Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-14 / 10. szám
4. rjn mm 1*1 $ NÉPÚJSÁG, 1985. január 14., hétfő Egy hét... Magvas gondolat, míves forma A logikai, az észre ható érvelést épp a legmegfelelőbb pillanatban váltja az érzelmi nyomatékolás. Ekkor következnek a drámai- ságukkal megrázó hiradó- 'blokkok, azok a felvételek, amelyek a gomba módra gyarapodó szörnytetteket ábrázolják. Dicsérete^- az arányérzék, a kompozíciós készség is, ugyanis minden egység any- nyi időt kap, amennyit az egészséges ritmusú cselekményvezetés megkövetel. Még csak a nyitánynak voltunk tanúi, de ez issej- tétte, hogy a folytatás sem okoz majd csalódást. Bár így méltathatnánk a hasonló műfajú hazai kezdeményezések rajtját is... Pécsi István Tévéjátékok — külföldről Régóta népszerűek — hazánkban és határainkon, túl — a dokumentumfiímek. A szűnni nem akaró érdeklődést nem valamiféle divatáramlat sarkallja, hanem az az egészséges igény, hogy szeretnénk átfogó képet alkotni a valóságról. Ezért kedveljük azokat a produkciókat, amelyek — tematikájuktól függetlenül — mélyenszántóak, elemző jellegűek, azaz nemcsak a felszínt láttatják, hanem rávilágítanak a mögötte rejlő, az első pillantásra fel sem tűnő lényegre. Honi terepen nem ezek a gyakoriak. Nálunk elsősorban a mennyiség dominál, s legtöbbször háttérbe szorul a minőség, vagyis az esetek zömében csorbát szenved mind a felvillantandó gondolat — ha egyáltalán van ilyen —, mind annak köntöse. Ezért fogadtuk rögvest ro- konszenvvel J ean-Michel Charlier ötrészes vállalkozásának, A maffiának első, bemutatkozó blokkját, amelynek már rangos hangütése is hasonló szintű folytatást ígért. Az alkotó izgalmas, világszerte közérdeklődésre számot tartó kérdést boncolgat, méghozzá úgy, hogy visszamegy a kezdetekig, s bebizonyítja, hogy a ma már félelmetes, ' multinacionálissá terebélyesedett szervezet az elmúlt század derekán jött létre Szicíliában, a Rómában élő földesurak tiszttartóinak összefogásával. A forrástól aztán kronológiai sorrendben halad tovább, interjúbetétekkel utalva folyvást a jelenre, érzékeltetve a mettől meddig ívelő távolságot, s azokat a motívumokat, amelyeket a felületes szemlélő aligha venne észre. Figyelemre méltó o f elépi- _ tés receptje, mert a magyar ' pályatársak is kamatoztathatnák, meggyőződve arról, hogy egyáltalán nem mindegy: milyen öltözéket kapnak a közlendő ismeretek. Ahogy elmúltak az ünnepek, úgy csökkent a mozifilmek aránya a televízióban. Talán kifogytak a készletek, vagy talán úgy gondolják a szerkesztők, hogy a jóból (vagy a rosszból) is megárt a sok. Mindenesetre, a héten sok olyan produkcióval találkozhattunk, amely egyenesen a képernyőre készült. Már-már közmondásos a Forró szél című, jugoszláv filmsorozat ügyefogyott hőse: jó példa ez a széria arra, hogy még a legbárgyúbb figurával is meg lehet előbb- utóbb barátkozni. Ki tudja, lehet, hogy a tizedik rész után már hiányozni fog nekünk Surda alakja, bármilyen légből kapott, hihetetlen a jelleme. Az ilyen alkotások készítői nagyon is tisztában vannak a nézők lélektanával : az otthonukba látogató, hetente feltűnő vendégek könnyen közel férkőzhetnek hozzánk. Egyetlen dolog van, amit lehetetlen elviselni egy ilyen visszavisszatérő történetben: çz pedig: az unalom. Bármilyen vontatott olykor a Forró szél ritmusa, elkerülik ezt a csapdát alkotói. Érdekes krimivel szolgált szerdán este a műsor. A Lassú őrület című francia tévéfilm nem mindennapi sztorit tálalt. Egy percig se A KÉPERNYŐ ELŐTT hagyta lankadni a fordulatos játék a figyelmet, s kitűnő színészek formálták meg az