Népújság, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-15 / 38. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1985. február 15., péntek színházi nyitány hatvanban Közelítések játékkal és valósággal „Telitalálat mindkét szereplő játéka..— Nagy Attila és Császár Angéla . Kettős értelemben is jó nyitánya volt a Hatvani Galéria és Játékszín kamaraszínpadi sorozatának Tito Stro- zi Játék és valóság című műve. Egyrészt azért, mert férfi és nő őrők küzdelmének szellemes ábrázolásával vonzó látványosságának számíthat, másrészt azért, mert a beavató- színházi jelleg hangsúlyozása nélkül közelíti a közönséget a színészek életéhez, mindennapjaihoz. A darab töirténete tulajképpen egyszerű: egy színészházaspár válsága és egymásra találása áll a középpontban. Mindezt a szerző Shakespeare Othellójának szövegével ötvözte: a férj éppen a féltékenység ördögétől megvert velencei mór szerepét tanulja. Így hát kettős tétje vám számára a féltés megismerésének : saját érzései által közel tud férkőzni a klasszikus szépségű mű soraihoz. Persze, mint minden valóságos alkotási folyamat, ez sem teljesem örömteli, meg kell tanulni a szövegben meglévő fordulatokon túl saját asz- szonyának érzelmeivel is bánni. Különleges helyzet tárul a néző elé: a nemek harca a művészet poklával ötvözve. Amint a férfi egyre közelebb kerüli a valódi élethez, úgy mélyül el egyre inkább alakítása. Nagyszerű lehetőséget kínál tehát ez a mű a színre- vivőinek. Mintegy saját sorsukról. jvívódásukról is elárulhatnak egyet s mást, de nem tolakodó módon: világos, tiszta szerkezetben tűnik fel az a színészparadoxon, amelyről annyiszor írtak és beszéltek. Az, aki a színpadon áll, egyszerre magánember és szereplő, valamilyen formában egyesítenie kell, s a néző elé tárnia kettős személyiségét. Ilyen értelemben Strozi darabja segítséget ad a művészeknek, hogy értelmezzék magukban ezt a problémát. Valószínűleg ezért társult Nagy Attila és Császár Angela a Játék és valóság előadására, s ezért sikerült megnyerniük Zsurzs Éva rendezőt. A trió jól érzékelte, hogy milyen . lehetőségek vannak a szövegben, s igazán egy kellemes színházi estét hoztak létre belőle. Telitalálat mindkét szereplő játéka: alkatuknak megfelelően, teljes erőbedobással formálják meg az egymással küzdő házaspárt. Nagy Attila a külsődleges- ségektől eljut mind a műben ábrázolt házasságban, mind pedig az Othellóban a belső átélésig, a hitelességig. Az elején tudatœ módon némi ripacsos ízt is visz Shakespeare saraiba, majd egyre inkább — párhuzamosan a családi konfliktus mélyülésével — felizzítja a nemesveretű mondatokat. Nem egy néző fejében fordulhat meg, hogy a művész ezek után valóban kitűnően formálhatná meg Othellót. Jelenlétével betölti a színpadot, magára vonja a fi- gyemet. Nemcsak nagyívű gesztusaival, hanem apró, szinte észrevétlen fordulataival, belső változásaival is. Császár Angélának kevesebbet enged meg a darab. Ahogy a darabbéli színésznő ki is mondja: ösztönös művészi alkatot mutat be. Igazából a férj a nagy játékos, (Fotó: Szabó Sándor) a feleség inkább tét. Ez a visszafogottság különösen nehéz feladatot ró a szerep megformálójára, mert valójában mégis ellensúlyoznia kell partnerét. Császár Angéla mindezt mértéktartással, ízléssel, egyúttal lenyűgöző módon teszi. Finom eszközökkel mutatja be a társ kételyét, az ebből fakadó