Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-25 / 20. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1985. január 25., péntek A 650 ÉV JEGYÉBEN Tanulmányok Gyöngyösről Gyöngyös párt-, állami és társadalmi szervei országos viszonylatban is példamutatóan ünnepelték meg a település városi rángná való emelésének. 650. évfordulóját. A ritka jubileum jegyében több tudományos kiadvány közzétételét is tervibe vették. Közülük már megjelent Gyöngyös bibliográfiája, a fennállásának 350. éves évfordulóját ünneplő helyi gimnázium jubileumi évkönyve, a Szemelvények Gyöngyös történetéhez (1334 —1984) című dokumentumgyűjtemény, a városi magisztrátus jegyzőkönyveit tartalmazó forráskiadvány, s a napokban hagyta el a nyomdát a Tanulmányok Gyöngyösről című kötet, amelyet Havassy Péter és Kecskés Péter szerkesztett. A kiadványban huszonegy, jórészt gyöngyösi, illetve a városból elszármazó történész dolgozata olvasható időrendi, tematikus felépítésben. A kötet anyagét a szerkesztők négy részre tagolták. Az első hat tanulmány a város és környékének a honfoglalástól. a XVII. század utolsó harmadáig tartó körszakát fogja át. Ebben a fejezetben olvasható E. Kovács Péter dolgozata Gyöngyös 1334. évi privilégium-leveléről. Szabó-János Győző adatokat közöl a patai főesperesség korai történnetéhez. Dras- kóczy István, a város középkorai történetéhez. Dras- tör.ténetét elemzi. Szabó J. József, a Benevár régészeti feltárásának jelenlegi helyzetét ismerteti. Szakály Ferenc, a település törökkori gazdasági és társadalmi változásait analizálja. Az első fejezetet Szendrei Janka: XV—XVII. századi zenei emlékek Gyöngyösről és Gyöngyöspatáról című munkája zárja. A gyűjtemény második részében — amely a kötet legterjedelmesebb fejezete — kilenc tanulmány található, amelyekben alkotóik a török kiverését követő két és fél század helyi gazdaság-, hivatal- és kultúrtörténetének, történeti néprajzának néhány kérdésével foglalkoznak. Szgbó Jolán a város bíráit veszi szemüigyre a XVII. század végétől 1848- ig. Sugár István adatokat nyújt a település postatörténetéhez az 1679-től 1874- ig terjedő időszakból. Lénán Andor, a helyi céhek XVII. századi, míg Löffler Erzsébet a XVIII—XIX. századi történetét vizsgálja. B. Gól Edit, a város Iparának fejlődését 1872-től 1960- ig követi nyomon. A fenti tanulmányok után négy történeti néprajzi dolgozat következik. Selmeczi Kovács Attila, a mátraalji vízimalmokról és molnárokról értekezett. Kecskés Péter Gyöngyös és a Mátra- alja szőlőművelésének észak- magyarországi összefüggéseit vizsgálja. Petercsák Tivadar pedág Gyöngyös és környéke XVIII—XIX. századi erdőhasználatának kérdéseit boncolgatja. A szerkesztők a kiadvány következő egységében a település munkásmozgalom - és politikai történetét reprezentáló anyagokat helyeztek el. Molnár József, a helyi munkásmozgalom történetét annak kezdeteitől a második világháború befejezéséig követte nyomon. Ehhez kapcsolódik Sereg József tanulmánya, amelyben a város felszabadulását és a népi demokratikus átalakulás kezdeti lépéseit taglalja. Heiszler Vilmos az 1917. évi gyöngyösi tűzvész országos hatását világítja meg. A kötet záró fejezetében a település és környékének néhány művelődéstörténeti témájáról készült írás kapott helyet. Misóczki Lajos tizenegy helyi közgyűjtemény múltját mutatja