Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-31 / 25. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1985. január 31., csütörtök Művészet és politika GÁLAMŰSOR AZ EGRI SZÍNHÁZBAN ...és a második „félidő“? Az emlékezés fénykörében Varga Gyula beszél a régi színházról Voith Ági jön, lát... és énekel (Fotó: Kőhidi Imre) A magyar kultúrában min­dig is valit hagyománya a művészet politikai szerepvál­lalásának. Nagy mű vészei nk nem lévén a korábbi szá­zadak .folyamán önálló értel­miség, , .szakosodott” politi­kusi réteg, vagy csak vi­szonylag csekély számú, fő­ként a nemesség legfelső kö­reiből verbuválódó — gya­korta tevékenykedtek politi­kusként is. Janus Pannonius, Zrínyi Miklós. Petőfi. Eöt­vös József — és sorolhatnék hosszan — képviselik ezt a hagyományt. A huszadik század is szaporítja a példá­kat: Ady, József Attila köl­tészete a legmélyebben át van irtatva politikai .tarta­lommal; így vagy úgy: bele­szólt a politika alakulásába. Móricz. Németh László, Ily- lyés Gyula, Váci Mihály — politikai megbízatást teljesít­ve vagy anélkül — népünk legfontosabb kérdéseivel fog- ilallkoztak. Nem csoda, hogy szinte követelménnyé vált, esz­ménnyé növekedett a társa­dalmi közvéleményben a politizáló művész. Ami azon­ban magával hozta, hogy a politikai mondanivaló lett olykor a művek megítélésé­nek legfontosabb szempont­ja. Így gyengébb művész is aránytalanul kedvezőbb „osz­tályzatot” szerezhetett: a te­hetséget. az elmélyültséget, a valóságismeretet politikai jelszavak, programok igye­keztek .pótolni”. Közreját­szott ebben a felszabadulás után a politika néhány torz vonása, a dogmatizmus idő- szakáiban (1949—1953) a mű­vészi hitelű politizálás — mondjuk Juhász Ferenc, Nagy László korai verseiben — azonos szintre helyező­dött a hangzatos, de selej­tes, giccsgyanús sematiz­mussal (regények, filmek so­rát említhetnék). A Magyar Szocialista Munkáspárt kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy a művé­szet semmi mással nem pó­tolható szerepet játszik a társadalomban. Következés­képpen politikai szólamok­kal sem helyettesíthető. No­vellák, regények, szobrok, táblaképek, filmek alkotása helyett lelhet ugyan ideig- óráig nyilatkozatokkal, nem művészi jellegű „üzenetek­kel” kelteni figyelmet — esetleg nyugaton, irántunk H árom esztendeje bon­tották le a Vörös­marty Művelődési Központ Horváth Mihály úti épüle­tét, azóta nincs fedél az in­tézmény felett. Pedig aZ itt dolgozóknak szolgálniuk kel­lett és kell mindaddig, amíg a Gr ássál kovich-kastély fel­újítása be nem fejeződik. Tervek szerint ugyanis ott székel majd Hatvan város tanácsi művelődési háza, ott lelnek otthonra kiscsoport­jai, művészeti együttesei, ott folyhat igazán hatékony is­meretterjesztő tevékenység, ott rendezhetnek előadóeste­ket. hangversenyeket. Akik a közelmúltat, s a jövendőt munkálják: jelenleg a ta­nácsházán kaptak három kis irodahelyiséget, és bár egye­lőre a személyi feltételek sem biztosítottak, onnan szer­vezik a település közműve­lődését célzó különböző ren­dezvényeiket. Akivel most a múltat, jelent szálazzuk, Matiszlovicsné Horváth Éva művelődésiközpont-igazgató. Hasznos szerződés — Jelenlegi mostoha hely­zetünkben igazán látványos munkát képtelenek vagyunk végezni, szerencse, hogy ilyesmit nem is várnak ei tőlünk — jegyzi meg mind­járt, bevezetőben. — Mégis azt kell mondjam, meglehe­tősen széles körű tevékeny­séget bontakoztattunk ki az utolsó egy-két esztendőben. Ebben igen nagy segítsé­günkre volt a cukorgyári nem túlságosan barátságos fórumokon —, de tartós ál­lapotként nem fogadható el. (Pedig — sajnos — van er­re is ipélda.) Sánta Ferenc Húsz órája — ragényfarmá- bam. s Fábri Zoltán pompás filmváltozatában —, Cseres Tibor Hideg napok című