Népújság, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-23 / 45. szám
I R O D A L O Al É S Al Ű V É S Z E T NÉPÚJSÁG, 1985. február 23., szombat „Nyersanyagunk a szó...” Nyelvészeti kutatások a MAB keretében A Miskolci Akadémiai Bizottság (MAB) Társadalomtudományi Szakbizottságán belül immár ötödik éve működik a Nyelvtudományi Munkabizottság Budai László elnök. Fekete Péter és Lengyel Zoltánné alclnök, valamint Gárdus János titkár irányításával. Az elnök és az alelnök a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola nyelvi tanszékeinek vezetői, míg a titkár a miskolci Nehézipari Műszaki egyetem vezető lektora. Munkabizottságunk elsősorban a régió (Borsod- Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye) fentebb említett két felsőoktatási intézménye, valamint a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolára épül, de helye van benne bárkinek, aki Észak-Magyarországon nyelvészettel kíván foglalkozni. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy hívó szót intézzek az általános iskolai és a középiskolai nyelvszakos kollégákhoz. Szeretnénk, ha közülük is minél többen bekapcsolódnának a bizottság munkájába. A nyelvtudománynak a régióban mindössze öt minősített kutatója, egy akadémiai doktor és négy kandidátus él és alkot: Bihari József ny. tanszékvezető főiskolai tanár, illetve Bakes József ny. tanszékvezető főiskolai tanár, Budai László és Lengyel Zoltánné tanszék- vezető főiskolai tanárok és Szabó István főiskolai tanár — valamennyien az egri főiskola nyugalmazott vagy jelenlegi oktatói. A nagy előadók között tartjuk számon Comeniust, a nagy pedagógust, aki Sárospatakon írta meg Orbis Pictus (Festett világ, helyesebben : Látható világ) c., a nyelvoktatás szempontjából is jelentős müvét; Kazinczy Ferencet, az írót és nyelvújítót, aki életének utolsó negyedszázadát a Sátoraljaújhely melletti Széphalmon töltötte; a miskolci Lux Gyulát, a kiváló nyelvpedagógust és melodikust; a gyöngyösi születésű Bugát Pált, az orvost és nyelvészt; az egri Szvorényi Józsefet; a gyöngyöshalászi Nagy József Bélát; a hatvani gimnáziumi, majd egri főiskolai tanárt, Papp Istvánt, aki később a debreceni egyetem nyelvészprofesszora lett. A régióban született, és mint nyelvész az MTA tagja lett a múlt században Ballagi Mór, Balogh Pál, Fülepp József, Já- szay Pál, Somosi János, Waltherr László Imre, századunkban pedig Gálái László és Ligeti Lajos, az egyetlen élő nyelvész a felsorolásban. A nem nyelvész számára talán nem magától értetődő, hogy egy olyan mindennapi jelenség, mint a beszéd, az emberi nyelv a tudományos érdeklődés középpontjába kerülhet, izgalmas kérdéseket vethet fel. Valamilyen elképzelése persze mindenkinek lehet arról, hogy mivel is foglalkozhat a nyelvtudomány, — vagy ha úgy tetszik — a nyelvészet, a lingvisztika. Kellemes vagy inkább kellemetlen emlékeket ébreszthetnek ezek a szavak: főnév, ige; alany, állítmány, stb. Kire ne szóltak volna még rá, hogy ne így mondd, hanem amúgy. Valamelyik idegen nyelv tanulásában is része lehetett bárkinek, amelynek során áradr tak felé a nyelvtani szabályok, álmából felriadva is a ragozásokat fújta, vagy éppen amiatt nem tudott elaludni, hogy képtelen volt megtanulni a szabályokat, a ragozásokat. Mindenkinek van valami köze a nyelvészethez, de ez még túl kevés ahhoz, hogy tudományról beszélhessünk, hogy szerteágazó kutatómunkát kelljen végeznünk, nyelvtudományi