be. Fülöp Lajos, a mátraalji nyelvjárás mondattanához fűz megjegyzéseket. Kapor Elemér pedig 1948-ig sorakoztat fel adatokat a helyi sajtó történetéhez. A kiadvány gazdag anyagának tanulmányozása arról győzi meg a recenzenst, hogy a felszabadulás után eltelt négy évtized leg jelentősebb városi helytörténeti kiadványát tartja a kezében. Úgy hiszem jórészt sikerült a szerkesztők ama törekvése, mely szerint: „ ... o 650 éves város történetéről a folyamatban lévő kutatások tükrében úgy nyújtunk áttekintést. hogy a «mezővárosi jelleg►> és a ■*kistájiság~ (Gyöngyös és a Mátraaljai több kapcsolatára fény derüljön, továbbá néhány témában a helytörténeti események és emlékek országos értelmezést nyerjenek." A kiadvány új mérföldkő azon az úton, amelynek végcélja egy korszerű városmonográfia elkészítése. Amikor a most ismertetett igényes munka értékeit számbavettem, nem hallgat- ha'ok a gyűjtemény egy szembetűnő hiányosságáról. Ez pedig az. hogy a város felszabadulás utáni helyi politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális — ideológiai átalakulása csak kevés helyet kapott a kötetben. A huszonegy dolgozatból csak egy foglalkozik teljes egészében e témakörrel, Sereg József írása. Igaz. B. Gál Edit: A gyöngyösi ipar fejlődése című dolgozatában eljut 1960-ig. de a fenti két anyagon kívül az elmúlt negyven év helyi változásairól csak adatmorzsákat találhatunk a kiadványban. A könyv említett fogyatékossága alól az sem ad felmentést, hogy annak elkészítéséhez alig két év állt rendelkezésre. Az említett témakörrel való részletesebb foglalkozást nemcsak a negyvenedik évforduló indokolta volna, hanem a város 650 jubileuma is, amelynek ünneplése az 1334-től 1934-ig eltelt évszázadok viharos történelmét öleli át. A könyv anyagát — amelynek szép külleme a Borsodi Nyomda jó munkáját dióséra — százötvenhét illusztráció, valamint személynév • mutató egészíti ki, illetve teszi használhatóbbá. Az ismertetett munkát nemcsak Gyöngyös város, hanem a megye minden helytörténészének és honismereti munkásának is figyelmébe ajánlom. (Gyöngyös, 1984) Szecskó Károly Volt egyszer két fiatal színész. Az egyik magyar, a másik szovjet. Soha azelőtt nem ismerték egymást, aztán Jancsó Miklós így jöttem című filmjében találkoztak. A magyar fiú. Kozák András, III/2. A férfi már félig fölemel- f kedfett. s úgy is maradt né- ■j hány másodpercig. Dana! látta szemében a zavartsá- got. — Mii?... Mit dumálsz?... — Még a keze is a levegőben maradt az asztal fölött. — Te engem hülyének nézel! —■ Nem volt szándékomban. Csak azt... — Fogd be a pofádat, és tűnj el innét! — Ez az én asztalom. Én már itt ültem, amikor maga jött, és szó nélkül leült. — Oda ülök, ahová akarok!... Világos?... És elég már a süket dumából! Világos? .. — Világos, és valóban elég már a süket dumából. Itt is, másutt is. — Most már csak- azértis kereste a vert arcú I tekintetét. — Ne nézz a szemembe!... Tee!... Hányszor mondjam? — Háromszor... — szólt Dana! újra. A férfi fölegyenesedett, majd hirtelen lehajolt. — Nem ismersz te még... Ha én egyszer... — Nem mutatkozott be! — Azanyádba!... — Közelebb -hajolt. — Tudja... — Danai is közelebb tolta az arcát —, Szergej Nyikonyenko a Thália Színház tagja, egyi - ke a legnépszerűbb magyar színházi és filmszínészeknek. A másik, a szovjet, Szergej Nyikonyenko. Róla mit tudunk? 