alakokat. Nyilvánvalóan hiányzott a mozikban megszokott - üldözéses,. mozgalmas cselekmény, de ezt pótolta a .feszültség, a jellemek sokoldalú ábrázolása. A poénokkal sem bánt szűkösen a szerző és a rendező: az utolsó pillanatig maradt valami az alkotók tarsolyában. Bizonyára kialakult forma, hogy körülbelül egy órában pergetik le az ilyen jellegű művekben az eseményeket. Sok ez vagy kevés? Nagy mélységekig nem lehet eljutni ennyi idő alatt. Viszont a bensőségesebb, arc- közelibb felvételekből : másfél óra talán már túlzás volna. A tévé családtag, de a legkedvesebb rokonának is nehezen bocsátja meg az ember, ha sokat és feleslegesen fecseg. A ■„varázsdobozt” ráadásul’ könnyedén, egy gombnyomással el lehet hallgattatni.; Egy bőbeszédű feleséggel — mondjuk — ez nem ilyen egyszerű ... Ezt a „családiasságot” használta ki a csütörtöki Pilótafülke című NSZK tévéfilm is. Behízelgő férfihang magyarázta végig: mit, hogyan kell érteni, milyen bonyolult még egy repülőgépnek is a felszállása. Ez nem segítette a beleélést, inkább kizökkentette a szemlélőt, ha olykor ott is éreztük magunkat a kifutópályán, a következő percben már nagy huppanással „landoltunk” az otthoni fotelban. Ellentmondásos volt ez a megoldás, bár bizonyos szempontból érthető: keverték az ismeretterjesztést a játékkal, a valóságot az alakítással. Bár én „becsszóra” is elhittem volna az alkotóknak, hogy nem könnyű dolog — még géppel sem — a levegőbe emelkedni. összességében végül is nem voltak érdektelenek a héten látott tévéjátékok, valószínűleg a nemzetközi termés sikeresebb felébe tartoznak. Igazán: nem árt, hogyha áz olykor kevésbé „profi” magyar társaikért cserébe kapunk ilyeneket, mert, valljuk be őszintén, van mit ellesni: ritmusban, cselekményszövésben, fordulatosságban gyakran lemaradnak a hazai alkotások a külföldiekkel szemben. Gábor László Zeneklub Egerben Pénteken tartotta első foglalkozását az a zenehallgatásra szervezett klub Egerben, a Zeneiskolában, amelyet Kalmár Gyula művésztanár hívott életre. A kezdeményezés térben nem egyéb, mint egy harminc-negyven főnyi közönséget befogadó helyiség, a Zeneiskola zongoraterme. Időben egy óra! A boltíves barokk épületben jó elektroakusztikai" körülményeket teremtettek, a szükséges műszaki feltételeket is biztosították. Első hallásra a hír nem sokat mond, hiszen ki törődik manapság egy olyan ötlettel, amely legfeljebb pár tucat embert érint? Kalmár Gyula vállalkozása mégis elgondolkodtató. Azért szeretné ezt a szervezett zenehallgatást meghonosítani és lehetőség szerint minden héten megtartani, mert a zeneirodalom nagy alkotásaira akarja a figyelmet ráirányítani. Egyáltalán felébreszteni az érdeklődést a nagy formátumú zenei művek iránt. Kikben? Azokban, akik érdeklődhetnek és érdeklődnek. Elsősorban a zeneiskolai növendékekben, akik a hangszeres képzés és a szolfézs mellett nem sok zenetörténeti útravaló- val indulnak el pályájukon. Másrészt a szakember tapasztalataival rendelkezve tudja, hogy az otthoni elmélyült zenehallgatás a család, a lakás olykor túlzsúfolt állapota miatt nem is lehetséges. Harmadik okként bízvást fel lehet sorolni azt, hogy a Zeneiskolának ez a 22-es terme valóban teljesíti azt az akusztikai szintet, amely a művek élvezetéhez szükséges. Negyedik tételként említjük, de talán itt kellene kezdenünk, hogy Kalmár Gyula vállalkozik arra is, hogy nemcsak zenetörténeti, de népszerű stílusban fogalmazott zeneelméleti kitérők- kel-bevezetőkkel vigye közelebb a hallgatóságot a megszólaló alkotásokhoz. Vállalva a kérdezés, esetleg a vita buktatóit is ! Mint ahogyan ezt a