Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-18 / 14. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. január 18., péntek 3. Sokszoros újító készülő könyvéből való az idézet: „Az újítónak hosszú élet és egészség kell”. Aki papírra vetette ezt a kesernyés, ironikus véleményt, nem vádolható túlzással, mert hosszú életéből megszámlálhatatlanul sok napot kellett bírósági beadványok megfogalmazására, hosszadalmas vitákra vesztegetnie. És mert az ilyen esetek meglehetősen gyakoriak, s az új megoldások kigondo- lói többnyire még ma sem juthatnak sima úton a sikerhez, elismeréshez, nem lehet a szemére vetni. hogy igaztalanul általánosít. Pereskedő újítók Az 1983-ban alkotott új újítási rendelettől, és a hozzá kapcsolódó más jogszabályoktól és irányelvektől sokan radikális változásokat reméltek. Végtére is az új szabályok a gazdálkodó szervezetek méltányolható szempontjainak figyelembevételével készültek. Az újítási díj forrása az adózott nyereség, vagy a bérköltség lehet, s ha az utóbbi mellett dönt a munkáltató, az adózott bér kiszámításánál nem kell figyelembe vennie az újítási díjakat. Nemigen lehet ma már jogértelmezési nehézségekre sem hivatkozni. hiszen a hasznos eredmény számításának módja világossá vált, s a szabatos jogszabályi fogalmazásnak köszönhetően' nem nagy gond elhatárolni az alkotó kedvű műszakiak munkaköri feladatait a technológiai ész- szerűsítéseket meghaladó szellemi teljesítményektől. Am, az újításokkal kapcsolatos felmérések és hatósági vizsgálatok tapasztalatai szerint mindennek ellenére továbbra is sok a túlságosan gyorsan kimondott „nem”, vagy a hosszú huzavona után kimondott „igen”, még mindig meglehetősen szerények a kifizetett újítási díjak, és nem növekszik számottevően a más üzemeknek átadott újítások száma. Erős túlzás lenne persze, ha azt állítanánk, hogy semmi sem változott, hiszen sok olyan statisztikát olvashatunk, amely biztató fejleményekről ad számot. De az ipar és a mezőgazdaság különböző ágazatai között, és az ágazatokon belül is nagyon vegyes, és túlzott derűlátásra nem ad okot az összkép. Gyakran hallani, hogy azért az újítók is rámenősebbek, kitartóbbak lehetnének, nem kellene mindjárt feladni az első kudarc után. Ebben az érvelésben kétségtelenül van igazság. Mert, ha sokan megszállottan csatáznak is az igazukért, valóban azok vannak többségben, akik hamar elfásulnak. Elutasítják az Ígéretes újítási javaslatot? A leggakoribb reakció az, hogy az újító megfogadja: többé nem fárasztja magát új megoldások kidolgozásával, nem pereskedik a vállalatával. Még kevésbé vállalkozik arra, hogy netán „hadiállapotba” kerüljön a közvetlen munkatársaival. Ez a vita azt a sokszorosan kitüntetett újítót juttatja az eszembe, akivel a közelmúltban beszélgettem. Ez az újító az égési folyamatok műszeres mérésében ért el jelentős sikereket. Gyára minden éviben milliókat takarított meg e műszerek segítségével, mert pontosan jelezték a kemencéikben fortyogó anyagok szükségtelen túladagolását, figyelmeztettek a helyes arányokra. Csakhogy az újítás átültetése a gyakorlatba nem ment zökkenők nélkül. Kiderült ugyanis, hogy a kemencéknél dolgozók nem használják a műszereket, ugyanúgy tevékenykednek mint azelőtt. Nincs ugyanis ínyükre a műszer figyelése, aprólékos „utasításainak” végrehajtása. Úgy gondolják, ők már évtizedek óta végzik ezt a munkát, semmi szükségük