Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-29 / 23. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. január 29., kedd Hg Ipari műemlékeink A Nyugati pályaudvar A mezőhegyes! községi tanács épülete (MTI fotó — KS) Almáikor a viliág első műszaki múzeumát létrehozták Párizsiban az 1700-as évek végén, célja nem a régi gépek, műszerek megőrzése volt, hanem a legújabb technikák bemutatása, demonstrálása. Ilyen elképzelésekkel alakultak sorra Európa más nagyvárosaiban is a műszaki múzeumok. Csak a múlt század közepére épülitek olyan — a művészeti múzeumokhoz hasonló létesítmények —, amelyekben már az ipartörténeti emlékek megőrzése volt a feladat, ahová bevitték és kiállították az ipar korábban használatos berendezéseit, gépeit, szerszámait. Az ipartörténeti, műszaki, tudománytörténeti szempon' tú gyűjtés, őrzés, megőrzés századunkban és napjainkban kap különös jelentőséget. Az ipari épületek megőrzésének gondolata az ötvenes évekből Angliából származik — bár kísérletet tettek gyárépület, üzem műemlékké nyilvánítására korábban is. Az ipartörténeti, műszaki, tudománytörténeti emlékeinkre muzeális értékeinkről szóló törvény is kitér. Védelmet élveznek a tárgyi és írásos emlékek, műszaki jellegű tárgyak (létesítmény, berendezés, műtárgy, gép, szerkezet, készülék, szerszám, műszer, kísérleti eszköz, modell stb.). amelyek a fejlődés, a technikatörténet, vagy a műszaki oktatás szempontjából jelentős emlékek. Ilyen ipari műemlékkel — használatban lévő és használaton kívüli épülettel, géppel, berendezéssel — az ország számos vidékén találkozhatunk. Egy részük műemlékké nyilváníttatott (Széchenyi Lánchíd, Herendi Porcelángyár, Hortobágyi kilenclyukú híd, a Szentendrei úti római kori vízvezeték), más részük műemlék-jellegű objektum. (Pápái kéfcfestőüzem, zebe- gényi vasúti viadukt, olasz- liszkai csúcsíves kőhíd.) Vannak városképi jelentőségű objektumok (margitszigeti víztorony, zugligeti úti egykori villamos végállomás.) S egész sor olyan ipartörténeti emlékünk is van, ameLyet egyik kategóriáiba sem soroltak, mégis védendő, óvásra, megőrzésre érdemes. Igen sok híd, pályaudvar, állomás szél- és vízimalom, mozdony, kohászati üzem. olvasztómű, bánya gyarapítja történeti, muzeális értékével nemzeti kincseinket. Köztük olyan ismert és látogatott létesítmények, mint a Rudabányácslka középkori aranybányája, a felsőrákosi kőfejtő, Ganz Ábrahám kéregöntödéje (ma öntödei Múzeum), az idegenforgalmi látványosságú Hámori-tó, a kiskundorozsmai szélmalom, a sárvári vár feljárója, vagy a tatai Nepomuce- nus vízimalom. De megemlíthetjük a ma is eredeti funkcióját betöltő budai alagutat, a budapesti köz- vágóhidat, a ferencvárosi gőzmalmot, a káposztásmegyeri vízműveket, a Margit- hidiat. Olyan ipari komplexumokat, mint a pécsi (Zsolnay) porcelángyár, a kelenföldi erőmű, a pécsi uránbánya, a gánti bauxitbánya. Az épületek egy részét az Országos Műemléki Felügyelőség jóvoltából helyreállítva látogathatjuk. Többet az országos, vagy a megyei múzeumi szervezetek vettek birtokukba, s használják fel múzeális kiállítási célokra. Nehezebb a régi épület, berendezés megóvása ott, ahol használják az épületeket, működtetik a berendezéseiket, s ahol még nem tudatosult az ipar emlékeinek műemlék értéke. Pedig az ipar, a technika múltját tanúsító emlékek. K. M. Mezőhegyes kétszáz éve „Kendergyűjtés folyik éppen az egyik hatalmas táblán, summáslányok dolgoznak veresképű, hízott bandagazdák vezényszavára, olyan gyorsasággal, s olyan szabályos ütemben, mintha fürge mozgású gépek lennének.” Ez az idézet Féja Géza Viharsarok című — annak idején, a két világháború között oly nagy port felvert, bírósági ítélettel is sújtott — szociográfiájából való. S ugyancsak ez a könyv írta: „Különös látvány, mintha a kúriák, s úrilakok, a nyaralók és kastélyok vándorútra keltek volna, azután találkoztak Mezőhegyesen, s itt megállapodtak, mondván, jó nekik ez a hely”. Mezőhegyes, ez a Békés megyei település az ottani nagybirtok megalapításától azaz éppen kétszáz esztendeje — bizony sokáig ezt a riasztóan kettős képet mutatta. Egyrészt egy valóságos mintagazdaság teremtő, dött ott, másrészt meg olyan szegénységben, a