re­génye, s a belőle készült Ko­vács András-film, Varga Im­re köztéri szobrai, Ruszt Jó­zsef színházi rendezései min­denekelőtt műalkotásként „politizálnak”. Kifejeznek egy harmóniára törekvő je­lenlétet, egy olyan magatar­tást, amely a hibáikkal szem­ben örök küzdelmet hirdet, új utakat keres, miközben a hagyományok vállalható ré­szét is hasznosítja. Az em­ber esélyeit fogalmazza meg a művész e magatartás je­gyében papíron, filmszala­gon, kőbe vésve, színpadon. Mais tehát a politika, s más a művészet. Természe­tesen, a művésznek — minit állampolgárnak — jogában áll közvetlenül is politizálni, ő is választó és választható ugyanúgy, mint sok százez­ren. S vannak is művészi műfajok — irodalmi szoci­ográfiák, dokumentumifil- mlek stb., — amelyek köz­vetlenebbül fejeznek ki poli­tikai tartalmat. Céljában a művészet s a politika talál­kozik: az embert, a társadal­mat szolgálja mindkettő. Létezik persze a politiká­nak, a politikai irányításnak egy olyan területe, amely a művészettel, a művészekkel szoros kapcsolatban van. Ez a művészetpolitika. Az MSZMP szövetségi politikájának fon­tos része a művészetpolitika: az alkotók partnerei kell, hogy legyenek a politikai ve­zetésnek az ország legfonto­sabb ügyeinek, a társadalmi célok és feladatok megítélé­séiben, és megfordítva: a művészet: a művészek igé­nyeit a politikai vezetés még a gazdaság nehéz időszaká­iban is figyelembe kell, hogy vegye (.most épül az új Nem­zeti Színház; Szabó István Oscar-díjas filmje, a Me­phisto épp e korszak nagy teljesítménye — bár igaz: koprodukcióban készült). Művészet és politika, mű­vészetpolitika helyes viszo­nyának kialakulását, ennek megőrzését, ápolását legin­kább egy ilyen kölcsönös — felismerés szolgálhatja. K. Zs. művelődési házzal kötött megállapodás, amelynek jó­voltából legtöbb kiscsopor­tunk itt jutott működési le­hetőséghez. Kiváltképpen hépdalkörük feltámadásá­nak örülök, amely elsősor­ban Vargáné Szilágyi Erzsé­bet karvezető szakmai fel- készültségének, és az olyan lelkes, hűséges dalosoknak köszönhető, mint például Fe­hér Istvánné, Kollár Jó- zsefné, vagy Kórós András és felesége. Munkájuk elis­merését, hivatalos méltány­lását jelzi, hogy a sarudi minősítőn „jelesre” vizsgáz­tak, s ennek nyomán sze­replési lehetőséghez jutot­tak a fogathajtó-világbaj­nokságon, majd a megyei művelődési központ külön­böző egri rendezvényein. Egymást váltják szabás-var­rás tanfolyamaink is, min­den alkalommal 25—30 vál­lalkozó szellemű asszonyt, leányt ismertetve meg a mesterség alapfogásaival. Tapolcsányi Józsefné tartja kézben ezt a munkát, és Burján Istvánné személyé­ben tsz-dolgozó épp úgy lel­hető a varrogatók között, mint gyesen lévő kismama, vagy nyugdíjas. Táncház és teaest A cukorgyári művelődé­si házban működik a „Vö­rösmarty” ifjúsági klubja is, Aki „gálába vágja” ma­gát, az fölvéve legszebb ru­háját. igyekszik önmaga leg­ünnepibb arcát mutatni. A közönség is erre gondolva fordul olyan nagy érdeklő­déssel a színházak gálamű­sorai felé. Arra számít, hogy valami egyedit, visszahozha- tatlant kap. Régóta áhítoznak a mű­vészeti ág helyi barátai az egri Gárdonyi Géza Színház önállósulására, nem csoda hát, ha felfokozott várako­zás előzte meg a Színház a színházért című összeállí­tást. Még akkor is, ha a bemutatószíniházi jelleg ele­ve meghatározta a produk­ció lehetőségeit: inkább a múlt jelenhetett meg, mint az inkább még csak sejthe­tő jövő. Ez rejtett magában már valami felemásságot, ez már a kezdetek kezdetén a hagyaték felé billentette a mérleg nyelvét, ami elég rossz ómen egy induláshoz, ahol az elkövetkezendők ígéretéről is kellene szólni. A nyitókép lenyűgöző és emlékidéző volt: a régi szín­házépület rajza és az előtte lebegő tüllfátyol beszélt az elmúlt idők