hát a műszer „okvetetlenke- désére”. Mit lehetett ebben a helyzetben tenni? Talán büntet-, ni? Sokkal célravezetőbbnek látszott, ha az emberek meggyőzésével próbálkoznak. S ez a rábeszélő akció azért sikerülhetett, mert a már említett kiváló újító is bekapcsolódott. Amint elmondotta : nem szegte kedvét az ellenkezés, inkább lendületbe hozta őt. Mert — amint mondotta — amióta világ a világ, az emberek többsége mindig valami mély, ösztönös ellenszenvvel viseltetik az új dolgok iránt. Lehet ezért neheztelni rájuk, elmarasztalni őket, de ez a tényen még nem változtat. Ezért — akár tetszik az újítónak, akár nem — vállalnia kell bizonyos konfliktust, tudomásul kell vennie: aki a műszaki problémák megoldásában egy lépéssel a többiek előtt jár, annak a többeik gondolkodásmódjára is hatnia kell, sőt, talán azon kell újítani mindenekelőtt. Az egész újítómozgalom sikere múlik azon, hogy a gondolkodásmód eme megújítása a gazdasági vezetőknél gyorsan lerövidüljön. Mert ami a kevésbé képzett, tanult embereknél megbocsátható — hogy túlzottan idegenkednek az újtól — nem az a vezetőknél. Úgy is mondhatnánk, benne van a fizetésükben az innováció felkarolásának kötelessége. Annak a belátása, hogy az üzem csak akkor gyárthat korszerű termékeket, ha állandóan napirenden van náluk a műszaki fejlesztés, az viszont csak akkor lehet sikeres, ha támogatják az újítókat. Mint ahogy az is benne van a gazdasági vezetők fizetésében. hogyha egy új műszaki megoldással találkozik, ne az aggályoskodó, a tétovázó hajlam győzzön benne — jaj, mi lesz. ha nem „jön be” az újítás, kinek a zsebére megy ez a „játék”? —, hanem ehelyett azon töprengjen: mit is kellene neki tennie azért, hogy az újítás beváljék? Vagyis a gazdasági vezető vállalkozó szellemének. fejlődőkép>ességének, alkalmasságának egyik fokmérője, milyen a viszonya az újításhoz és újítókhoz. A fejlett kapitalista országokban, ahol a halogatás, a döntésképtelenség egzisztenciális következményei sokkal gyorsabbak. kíméletlenebbek voltak, mint idáig nálunk, a legtöbb helyen nagyobb anyagi elismerésben részesítik az újítókat, s még a pereskedés is kevesebb mint nálunk. Ismeretes, hogy — ugyancsak külföldön — már védnökeik is vannak az újítóknak, olyan befolyásos és tekintélyes személyek, akik hivatalból is felkarolják a jó ötleteket, s segítik, egyengetik azoknak az útját, akik ezeket kidolgozták. Hasznos lenne, ha a szakszervezetek, újítási bizottságok vagy mások nálunk is vállalnák ezt a védnöki szerepkört, ha fellépnének az újítási javaslatok elbírálásának meggyorsításáért, a nagyobb díjkulcsok alkalmazásáért, s legfőképp azért, hogy a mai szemlélet és gyakorlat gyökeresen megváltozzék. Mert a vállalatnak is az az érdeke, hogy a műszaki találékonysággal megáldott emberek ne a paragrafus- dzsungel tanulmányozására szenteljék az idejüket és energiájukat. Ebből még nem születik új érték. (Sz. K.) Vonzóbbá teszik Síkfőkutat Egy megyei tanácstag interpellációjának nyomában Máté Miklós, a megyei tanács tagja — testületének tavaly őszi ülésén — Síkfőkút ügyében interpellált. Szóvá tette a népszerű bükki, Eger környéki kiránduló- és üdülőhely meglehetősen leromlott, elhanyagolt állapotát, hangot adott a terület sorsa miatti aggódásának, kérte az idegenforgalmi vonzerő mielőbbi „helyreállítását”. Az interpelláció nyomán Miskolczi Lászlónál, Heves megye Tanácsa V. B. kereskedelmi