1941-ben született, szakmunkásképzőbe járt, autóbuszsofőr, levélhordó és ruhafelvevő volt egy mosodában. Vonzotta a színház, de mivel tudta, milyen sok a jelentkező, egyszerre négy színiiskolába, illetve a filmfőiskolára adta be a felvételi kérelmét. Mindenhol eljutott az utolsó rostavizsgáig — aztán kihullott. 1958- ban Szergej Geraszimov újoncokat vett fel stúdiójába, és itt már Nyikonyenkonak is szerencséje volt. És tehetsége, amit éles szemű, kitűnő tanára azonnal felfedezett. Játszott a stúdió- színpadon Hamletet, Szmer- gyakovot a Karamazov testvérekben, Givolát az Arturo Uiban. És már hallgatóként filmezett. Elsősorban Geraszimov foglalkoztatta. Az Így jöttem a negyedik filmje volt 1965-ben. Aztán következett a Szárnyak, Az újságíró, a Háború és béke, Jancsóval a Csillagosok, katonák, a Vörös tér, a Felszabadítás, hogy csajt a legismertebbeket soroljuk fel. Egyre jobban érdekelte, izgatta a rendezés. Ismert és elismert színészként megint rendezést tanult, de közben játszott is. 1972-ben az ober- hauseni fesztiválon diplomamunkáját, a Petruhin családot kitüntették. Azóta már több produkciót rendezett. Két évvel ezelőtt készült — a tv által tegnap este bemutatott — A közlekedés- rendészeti felügyelő című film, amelyben egy főhadnagyot alakít. A történet másik fő figurája egy autószerviz új vezetője, akinek minden sikerül, és ezért azt hiszi, neki mindent szabad. A főhadnagynak azonban más a véleménye. (erdős) én nagyon szeretem az anyámat! A rendes anyákat. A tisztességes és gürcölő anyákat... Arcuk egészen közel im- bolygott. Ez ivott, gondolta Danai, mert alkoholszag csapta meg az orrát. — Mii? ... Mit... ? — A másik húzódott vissza. De aztán észbekapott, újra előrehajolt. Danai a szemét kereste. Minit az ökölvívásnál, gondolta. A szemét kell néznem! — öcsikém! — sziszegte a másik, és próbálta elkapni a tekintetét, — Én kitekerem a nyakadat! Megértetted? ... — Meg. Én is tudok magyarul. — Hogy?!... — A férfi elkapta Danai kezét, és csavarni kezdte. — Tee!... — Ssz!... Istenemre, marhaerős! — Szólalt meg elis- merőn. Nagyon vigyázott, hogy nyugodt maradjon a hangja. — Azt hiszem, maga vasakat is el tudna görbíteni! — Mmi? ... — enyhült a karján a szorítás. — Csak azt mondtam, hogy maga nagyon erős! — nézte a szemét. A szorításcsavarás újra nagyobb lett. de csak egy pillanatra. — Engem te nem versz át! Mert látom, nagyra vagy magaddal! — Szó sincs róla... — azon igyekezett, hogy ellenálljon a csavarásnak. — Aztán meg egy ilyen törpe es nyápic hogyan lehetne nagyra magával! — mondta, és amint gyöngült a másik szárítása, lassan kihúzta a karját a 1 érfii nagy markából. Tapogatta, nyomogatta. — Marhául megszorította; — jegyezte meg elismerően. A másik teljesen meg- zavarodott. le is ült. s talán önmaga számára is váratlan volt ez. Erőltetetten nevetett. — Szóval félsz, mi? Danai a szemébe nézett, nem bántóan, kihívóan, inkább szelíden, és ferdére sikerült mosollyal mondta. — Olyasmi... — Hm, mi a fene?! — A másik talán ekkor nézte meg jobban Danait, s közben mintha átalakulták volna a vonásai. — Igen, olyasmi ez, mint a félelem — tagolta lassan, és nagyot lélegzett. Kezdett újra a füléhez érni az eszpresszóbeli zajongás. — Azistenedet!... — Esett Ikí csonka nyögés után a férfiből a szó. — Mit akarsz te tulajdonképpen? — Várni, hogy