nincstelen- ség legalsó fokán éltek e díszgazdaság kiszolgálói, mint a korabeli Magyarországon is kevesen. Hogyan alakult ki keleti határaink mellett ez a hatalmas társadalmi és gazdasági kontraszt? Létrejöttét az a históriai körülmény magyarázza, hogy az osztrák örökösödési és a hétéves háború következtében mind kevesebb harcra alkalmas ló került nyereg alá. II. József, ez a felvilágosult uralkodó egyebek között arra is rádöbbent, hogy a monarchia csak akkor őrizheti meg erejét, ha a lótenyésztés ismét felvirágzik. Ezért elrendelte, hogy keressenek és találjanak Magyarországon olyan területet, ahol a lehető legjobb körülmények között szaporodhatnak és nevelődhetnek a paripák. Csekonics József vérteskapitány volt — mai kifejezéssel élve — a „témagaz. da”, aki hosszas tájékozódás után úgy vélte, hogy az Alföld középpontjában, a környéknél egy kissé magasabban fekvő síkságon lehet ezt a lótenyészetet megalapozni. II. József 1784. december 20-án aláírta ezt az okmányt. 1785- ben megkezdte működését a lótenyésztésre szakosított gazdaság. Akkoriban mintha gyorsabban mozgott volna a kőműveskanál, mert 1786- ban Csekonics József már egy kisebb fajta birodalom uraként parancsnokolt Mezőhegyesen : több mint háromszáz katona hajthatta nyugalomra ott a fejét, és ötszáz kanca, húsz törzsmén is kényelmes istállókban abrakolt. A császári-királyi ménes lóállományát kilenc ménesbe csoportosították, mégpedig származás szerint. Mezőhegyes — nyilván azért is, mert a tenyészethez a táplálékot adó. „kiegészítő” telepeket is megteremtették — igen gyorsan felvirágzott: elkezdett hullani az az éremeső, amely a békési tájon felnevelt paripák teljesítményét honorálta. Egy évszázad múlva, 1876- ra a lóállomány megkétszereződött, s az ottani gazdálkodás kiterebélyesedett. A múlt század végén már a szarvasmarhák is szép számmal harapták a békési gyepet, s az állományhoz sertések, juhok is társultak. Időközben akkorára nőtt meg a mezőhegyesi gazdaság, jobb híján ketté kellett választani. Egyrészt megmaradt a lótenyészet, másrészt pedig önálló életet kezdett élni minden más ágazat. Az új elrendezéshez új ember is kellett, és ezt a valakit egy fiatal — megbízatása idején, alig huszonnyolc éves — mezőgazdászban, Gluzek Gyulában találták meg. Gluzek Gyula ambiciózus volt, s igyekvé- sének, hozzáértésének köszönhetően hamarosan európai hírű nagyüzemmé nőtte ki magát Mezőhegyes. Érdé. meit így lehet summázni : a talajerő helyreállítása céljából sikerrel szorgalmazta a szarvasmarhatartást — egyebek között simentáü egyedeket hozatott be —, és az alföldi talajt ipari növényekkel ültette be, termesztett kendert, lent, cukorrépát és az egész gazdaságot behálózta keskenyvágányú vasúttal, amelynek vonalai legalább 70 kilométer hosz- szan kanyarogtak. Mezőhegyes — ez a Maros törmelékkupakján kiala.. kult löszös talajú birodalom — annyira felfejlődött, hogy az 1978. évi párizsi világkiállításról egy híján tíz ménje tért vissza aranyéremmel. A rekordnak persze óriási ára. volt. A föntebb idézett — Féja Géza által leírt — helyzetjelentés arról is szól, hogy micsoda embertelen körülmények között dolgoztak azok a summások. akik cementpriccsen, tömeg- szálláson aludtak, és keresetük egy béres díjazásának a felét sem érte el. „A sum- más olcsó portéka..— írta nevezetes munkájában Féja. Mezőhegyes manapság ismét, mint lótenyésztő központ vívja ki a hazai és a nemzetközileg elismert szakértők dicséretét. Az alapítása. óta eltelt két évszázad alatt ugyanis ez az ágazata bizonyult a leggazdaságosabbnak. Lovas nemzet voltunk, és máig lovas nemzet vagyunk ? Ha Mezőhegyes mondhatja ezt, akkor ma is büszkén elvállalhatjuk e megtisztelő titulust... A. L. A hortobágyi kilenclyukú híd (MTI fotók: KS) N agyapámnak még zsebórája volt, nekem már kvarc van. Emlékszem, néha elővette, hogy a bugylibicska hegyével „megrepa- rálja”, ha a tenyérbe simuló, kedves jószág megmakacsolta magát. Olykor meg a fülemhez tartotta : hallgasd csak, hogy muzsikál... A több évtizednyi emléket friss élmények hívták élő bennem : régir últ korok órái, különféle nagyságú és alakú, zümmögő, kattogó, tikta- koló, kakukkoló és zenélő szerkezetek. Az