munkabizottságot kelljen alakítanunk. A nyelvész abból a feltevésből indul ki, hogy a. nyelv minden szintjén bizonyos szabályok fedezhetők fel. Szabályok irányítják a kisebb egységek nagyobb egységekké szerveződését, a nyelvi eszközök és az általuk kifejezett tudattartalmak közötti kapcsolatokat. Éppen ezeknek a szabályoknak a leírása a nyelvtudomány egyik fontos feladata. Vizsgálhat a nyelvész egyetlen nyelvet, összehasonlíthatja a nyelveket, tanulmányozhatja azokat a jellemző vonásokat, amelyek valamennyi emberi nyelvre vagy legalább is több nyelvre vonatkoznak. Kíváncsi lehet a nyelv történelmi változásaira, illetve egy adott kor nyelvállapotára, nyelvi változásaira. Teheti mindezt a gyakorlati szempontoktól teljesen elvonatkoztatva, de igénye lehet az eredmények gyakorlati hasznosíthatósága. Megelégedhet a nyelvi tények rögzítésével, de célja lehet a nyelv ápolása is. A kutató nyersanyaga lehet a beszélt vagy az írott nyelv általában, de konkrét írói vagy költői alkotások elemzését is célul tűzheti ki a nyelvész. A nyelvet a társadalomban élő emberek használják a társadalmi érintkezés legfőbb eszközeként. A nyelvészt az is érdekli, hogyan zajlik le az emberi kommunikáció, milyen tényezők hatnak rá; hogyan tud hatni a beszélő, az író a hallgatóra, az olvasóra, hogyan fogja fel a hallgató, az olvasó a nyelv által közvetített üzenetet. A legizgalmasabb kérdések az emberi nyelv legáltalánosabb jellemzőire vonatkoznak: hogyan alakult ki a nyelv; mi a kapcsolat a gondolkodás és a nyelv között; hogyan tanulja meg a gyermek anyanyelvét, hogyan vagyunk képesek több nyelv elsajátítására; milyen agymechanizmusok, milyen velünk született vagy szerzett képességek teszik lehetővé, hogy az ember a nyelv segítségével megismerje a világot, gondolatait, érzelmeit, akaratát kifejezésre tudja juttatni, mások üzeneteit értelmezni tudja. Mindezekkel a kérdésekkel behatóan, tudományos szinten egyetlen nyelvész vagy tudományág képtelen lenne foglalkozni. Kutatási feladataink megoldása érdekében a nyelvtudomány számos ágra tagolódik, és igen sok más tudománnyal lép kapcsolatba. A nyelvtudomány sokar- cúsága a régióban, sőt egyetlen kutatóhelyen, egyetlen tanszéken is megfigyelhető. A MAB legfőbb feladata, hogy illetékességi -területen ösztönözze, támogassa, koordinálja és szervezze a tudományos munkát. Az már önmagában is nagy eredmény, hogy a régióban élő nyelvészek tudnak egymásról, gondolatokat cserélhetnek egymással a munkabizottság által szervezett felolvasó ülések és országos konferenciák alkalmával. Tudunk tehát egymásról, de munkánk koordinálása az imént említett sokarcúság miatt alig megoldható feladat. Bármennyire is jelentős az a kutatómunka, amelyet nyelvészeink végeznek, a közös összefogás egyelőre még hiányzik belőle. A Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Magyar Nyelvi Tanszékén országosan is elismert eredményeket értek el az anyanyelvi nevelés, a nyelvművelés, a helyesírás, a statisztika, a szómagyarázatok, a földrajzi nevek, a regionális köznyelv és a palóckutatás területén. Az Orosz Intézet az orosz és a magyar kiejtés és hanglejtés egybevető elemzése, az orosz nyelv általános iskolai és főiskolai oktatásának kérdései, néhány szovjet költő nyelvének elemzése, a csuvas irodalmi nyelv kialakulása, általában pedig a szlavisztika terén ért el kimagasló eredményeket Az Angol Nyelvi és Irodalmi Tanszéket