Népújság, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-02 / 27. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. február 2., szombat I. MIT VARNAK, MIT REMÉLNEK? FELELETET FEBRUAR AD Kiskörei képiét Sebesen repül az idő! Még tisztán él emlékezetünkben — már akinek... — a vidám szilveszteri hangulat, amikor étellel, itallal, mindenféle mulatságokkal búcsúztattuk az óesztendőt, s köszöntöttük kissé meghatottan az újat. Azóta hovatovább egy hónap telt el, miközben tollat fogó kezünk meg-megbotlik még, s 85 helyett 84-et írunk. Pedig mennyi minden történt már velünk az új évben! Értünk el sikereket, és volt min bosszankodnunk is. Most pedig immár újabb nagy eseményre készülünk: termelőszövetkezeteink zárszámadó közgyűléseire. Rövidesen sor kerül a beszámolókra — s tartanak további egy hónapon át — megyénk mezőgazdasági szövetkezeteiben. Mi sem természetesebb, hogy mindenütt nagy várakozással tekintenek ezek elé, ugyanakkor természetesen egyféle mértéktartással, a realitások figyelem- bevételével is. Ez ügyben mi most Kiskörén, a Vörös Hajnal Termelőszövetkezetben kérdezősködtünk. A hideg, hólepte földek csendesek.. A főszerepet ilyenkor a műhelyek, a „melléküzemágak” veszik át: itt és ezekben zajlik az élet. Szerencsére nem kell nagyon messzire mennünk — Kovács Antal főmezőgazdász társaságában, aki útközben már sok fontos tudnivalóról értesít bennünket — és már meg is érkezünk a csónaküzembe. Az itt készülő műanyag kajakokról, kenukról és csónakokról egy-egy jelentősebb eredmény kapcsán már lapunkban is beszámoltunk a Népújság olvasóinak. Most, amikor a kicsit még mindig újnak számító nagy csarnokba lépünk, a festék és a vegyszerek átható, szúrós, rövid ideig még kellemesnek is tűnő, de összességében nehéz szaga csap meg bennünket. Arról, hogy mi történik, nem is kell kérdezősködnünk, látjuk, hogy a kajakokat festik az asszonyok, előzetes információinkból pedig tudjuk: szépen jövedelmez a gazdaság számára ez a tevékenység, hajóik külföldön igen kelendőek, mind a minőséggel, mind a szállítási határidők betartásával elégedettek az NSZK- beli s a svéd partnerek — hogy csak a legfontosabbakat említsük. — De nem is erről akarunk mi most elsősorban érdeklődni — fordulunk az üzem vezetőjéhez, Forgó lst- vánnéhoz, aki már 21. éve dolgozik a tsz-nél, ahol „hivatalosan” azután 1968-ban szerződtették, és néhány korábbi terület után, most ennek az üzemnek a vezetője. — Azt szeretnénk megtudni, mit várnak, mit remélnek a közelgő zárszámadástól? — Az, hogy mit remélhetünk, mindig azon múlik, hogy mit dolgoztunk, mik az eredményeink — feleli egyből, az asszonyokra jellemző, nem kis realitásérzékkel. — Erről pedig azt mondhatom, hogy mi itt fokozatosan, min- dig-mindig többre vittük egy kicsit, és talán a tavalyi év sikerült eddig a legjobban. Üvegszálas poliészter hajókat csinálunk, „holt” időben pedig különböző gépburkolatokat, munkavédelmi sisakokat, orvosi műszerdobozokat, kórházi . berendezéseket — utóbbit a Szovjetuniónak —, természetesen valamennyit műanyagból. összességében tavaly 4 millió forint árbevételt értünk el, nyereségként pedig az éves jövedelmünk 3 százalékát kaptuk. Nekünk, vezetőknek erre természetesen prémium is jött, de tudni kell ehhez még azt, hogy nemcsak a saját eredményünk, hanem az egész szövetkezeté az, ami alapján részesedünk. Most tudjuk, hogy a gabona szépen sikerült, ezért kicsit többet is remélünk. Legalábbis mi, 36-an, akik itt dolgozunk ... — Bizony, nagyon jó lenne — szól hozzá a témához társai nevében is Patkó Andrásné, aki szintén „réForgó Istvánné: Mindig- mindig többre vittük gi motoros”, illetve csónakos a tsz-ben — a tavalyi nem valami sok volt, pedig nagyon igyekeztünk, és egyáltalán nem könnyű ez a munka. Mindketten, meg a közelben dolgozók is, kérdő tekintettel néznek Kovács Antalra, de ő komoly arccal csak annyit mond: — Majd meglátjuk, asszonyok. Ugyanezen a telepen férfiak fűrészelik a