időmérés számtalan eszköze látható az Iparművészeti Múzeum hatalmas anyagot bemutató kiállításán, a történelem előtti kor napórájától egészen korunk elektronikus időmérőjéig. Mintha Kronosz, az idő istene járkálna a tárlók között, megérintve a csodás kis szerkezeteket, valameny- nyi működni kezd, s meg- vallja történetét a figyelmes tárlatlátogatónak. Az első lépéseknél óhatatlanul filozofikus gondolatai támadnak az embernek arról, hogy valójában mi is az idő. Meghatározásainkban csak közelíteni tudunk a lényeghez. Az emberiség nagy gondolkodói is ezt tették. A kőkor embere még nem filozofált, de már megsejtett valamint a leszúrt bot árnyékának változásából. Az ókorban pedig már arra is rájöttek, hogy az idő természetes egysége a nap. Ezzel a felismeréssel kezdetét vette az egyre pontosabb és differenciáltabb időmérés. A népnyelv szóban Is megfogalmazta tapasztalatait az időről, ilyenformán: „Idő telik, nap halad!” „Mindennek megvan a maga ideje.” „Nincs olyan dolog, amelyet meg nem hajt az idő” stb. A múló idő láthatóvá tételére születtek meg azután az órák: az első napórák, majd hordozható és iránytűvel felszerelt utódaik. Ezeket követték a középkori homokórák, amelyek mindenütt ott álltak a városházák tanácstermeiben. Forradalmi változást jelentett a XIII. században a kerékgátlású órák, az úgynevezett gépórák megjelenése Európában. A kiállítási katalógus adatai szerint az első, toronyba szerelt gépórát Londonban állították fel, 1288-ban. Külön érdekességük ezeknek a korai toronyóráknak, hogy számlapjukon egyetlen mutató jelezte az órákat. Üjabb jelentős állomás az órakészítés történetében, amikor áttérnek a tekercsrugók alkalmazására. A XV. században került erre sor. A nagyméretű, szabadban elhelyezett órák után divatba jöttek az úgynevezett lakásórák: az álló-, fali-, inga-, kakukkos-, függőórák és zenélő szerkezetek. Ezek készítése apáról fiúra hagyományozódó óraműhelyekben történt. „Az időmérés története” című kiállítás számos érdekességgel szolgál. A hordozható kisórák sorában látható például a nyakban, ékszerként viselt főúri csüngőóra, amelyben ütőszerkezet is van. Szemlélődés közben azt is megtudhatjuk, milyen nagy becsben tartatták az emberek az órákat; vagyonokat fizettek egy-egy parányi remekért. Nagy divat volt órát ajándékozni is. Különösen a törökök szerették a lakást díszítő órákat. Ki gondolná, hogy a hajózás és az órák tökéletesedése között milyen közvetlen összefüggés volt annak idején. A tudományos igényű, pontos időmérés eszközeinek és módszereinek tökéletesítését egy angliai pályázat indította el, amely a hajók helyzetének pontosabb meghatározását célozta. A pontos időt csillagvizsgáló intézetek jelezték. Hazánkban 1776-ban kezdte meg működését az egri csillagvizsgáló, a „Spekula”. A helyi délidőt harangszó jelezte a város polgárainak. 1920-ban a rádió időjele vette át ezt a szerepet. Érdekes dolgokat tudhatunk meg a déli harangszóról, a harangozás eredetéről is. Sokáig úgy tartottuk, hogy a törökök felett aratott győzelem, az 1456-os nándorfehérvári örömünnep emlékére kondulnak meg a harangok hazánkban és Európa- szerte. A történészek által kiderített igazság azonban az, hogy a pápa még ezt megelőzően elrendelte bullájában a kötelező déli harangozást. Századunkban a Magyar Rádión át sugárzott harangszó először 1928-ban hangzott el. Az óratörténeti kiállítás nemcsak tudományosan megalapozott ismereteket nyújt, de gyönyörködtet is egyben. A megannyi — nemes anyagokból készült — díszes kivitelű óra szépérzéket fejlesztő látványnak sem utolsó. A 'kiállításit természetesen korunk órái, az elektronikus vezérlésű, fény- és hangjeleket kibocsátó, modern szerkezetek zárják. A kiállítótér közepén elhelyezett telefonon bárki feltárcsázhatja a pontos időt Ennyi különleges és értékes órát, ilyen nagyszabású bemutatót ritkán láthat a nagyközönség. A Karlovits Károly által rendezett tárlat többszörösen is megtekintésre érdemes. Azok pedig, akik szűikebb pátriánkból nemigen jutnak el az Iparművészeti Múzeumba, legalább az egri líceum „Spe- kuláját” keressék fel, s ismerkedjenek meg az Egerben található ritka napórákkal. llosvai Ferenc Az időmérés története
