Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-16 / 12. szám

4.

NÉPÚJSÁG, 1985. január 16., szerda

KÖNYVESPOLC

Tikéi Ferenc: Kortársunk-e Marx?

A címben megfogalmazott kérdés természetesen szónoki, ha abban a triviális értelemben értjük, hogy egy több mint száz éve halott férfiúra vonatkozik. Ez a felvetés azonban nem idegen az utóbbi évtizedek jó szándékú polgári társadalomtudományától: úgy „temetik” Marxot, hogy szellemi teljesítményét csupán, mint XIX. századi teljesítményt ismerik el.

— Mi sem áll távolabb Tökei Ferenctöl, mint az ilyen felfogás. Ö a fenti problémára pozitív választ ad. Tudományos tevékenységének évtizedek óta egyik központi törekvése — e köteté is —, hogy megszaba4ítsa a marxi elméletet a rárakódott min- dennapiságtól, a dogmatiz- mus máig ható vulgarizálá- saitól, a tankönyvirodalomban eluralkodott sematizá- lástól. Következetesen fellép a régi és új Marx-legendák és félreértések ellen.

Az egyik leggyakoribb félremagyarázás Marx kommunizmuskoncepciójával kapcsolatos. Eszerint Marx tévedett, mert a forradalom nem ott győzött, ahol „várta”. Tőkei, az eredeti marxi szövegekhez fordulva (amely szövegeket egyébként minden történelmi materializmus tankönyv idézni szokott és félreértelmezni) kimutatja, hogy Marx világtörténelmi léptékű koncepcióját igazolta és nem megcáfolta a történelmi fejlődés. Hiszen a kapitalizmus perifériáján megindult és nem befejeződött a forradalom. A kommunizmus győzelméről, marxi értelemben, csak akkor lehet szó, ha „majd egy nagy szociális forradalom úrrá lesz a polgári korszak eredményein, a világpiacon és a korszerű termelőerőkön, és aláveti ezeket a leghaladot- tabb népek közös ellenőrzésének”.

Ez a nagy távlatú értelmezés teszi lehetővé Tőkei számára, hogy számos közkeletű és propagandisztikus felületességet megcáfoljon, például a szocializmus jelen lehetőségeivel • kapcsolatban. Rámutat arra, milyen történelmi szükségszerűség következtében jutott Kelet-Eu- rópában állami-politikai létezésre a szocializmus, s hogy napjainkban még o kezdetén tart a fejlődésének. Vagyis fejlettnek, nevezni legfeljebb korlátozott és helyi értelemben lehet mindaddig, amíg „a helyi, nemzet- gazdasági alapjait” rakja le, amíg nem válik gazdasági világrendszerré a szocialista termelési mód. Idézzük a szerző szavait: „Nyilvánvaló tehát, hogy a mai szocializmus fejlettségét kiemelő megfogalmazásoknak legfeljebb bizonyos korlátozott értelmet tulajdoníthatunk, mert hiszen világtörténelmi értelemben fejlettségről még nem lehet szó. A szocializmus frázisa világtörténelmileg nem lehet szűkebb a kapitalizmusénál.”

A dogmatizmus egyik súlyos elméleti torzítása volt, hogy az ázsiai termelési mód marxi fogalmát antimarxis- tának (!) bélyegezték 1931- ben. A 60-as években e fogalommal kapcsolatosan kibontakozó „új vita” egyik, nemzetközileg jelentékeny kezdeményezője és résztvevője Tőkei Ferenc, ebben a kötetében is többször visszatér ehhez a kérdéshez. Látszólag a társadalomtudomány egy szakkérdése ez, de a tanulmányokat olvasva, egyértelművé válik, milyen sokrétű feladatot old meg a szerző.

Nemcsak a marxi koncepciót rekonstruálja és ad ezzel a marxizmusnak újra világtörténelmi távlatot, nemcsak a közkézen forgó vul- garizmusokkal számol le, nemcsak elméleti alapot teremt a társadalomtudományok számára stb., hanem ezek alapján képes értelmezni napjaink számos jelenségét, legyen szó a kapitalizmus jelenkori válságáról, vagy éppen a harmadik világ problémáiról. És még valamit: a perspektívák

tisztán kirajzolódnak a tanulmányokban.

Számunkra természetesen a legizgalmasabb a mi perspektívánk. Ebben is — mint arról annyiszor meggyőződhettünk — Tőkei Ferenc rendkívül következetes. Néhány idézettel ezt lehet illusztrálni, egyben felvillantva a kötet elméleti-filozófiai mélységét és a szerző módszerét.