legelső alkalommal is tette. Programjának nyitánya két Liszt-darab volt, az Orfeusz és a Les preludes. Az Orfeusz maga is tartalmával, szándékával, mindenen áttörő optimizmusával nemcsak a mitolôgjai hőst, a halálból Eurydikét a zenével visszászerző mondai alakot ragyogtatja fel, de hitet tesz amellett is, hogy az emberi test gyarlósága felett a szellem diadalt tud aratni. Ahogyan a Les preludes is a nemes, lelkesítő emberi tudatról győz meg minket: az emberi élet hajtóereje a szellem, s az vezérli minden előjáték végéhez, a harc megnyeréséhez. A szerény hírverésre még csak néhány szakember figyelt fel. A kezdet jó irányba mutat! A klubfoglalkozásnak azonban aktualitást adhat még az is, hogy a szervező-előadó művésztanár számba veszi az Egerben megrendezendő hangversenyeket is, és tematikáját időről időre azokhoz szabja. Külön nyeresége az egyórás zenei foglalkozásnak, ha az előadó leülhet a zongora mellé és élőben illusztrál olyasmit, ami megmarad a hallgató emlékezetében. Ezt az ingyenes népművelést akár hézagpótlónak is nevezhetnénk. A szándék dicséreten felül! (farkas) Befejeződött az országos népi szólótáncfesztivál Gyöngyösi és egri siker Vasárnap a díjak kiosztásával és a nyertesek gálaműsorával befejeződött az ezúttal is Békéscsabán megrendezett VII. országos népi szólótáncfesztivál. A találkozón 29 együttes száz táncosa vett részt, a mezőny tehát minden eddiginél népesebb volt. A népi magántáncosok immár országos hírű békéscsabai vetélkedőjén ezúttal is kiemelkedően szerepelt a nyíregyházi Balázs Gusztáv és a székesfehérvári Gazdag Béla, s ezzel elnyerték az örökös aranysarkantyús táncos címet. A férfiak mezőnyében aranysarkantyús lett többek között a gyöngyösi Berta Tibor. A női táncosok vetélkedőjén másodszor is Aranygyöngy-dí- jat vehetett át az egri Németh Erzsébet. DÉR ENDRE: Napkelte Aiy Endre hű őizíje Dénes Zsófia száz esztendeje A huszadik századi magyar irodalom egyik érdekes alakja az az írónő, az a Dénes Zsófia, aki nem regényeket. de regényes életrajzokat, visszaemlékezéseket írt, vissza-visszatérőn elsősorban Ady Endréről, régi kortársairól, és természetesen saját életéről, s aki most fogja betölteni századik születésnapját. 1957-ben kiadott, Ady Endre nagyváradi éveit fölelevenítő könyvét (Akkor a hár- sak épp szerettek) vegyes ítélettel fogadta a kritika; az olvasók kissé különcnek tekintették a rajongót, lírával áthevített, forró stílusú írónőt. A negyvenöt utáni irodalomban ekkor jelentkezett először — hetvenkét évesen, s mégis szinte ismeretleniül. Hamarosan újabb könyve is megjelent: a Zrínyi Ilonáról szóló regényes életrajz. Aztán nyolcvanadik és kilencvenedik esztendeje közt nem kevesebb, mint kilenc könyvet írt. Ma. január 14-én száz esztendeje, hogy született. S most is: „Nincs olyan nap. hogy ne olvasnék, írnék. Üj kötetet készítek elő kulturális és politikai cikkeimből.” Az a különös sors adatott neki. hogy alkotó tevékenysége hetvenedik esztendején túl virágzott ki igazán. Most már — lezáratlanul is — világosan látható, hogy Ady Endréhez .való hűsége. humanizmusa, szorgos munkálkodásával, optimizmusával való példaadása az. amely becsessé teszi őt. Életéből most csak a legfontosabb mozzanatokat elevenítjük fel. Polgári családból származott, aztán a század eleji művészeti forrongás légköre az új eszmék oldalára vitte. 1911-től újságíró volt. 1913-ban megismerkedett Ady Endrével, s rövid ideig a költő a menyasszonyának is tekintette, a házasság azonban Dénes Zsófia családja miatt meghiúsult. A költővel így is haláláig jó ismeretségben, barátságban állt, Adyról szóló könyvei (Élet helyett órák, Az ismeretlen Ady. Akkor a hársak épp szerettek). mind-mind újabb adalékokkal szolgálnak életérvek megismeréséhez. 1919-ben a Tanácsköztársaság szolgálatába állt. s emigrálnia kellett. 1925-ben hazatért, s tovább újságíróskodott. Csen - des esztendők után az ötvenes években látott hozzá igazán a munkához. December végén, századik születésnapja előtt az Élet és Irodalomban így üzent olvasóinak: „Szeretném, ha századik születésnapomba kialakulna mindenütt, minden népben és emberben a félelem és gyűlölet lángja. És az elkövetkező századokra a béke és szeretet szivárványa ülne ki az égre.” Győri László Dénes Zsófia Ferenczy Károly festménye elölt III/3. A koporsógyáros nem volt ínyére. Pocakos volt és durva. Szeretett nagyokat mondani. Ilyenekkel dicsekedett. hogyha ő akárná, meg- vehetné a fél bányát... vagy: ő az országos közellátási ellenőr. Bizonyságul mindig a soványt hívta tanúnak, aki mindenre sűrűn bólogatott. A köpcös ezért pofon is legyintette. — Hát semmi gerinc nincsen tebenned? Mit jár úgy a fejed, mintha odakintről rángatnák? Megkötözzem? Nyakon ragadta, de aztán hamar el is engedte, a vendéglős pedig három üveg pezsgőt öntött a lavórba. Julis sietve rántotta le a koporsógyáros lábáról a cipőt meg a zoknit. Előbb Julis rakta a lábát a pezsgőbe. Aztán a koporsógyáros. — Adjál neki ötszázat! — intett a koporsógyáros a soványnak. A vékony elővette a lábával őrzött táskát. Alig bírta az asztalra rakni. Mikor kinyitotta, szétcsattant, akár egy legyező. I Pénz volt benne. Ennyi pénzt Julis még soha nem látott, de még a vendéglős se. Julis zsebrevágta az ötszázast, a vendéglős a másik ötszázat, s telerakta pezsgővel az asztalt. Julis ivott és nevetett, a koporsógyáros ölébe ült, a fülét cibálta, a haját rángatta, majd amikor az ital megszűnt a lavórban pezsegni, kilépett, és az olajos padlón táncolt végig pezsgés mezítlábbal. Vissza se jött aztán egész éjjel. A vendéglős felesége - egy ideig mérgelődött emiatt, aztán ő ült a koporsógyáros mellé. A fülébe énekelt, rendelt helyette is, és minden félórában fizettetett vele. Mulatozásuk erősen belenyúlt a hajnalba, a robbanásokat se vették észre, csak akkor némultak el, amikor már nagyobb dörrenések rázták meg a házat. Bukfenc az asztal alá vágódott, a vendéglős feleségével együtt a pult mögé húzódott egy kanapéra. — Bejöttek az oroszok — szólalt meg halványan a koporsógyáros. A nyeszlett kis ember sírva fakadt. — Krucsay úr, az isten áldja meg, menjünk innen, amíg nem késő. Negyedóra múlva elhalkultak a robbanások, s a vasúton — hallhatóan — elindult egy mozdony. — Visszaverték őket! — jelentette Krucsay nem nagyon szenvedélyesen, de kifelé indult. — Hozd! — intett a vékonynak. Az nyögve emelt az óriás táskán. Tántorogva cipelte gazdája után. Az ajtó nagyot csattant mögöttük. Egy motor- kerékpár felberregett, aztán hirtelen halt el a hangja. A kocsmárosék nem mertek kimozdulni a söntésből. Másfél óra múlva döngött a kapu, keményen kivágták, s vattaruhás, zömök katona kontúrja lett látható. Előre- szegzett géppisztollyal állt egy ideig. Majd zörgetett az udvarban a kocsma konyháján, mivel azonban választ nem kapott, berúgta azt. Bekukkantott a gyér világítá- sú söntésbe, s kurjantott egyet. Bukfenc, a vendéglős és a felesége fölállt, a vattaruhás zömök katona pedig távozott. Kisvártatva sortűz dörrent. A vendéglős a padlóra vonszolta feleségét, Bukfenc eloltotta a villanyt. Az utcáról behangzott a lovak nyerítése, lövöldözés és futás... A pulton felejtett két pohár olykor összekoeódott remegésüktől. VÉGE