eltávolodását, majd a feloldo- zást, a vállalást. Végig lehet érezni a harmadik alkotótárs, Zsurzs Éva jelenlétét a színpadon, bár nem törekedett arra, hogy látványos rendezői megoldásokat alkalmazzon. Felépítette a mű ívét: olyan keretet teremtett, amelyben felragyog a két kitűnő színész személyisége. Többször megfogalmaztuk már. hogy milyen szerény körülmények között igyekeznek Hatvanban színházat teremteni. Most is bébi zonyo- sult, hogy az adottságok ellenére is lehet emberi értékek felmutatásával, minőségével valami szépet, fontosat teremteni. A cukorgyáré művelődési ház terme ezen az estén átlelkesült, egyenrangúvá vált az aranyozott. ragyogó színházépületekkel. A játék így változtathatja meg a valóságot, így teheti szebbé, teljesebbé. Gábor László Egy nővér mindennapjai Szokásos kórházi kép. Az ágyakon mozdulatlanul fekvő betegeik. Néhány lábadozó a folyosón sétáíl. Sápadtak. Bizonyára nagyon várják már a teljes felépülést, a friss levegőt. Talán egy nagy, utcai sétáról ábrándoznak. Az egyik műtős férfi idős asszonyt szállít ágyastól az ultrahang-vizsgálóba. A néni fogatlan szája félig nyitva. Nehezen lélegzik. Mereven néz, nagyon ritkán pislog. Látványa szánalmat keltő. A kórtermekben ápolónők forognak. Egyeseik gyógyszereket osztanak ki, mások infúziót készítenek elő, s akadnak olyanok is, akiik injekciót adnaik be, vagy az ágyneműhuzatokat cserélik ki tisztára. Az egri megyei kórház 2- es számú belgyógyászati osztályán elhelyezettekről Kozma Margit ápolónő gondoskodik többek között. Immáron negyedszázada végzi ezt az áldozatos munkát. A véletlen úgy hozza, hogy hallhatjuk, amint humorosan igyekszik lelket önteni az egyik magatehetetlen férfiba. Szemmel látható eredménnyel, hiszen a beteg el- mosolyintja magát. Jólesnek neki a biztató szavak. A kórtermekből a nővérszobába igyekszünk. Talán akad néhány perc, hogy elbeszélgessünk? A parányi hélyiség ajtaján azonban szinte percenként kopogtat valaki. Olyan beteg is van, aki csak egy pohár vizet kér, merthogy az itteni hidegebb, mint a kórtermi csapé. Mások a gyógyulásukról szeretnének vele néhány szót váltani négy- szemközt. Amikor már belem elegdnénk a diskurzusba, orvosok kérik, hogy induljon velük vizitelni. — Itt nagyon ritkán adódik szabad idő — magyarázza Kozma Margit. — Reggel, amikor 6 órára bejövünk, azonnal munkához látunk. Kiosztjuk a hőmérőket, lázat mérünk. Aztán akik tehetetlenebbek, azokat segítjük a mosakodásban, majd megágyazunk. Mindenkinek fciszámláljiUk a gyógyszereket, beadjuk az injekciókat, s ezután jön a reggeli. Most két olyan betegem van, akiket etetni kell. Még felsorolni is sok lenne mindaz, amit egy nap alatt végzünk. Talán elcsépeltnek tűnik, de úgy érzem, mindent megteszünk azért, hogy az idekerülök mielőbb felépüljenek. — ön minden betegét egyformán kedveli? — Alapjában véve igen. De különösen azokkal igyekszem még nagyobb odaadással törődni, akik magukra hagyatottabbak, akikhez ritkábban jönnek látogatók. Az egyszerű falusi embereket nagyon kedvelem, azokat, akik kevesebbet láttak a világból, mint például egy városi értelmiségi, s épp ezért nehezebben tudnak elszakadni a családjuktól a kezelés ideje alatt. No, ez persze nem jelenti azt, hogy lennének olyanok, akikre rá se nézek. Mindenkivel foglalkozom, de hosszú évek tapasztalatához volt ahhoz szükségem, míg rájöttem, kivel, hogyan