jöjjön a lány... Márta. így hívják. Tudja — hajolt közelebb kissé —, összeházasodnánk, de nincs lakás. Most albérletet néz. aztán idejön. Izgulok, hogy sikerült-e? ... De ha jön, nem tud leülni, mert maga elfoglalta a helyét. Bár... — legyintett Danai —, úgyis rossz hírrel jön. — Aztán, ki vagy te? — Miért kérdi? .. Látja, kis ember vagyok, akiitől még a presszóban is elvennék a helyet... — Nem mondtam hogy ne nézz a szemembe? ! — vágott közbe a másik. — Többször nem akarom mondani, hogy az isten verjen meg! (Folytatjuk) Nem változik az érettségi vizsgaszabályzat A középiskolákban öt évvel ezelőtt érvénybe lépett oktatási-nevelési dokumentum jól szolgálta az érettségire való felkészülést. 1984-ben valamennyi középiskolában nyugodt légkörben zajlottak le a vizsgák. Azok szóbeli részén a gimnáziumi tanulóknak magyar nyelv- és irodalomból külön tétel alapján kellett számot adniuk felkészültségükről. A történelem vizsgatételeinek összeállítása során már figyelembe vették a Bevezetés a filozófiába című tantárgy ismeretanyagát is. Matematikából tavaly először valamennyi tanuló iskolai feladata azonos volt. Egy idegen nyelvvizsga is kötelező volt, csaknem valamennyi diáknak. Ötödik tantárgyként egy másik idegen nyelvet, kémiát, földrajzot, technikát, biológiát, fizikát és a tizennégy központi, illetve helyi gyakorlati fakultatív tantárgy egyikét lehetett választani. A szakközépiskolákban, valamennyi tanulónak kötelező tárgy volt a magyar nyelv- és irodalom, valamint a történelem, a szakjellegtől függően pedig matematika, fizika, illetve a biológia vizsga. Legtöbb esetben a szakmai gyakorlat is érettségi tantárgy lett. Még talán maga Grundt- vig, a dán evangélikus lelkész sem gondolta, hogy milyen életképes gondolatot vet papírra akkor, amikor a múlt század elején felvetette ,a népfőiskolák megalakításának szükségességét. A lelkész elképzeléseit Krisztián Kőid falusi tanító váltotta valóra azzal, hogy 1851-ben megszervezte az első népfőiskolát. Nem osztottak diplomát, nem törekedtek az ismeretek halmozására, hallgatóik formálását igyekeztek magukra vállalni. Olyan hétköznapi ismereteket okítottak „csupán”, amelyek képessé teszik őket arra, hogy a társadalom önálló tagjaként éljék napjaikat. A múlt század végére már számos európai országban nyitották meg kapujukat a népfőiskolák. A két világháború közti időszakban pedig Kelet-Európa is mind nagyobb érdeklődést mutatott a népfőiskolái eszme iránt. Sorra nyíltak meg a cseh, a lengyel, az észt és a bolgár népfőiskolák. A magyarok is, mert nálunk szintén egyre- másra alakultak. „Pár év alatt tömegesen bújtak elő a népfőiskolák, mint száraz talajból eső után a gombák — mondta Veres Péter bő négy évtizede egy tanácskozáson. — A népfőiskola néhány év alatt nagyon népszerű lett. Ma már úgy szerepel, mint majdnem egyetlen mentség ahhoz, hogy a magyarság eljusson önmagához, hogy közösségi öntudatában és ízlésében megerősödjék". Ezek az intézmények — Svédországtól Jugoszláviáig, a Szovjetuniótól Angliáig — ma is számos európai országban központi helyet foglalnak el a rendszeres, a folyamatos művelődés intézményhálózatán belül. „Aki nem birtokolja múltját, az nem birtokolhatja jelenét és jövőjét sem” — hangzott el csaknem két esztendeje azon a népfront- megbeszélésen, amelyen megalakult a Népfőiskolások