A tudományos távlat fontossága, a tudományos „distancia” az első: „gyakorlatunk kérdései a nagyobb összefüggések távlatából fogalmazódjanak meg”. De „a legmaibb kérdéseknek még a helyes feltevéséhez is a klasszikus marxizmus talaján vezet az út”, illetve napjaink megértése csak klasszikus marxizmus, tehát mindenekelőtt a marxi életmű alapján lehetséges". Azonban a

„marxi életművet... nem lehet aranymondások és receptek gyűjteményévé egyszerűsíteni”, hanem „az alapfogalmak jobb megértésére, a fogalomalkotás módszerének elsajátítására, valamint a fogalmak működésének tanulmányozására van szükségünk”. Az így működő kutatás megfogalmazza jelenkorunk lényeges jellegzetességeit, azt, hogy „világtörténelmi szempontból a mai szocializmus még nem saját alapján fejlődik, s hogy ma még fő feladatunk a politikai fennmaradás biztosítása, gazdaságilag a mi korunk még a kapitalizmusé, s ezért problémáinkat is csak a kapitalizmus felől lehet megérteni”. És megfogalmazódik egyetlen reális lehetőségünk is: „Ez olyan gazdasági és politikai reformok egész sorát, sőt folyamatosságát tételezi fel, amelyek a szocializmus ma döntően állami létezésmódján belül is újra mozgásba hozzák a társadalmi öntevékenységet”, hogy „felszabaduljanak a társadalom óriási enerigiái, kifejlődhessen a társadalmi önszer- vezés és önigazgatás képessége".

Mindezt tömören Lukács György megfogaíl mazását idézve, többször is rögzíti Tőkei Ferenc, a következőképpen: „Vissza Marxhoz és előre a mai problémákhoz”.

A kötet legfőbb mondanivalója és stílusa harmóniában van egymással. Kristály- tiszta gondolatmenetek mindenféle szakzsargon nélkül megfogalmazva, pontos fogalomhasználat, áttekinthetőség, világosság jellemzik. A megfogalmazás módjában ugyanaz, mint alapállásában: „aki ír, annak legyen tartása”, mondja a szerző.

Az pedig egyenesen üdítő, hogy a napi gondokba zuhant világunk köznapi színvonalú, a praktikusság szintjén mozgó magyarázatai, „középszintű elméletei” után távlatot mutat és elméletet ad. Hiszen megfogalmazódik egyre inkább az átfogó, filozófiailag megalapozott világkép szükséglete.

Tudomásom szerint Tökei Ferenc Kortársunk-e Marx? című kötete sikerkönyv: napok alatt eltűnt a könyvesboltok polcairól. Akinek sikerült szereznie, bizonyára megszívleli a szerző gyakori felszólítását: „Olvassuk

figyelmesen!”.

(Kossuth, 1984.)

Törőcsik Miklós

Nosztalgia a Dobosban

Kellemes rádiózás a limonádé mellé

Az elmúlt évben újult meg Egerben, a Dobos cukrászdában a hagyományos pódiumsorozat. A Megyei Művelődési Központ szervezésében a szentendrei Nosztalgia Kávéház közreműködésével nyitották meg az irodalmi presszót. A t nagy sikerű Császár Angéla-mű- sor után hétfőn este Rácz György Kossuth-díjas, érdemes művész, a Magyar Rádió nyugalmazott főrendezője lépett a közönség elé, hogy felidézze az elmúlt évtizedek kiemelkedő pillanatait.

Estjére tökéletesen illik a „nosztalgia” jelző. Olyannyira, hogy a legfrissebb betétszám' is, amit hallhattunk, immár harminc év távlatából köszönt vissza. Maga a műsor azonban nem mondható a szó szoros értelmében hagyományosnak, ám ez nem vált éppen előnyére. Mert mit kaptunk? Egy kedves, koros „lemezlovas” három évtizeddel ezelőtti emlékeket elevenített föl, s az összekötő szöveg közben lenyomta a magnó gombját, hogy fölcsendüljenek az operettmelódiák. Nos, ezek között halhatatlan értékűeket is hallhattunk, olykor azonban néhány percre a csendes unalom ülte meg a termet.