kell. Megtudjuk: SzabolcsSzatmár megye egyik kis falujából került Egerbe. Annak idején, húsz éves fejjel a Nők Lapja egyik hirdetéssé keltette fel az érdeklődését e foglalkozás iránt. Így jelentkezett a Vámos Ilona Ápolónőképző Intézetbe. — Az egy jó hírű iskola volt — világosít fel. — Tanáraink különleges érzékkel állapították meg, hogy ki való erre a pályára. Akit nem tartottak alkalmasnak, eltanácsolták. Ma már úgy látom, hogy megváltozott a helyzet. A jobb tanulók közül kevesebben választják ezt a szakmát. Persze, nemcsak a tanulmányi eredménnyel van baj, hanem azzal is, hogy a fiatalok egy részében nincs meg a megfelelő (Fotó: Perl Márton} felelősségtudat, az áldozatkészség. Ezek nélkül viszont itt aligha állhatják meg a helyüket. Szerencsére, amikor családot alapítanak, lehiggadnak, megváltoznak. — ön, ha újra kezdené, ugyanezt a pályát választaná? — Gyakran megfogalmazódik bennem is ez a kérdés — válaszolja. — Elgondolkodom azon, hogy jobb volna-e, ha például agy irodában adminisztrátor lennék. De úgy tartom, hogy ott nem érezmém magam ilyen jól, mint itt. Egyébként az első perctől ezen az osztályon dolgozom. Hűséges típus vagyok, nem szeretek vándorolni. Igaz, hogy másutt aligha kapnék ilyen sokrétű feladatot. Minden napom másféle, mindig akad újfajta tennivaló. Jóllehet, sokszor tragédiák szemtanújává válunk, amikor egy-egy emberen nem tudunk segíteni. Ezek az esetek számomra is megdöbbentőek, mert ezt nem lehet megszokni. De ettől sokkal gyakoribb az, hogy gyógyultan távozik a páciens. Olyankor jólesik, ha odajön hozzám, s azt mondja, hogy köszönöm szépen a gondolkodását. De akkor sem neheztelek senkire, ha szó nélkül megy el. Csák azt sajnálom, hogy nem tudom még egyszer figyelmeztetni: éljen egészségesen, mert akkor ritka vendég az infarktus, az érrendszeri probléma, vagy például a gyomorfájdalom. Kozma Margit az Egészségügy Kiváló Dolgozója kitüntetés birtokosa. Amikor búcsúzunk, a kórtermekben már tálalják az ebédet. Beszélgetőpartneremet a két magatehetelen betege bizonyára már most is várja, hogy szájukba kanalazza az ételt... Homa János Béres Attila : ii/i. Gyufaszálat tart a szájában így tud beszélni, egyébként sistereg meg süvít, ösz- szesen két foga van. — Akkor megmondod a főorvosnőnek, ugye, megmondod, öcsi? — Hogy a francba lehet iderakni egy kijózanítót — morgom. A hegyről jönnek a homokszállító dömperek, én meg a Trabanttal gödörtől gödörig evickélek fölfelé. — Ez nem kijózanító. Munkaterápiás intézet. Jó a levegő. Gyümölcsfák. Kilátás. .. — Leesik az ajtóm. — Kifizetem a benzint. Fél, hogy nem beszélek a főorvosnővel. — Balra? — Igen. Jobbra, ahogy az út vezet. * Béres Attila elbeszélése második dijat nyert novella kategóriában a Központi Sajtószolgálat 1984. évi pályázatán. Nem hiszi el, hogy itt nincs út. — Akkor majd a főorvosnőnek ... — Milyen az új főorvos? — Nő. Rendes. Már voltam vele nagycsoportos, elmondta, hogy mennyire rajtunk -múlik, meg aztán ... Pattog a sóder, csak be ne törje az üveget. — Meg aztán? — Van itt egy nagyon jó fej. Szakállas. Majd megmutatom. Főmérnök volt, képeket fest. Azt aztán nem lehet bekampózni. Akkorákat vitatkoznak! Egyszer bejöhetnél. Olyanokat mond! — Meg aztán? — Azt mondja: főorvosnő, drága, az egész ország iszik, miért pont engem akarnak lebeszélni? Ja. Megmondta nekik. Kiköpi a gyufaszálat, újat