Baráti Köre. És kár lenne tagadni, az elmúlt évtizedekben méltatlanul feledtük el ezt az egykor 30 ezer főt számláló, társadalmi haladásunkat segítő mozgalmat. Ugyancsak az említett megbeszélésen vetették fel sokan — részben a sikeresen működő külföldi népfőiskolák hírének hallatán — a népfőiskolái mozgalom korunk igényeinek megfelelő, új formában történő megszervezésének a gondolatát. Számos tanácskozást, munkamegbeszélést és vitát rendeztek azóta, hiszen nem titok, sokan vitatják a mozgalom újraszervezésének időszerűségét. Mondják: mások lettek a történelmi feltételek. Ez így igaz. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk, hogy a társadalmi haladás napjainkban is fő kérdéseink egyike. Mind gazdaságunk, mind pedig közigazgatásunk, egy újabb változás időszaka előtt áll. És e megújulás sikerének egyik alapkérdése, hogy szövetkezeteink, vállalataink és hivatalaink rendelkeznek-e annyi valós helyzetünket ismerő, újra fogékony, jobbító szándékú földművessel, munkással és értelmiségivel, akik képesek társadalmi céljainkat valóra váltó, feleLős cselekvésre. Munkahelyükön és szűkebb lakóterületükben egyaránt A világgal való lépéstartás igénye ugyanis állandó politikai és szakmai művelődést igényel tőlük. Ezért tehát a most szerveződő népfőiskoláknak (1985 februárjában nyitja meg — egyelőre kísérletként — kapuját a TOT Normafa úti székházában a „Norma Népfőiskola”) olyan jövőre orientált intézménynek kell lennie, amely segíti eligazodni hallgatóit a jelen információáradatában és gondjaiban, továbbá segíti őket napjaink és holnapunk feszítő nehézségeinek megoldásában. Erre a feladatra azonban csak nemzeti önismerettel rendelkező, szakmailag képzett, az új iránt fogékony, és a műveltséget, művelődést az életforma részének tekintő emberek lehetnek képesek. Köztudott, hogy iskola- rendszerünk még sok esetben nem képes a tehetségek felfedezésével egyidejűleg gondozásukat is magára vállalni. Ennek pedig egyenes következménye, hogy ma még korántsem tudjuk kibontakoztatni az emberekben meglevő — gyakran szakmájuktól elütő — sokirányú képességét. Márpedig ezzet mindahányan szegényebbek leszünk. És ebben alighanem sokat segíthetnek az újjászerveződő népfőiskolák. Mert társadalmi céljaink valóra váltásához nagyon sok közügyeinket valóban közügynek tekintő és róluk felelősséggel gondolkodó emberre van szükségünk. Olyanokra, akik nem csupán tanúi, hanem résztvevői is a társadalmi megújulásnak; olyanokra, akik munka- és lakóhelyükön egyaránt résztvevői a sorsukat befolyásoló döntések előkészítésének, akik a vitát nem az emberi kapcsolatok mérgezőjének, nem ellenségeskedésnek, hanem a demokratikus gondolkodás alapkérdésének tekintik; olyanokra, akik a nehezebb időszakokban is megtalálják a közös hangot és a felelősségteljes közös cselekvés lehetőségét. Ezáltal válhat az újjászülető népfőiskolái mozgalom az állampolgári tudat fejlesztőjévé éppúgy, mint a közművelődés részévé, amely az embert, annak teljességét helyezi az „oktatás” középpontjába. Mégpedig úgy, hogy az képes legyen haladó hagyományaink ápolá - sára, szellemiségének gondozására és továbbörökíté- sére. 1942-ben Móricz Zsigmond így írt: „Jobb polgárt, jobb hazafit, jobb embert nevelni — ez a népfőiskola célja”. És ezek olyan célok, amelyekről napjainkban sem mondhatunk le. Cs. N. L.