osztályának vezetőjénél érdeklődtünk: Síkfőkút szép, és üdülőparadicsommá lehetne. De ehhez: tenni kell... (Fotó: Kőhidi Imre) — Hogyan fogadták a felszólalást, s a tanácsülés óta mit tettek a Noszvaj- hoz tartozó kedves hely közönségének megnyugtatásáért? — Ügy érezzük, hogy jogos a pianasz, a kívánság, s mert itt a megyeházán is szeretjük azért Síkfőkutat: természetesen felkaroltuk az ügyet. Röviddel a bejelentés után koordinációs megbeszélést hívtunk össze két osztályunk képviselőivel, a megyei főépítésszel, a városi tanács illetékes elnökhelyettesével, s a kérdésben leginkább érintett, érdekelt község vezetőjével. Sokoldalúan s alaposan elemeztük a helyzetet, mérlegeltük a lehetőségeket, majd a problémák megoldására részletes feladattervet is kidolgoztunk. — Hallhatnánk erről többet is? — Nos, alapvető gondnak látjuk, hogy a víkendtelep- nek, nyaralóhelynek sajnos mindmáig nincs rendezési terve, ami egyébként kiinduló pontja lehetne az igényelt fejlesztéseknek, segítene például a telekalakításokhoz szükséges hatósági intézkedések megtételében. Jelenleg mást mutat a terület tényleges állapota és mást az ingatlannyilvántartás, s ezt a legrövidebb időn belül egyeztetni kell. A körülményeink ugyan egyre szűkösebbek, de a megyei tanács mégis vállalja a hiányzó tervhez szükséges pénzügyi fedezetet, s szorgalmazza, hogy azt még ebben, a mostani fél évben ki is dolgozzák a szakvállalatnál. — Másrészt „főfájást” okoz az infrastruktúra hiánya, rendezetlensége is, amiből a tájat rontó, a környezetet szennyező bajok fakadnak. Megoldatlan a csapadékelvezetés, így a tavak az idők során erősen fel- tölitődtek, eliszaposodtak. A rongáló folyamat megfékezésére, megállítására elkerülhetetlenül szükséges már egy úgynevezett övárok- rendszer építése, amivel ösz- szefoghatnánk a ponti esővizeket, hóolvadékot, s nem engednénk tovább belezúdulni a medrekbe. Korántsem lehetetlen ennek a megvalósítása, s nem .is igényel túl nagy költséget: valószínűleg egymillió forint körüli összeg elegendő hozzá. Tervezéséhez azonban társadalmi segítséget igénylünk. s azon vagyunk, hogy ezt mihamarább megkapjuk. A köz- ség|i tanács említett célna meglévő mintegy 150 ezer forintját p>edig — a MEBIB támogatásával — iparkodunk kiegészíteni. Ha a kiviteli dokumentáció elkészül, a lehető leggyorsabban hozzálátunk megvalósításához is. Szeretnénk, ha legkésőbb 1986-ban már a víz leeresztésén, a tófenék kotrásán, tisztításán lenne a sor. — Nemcsak a tóval, hanem az ivóvízzel is baj van Síkfőkúton. — Sajnos, így igaz. A kívánt vízellátás megteremtése azonban —, hogy úgy mondjam — már napirendre került. Víztársulatot szerveznek a faluban, s márciusban a munkák programja is papíron lesz. Ügy, hogy az idei második fél évben kezdődhet az annyira várt vezetéképítés... Am, hadd fűzzem mindezekhez, hogy továbbra is feladat marad például a 'kitűnő sík fokú ti forrás környékének már elodázhatatlan védetté nyilvánítása. Nem utolsósorban pedig a szennyvízhálózat megteremtése. Amikre bizony szintén megoldást kell találnunk. —S mi lesz a bezárt turistaházzal? — Mint ismeretes: közegészségügyi okokból került lakat az ajtajára. Több más mellett innen is szabadon folydogált a szennyvíz, ami a talajt és a tavakat egyaránt rongálta. A helyzeten — érthetően — változtatni kell. S persze, maga az egész épület rekonstrukcióra szorul. A ház jelenleg a Felsőmagyarországi Vendéglátó Vállalat tulajdona, de a cég erejét láthatóan meghaladja az immár elkerülhetetlen ráfordítás összege, s így más megoldást is keresnünk kell. Mindenesetre az A&ROBEr már megbízást kapott egy statikai vizsgálatra, s költségvetés is készül a szükséges munkákhoz. Ha többe kerülne a felújítás, korszerűsítés, mint amire egyelőre p>énz van, több ütemben próbáljuk megoldani a tennivalókat. A legszükségesebb feladatokkal azonban még az idei fő szezonra végezni kell, hogy az épületet- feltétlenül megnyithassák az idegenforgalom előtt. — Végezetül hadd kérdezzük meg: számíthatnak-e másra is a turisták, nyaralók az idén? — A tanácsi idegenforgalmi hivatal nemcsak kezelésibe vette a volt járási- apparátus üdülőjét, hanem a telepet öt faházzal is kiegészíti rövidesen. Föltétlenül az a cél, hogy Síkfőkút visszanyerje régi vonzerejét, s a* elmondottak valóra váltásával még inkább növelje híveinek táborát. — Köszönjük a válaszokat! Gyóni Gyula A MTESZ OKTATÁSI SÁVJA A gazdasági csoda alapja: a szellemi háttér Köztudott igazság napjainkban: az oktatás fejlődésének mindig együtt kell járnia a gazdaság előrehaladásával. Annál is inkább, mivel nem elégséges csak a meglévő ismeretek elsajátítása, alkalmazása a gyakorlatban, az újabb eredmények eléréséhez már ennél is tovább kell tekinteni. Megfelelő felkészülés nélkül persze, erre kisebb az esély. Az alsótól a felsőfokú iskolákig a köznapi műveltséghez szükséges és általános szakmai képzésben részesülnek a különféle kurzusok hallgatói. Ezen túl is nélkülözhetetlen azonban a tudás folytonos gyarapítása! Mindennek pedig nagyszerű színtere lehet a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége. Hogy milyen színvonalat sikerült kialakítani? Vajon kel* lóképpen élnek-e a lehetőségekkel a szakemberek? Többek között erről beszélgettünk dr. Renn Oszkárral, a VILATI egri gyárának főmérnökével. a MTESZ oktatási bizottságának titkárával. — Kérem, fogalmazza meg oktatási és továbbképzési rendszerünkben milyen szerepet töltenek be a szövetség és tagegyesületei? — Ez a tevékenység több évtizedes múltra tekint visz- sza. Ennek ellenére pontos körvonallal igazából még nem rajzolódtak ki. A cél nyilvánvaló: arra törekszünk, hogy az egyesületeinkhez tartozó szakemberek minél szélesebb rétege ismerkedhessen meg az új technológiákkal. eljárásokkal és a gyakorlati tapasztalatokkal. Valójában természetesein a mai oktatási „sávúnk” a hézagok pótlására hivatott. Hiszen a képzés elsődlegesen állami feladat, de amíg ebben hiányok mutatkoznak, addig a mi ilyen jellegű munkánk sem elhanyagolható. Ezt igazolja az is, hogy a MTESZ programjában kiemelt helyet foglal el az oktató-továbbképző tevékenység. — Nem mindegy, miként válnak valóra a programban rögzített elképzelések. Mindenekelőtt: mely formák, módszerek segitik ezt a munkát? — A MTESZ, mint említettem, a szakemberek ismeretbővítő és -felújító, valamint specializáló jellegű továbbképzésében válllal jelentős részt. Ecetenként különböző szintű egyesületi szervezeteink teljesen egyedi vállalati, tagegyesületi kéréseknek is eleget tesznek. Évek óta jellemző a szervezett tanfolyamok, előadások igen nagy szánra, a tömeges részvétel. A lenyűgöző statisztikáik azonban nem mindig adnak pontos képet. — Eszerint a megítélésben figyelemmel kell lenniük gondokra. kifogásokra is. — Az oktatásszervezéssel foglalkozó társadalmi aktíváinktól sok hasznos információt, észrevételt kapunk. Éppen, mert a továbbképzési területek nincsenek kellően elhatárolva egymástól, elég gyakoriak az átfedések. Nagy gond, hogy a tanfolyamok ritkán adnak képesítést. Kevés ugyanis közülük az olyan, amelynek a végén a hallgatónak vizsgát kell tennie. Ez a résztvevőt is kevésbé ösztönzi, s a munkahelyén sem tudja bizonyítani, menynyire jutott az újabb ismeretek birtokába. Sokszor az is baj. hogy egyes témakörökben kampányszerű továbbképzési láz hantakozik ki, márpedig az ilyesfajta sietség elkerülhetetlen velejárója a felületesség. Mindenképpen csökkenteni kell a jövőben az egyes tanfolyamok, előadások minősége közötti ingadozást. Valóban magas színvonalúak mellett sajnos, előfordulnak méltatlanul alacsony szintűek is. — S » másik oldal, a „diákok” véleménye? — Heves megyében kérdőíves felmérést végeztünk. Néhány tagegyesületnél igen jól szervezett az oktató-továbbképző tevékenység. A válaszadók jedentős része viszont a korszerűsítést, a továbbfejlesztést jelölte meg követendő útként. Érdekes, hogy o tanfolyamok tematikáját csak kevesen minősítették mindenben megfelelőnek? Arra a kérdésre pedig, hogy a tanultak, hallottak adtak-e lökést a 'korábbinál jobb munkavégzéshez, a megkérdezetteknek kevesebb, mint a fele felelt igennel. Megfontolásra érdemes az a vélemény is, nem ártana a közreműködő előadók valamilyen előzetes minősítése sem ... — Több fórumon szó volt róla. a szakemberek közül sokan nem álnek kellőképpen a folyamatos képzés lehetőségeivel. Főleg a fiatalok esetében hangzik el gyakran ez a kifogás, önnek mi erről a véleménye? — Nagyon összetett kérdéskör. Kétségtelen, bizony mutatkozik egyfajta szaki, .ai igénytelenség. De nem mehetünk el szó nélkül: amellett, a mai kereseti viszonyok között — elsősorban a fiatalok — kénytelenek túlmunkát végezni, s ez időt vesz el olykor az önképzéstől. Az is igaz. hogy az utóbbi években csökkent a műszaki pálya vonzereje. Nem a legjobbak kerültek be az egyetemekre, főiskolákra, s sokuknak pusztán a diploma megszerzése volt a céljuk. Ma meg standok mellett, maszek műhelyekben látjuk viszont őket... Azután az idegen nyelvi kultúránkkal sem nagyon dicsekedhetünk. Márpedig a legérdekesebb információkat épp a külföldi lap>okból, folyóiratokból, műszaki dokumentációkból nyerhetjük. — Az idei. Egerben rendezeti észak-magyarországi oktatási szemináriumon bizonyára nem feledkeztek meg a követelményekről, tennivalókról sem . ., — Alapvető követelmény, hogy a mennyiségi szemléletnek el kell tűnnie, s csak a minőség, a valóban hatékony oktató és továbbképző munka lehet a célkitűzés! Mindenekelőtt a legújabb és korszerű ismeret - anyag közvetítésével, gyakorlatba vitelével lehetünk szakembereink segítségére. A fentiekben elmondott észrevételek, kifogások pedig meghatározzák az elkövetkező főbb teendőinket is. — Eljutottunk tehát kiinduló pontunkhoz: a szellemi háttér döntően befolyásolja a gazdasági célok megvalósítását . . . — Vegyünk egy példát: a japánok realitásként tervezték a gazdasági csodát miszerint tíz esztendő alatt megduplázzák a termelékenységet. Úgy kezdtek hozzá, hogy teljes egészében átszervezték a közép- és felsőfokú oktatásukat, korszerűsítették a szakemberképzést. céljukhoz igazítva. Elgondolásuk — a csoda — ily módon hét év elteltével valóra is vált! Szalay Zoltán