az általános nyelvészettel, az angol nyelv pedagógiai nyelvtanával, az angol nyelv és általában az idegen nyelvek oktatásának kérdéseivel foglalkozó tanulmányok, valamint a közel negyven középiskolai és főiskolai tankönyv és jegyzet tette ismertté a régión túl is. Munkakedvben, további tervekben nincs hiány. Doktori disszertációk, kandidátusi, akadémiai doktori értekezések készülnek ; felolvasó ülések és országos konferenciák szerepelnek a terveik között. A kutatómunka ösztönzéséhez azonban anyagi fedezettel is kellene rendelkeznünk, és különösen hiányoljuk a MAB által nyújtott publikálási lehetőségeket. Nyersanyagunk a szó, amelyről közismert, hogy elszáll, az írás pedig megma- rad(na). Budai László Sinclair Lewis centenáriuma Száz éve született Sinclair Lewis, az első Nobel- díjas amerikai író, egy Minnesota állambeli kisvárosban Sauk Centreben. Értelmiségi szülők és a Közép-Nyugat gyermeke, tág kitekintéssel keletre is, nyugatra is. A nagy múltú Yale egyetem elvégzése után újságírói, újságkiadói és lektori munkát végzett, sokat utazott, bebarangolva egész Amerikát. Egy ideig Jack London titkára volt, majd szocialista eszmékért lelkesedve a Helicon Home Colony, Upton Sinclair utópista-szocialista telepének íróközössége számára dolgozott. Az első világháború után, 1920-ban aratta első nagy sikerét a Főutca című regényével. Ettől kezdve haláláig fáradhatatlanul dolgozott, s milliós példányszámban jelentek meg könyvei. Irodalmi pályafutása szorosan fűződik a földrajzi frontier (a Nyugat meghódításának) lezáródásának és Amerika nagykorúvá válásának korszakához. Olyan időben kezdett írni, amikor az amerikai nemzeti önvizsgálódás került napirendre, amikor a nemzeti sikerélményt a nemzeti kiábrándulás váltotta fel. Lewis a Közép-Nyugat Janus-arcú írója egyszerre látta, s legjobb műveiben elevenen és meggyőzően mutatta be az új lehetőségek és felfedezések reményében nyugatra tartó klasszikus amerikai polgárt és a háta mögött hagyott, századokon át meg- csonitosodott polgári társadalmat. Úgyszólván minden regénye korának valamilyen aktuális kérdéséhez, Amerika egy-egy jellegzetes intézményéhez, társadalmi tényéhez kapcsolódik. Első nagysike’ rű művéből a Főutcából többet tudunk meg a húszas évek Amerikájából, mint a szociológiai müvek egész sorából. A regény középnyugati vidéki helysége az átlag amerikai kisváros illúziót romboló szimbólumává vált, ibseni nőalakjának kicsinyes sznobsága, a kulturális felemelkedéséért folyó küzdelme, a polgári önelégültség elleni harca, sivár középszerűségbe való belenyugvásai, elkerülhetetlen bukása a Főutca szerves része, velejárója. A szatirikus társadalomrajz talán a Babbitt című regényében a legerősebb. Lewis a címszereplő nevével új szót alkotott az angol nyelvben, amely hamarosan a korszak amerikai társadalmát jellemző embertípus, a nyárspolgári a „százszázalékos amerikai” fogalmává, a sikerimádat-mítoszában vergődő átlagpolgár megtestesítőjévé vált. A Dods- worthban Henry-James kedvenc tárnáját, Európa és Amerika szembenállását helyezte korszerű környezetbe. Az Arrowsmith is a „bab- bittizmus” ellen emeli fel a szavát egy önzetlen, puritán orvoseszmény személyében, aki a tudományos kutatás elvi igazságait keresve minduntalan szembekerül az orvosok anyagias szemléletével. Az Elmer Gantryben a kritika nyila az egyházat célozza meg. A Gideon Planishben a társadalombírálat hangja a