raklapokhoz a deszkákat. Itt id. Palotai Dénes azzal fogad bennünket, hogy fia, az ifjabb Dénes most éppen Egerben jár, méghozzá igen kellemes ügyben, ugyanis a most 4 esztendős kicsi Dini után a második fiú világra hozatalában szeretne „segíteni” a feleségének. — Ez bizony, 'szép és ha megint fiú unokát szeretnének, kívánjuk, az is legyen, főleg pedig, hogy édesanyjával együtt egészséges ... Ami viszont azt illeti, mi most, zárszámadás előtt, nem egészen ebben az ügyben járunk. hanem hogy: mit remélnek? — Jót — válaszolja —, mert az ember mindig jót vár. Mi itt, a kollégákká! eddig is sokat dolgoztunk, és most sem sokat pihenünk, ebben a kemény hidegben. Tavaly, emlékszem, kaptunk valami százalékot, hát most jó lenne kicsit többet kapni. — Bizakodjunk — válaszoljuk búcsúzóul, s rövidesen riportunk végállomásánál, régi ismerőseinknél, a híres körei halászoknál vagyunk. Ballók Bálint, a fiatal halászmester 1976-tól dolgozik ezen a területen, és nemcsak a szakmát tudja — nyereséghez Kendőt visel, de kendőzetlenül véleményt mond Pat- kóné: Tavaly többet vártam ... jól, de azt is, hogy számukra bizony, a múlt év a vártnál gyengébben sikerült. — A kedvezőtlen időjárás miatt nem fejlődtek megfelelően a halak, és sajnos egészségügyi gondjaink is voltak velük — mondja kérdezés nélkül. — Így a mi részlegünk most nem hozza a tervet. Még szerencse, hogy az egész termelőszövetkezetre nem ez a jellemző. Hol az egyik, hol a másik terület hoz többet, ezért általában sikerül pótolni a kieséseket, így aztán, egy keveset azért mi is remélünk. — Jogos-e a remény? — kérdezzük végül Kovács Antaltól —, mire számíthatnak a szövetkezeti tagok? — Annyi már bizonyos, hogy a tervezett 7,5 millió forintnál több nyereséget értünk el, mivel az árbevétel jóval meghaladja azt, amire számítottunk. A nyereség, sajnos, nem ennek arányában nő, a költRossz idők jártak a halakra,, most hát jobbat remél Ballók Bálint, a halászmester ségek ugyanis a vártnál szintén nagyobb mértékben növekedtek. Ennyi bevezető után részletezi is a helyzetet a főmezőgazdász. Ezek szerint a körei tsz árbevételi listáján most a búza szerepel az első helyen. A tervezett 3,6 helyett 4,9 tonna hektáronkénti termésátlagot értek el 1300 hektár területen! — Ilyenre még nem volt példa minálunk — mondja örömmel a főmezőgazdász. — Eddig 3,96 tonna termésátlag a legjobb eredményünk, ez 1976-ban volt. És emellett szintén jól sikerült, 4,5 tonnás átlagot hozott az árpánk is. Most örülünk csak igazán, hogy a kormányprogramnak megfelelően, növeltük a gabona vetésterületét, az 1982. évihez képest 33,4 százalékkal. így aztán, míg az eddigiekben 600 vagon körül volt a gabonánk, most már 900 vagonnal takarítunk Az ember mindig jót remél — így a fűrészes be. Ezzel saját — kétezer hektáros — kategóriánkon belül reményünk van arra. hogy az ország legjobb 16 gazdasága között szerepelhetünk. A további társalgás során kiderül még, hogy ezek mellett mind a napraforgó, mind a lucernamag-fogás jól sikerült, de sajnos — mint hallottuk — a halászat eredménye, ha nem is az ott dolgozókon múlott, de a várt alatt maradt. Hasonló a helyzet a sertéságazatban is, amely 12 éves, elavult telepen küszködik, sajnos nem sok sikerrel. — Ráférne egy kis rekonstrukció — mondja még erről Kovács Antal —. majd rövid összegezését azzal fejezi be, hogy náluk, rendhagyó módon, a juhászat viszont nyereséges, és hasonló a helyzet az évenként ezer- vagonos teljesítményű keverőüzemükkel, a 25 fős varrodával, a műanyagüzemmel, a lakatosüzemmel, az építőrészleggel... — összességében tehát nem panaszkodhatunk — mosolyodik el végre —, biztos, hogy a tavalyinál jobb eredményt értünk el, így a tagság is többen reménykedhet. Február 22-én, ha vendégeink lesztek — invitál azután szívélyesen —, magatok is meggyőződhettek róla. Mit is mondhatnánk erre mást, mint hogy örülünk neki, s ha módunk lesz rá, elmegyünk. Ha nem is éppen ellenőrizni... B. Kun