Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-23 / 18. szám

NÉPÚJSÁG, 1985. január 23., szerda S. Törzsgárda Alig olvasunk, vagy hallunk valamit az írott és elektronikus sajtóban az utóbbi években a törzs- gárdáról. Ha mégis szóba kerül, akkor is csak fu­tólag említik, többnyire valamilyen konkrét ügy kapcsán, aztán már másról beszélnek. Nagy vál­tozás ez ahhoz képest, hogy úgy öt-hat éve még milyen sokat foglalkoztak velük az újságok. Mindez már sejtetni enge­di, hogy valami módosult a törzsgárdatagság megítélésé­ben. De, hogy mai változha­tott, arról nem könnyű a munkahelyeken eligazodni. Ha ugyanis felvetődik ez a téma — márpedig a vállala­toknál gyakran felvetődik —, általában két ellentétes vélemény csap össze. Az egyik szerint a mai kor le­értékeli a törzsgárdát, a má­sik szerint viszont felértéke­li. Mindkét álláspont hívei a termékszerkezet korszerű­sítésére hivatkoznak. A „le­értékelők” szerint ha új ter­mékek gyártására kell át­térni a cégnél, nagyobb ázsiója van a konvertálha­tó szaktudásnak, általában előnyösebb helyzetbe kerül­nek a gyorsabb alkalmazko­dó képességű fiatalok, mint a megszokotthoz jobban ra­gaszkodó régiek. A „felérté­kelők” viszont azzal érvel­nek, hogy a termékszerkezet- korszerűsítés is csak akkor lehet sikeres, ha tudják, hogy mit, mivel kell felváltani egyáltalán, márpedig ezt mégiscsak jobban tudják a régebbiek, mint a pályakez­dők. Ne öregítsük, „tegyük le” hát a derékhadat, mert a többségük 30—50 év kö­zötti, ereje teljében lévő fér­fi és nő... Vannak persze más érvek is. A törzsökös dolgozók, különösen a „leértékelő” haj­lamúak, csendes mélabúval szokták panaszolni, hogy ré­gi embernek lenni alig jár előnnyel. Igaz ugyan, hogy „rátesznek” valamit a nyere­ségrészesedés összegére, attól függően, hogy bronz, ezüst vagy arany fokozatnál tart az illető. Az is tény, hogy általában jubileumi jutal­mat kap 30—40 évi szolgálat után. De hát évenként csak egyszer osztanak nyereségré­szesedést .(s azt sem min­denütt), a jubileumi jutalom elnyeréséhez pedig majdnem egy élet, vagy egy egész élet munkájára van szük­ség. Ha ezektől eltekintünk, ha a szürke hétköznapok végtelenjét nézzük, mit sem számítanak az évek. Legyen szó fizetésemelésről, előlép­tetésről vagy másról, a pil­lanatnyi teljesítmény dönt, az, hogy a dolgozó akkor mennyire hasznavehető. „Ez is azt bizonyítja, hogy leér­tékelődött a törzsgárda” — teszik hozzá kesernyésen. A felületes benyomások azt mutatják, mintha ennek a tábornak volna igaza. Az egyik nagyvállalatnál példá­ul, ahol merőben új beren­dezés gyártására akartak át­térni, s ennek előkészítésére teljesen új üzemet szervez­tek egy régebbi helyén, az új üzemvezető nagy munka­erő-toborzásba kezdett a sa­ját cégénél. A vállalat ve­zetőinek jóváhagyásával szél- tében-hosszában elhíresztel­te, kiket látna szívesen. Pályázati feltétele volt pél­dául a magas fokú szakmai képzettség, a tanulékonyság, illetve szakmai megújulási készség, sőt, még a jó közös­ségi szellem is. (Az utóbbit azzal indokolta, hogy hamar össze kell kovácsolni az összeverbuvált kollektívát, nincs idejük éveket várni.) Ami pedig a törzsgárdatag- ságot illeti, az üzemvezető — aki egyébként már el­hagyta az ötvenet, s kerek harminc esztendeje dolgozott a cégnél — sokak megdöb­benésére kijelentette: a törzsgárdatagság nem jelent­het előnyt a felvételnél, öt nem az évek száma érdek­li, hanem az, hogy ki .milyen, illetve mit tud... Több mint érdekes, hogy a felvettek bő kétharmada mégis törzsgárdatag volt, vagyis olyan személy. aki már 10—15 esztendőt, vagy még többet „húzott le” a vál­lalatnál. Viszont — többek felháborodására — nem ke­rülhetett be az új közösség­be néhány olyan személy, aki 30—35 éve dolgozott már a gyárnál, aki arra