hangulatáról. Az áttetsző függöny mögött ácsorgó és üldögélő embe­rek és bábuk úgy kerültek a nézők szeme elé, ahogy emlékeinkben felidéződnek régi tájak és arcok: álom­amelynek mind mozgalma­sabb élete Mészáros Kata­lin előadó nevéhez fűződik. — Nem volt könnyű az indulás, de úgy érzem, hogy a hatvani fiatalok szempont­jából oly fontosnak vélt klub mostanra jó kerékvá­gásba jutott — mondja a művelődési központ fiatal szakmai vezetője. — Kéthe­tenkénti rendszerességgel szervezünk különböző érdek­lődést kielégítő előadásokat, remekül bevált táncházmoz­galmunk, legutóbb pedig olyan hangulatos teaesteket tartottunk, amire megtelt a gyári ház nagyterme. Köze­lebbről mivel is próbáltuk a fiatalok éhségét csillapítani? Czipot Géza zenei jellegű ismeretgyarapító előadása indította a sort, fogadtunk később indiai együttest, to­vábbá hasznos élménybeszá­molókat hallhattak a klub­tagok Egyiptomról, Párizs­ról. Az idén természetesen tovább lépünk, s a tudomány olyan területeire is elkalan­dozunk, mint az asztronau­tika. vagy éppen a számító­gépek világa. A király és a favágó A művelődési központ ha­diszállásán folytatott beszél­getésünk során arról is tá­jékoztattak az intézmény munkatársai, hogy az elmúlt szerűen, homályosan, mégis a valóságosnál is tárgysze­rűbben, hitelesebben. Jól használhatónak bizonyult ez a díszlet a későbbiekben: fel- libbentésével és legördülésé- vel a könnyű lepel tagolta az egymást követő bemuta­tásokat és magánszámokat. Mert jórészt ezek alkották az estet: a részeket Szilágyi János műsorvezető kötötte össze személyiségével. Ruti­nosan és szellemesen tett eleget feladatának: meggyő­ződése, hogy az okos szó felold minden feszültséget és felemás helyzetet. Ezért is „kacsintott össze” a kö­zönséggel: ez a produkció ilyen, töredékes, mindig be­jön valaki, elmond valamit, vagy énekel és kimegy. Ennek ellenére természe­tesen arra törekedtek a ren­dezők, hogy kialakuljon va­lamilyen szerkezet, külön­ben előbb-utóbb monotóniá­hoz és unalomhoz vezet az egyformaság, ha még a sze­replők egyénisége eléggé el­térő is. Az első részben még meg is tudták valósítani el­képzeléseiket, mivel elegen­dő „nyersanyag” állt rendel­kezésükre. Vagyis olyan szí­nészek, énekesek sorjáztak egymás után, akik több szál­lal kötődnek Egerhez: szin­te valamennyien olyan él­ményekkel távoztak innét, esztendőben már igen nagy figyeLmet szenteltek a ki­sebb gyermekek szórakozta­tására. Tizenöt alkalommal fogadtak mesejátékokat be­mutató társulatokat, és bár nem mind nyújtott kifogás­talan teljesítményt, az olyan produkciók, mint A király és a favágó, a legkényesebb igényt is kielégítették. Most azt tervezik, hogy a buda­pesti Gyermekszínházzal te­remtenek kapcsolatot! Nyi­lassá Judit igazgató már ígéretet is tett, hogy egy- egy jó produkció hatvani be­mutatásától nem zárkóznak el. Kísérleteztek bábelőadá­sokkal, ugyancsak nagy ér­deklődés közepette. Itt in­kább az okoz gondot, hogy a Budapesti Bábszínház túl­terhelt, nagy ritkán képes csak vidéki előadásokat mű­sorrendjébe iktatni. Ezzel kapcsolatban természetes módon vetődik fel az egri Harlekin tevékenysége, és a hatvaniak abban bíznak, hogy az együttes „státusá­nak” rendeződésével mind több Heves megyei telepü­lés részelhet előadásaikból. Jönnek Ludasék Ami, a nagyobb műsoro­kat, rendezvényeket illeti, tavaly az István, a király, valamint Hofiék programja igazolta a Vörösmarty Mű­velődési Központ jó kezde­ményezőkészségét, Mindket­amelyek meghatározták ké­sőbbi pályafutásukat. Kiváló volt a beköszöntés is, ami­kor Szilágyi János Kalmár Andrást, az 1955-ben alakult önálló egri társulat akkori főrendezőjét, s a mostani művészeti igazgatót, Szikora Jánost szólaltatta meg. Ez­után örömteli perceket ho­zott