felsőoktatás ellen irányul, ahol a jelszók és látszat- intézkedések fontosabbak, mint a valóságos helyzet. Sinclair Lewis az amerikai polgárság ábrázolója, a polgári civilizáció intézményeinek szociográfusa volt, Számos emlékezetes alakot teremtett, majdnem mindig típusokat rajzolt. Nem elmélyült lélekrajzra törekedett, hanem a társadalmi jelenségek dokumentatív, érzékletes leírására. Nem volt politikai szándéka: csak regisztrált, a szatíra eszközeivel tiltakozott, de nem lázadt, nem volt forradalmár. Kritikáját általános erkölcsi vagy esztétikai szempontok irányították. Leleplező írásait mindig Amerika fájdalmas szeretete, az átlagamerikai, a Babbittek iránti rokonszenv diktálta. Malcolm Cowley szerint „Lewis Amerika katasztró- fális darabokra hullásának a krónikása anélkül, hogy valamiféle orvosságot tudna ajánlani az ellen a hanyatlás ellen, amit regisztrál." Sinclair Lewis neve korán ismertté vált Magyar- országon. Folyóirataink, kritikusaink folyamatosan nyomon követték életútját és munkáit. A magyar olvasók körében immár fél évszázada az egyik legnépszerűbb és legolvasottabb klasszikus amerikai író. Legjobb regényei: a Főutca, Babbitt, Arrowsmith, Dods- worth. Egy modern asszony szive. Művészeik, Elmer Gantry, Királyi Vér és még jó néhány műve több kiadásban megjelent magyarul. Vadon Lehel Szakonyi Károly: v Ví|s A metróban Már a mozgólépcsőn felfigyeltem rá, ahogy aláereszkedve a mélybe mögéje kerültem; s most is őt nézem, ezt a szerszámosládát cipelő, nyírott bajúszú, kalapos férfit a metróállomás földalatti csarnokában. Jönnek, jönnek itt mindenféle alakok, ki elegáns, ki elhanyagolt, ki divatosan rendetlen, ki pedig divattala- nul az; amíg befut a szerelvény, nők, férfiak, csinos lányok, illatfelhőkbe bur- kolódzó asszonyok, székely menyecskék, a mozgólépcsőn végigélt imbolygás rettenetétől még mindig riadt, sápadt öregek, bolondos külsejű punkok, térképet böngésző külföldiek bukkannak fel a peron fényei alatt; ez a bajszos iparos zöldes filckalapban, puf aj kában cseppet sem feltűnő közöttük; akkor hát miért éppen ő tartja fogva a tekintetemet? Márpedig fogva tartja. Valami különös, szokatlan pedantériát vélek felfedezni benne. Pedantériát? I De hiszen a kalapja nyűtt, homokszínű pufajkája agyonmosott, ráadásul szürke munkaköpenye fölé vette magára, így aztán a derékig érő vattakabát alól a köpeny szára, mint valami profán reverenda a kifakultan kék, éppen csak a bakancsig érő, kurta nadrágszár fölött mulatságosan laffog. Lábbelije is otromba. Nincs ennek a férfinak az öltözékében semmi választékos. És mégis — annyira pedáns. Ez ragadott meg, ezt figyeltem, amíg a szerelvényre várok. Elképzelem, miként indult útnak az imént pin- ceműhelyéből ez az iparos. Mosószeres vízben tisztára súrolta a kezét; könyökével néhányszor — a lépcsőlejárat világosságában — ledörgölte kalapja karimájáról a port; köpenye gallérja mögé hüvelykujjával gondosan eligazgatta barhent sálját (amit sohasem tesz le úgy, hogy előbb össze ne hajtaná), vászonnadrágja száráról leveregette a netán rátapadt vasreszeléket; kora hajnalon — vagy még az este — boksszal, kefével fényesre tisztított bakancsát egy rossz flanelldarabbal újfent vé- gigtörölgette, s csak azután fogta fel szerszámosládáját, s indult arra a címre, ahová valami elromlott szerkezetet megjavítani hívták. Akkurátusán jött a metróig, nem loholt, nem tülekedett az utcán. De nem is