vesz elő. — Akkor majd a főorvosnőnek, ahogy megbeszéltük, ugye? Ha nem jutna gyufához, talán többé nem szólalna meg. — Messze van? — kérdeztem egy bombatölcsér alján. — Már nem. Nézz csak oda, oda, oldalt. A fák közt az a párostetős. — Mi van ott? — Ott lakik a Hovanics Pista. Tudod, a József utcából, aki a Halálfejesben szokott, meg a Mátrában, egyszer találkoztunk a Kálvária téren, mosógépet akart venni ... — Mindenre emlékszem. — Otthagyta a felesége, elvitte a két gyereket, a bútort, mindent, aztán a Pista el akarta adni a csontvázát a bonctanba, marhára tudott snóblizni, egyszer elkapták a rendőrök, de fogadott velük és nyert... — Ott voltál? — Tessék? Ja. Láttam. — Mi van a piros tetővel? — Ott lakik. Kikapott itt egy nőt, ennek is van két gyereke, ráhagyta az öreg a házat. Mosott rá, meg minden, aztán a Pista most ösz- szeállt vele, portás a kertészetinél. Egy kortyot nem iszik. Ja. Fél éve. Meg kell mondani a főorvosnőnek, hogy van betegségtudatom, és nem akarok meghalni. Ha a Hajnal utcában kiadják a gyógyszert, minden reggel beveszem. A fater fogja beadni. Tejjel. — Ez megy tíz éve. Nem tudom, minek jövök ide. — Kifizetem a benzint. — Mit mondjak a főorvosnőnek? Én vállaljak érted garanciát? Hiába van kint a T-betű, a dömperek percenként leszorítanak. — Hát nem garanciát, hanem amit mondtam, mondd meg te is. Vettem új télikabátot. Anorákkal. Kigombo- lós bélés ... Kaptam a gondozóban egy füzetkét, hogy a család hogyan bánjon a beteggel. Nem szabad kiközösíteni, beszélgetni kell vele, hogy az emberi méltóságot érezze. — Milyen színű? — Világos. Ja. Sokat kell majd tisztítani. Megkapom a káestét megcsináltatom a fogaimat. Mondta a kezelőorvos, hogy az legyen az első. Én még nem vagyok elveszve. Ja. Van állásom meg lakás. — Három éve hűzattad ki a fogaidat. Ez kegyetlenség. Nem szabad a beteget elkedvetleníteni. — Ez most más. Ha az Anticolra ráiszom, meghalhatok. Volt itt egy nő tavalyelőtt, az itt halt meg. Kiengedték adaptra, és a mentő hozta vissza, de már hiába. A betegszobán halt meg. A Jóska háromezerért megcsinálja maszekba, a legjobb fogtechnikus. Az egyik kanyar után őrház, sorompó. — Itt meg kell állni. Hatalmas zakóban hamuszínű madárfej imbolyog elő, a .megtestesült felelősségtudat. Behajol. Előre nézek, ez az ő ügyük. — Adaptációs szabadságról jövök, tizennyolc órára kell jelentkeznem. Pontos és megbízható, mint határőr korában. (Folytatjuk) Világkép-vetélkedő Hevesen (Tudósítónktól) : A szocialista brigádok részéire a napokban Hevesen a művelődési központban rendezték meg a helyi Világkép-vetélkedőt. amelyet az elmúlt év elején hirdetett meg a felszabadulási évforduló tiszteletére a Megyei Művelődési Központ és a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa. A hevesi versenyre 11 brigád érkezett. Az első fordulóban bemutatkozásra kaptak lehetőséget 4—4 fős csapatok, a továbbiakban pedig történelem, irodalom, zene és politika témakörökben mérték össze tudásukat A résztvevők jól felkészültek, mert igen szoros mezőny alakult ki. Első helyezést ért el a Finomszerel- vénygyár .,November 14.”, míg másodikat „Kossuth Lajos” brigádja, s ezzel bejutottak a megyei döntőbe. A harmadik díjat a MEZŐGÉP Barátság szocialista brigádja nyerte. A megyei döntőre 1985. március 30-án kerül sor Egerben a Helyőrségi Művelődési Otthonban. Nagyné Váradi Anna