gondolt, hogy a nyugdíj előtti évek­ben feltornássza majd a fi­zetését. Az üzemvezető — állva a viharokat — arra hi­vatkozott, hogy fejlődéskép­telenek, azt mondogatják, hogy negyvenéves kora után már nem fog jól az ember feje. „Mihez kezdenék ve­lük?” — kérdezte az üzem­vezető. — „Százmilliókba ke­rült ez az új üzem, néhány év alatt vissza kell fizetni a banknak ezt a sok pénzt, nem babra megy itt a já­ték.” Szándékosan időztünk el ilyen hosszasan ennél a vál­lalatnál, hiszen ez a példa — amelyhez hasonlót sokat említhetnénk még — azt iga­zolja, hogy nem is olyan egy­szerű válaszolni a „leérté­keli” vagy pedig „felértéke­li” dilemmára. Ha a törzsgárdatagok egé­szét, vagy tömegét nézzük (az összes dolgozók 40—50 százaléka országos átlag­ban!), kétségtelenül azok­nak van igazuk, akik a fel­értékelődés mellett voksol­nak. Való igaz ugyanis, hogy nem lehet az utcáról felvett emberekre alapozni az ilyen új üzemek és műhelyek lé­tét. A termékszerkezet-kor­szerűsítésnél, az új gyárt­mány bevezetésénél is azok­ra a fejlődőképes dolgozók­ra kell számítani mindenek­előtt, akik már ismerik a céget, a belső viszonyokat, akik valóban tudják, hogy mit, mivel kell felváltani egyáltalán, és persze miért? Ha más gyárakba látogat­nánk, azokban is azt tapasz­talnánk, hogy a megújhodás­ra képes régebbiek viselik a változások fő terhét. Ezért nem szabad „letenni” a törzsgárdát, mert nélkülöz­hetetlenül fontos szerepet tölt be most is. Kétségtelen viszont, hogy senki sem büszkélkedhet az évei számával, ha nincs mö­götte korszerű szemlélet és teljesítmény. Az „időbirto- kosság” valóban nem jelent­het előnyt. A jelenkor való­ban leértékelte azokat a törzsgárdatagokat, akik jól­lehet nem is betegek vagy csökkent munkaképességű­ek (mert ha azok, egészen más az elbírálás!), mégis- la­zítani kezdenek negyvenéves korúik után, s úgy gondolják, majd csak „kihúzzák” azt a másfél-két évtizedet, ami a nyugdíjig még hátravan. Nyilván, értük is lehet ten­ni egyet és mást, olyan ad­minisztratív jellegű beosztás­ba lehet helyezni őket pél­dául, ahol jól kamatozik a nagy helyismeret. Vagyis hasznos dolgozói lőhetnek a vállalatnak ezután is. De ha azt tapasztalják, hogy kevesebbet keresnek, mini; azok a 30—50 évesek, sőt idősebbek, akik az új üzem új körülményei között is feltalálják magákat — ne legyen sértődés. Így igazsá­gos, hiszen a vállalat is töb­bet kap a korszerűbb ter­mékért, s különben is, kül­földön sem lehet csak úgy „lazítva és leeresztve” átve- getálni azt a bizonyos más­fél-két évtizedet. Helyt kell állni a nyug­díjig. M. L. Gyenes Sándor elnök (Fotó: Szántó György) A VI. ötéves tervidőszak nem éppen kellemesen kez­dődött az egri Fém- és Elektromechanikai Szövetke­zetben. Az történt ugyanis, hogy eredménytelenségeik miatt szanálni kellett a szö­vetkezetét. Nemcsak elnök­váltás történt ezek után, ha­nem szinte az egész vezető­ség kicserélődött. Az „új em­berek” okulva az elődök hi­báiból, egy nagyobb termék­szerkezet-váltással próbáltak gyors eredményt elérni. Azt is el kell mondani ugyanis, hogy gyors eredményekre volt szükség, hiszen a jól felkészült szakemberek egész sora hagyta el a „süllyedni látszó hajót.” Aztán minden különösebb csinadratta nél­kül kilábaltak a hullám­völgyből. Hogyan? Erről be­szélgettünk Gyenes Sándor­ral, a szövetkezet elnökével. — Piackutatásaink ered­ménnyel végződtek — mond­ta az elnök —, s ez vezetett a termékszerkezet-váltáshoz. Addig ugyanis sok mindent gyártottunk, veszteséggel, villogó automaták gyártását. Ez mindkét fél megelégedé­sére megy a mai napig is. Külön öröm számunkra, hogy semmiféle minőségi probléma még nem volt. Ezen kívül, kisebb alkatré­szek előállításával mi is részit veszünk a MECMAN-prog- ramban. Kapcsolataink 1984- ben tovább bővültek