Marczis Demeter, Pász- thy Júla, Fonyó István, Csapó János és Varga Gyu­la. A legtöbben valamiféle „ínyencséget” is hoztak ; akit énekesként ismertünk, verset mondott, akit prózai színészként, énekelt. Ebből a sorból kimagaslott Fonyó István, aki keveset beszélt ugyan a barokk városhoz kö­tődő emlékeiről, ám mélyen átélten, könnyes szemmel, önmagát fölülmúlva adta elő produkcióját. Kedves volt Csapó János és Varga Gyu­la drámarészlete is, bár őszintén szólva meg lehet érteni, hogy s művet, ame­lyet felidéztek, miért nem jegyzik a legjobb magyar al­kotások között. Olyan pilla­natokat szerzett Kézdy György is Karinthy Barabá­sának elmondásával, ame­lyek soká emlékezetesek ma­radnak azok számára, akik ezen az estén a széksorok­ban ültek. Végül lendületes és magával ragadó finálét adott Voith Ági. Talán ér­demes lett volna itt abba­hagyni az egészet, mert a második rész inkább ron­tott az összhatáson. Talán az a hiány is oka, hogy ilyen halványra sike­redett a folytatás, hiszen két meghívott, jeles művész — Psota Irén és Cseh Tamás tőre megtelt a sportcsarnok, mint ahogyan sikerrel zaj­lottak le a nyolcadik alka­lommal megrendezett hat­vani zenei napok, éspedig az intézmény Pusker Imre vezette kamarazenekara, va­lamint a helyi zeneiskola tanárainak közreműködésé­vel. Nagyobb programok te­kintetében szintén tovább kívánnak lépni az idei esz­tendőben. Január végére a Ludas Matyi kabaréműsorát kötötték le, szabadtéren pe­dig jazz-rock balett, nóta­est és a fiataloknak címzett esztrádműsor rendezését ter­vezik. De a műveltség ter­jesztésében is új utakat ke­res a Vörösmarty Művelő­dési Központ. A februárra meghirdetett Auróra című vers. és prózamondó ver­— nem tudott szerepelni ezen az esten. Az is lehet, hogy az előzőekben vázolt ellentmondás változtatta ilyen felemássá a produk­ciót. A lényeg az, hogy egy­re vékonyabb mederben csordogált a műsor: a Har­lekin bábegyüttes kedves játéka után Sándor György ugyan jókedvre derítette a közönséget, de produkciója még ebből az elegyes össze­állításból is kilógott. Olgyai Magda és Győrvári János sem volt képes újjáteremte­ni azt a hangulatot, ami az első részt jellemezte. Szaba­di József és Török Vera operettrészletei kivívták azt a tapsot, amely az ilyen jel­legű számoknak kijár, de összességében alatta marad­tak az előzőekben nyújtott színvonalnak. Horváth Gyu­la magánszáma az ízléstelen­ség határát súrolta, kelle­metlen szájízt hagyott ma­ga után. A szereplők külön-külön és összhatásukban is keveseb­bet nyújtottak, mint amit az előzőek alapján elvártunk volna tőlük. Így aztán a né­zők elég felemás érzéssel távoztak a színházból. Lehet, hogy valamikor ezt a „színháztörténeti' pillana­tot” is ellepi a jótékony fe­lejtés, s lebegő tüllfátyol mögött tűnik fel emlékeink­ben ez az este. Mindeneset­re színvonalasabb folytatást várunk, mint amilyen az in­dulás volt: ha a régi szólás nem csal, ennél csak jobb következhet... Gábor László 2 senybe, a diákok mellett, be­vonják a munkásfiatalokat. Szélesítik a „Világkép” mun­kásművelődési vetélkedőt is, amely az idén már területi szintű lesz, s mire szerve­zésébe keli fogni, talán e posztra is lesz önállóan dol­gozó munkatársa az intéz­ménynek. Ugyanekkor koo- produkciónak számít a köz­pont néptánccsoportja, amennyiben férfitáncosait kiskatonák adják, éspedig olyasféle reménnyel, hogy 1985 második felében már minősítő bemutatón léphet­nek dobogóra. Mindebből ki­tűnik tehát, hogy fedél nél­kül is lehet dolgozni. De az igazi mégis az lesz, amikor saját otthonba költözhet Hat­van művelődési központja. Moldvay Győző Fedél nélkül Szilvásvárad: fellépés után jó hangulatban ropják a táncot a népdalkor tagjai

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents