Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-25 / 20. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. január 25., péntek 2. BUDAPEST Lázár György, a Minisztertanács elnöke bemutatkozó látogatáson fogadta Nguyen Lungot, a Vietnami Szocialista Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. MOSZKVA 86 éves korában, kedden elhunyt Mihail Gromov szovjet pilóta, a Szovjetunió Hőse. Gromov 1924—42 között berepülő pilóta volt, s 1937-ben az egész világ megismerte nevét, amikor egy ANT—25-ös géppel, leszállás nélkül, az Északi-sarkon keresztül átrepült Amerikába. A második világháborút követő években a szovjet hadászati légierő panancs- nokhelyettese. ö irányította a Szovjetunióban az első sugárhajtású repülőgépek berepüléseit. MAROKKO Marokkóban — az ország közvéleményének és demokratikus erőinek nyomására — szabadon bocsátottak hat politikai foglyot — közölte az Al-Bajane című marokkói napilap. Az újság egyúttal felszólította a hatóságokat, hogy hirdessenek amnesztiát a Haladás és Szocializmus Pártjának 43 bebörtönzött tagja számára. HARARE Általános választásokat tartanak márciusban Zim- babwéban — jelentette be a hanarei parlamentben, szerdán Robert Mugabe miniszterelnök. Pontos dátumot nem mondott, de közölte, hogy az előkészületek máris megkezdődtek. Mugabe hangoztatta, kormánya mindent megtesz a szabad és tisztességes választások érdekében, s minden politikai párt korlátozás nélkül folytathat választási kampányt. A függetlenség kivívása óta most járulnak majd először a választópolgárok a szavazóurnákhoz. BERN Svájc lakossága csak a jövő tavasszal szavaz arról, csaitlakozzon-e az ország az ENSZ-hez. Az erről szóló döntést szerdán jelentette be a svájqi kormány. Eredetileg már az idén megtartották volna a népszavazást, egyes kantonok azonban bővebb információt követeltek. MANAGUA Szerdán hivatalos látogatásra Managuába érkezett Mir Hoszein Muszavi, az Iráni Iszlám Köztársaság miniszterelnöke. Mir Hoszein Muszavi Managuába érkezése előtt néhány órára megszakította útját Havannában, ahol Fidel Castro kubai államfő fogadta. Ülést tartott az SZKP KB Politikai Bizottsága A nukleáris és űrfegyverzetek kérdésköréről folytatandó szovjet—amerikai tárgyalásokra való felkészüléssel összefüggő kérdéseket vitatott meg legutóbbi ülésén az SZKP KB Politikai Bizottsága. A Politikai Bizottság döntést hozott a Szovjetuniót a tárgyalásokon kép-- viselő küldöttség összetételéről. A testület megvizsgálta a Szovjetunió múlt évi nép- gazdasági tervének teljesítését is. Az ülésen — amelyen részt vett és felszólalt Konsz- tantyin Csemyenko is — megállapították, hogy 1984- ben sikerült biztosítani a Szovjetunióban a társadalmi termelés dinamikus fejlődését, a gazdaság hatékonyságának növekedését, a fejlődés minőségi mutatóinak javulását. A Politikai Bizottság ülése áttekintett még több más, a testvéri szocialista és a fejlődő országokkal folytatott együttműködéssel, a béke és a biztonság megszilárdításával, valamint a Szovjetunió belpolitikai életével kapcsolatos kérdést. Reagan fogadta Spadolinit Giovanni Spadolini olasz hadügyminiszter csütörtökön Reagan elnöknek is megígérte. hogy Olaszország folyamatosan teljesíti az amerikai robotrepülőgépek telepítésével kapcsolatban vállalt kötelezettségeit. Reagan csütörtökön rövid időre fogadta az olasz hadügyminisztert, aki korábban találkozott Bush alelnökkel és Weinberger hadügyminiszterrel is. Spadolini megbeszélést folytat Shultz külügyminiszterrel és kongresszusi vezetőkkel is. Közlése szerint a két ország kereskedelmi kapcsolatairól is tárgyal, mert azok Róma számára igen kedvezőtlenül alakulnak. Milliárdos hitelátütemezést kérnek Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban tesznek látogatást jövő héten a brazil gazdasági élet vezetői, s tárgyalásaik során milliárdos nagyságrendű hitelátütemezéseket próbálnak kieszközölni — jelentette a brazil pénzügyminisztérium. Ernane Galveas pénzügy- miniszter a francia fővárosban 8 milliárd dollárnyi esedékes tartozás sorsáról folytat majd megbeszéléseket a „Párizsi Klub” — a fejlődő országoknak hiteleket nyújtó államok szervezete — képviselőivel. A brazil központi bank elnöke ugyanakkor New Yorkban 45,3 milliárd dollár törlesztésének , elhalasztásáról kezd tárgyalásokat. Dél-európai NATO-csapatok Új parancsnok Lee Baggett amerikai tengernagy veszi át májustól a NATO dél-európai parancsnokságát Nápolyban — jelentette be Bernard Rogers tábornok, a NATO európai haderőinek főparancsnoka. A dél-európai parancsnokság vezetője egyben a földközi-tengeri amerikai flotta parancsnoka is. 1983 óta William N. Small tengernagy áll ezen a poszton. A NATO egyesített haderői Le Casteau-ban (Belgium) székelő európai főparancsnokságához (SHAPE) négy alárendelt parancsnokság tartozik : észak-európai (Kolsaas, Norvégia), közép-európai (Brunssum, Hollandia), dél-európai (Nápoly, Olaszország) és a gyorshadtest parancsnokság (Seckenheim, NSZK). Rendkívüli állapot júliusig A francia nemzetgyűlés a csütörtökre virradó éjszaka megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely Űj-Kaledó- niában június 30-ig meghosszabbítja a rendkívüli állapotot. A törvényjavaslat mellett csak a szocialista képviselők szavaztak. A jobboldali RPR ellene szavazott, az UDF pedig tartózkodott. A törvény- javaslat ellen szavaztak a kommunista képviselők is, s szavazásukat Guy Duco- loné képviselő azzal indokolta. hogy a rendkívüli állapot kihirdetése gyarmaturalmi jellegű intézkedés, s egy olyan törvényen alapul, amelyet 1955-ben az algériai nép szabadságharca ellen hoztak. BRIT TÁRGYALÁSOK Remény és szabotáxs A sztrájkoló brit Bányász Szakszervezet végrehajtó bizottsága csütörtökön Sheffi- eldben megerősítette, hogy .tász „előfeltételek nélküli tárgyalásokat kezdeni az Országos Szénhivatallal (NCB), egyszersmind lemondja január 30-ára meghirdetett küldöttközgyűlését, amely fegyelmi intézkedéseket lett volna hivatott hozni a nemsztrájkoló bányászok regionális szervezeteivel szemben. E közleménnyel egyidőben kitudódott, hogy a NUM főtitkára és az NCB egyik vezetője hétfőn gyakorlatilag megállapodott már a tárgyalások új raf el vételéről. Michael Eaton, az NCB szóvivője csütörtökön reggel arról nyilatkozott a televízióban, hogy a NUM minden jel szerint készen áll bizonyos engedményekre. Valamivel a NUM vb-ülé- sének befejezte előtt újabb fordulat következett be: az Országos Szénhivatal nyilatkozatot adott ki, amelyben az áll, hogy tárgyalni csak akkor fog, ha előzőleg a Bányász Szakszervezet írásos biztosítékot ad arra nézve, hogy „kész együttműködni” az úgynevezett gazdaságtalan bányák problémájának megoldásában. Másszóval az NCB előfeltételt támasztott, amit még a megegyezési szándékaikról ismert bányászvezetők is értetlenül és megdöbbenten fogadtak, miután ők abban a hitben tanácskoztak, hogy a tárgyalások a jövő hét elején megindulhatnak az NCB és a NUM között. E közjáték után a tárgyalások sorsa bizonytalanná vált Kérdés, hogy Ian McGregor, az Országos Szén hivatal elnöke bírálta felül saját munkatársait, közöttük Eatont is, vagy a Thatcher- kormány bírálta félül az egész szénhivatal „engedékenységét”. MOSZKVA Büdapest-napok városnézéssel, találkozókkal Moszkva egyik legújabb negyedébe, a szovjet főváros nyugati részén lévő Kuncevo kerület krilatszko- jei lakótelepére látogatott el csütörtökön délelőtt fővárosunk küldöttsége, amely Grósz Károlynak, a Budapesti Pártbizottság első titkárának vezetésével vesz részt a moszkvai Budapest- napokon. A küldöttséget Szergej Kolomin. a Moszkvai Városi Tanács első elnökhelyettese fogadta, s beszámolt a szovjet főváros 2010-ig érvényes távlati fejlesztési tervéről. Budapest vezetői ezután Gleb Makarievics- nek, Moszkva főépítészének kíséretében megismerkedtek a múlt év őszén átadott korszerű lakóteleppel. Folytatódtak csütörtökön a rendezvénysorozat keretében tartott szakmai találkozók. A moszkvai pártoktatási központban a két főváros szakembereinek részvételével az ideológiai munka időszerű kérdéseiről rendeztek szimpóziumot. Ezen dr. Fukász György, a Budapesti Pártbizottság Oktatási Igazgatóságának vezetője a művészetekben megnyilvánuló ideológiai harcról, Lehoczky István a Budapesti Pártbizottság osztályvezetője nemzeti történelmünk és az ideológiai harc viszonyáról, Wirth Adám, az MSZMP KB Politikai Főiskolájának tanszékvezető egyetemi tanára pedig a gazdasági kérdéseknek az ideológiai harcban való jelentkezéséről tartott előadást. A szovjet szakszervezetek moszkvai oktatási központjában a magyar és a szovjet szakemberek kerekasztal-beszél- getéseken vitatták meg a kommunista ifjúsági szövetségek és a tanácsok tevékenységének, a szakszervezetek pártirányításának kérdéseit. Délután a ZIL-autógyár kultúrpalotájában rendeztek baráti találkozót a budapesti vállalatok Barátság-vonattal Moszkvába érkezett dolgozói és moszkvai testvérüzemeik munkásai részére. A találkozón jelen volt Grósz Károly és Szépvölgyi Zoltán, Budapest Főváros Tanácsa elnöke. A KŐOLAJKUTATÓ VÁLLALAT vállalkozókat keres REKULTIVÁCIÓS TEVÉKENYSÉG elvégzésére az Alföld területén. A munka jellege szénhidrogén-kutató és -feltáró fúrások környékének mezőgazdasági művelésre való visszaállítása. A munkára és fizetési feltételekre vonatkozó részletesebb információ a Kőolajkutató Vállalat, SZOLNOK, Munkásőr út 43. 5001 pf.: 85. sz. alatti irodaházban Szintai Antal kárrendezőtől szerezhető be. Telefon: 12.089/160 mellék. Telex: 23-307. —( Külpolitikai kommentárunk }Diplomáciai mozgások Madridban SZERDÁN JÖTT A HÍR, hogy Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter februárban Spanyolországba látogat. Csütörtökön arról számoltak be a hírügynökségek, hogy a madridi szocialista kormány feje, Felipe González a mexikói államfővel tárgyalt, s az eszmecsere utáni nyilatkozatban éppúgy szó esett a két országot nyelvi és földrajzi érintettség okán igencsak érdeklő közép-amerikai helyzetről, mint a fegyverkezés-leszerelés aktuális témáiról. Ha pedig arra gondolunk, hogy Spanyolországgal kapcsolatban manapság központi helyen szerepel a NATO-hoz való viszonya, illetve főleg annak jövője, akkor a fenti kis felsorolás meglehetősen bő étlapnak látszik a madridi külpolitika asztalán. Tény, hogy Hispánia a szocialisták kormányzása alatt igen aktivizálódott a diplomáciában. Sűrűn utaznak spanyol politikusok külországokba, mégpedig nemcsak Európa tőkés felébe, hanem immár a szocialista államokba is. Erősödött Madrid szerepvállalása a kontinens határain túl — értelemszerűen főleg La- tin-Amerikában. Vitathatatlanul jelentősnek minősíthető a diplomáciai tárgyalások hosszú sorában a szovjet külügyminiszter látogatása. Gromiko meghívásának ténye mindennél jobban jelzi Madrid törekvését a kiegyensúlyozottabb nemzetközi kapcsolatok kiépítésére. Mivel pedig Felipe González kormánya nemegyszer foglalt állást az utóbbi időkben pozitívan a leszerelés kulcsfontosságú kérdéseiben, valószínűsíthető, hogy ez jó alapot ad az eredményes tárgyalásokhoz. Másfelől viszont ott van a NATO-tagság függőben lévő ügye, amelyben a madridi kabineti Szovjetunió és a szocialista országok szeriint nem a helyes úton jár. Ebben vitathatatlanul nem egyeznek a nézetek, hiszen míg Madrid Spanyolország gazdasági és politikai érdekének véli általában a csatlakozást Nyugat- Európához, s ennek előfeltételeként tekint a NATO- tagságra, addig Európának ezen a felén érthetően úgy látják, hogy a spanyol belépés az Atlanti Szövetségbe nem kedvez a nemzetközi légkör javulásának. MESSZEMENŐ VISZONT AZ EGYETÉRTÉS a világot foglalkoztató latin-amerikai problémák értékelésében. A spanyol politika irányítói ugyanúgy a Contadora-csoport eredeti béketervében látják a közép-amerikai válság megoldásának ígéretes útját, mint a Szovjetunió. A szocialista fővárosokban azt sem vitatják, hogy Spanyolország a helyzeténél fogva segíthet ezt a „válságot” békés úton megoldani. Avar Károly PVC-padlóvásár! 20 féle színből választhat, 20 százalék árengedménnyel, január 28-tól február 3-ig a műanyagboltban! EGER, Marx K. utca 3. VILATI Epri Gyára felvesz karbantartói munkára géplakatos szakmunkásokat. Jelentkezni lehet a gyár közgazdasági osztályán, Eger, Faiskola utca 9. sz. Figyelem! Szeszfőzdémet február elején megnyitom Gyöngyös, Karácsondi u. 14. sz. alatt. Előjegyzés a helyszínen vagy a 13-487-es telefonon Hegyi János. A Füzesabonyi Petőfi Mezőgazdasági Termelő- szövetkezet jó kereseti lehetőséggel I. sz. telepére felvesz: ESZTERGÁLYOSOKAT, MEZŐGAZDASÁGI GÉPSZERELŐKET, autóvillamossági szerelőket. NÖVÉNYTERMESZTŐ GÉPÉSZ SZAKMUNKÁSOKAT. ERÖGÉPVEZETÖKET. Jelentkezni lehet: a termelőszövetkezet személyzeti vezetőjénél, Füzesabony, Zrínyi út 32. Telefon: 99.