külön­böző forgácsolt és présalkat­részeket készítünk finomsze- relvénygyári partnerünknek. Gazdasági életünknek bizo­nyos fordított példáját ad­ja ez az üzlet. A nagy hal ugyanis ebben az esetben nem ette meg a kis halat, hanem inkább juttat neki is némi táplálékot. Persze nem önzetlenségből, hanem in­kább azért, hogy ő holnap is jóllakhasson. — önmagában azonban mindez kevésnek bizonyult volna arra, hogy 1981-től új fejezetet írhassanak a Fern­es Elektromechanikai Szö­vetkezetben. .. — Döntően közrejátszott, hogy alkalmazkodtunk a so­kat emlegetett, de tényként felsorakoztatott gazdasági szabályozókhoz, amik közis­merten nem könnyítették sen­kinek sem a helyzetét. Így alakítottuk át az alumínium- öntödénk olajfűtését villa­mos fűtésűvé, ami évente 1,2 millió forintos megtaka­rítást eredményezett. Egy­szerűen meg kellett találni azt az utat, ami a gazdasá­gos termelést jelentette. El­értük, hogy szállítási kötele­zettségeinknek nem az utol­só hónapban igyekszünk ele­get tenni, hanem termékki­bocsátásunk folyamatossá, ütemessé vált! Valamint ide tartozik az is, hogy akik maradtak, egy emberként dolgoztak azon, hogy hamar elfelejtsék a rólunk kiala­kított kedvezőtlen képet. Így történt ez Egerben, s a pé- tervásári üzemünkben is. Ma már stabilizálódott a létszám, optimistábbak az emberek. — Mit várhatnak a jövő­től? — Munkahelyi tanácsko­zást tartottunk Pétervásárán, s Egerben is. Mindenkit tá­jékoztattunk arról, hogy a jövő az eddigieknél is na­gyobb nehézségeket rejteget. Vannak még tartalékok, el­sősorban Pétervásárán. Eze­ket kell kiaknázni, ami el­sősorban profilbővítéseket jelent. Ezekről tárgyalunk jelenleg is az újabb partne­rekkel. Ami biztatást ad­hat. hogy dolgozóink megér­tették a gondokat, s ezeken a bizonyos tanácskozásokon is annak adtak hangot, hogy továbbra is vállaljuk, együtt, közösen azt a munkát, ami meggyőződésünk, hogy to­vábbi eredményekre vezet. .. Kis Szabó Ervin A villogó automatákat csomagolják az egri Sas úti üzemben vagy minimális nyereséggel. Így abbahagytuk a kifor­ratlan állapotban levő, s veszteséget hozó csomagoló­gépek előállítását, csakúgy, mint a műanyag fröccsön­tést, vagy a fém irattároló­szekrények összeszerelését. Gyakorlatilag az 1981-es évet zártuk először nyere­séggel. — Tulajdonképpen mit je­lentett az a bizonyos ter­mékszerkezet-váltás, ami a hullámvölgyből való kilába­lás első állomásának is szá­mít? — Megkezdtük az elektro­mos vezérlőszekrények gyár­tását, s a biztonságosan üze­melő csomagológépeket is a profiljaink közé soroltuk. Ezek a nagyobb dolgok. Tudtuk azt, hogy a legalkal­masabbak a tömegcikkek gyártására vagyunk. Hogy csak néhányat említsek a több tucat közül, nálunk ké­szülnek az ajtókilincsek, a fotellábak, de ugyanígy jó üzletnek bizonyult a Kő­bányai Szerszámipari Szö­vetkezettől átvett termék, a csavarhúzó. Ebből például 1984-ben több százezret küld­tünk el megrendelőinknek. — Írtunk már finomszerel- vénygyári kapcsolataikról. Hol tart ma ez az önök szá­mára sokat jelentő üzlet? '— A bervaiak megrende­lésére 1981-ben kezdtük a OPTIMISTÁBB HANGULATBAN Kilábaltak a hullámvölgyből A MEGYEI NEB munkája öt év tükrében Körültekintően választottak témákat Lapozgatva a Heves me­gyei Népi Ellenőrzési Bi­zottság elmúlt ötévi mun­kájáról készült beszámolót — amelyet nemrégiben a megyei tanács is megtár­gyalt — átfogó képet ka­punk szűkebb hazánk po­litikai, gazdasági, társa­dalmi életéről, az eredmé­nyekről, a gondokról és a változásokról. A beszámoló néhány olda­las csupán. Egy-egy téma­kört röviden jelöl, ám a fo­galmazás sommás. Ebből ar­ra is következtetni lehet, hogy a vélemények mögött tapasztalati tényeken alapuló vizsgálatok vannak, amelyek több száz népi ellenőr tevé­kenységét. szakértelmét