágkereskedő is érdek­lődött, milyen koszorúkra lesz szükség. A gróf pedig frissen érezte magát, és vidám volt. A tizennegyedik napon Leprani professzor már tü­relmetlenkedni kezdett: — Mi van azzal a ször­nyű vénemberrel? Még mindig nem patkóit el? A professzornak injekciót kellett adni, hogy , megnyu­godjon. Délután Marasca megje­lent a Fossadoro-villában. Izgatott volt, szeme vérben forgott. Két másik tanárse­géd kísérte, szakácsruhá­ban. Marasca és kollégái el­foglalták a konyhát. Este ugyanis ünnepi va­csora volt: a gróf lányuno­kájának nevenapja alkal­mából. A vendégek között a könyörtelen Marasca is ott trónolt. A dolgot mesteri ügyes­séggel végezték el. Amikor felszolgálták a tortát, Atti­lo Fossadoro gróf éppen csak beleharapott — és holtan rogyott össze. Arcán boldog mosoly ragyogott. Marasca azon nyomban telefonált a kiváló profesz- szorndk: — Gratulálok, mesterem. Diagnózisa egy perccel ez­előtt fényesen igazolódott. Fordította: Gellért György MIÉRT ÉPPEN A LOGIKA? A teliholdnál is fényesebben Ilyen a közönség Ha Pi­ros Ildikó és Sztankay Ist­ván, akkor törik magukat a színházért azok is, akik egyébként nem túl gyakran látogatják. Ez történt Gyön­gyösön is, ahol a Mátra Művelődési Központban vendégszerepelt a Madách Színház. Szakonyi Károly Holdtölte című, kétrészes színművét adták. Ezzel karcolatban elju­tottam néhány következ­tetéshez. Például. Nem szeretem, ha becsapnak. Mert mi tör­ténik? Az a gerjedelemtől „megvadult” Sztankay, a darabbéli férj, aki történe­tesen a színfalak között Sándor névre hallgat, két­szer is rárivall szegény kis feleségére, a darabbéli Ág­nesre, azaz Piros Ildikóra, hogy — azt mondja —: Vetkezz le! A riadt kis asszonykán nem sok holmi volt, külön­ben is mezítláb kellett neki félórákat topogni a színpad hideg deszkáján. Mit tehe­tett? Kezdte az egyik vállát kibontani a piros ruhából, már majdnem... ! ... és tessék! Nem leol­tanak minden villanyt? Fel­háborító. Mind a két rész így végződött Szakonyi jó­voltából. Micsoda szerzői eljárás ez? Aztán... ! Hát nem nagy­szerű dolog? Kiderült, hogy mi. férfiak vagyunk a há­zastársi hűség mintaképei. Bezzeg az asszonyok. Mint ez a darabbéli Ágnes is. Hogy ő aztán nem, mert neki a férje a mindene és azzal a kis taknyos kollégá­jával is csak azért állt szó­ba, mert annyira hasonlított arra a hajdanvolt Sándorra, aki éppen ilyen lelkesen tu­dott az élet bonyodalmai­ról ... a kibontakozásról... a közösség iránt érzett fele­lősségről ... ! Aztán csak úgy, puff, mégiscsak ... De — a házasságtörés nem si­került. Azóta sem. Bezzeg a férj... ő csak a férfi kollégáival tud „ki­ruccanni”, mert ugyan a tit­kárnője, no, de ő és egy másfajta érzelmi kapcso­lat... ! Hát nem aranyos? Ezék ketten elkezdtek ott­hon beszélgetni, erről is meg arról is, közben felro­hantak az emeletre a gye­rekekhez. még lebonyolítot­tak néhány telefont és egy­szer csak az asszony azt mondja, hogy ő és az a fiatal kollégája ... Tetszik érteni! Csak úgy, két tele­fonbeszélgetés között „kitá­lal”. Hogy miért? Előttem rejtély. Állítólag nem lehet sokáig hazugságban élni. Erről is beszélgetnek egy sorit. Hol erről, hol arról, ahogyan éppen az eszükbe jut. Hogy mikor miért? Hát... csak. Mert állítólag ilyen ez élet. Ha valaki azt hinné ezek után. hogy végigmérgelőd­tem az egész előadást, most közlöm: téved. Jókat mu­lattam. A dialógusok olyan­kor szikráztak. Persze, a „fentebb elme” tulajdono­sa ki lehetett volna más, mint a férj. A férfi. Az asszony „csak” szép volt. Nem elég ennyi egy nőnek? Azt hiszem, ez a „páros” színmű nem tette, nem te­hette próbára a szereplők tehetségét. Piros Ildikó volt a természetesebb, a sokré­tűbb, a színesebb. Sztankay István időnként megelégedett azzal, hogy szép zengésű hangját „nekieresztette”. A pian ói voltak az emberiek. Ügyes díszletet láttunk, ami azonban egy kicsit „ba- zárosabbra” sikerült a kel­leténél. A rendező, Szirtes Ádám jól mozgatta a szí­nészeket. Túl sok gondja nem lehetett. A gyöngyösi közönség na­gyon hálás volt a két ked­vencének. G. Molnár Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents