Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-19 / 15. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. január 19., szombat 5. Meg-megcsúszik a kocsi a kanyarokban. Az út tükörsima korcsolyapályához hasonlít, s nemhogy személy- gépkocsival, de teherautóval, vontatóval sem találkozni szemből. Pedig lassan mái a délelőtti órák kezdődnek. A felhő mögül előbukkanó nap felsziporkáztatja a hóval fedett tájat, mégis úgy tűnik: alszik a dombok hajlatában elfészkelt kis falu, Demjén. Ha sok a kenyér ... — Alszik és fázik — vacog a község közepén lévő bolt vezetője, Seres László- né. — Jó helyen kérdezi, hogy mi foglalkoztatja most az itt élőket. Láthatják, nincs szenünk. Én Egerben, Verpeléten is négyszer néztem az elmúlt héten. Merthogy már az otthoni tartalékot is elfogyasztottam itt az üzletben, de hiába mentem, nem lehet kapni. Még jó, hogy a lakásban olajjal is tudok fűteni. Megnyitják az eddig pihenő ajtót, száraz kenyérért jönnek többen is. Az egyik fiátalasszony, Pelyhe György- né tizenkilencet visz, kell a nyolc malacnak, amelyet a gyes kiegészítésére nevel anyósával együtt, közösen. — Sajnos, mindenkinek tudok adni — kesereg Se- resné. — Teljesen kiszámíthatatlan ugyanis, mennyi kenyeret kellene rendélni. A faluba a téesz is hord Bélapátfalváról, ha úgy adódik, akár nyolcvan veknit is. Sűrűn előfordul azonban, hogy lerobban a kocsijuk, vagy más miatt nem indül, s akkor mindenki hozzám jön. Alapvető élelmiszerről van szó, nem tehetem meg, hogy széttárom a karomat. A fölösleg azonban minden esetben engem terhel. Augusztus húszadikán kétszáz kilót kellett négy öt forintért elvesztegetnem. Fölvetettük ezt már párttaggyűlésen, falugyűlésen is, megoldás azonban egyelőre nincs. Ráadásul, úgy hallom, a bél- apátfalvlak is morognak. Előrehaladottabb az idő, s ez meglátszik azon is, hogy mind többen kopognak. Még megtudjuk, hogy milyen gondok vannak a fűszértes áruval, meg a likőrökkel — mindig kevesebb a vártnál — aztán tovább állunk egy házzal. Ébred a falu, olvadoznak a jégvirágok az ablakokon. A kedvenc a pepsi Molnár Antal bácsi a szomszédos italboltból fordul ki. — Reggeli előtt jólesik az embernek egy kis étvágy- gerjesztő — magyarázza a hetvenöt esztendős gazda, aki mint mondja, magas kora ellenére hál’ istennek jó egészségnek örvend. — Rendszeresen dolgozgatok még. Van három hold szőlőm, és eljárok ide-oda segíteni. Jól jön az a kis nyugdíjikiegiészíités. Az asz- szony is vállalt munkát, az iskolában1. Emiatt nem is jó nekünk ez a nagy hideg, sokkal több a fáradság. Rég volt ilyen idő. Beszéltünk is róla. hogy talán negyvennégyben volt utoljára ekkora telünk. így emlékszik erre Nagy András is, aki hóna alatt egy marharépával, s egy palack borral igyekszik hazafelé a pincéből. — Viszem, lereszelem az aprójószágnak — magyarázza. — A bort meg én szopogatom el, kitart vagy három napig. — Nem nagyon iszákosak az idevalósiak — erősíti meg Juhász Miklós, az italbolt vezetője is, akihez betértünk egy pár percre melegedni. — Nézzék, alig vannak! A téli hónapokban jó, ha a nyári forgalom felét elérem. De nyáron is? Legtöbben az üdítőt keresik. Talán azért, mert én a ritkább, finomabb fajtákat is beszerzőm. A legnépszerűbb a pepsi1. Jól megy még az édesség, a dessert. De már nem sokáig maradok itt. Szalókon nyitok saját vendéglőt... Fáznak a vadak Az embereket ellátó üzletektől nem messze Izer István hivatásos vadász készülődik. Lovas szánjára pakolja a répát, kukoricát. A környéken öt nagyetető a gondja, szarvasoknak, őzeknek vaddisznóknak szállít eleséget kétnáponként. — Megérzik ők is a hideget — állítja. — Sakkal többet fogyasztanák az eleségiből, s a nyomokból is látni rengeteget mozognak. Na, azért — mint elmeséli — olykor szerencsét is jelent a vadaknak a nagy fagy. A legutóbbi vadászaton például annyira fáztak a résztvevők, hogy a tízméternyi- re fölbukkanó disznókat is elszalasztottak... Lassan megtelik a magakészítette takaros szán, amely Demjénben más célokat is szolgál. — Legutóbb a KISZ-esek ikéríték el szilveszter éjszakájára egy éjféli kirándulásra, legközelebb pedig az óvodásakat viszi környéknéző sétába. Ügy intézem majd a munkám, hogy mehessenek. Az ilyen kéréseknek nem lehet ellenállni. A vízbekötéstől a szántásig A posta felől most érkezik biciklijével a kézbesítő, most mellé szegődünk. — Reggel héttől délután négyig járom az utcákat — áll meg egy kicsit pihenni Semperger Antalné. — Viszem az újságot, a pénzt. a lottót, átadom a telefonhívásokat, a leveleket. Sokat kell gyalogolnom'. Napilap százhatvan jár a faluba, lottót kétszázan igényelnek, nyugdíjat is körülbelül kétszázhatvanat viszek. Elég öreg község Demjén... „Még dolgozgatok...” Negyven éve nem volt ilyen telünk. . . Indul az üres etetőkhöz Bólogat, amikor azt mondom, ilyen kis helyen nemigen lehet titok előtte semmi. — Mindig tudom, miikor mi fáj az itt élőknek. Nemrégiben a vízbekötés miatt volt nagy há borgás, sokai- tűk az árát. De aztán okosan elmagyarázták, mi miért annyi, és valahogy belenyugodtunk. Azt viszont a menetrend-változta tás óta egyfolytában sérelmezzük, hogy a hét végeken nem lehet innen kimozdulni. Aki bemegy a déli járattal a városba, este nem jut haza. Régen pedig volt szombaton és vasárnap is egy késő esti busa Bedob néhány lottót, aztán folytatja. — Mit mondjak még? Ke- recsenden a tanács, Szalókon a téesz. A kertem felszántása ügyében mehettem jobbra is, balra is. Ebben nem ártana egy kis segítség. A bicikli mellől két kóbor kutyát kell eltoppantani. Az idő miatt behúzódnak a településre, azt mondják, rengeteg van belőlük. Búcsúzunk. A * •• ** * . • • jovo utjai Lehet, hogy sok a nyugdíjas a majd ezer lakosú Demjénben, de szerencsére telt ház van az óvodában is. — Huszonöt férőhelyen harminchárom csemeténk van — kalauzol a barátságos épületben Kovács Ist- vánné. — Nékünk nincs hajunk a téllel. Tavaly ugyan akadozott a fűtés, de az idén új kazánt kaptunk, nem fáznak a gyerekek. A nagy hó meg csupa öröm. Szánkózunk, hóembert építünk, élvezzük a friss levegőt... Apró ez az intézmény, de nagy gondot vesz le a helybéli szülők válláról. Hisz az itt lakók legtöbbje eljár dolgozni. az „olajosokhoz”, a Jóllaknak ma a malacok téesz-be, a fiatalabbja Egerbe. A munkahely kevés lévén, kicsi a megfcartóerő. Nem élénkítik-e valaha a minden második esztendőre esik egy-egy lakodalom a faluban. Bár... Hazafelé a nemrég idetelepedett vas- és fémszerkezetgyártó üzem mellett visz el az utunk. Mint Nagy Ferenciéi, a gyártástechnológustól megtudjuk, évről évre fejlődik ez a részleg. Jelenleg huszonhétmilliós a tervük, termékeiket egyetemi könyvtárak rendelik. Jövőre ismét bővülnek, s emelkedik a jelenleg negyvenöt fős dolgozói létszám is. A mintegy húsz helybéli mellett sok a környékről bejáró. Ki tudja, nem kapnak-e majd kedvet az ingázó esztergályosok, lakatosok, hegesztők arra, hogy ezt a községet válasszák otthonul? Nem élénkítik-e valaha a dombok hajlatában megbújó csendes, szorgos kis falut. Németi Zsuzsa Naponta tíz kilométert gyalogolok Sok baj van a kenyérrel... Teli a pocak (Fotó: Szántó Györgyi