di­csérik. Az ellenőrzési felada­tokat — amelyek kiegészül­tök a KNEB által előírt köz- . ponti .témavizsgálatokkal —, nagy körültekintéssel válasz­tották meg, ezek kapcsolód­tak a megye legfontosabb tennivalóihoz, érintették a dolgozók élet- és munkakö­rülményeit, a szolgáltatások területét. Vizsgálták például — s itt tapasztalták a legfeszítőbb gondokat — a lakásépítést, foglalkoztak a kórházi ellá­tással, a közművelődéssel, az áruellátással, hogy csak né­hány , témát említsünk. Nagyító alá került a hulla­dékhasznosítás kormány- programjának megyei végre­hajtása, amely Hevesben jó ütemben halad, bár a lehe­tőségek még nincsenek tel­jes körben kihasználva. Az -energiagazdálkodással — központi elképzelések alap­ján — folyamatosan foglal­koznak csak úgy, mint leg­nagyobb nemzeti kincsünk­kel, a termőföld védelmé­vel. Az alapvető cél az volt. hogy a vizsgálatok elősegít­sék a megye gazdaságának fejlődését, a tervfeladatok megvalósítását, a tapasztala­tokkal pedig hozzájáruljanak a helyi párt- és tanácsi ve­zetés döntéselőkészítő mun­kájához. Az ellenőrzések alátámasztották, hogy me­gyénk gazdasága a nehezeb­bé váló külső és belső gaz­dálkodási körülmények el­lenére viszonylag kiegyen­súlyozottan fejlődött. El­kezdődött a gazdaság szer­vezeti struktúrájának mó­dosulása, az • új ' szocialista vállalkozási formák kiala­kulása. Erre az időszakra tehető a közigazgatás át­szervezése, a gazdaságirá­nyítási rendszer tovább­fejlesztésére való felkészü­lés. E változások összhang­ban vannak pártunk politi­kájával. ám a végrehajtás­ban tapasztalható torzulá­sok helyi feszültségeket hor­doztak. A népi ellenőrzések, illet­ve a közérdekű bejelenté­sek hívták fel a figyelmet például arra, hogy nem ja­vult a társadalmi tulajdon védelme, s tapasztalhatók tisztességtelen haszonszer­zési törekvések és árfelhajtó tendenciák is. Az okok első­sorban a lazaságra, a sza­bályozás, a belső ellenöitös hiányosságaira, . helyenként a vezetők gyengeségeire ve­zethetők vissza. Ezért ke­rült sor több esetben fe­gyelmi, kártérítési, szabály­sértési eljárásra, sőt büntető feljelentésre is. Ez utóbbit nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, je­lentős értékű sikkasztás és csalás bűntettének elköve­tése miatt kellett alkalmaz­nia a népi ellenőrzésnek. Néhány esetben azonban el­maradt a szervezetek és sze­mélyek felelősségre vonása, amely például a nyugdíja­zásra, a munkahelyről való kilépésre vagy a személyi összefonódásra vezethető vissza. Nem véletlenül sze­repel tehát a beszámoló ja­vaslati részében, hogy kö­vetkezetesebben kell kezde­ményezni a felelősség meg- állaipitását. Az állampolgárokat köz­vetlenül érinti a kérdés: miként foglalkozik a népi ellenőrzés a közérdekű be­jelentésekkel. Nos, 1980—84 között több mint 1100 pa­nasz érkezett — ezek 70 százaléka tekinthető részben, illetve egészében megala­pozottnak — ami növekvő tendenciát mutat. Több a politizáló hangvételű levél, és sajnos, a névtelen beje­lentés is, amely más okok mellett közéletünk demok­ratizmusának fogyatékossá­gára hívja fel a figyelmet. A vizsgálatokat segítő szándékkal végzik, azzal a határozott törekvéssel, hogy az ügyeket előre vigyék. Ezt igazolja a fogadtatás is. hiszen a népi ellenőrzés ál­tal tett javaslatokat a leg­több helyen hasznosították, a jogos bírálatokat elfogad­ták. Tény az is, hogy egyre kevesebb vállalatnál hivat­koztak a gazdasági szabá­lyozókra, a háttéripar gyen­geségeire, az együttműködés gondjaira, vagyis a külső körülményekre. A vizsgála­tok kedvező fogadtatásának oka az is, hogy javult az ellenőrzési munka területi koordinációja, kevesebb a párhuzamos, ismétlődő vizsgálat, az ellenőrzés gya­korisága pedig nem halad­ja meg a szükséges mérté­ket. (F. E.j

Next

/
Thumbnails
Contents