Tibor Mindenki a fedélzeten; pillanatkép a raklapüzemben (Fotó: Szántó György) VÉGNAPOK HELYETT... Bővülő piac a hatvani Zugloplastnál Tavaly ilyenkor még igenigen keserű hangulat uralkodott a Zuglopast Műanyag- és Fémfeldolgozó Szövetkezet hatvani üzemének háza táján. Jó' néhányon valósággal végnapokat emlegettek, aura hivatkozván, hogy a 29 millió forintos feszített tervet képtelenek lesznek teljesíteni. Kévés ugyanis a megfelelő, en betanított munkás, no meg híján vannak a szükséges gépeknek. Most pedig? Ahogyan Horváth Béla telepvezető fogalmaz: a borúlátók melléfogtak. Részben a termékszerkezet módosítása, részben pedig a hatékonyság fokozása révén még a központi vezetőség által megemelt tervet is túlszárnyalta „záráskor” a 80 embert foglalkoztató kisüzem, amely főként hőre lágyuló, fröccsöntött gyermekjátékokat gyárt, forgalmaz. E teljesítményben egyébként prímszerepet játszott a tizenhat tagot számláló Vörös csillag szocialista brigád is, amely elnyerte a szövetkezet kiváló brigádja címet, szervezett, sokrétű tevékeny, ségével. „Gabi" és „Hága" Milyen cikkek jelentették a slágert az üzem múlt esztendei termelő és kereskedelmi ténykedésében? Ma már nemcsak a hazai üzletekben keresettek a Hatvanból származó „Gabi”-játé- kok — hajók, autók, dömperek —, hanem piacra leltek a legtöbb szocialista országban. A „Hága” családhoz tartozó játékgamitúrákból pedig — kis műanyag kancsók, étkészletek — nem tudnak annyit előállítom, amennyi elég lenne a rendelő hollandusoknak. Ez utóbbi tényben egyébként sajnálatosan játszik közre a mindmáig fennálló nyersanyag-hiány. Miatta már ta. valy jelentős exportigényt utasított vissza a Zugloplast. És ha az idén sikerül a „me- ladur” néven ismert, megfelelő mennyiségű présport biztosítani, marad minden a tavalyiak szerint. Holott a pesti központosok ebben az évben további 4 millió forinttal megemelték a hatvani üzem termelési tervét. Stabil törzsgárda Miben bíznak mégis az itt dolgozók, akiknek meglehetősen tisztes, ötezer forint körüli átlagjövedelmet biztosít a szövetkezet? Ráadásul kilencven százalékban nők szorgoskodnak a különböző műhelyekben? E kettős kérdőjelre két indokkal válaszolunk, amit megerősít a szövetkezeti központ körünkbe toppanó pesti képviselője. A stabil törzsgárda, amelyet lényegében három szocialista brigád alkot, az idén már munkába foghatja mindazokat a Qépi berendezéseket — vákuumszí- vó, új fröccsöntők —, amelyeket 1984 végén telepítettek Hatvanba, s növeli a termelés intenzitását. Továbbá igen sokat remélnek attól a héttagú szakcsoporttól, amely már tavaly is csaknem száz tonna mennyiségű, helyi és vidéki üzemektől felvásárolt * műanyaghulladékot darált meg. tett alkalmassá arra. hogy ismét feldolgozható le. gyen. A szakcsoport munkája egyébként importkiváltó tevékenység is, mert a „méladur” tőkés áru, és a csoporttagok képesek növelni teljesítményüket legalább százötven tonnáig, ami szintén jelentős megtakarításhoz, illetve nyereséghez juttatja a kis céget. Jön a gáz A munkahelyi körülményeket, a szociális ellátást illetően Burzuk Györgyné pártalapszervezeti titkár, a szövetkezet központi vezetőségének tagja jóvoltából iga. zodtunk el a Béke úti telepen. Információja szerint a gazdasági tevékenység szempontjából nagyon hasznosak a fővárosban tartott havi megbeszélések, mivel az ott kapott terveket, friss döntéseket „egy az egyben” tudják közvetíteni a Hatvanban dolgozóknak. Az ilyen áttétel nélküli eszmecserék a párttitkár szerint mindig megegyezőbbek az ilyenolyan leiratoknál, és hitelt érdemlően esnek latba a munkáskollektívák gondol, kodásában. Egy fontos, mindmáig nagyon hiányolt beruházás is javítja az idei esztendőben a telepen dolgozók helyzetét. Ez pedig a gázfűtésre való áttérés, ami elvisz ugyan pár millió forintot a közös kasszából, de végre legalább kellően fűt- hetőkké válnak a hatvani üzemcsarnokok és a külön, böző kiszolgáló helyiségek. Moldvay Győző