Lehet persze vitatkozni ezen az esten. Mert az ember, ugye megszokta, hogy egy pódiumon „élő” műsort lát és hall, ezúttal viszont kellemesen „rádiózhatott”. Közben jutott ideje, hogy eszegesse parfait-ját, hör- pintgesse limonádéját. Ámbár ez egy presszóban rendezett műsoron rendjén van, mint ahogyan kötetlenebb a légkör is. így volt ezúttal is, csak mivel egy magnó szolgáltatta a fő produkciót, kissé háttérzenélésnek hatott. A kis számú közönség mégis jól érezte magát. Hiszen a válogatásban olyan nevek is szerepeltek, mint Gyurkovics Mária, Med- gyasszay Vilma, Házy Erzsébet. Szabó Miklós, Sárdi János.

Igazi hangulat a műsor végén kerekedett, amikor is egy fiatalember mutatkozott be, „élőben”: Éliás Tibor

ígéretes tenor.

(mikes)

CSONGOR RÓZSA:

Lánif,

sötétszürkében

ívtx.

A kirakatüveg aranysárgája tökéletes tükörnek bizonyult. Megállt előtte, ezúttal ki tudja hányadszor, sokáig nézte magát. Fekete csizma, sötétszürke kabát, hamvas rókaprémmel, ugyanilyen kucsma. „A válltáskám valódi bőrből készült, írta levelében, kerek fémcsat van rajta, a vállszíj az átlagosnál keskenyebb. Nem vagyok sovány, minthogy kövér sem, nem mondhatom alacsonynak, magas sem vagyok, átlagos termetű. A táskáról felismer, nem tucatáru, egy külföldi utam során vásároltam.” Majd egy órával korábban érkezett, mert attól tartott, elkésik. Mindég fél ettől, ezért szabad idejéből sok megy veszendőbe. Az imént a forgatagós nagyvárosi zaj elől a fénytelen mellékutcába menekült, tett néhány fordulót a két utcakereszteződés között, azonban hirtelen pánikba esett, elkerülhetik egymást. Visszatért a dübörgő villamosok, rohanó autók, kipufogógázok és -gőzök, s a hömpölygő emberáradat széles útjára. A helytől néhány méternyire, ahol majd találkozniuk kell, újra sétába

kezdett, föl és alá. Kerek fél óra volt még előtte. Mintha hátrafelé cammognának az óramutatók is, mint a rák. Az imént pontosan fél volt, most lám egy perc múlva lesz . .. Szeretné markába gyűrni azt a fél órát, szétmorzsolná a tenyerében, mint az elsárgult falevelet, s aztán a szélbe szórná.

Dong a szíve, ‘ majdnem szétveti mellét. Azóta tart ez. hogy reggel vonatra szállt. Hanem a láz, melytől izzik a teste, hol forróság önti el, majd összekoccannak fogai, úgy fázik, az elviselhetetlen. Kiszáradt a torka, s mint a lopakodó tolvaj, oly hirtelen tör rá a kiábrándulás, minden reménytelen. Aztán néhány perc múlva újra hinni kezdi: miért is lehetetlen első találkozás után a fordulat,

amitől megváltozhat eddigi élete? Persze, idő kell ahhoz, hogy megismerjék egymást, az első találkozás azonban elindítója lehet egy folyamatnak, s ennek így kell történnie, erősítette magában, érzem. így történik majd ... Különös izgalom, soha ilyent nem érzett, mely olykor magasra csap testében. majdnem elemészti. a másik percben a tökéletes kudarc sejtése sújtja a földig. Közben egy gyermekkori élmény emléke úszik eléje, amikor Károly bácsi, anya testvére titokban gyóntatta, s áldozásra járult hozzá. Károly bácsi papi méltóságának, s emiatt érzett büszkeségének kicsi volt a teljesen üres templom. úgy vonult feléje, mint egy vasárnapi misén, berendelte az

orgonistát is. zúgtak a Bach-korálok, a nagybácsi szemében párás homály úszott, amikor felmutatta az oltár előtt a szentelt ostyát, majd az ő ajkához érintette. Izmos ujja hegyéből vörös láng lövellt az arcába, vállára. Lehunyta a szemét, hogy magához vegye isten testének jelképét, Károly bácsi, mintha serdülő lány melléhez ért volna, de ebben nem volt egészen biztos. A következő héten meggyónta a fiatal tiszteletes úrnak, szerelmes a prépost úrba. mely töhb mint halálos bűn, hiszen saját nagybátyjába szerelmes.

Ez a régi érzés keveredik most lelkében azzal a másikkal, amikor Richárdhoz találkára sietett, s már akkor tudta, ma este Richárdé lesz a parkerdő falevelektől sárguló pázsitján. A viszony sok esztendőn át tartott, de az első hetek mámora után fülledt megszokássá vált. A sietős ölelések, rendszerint valamelyik parkban, majd amikor beköszöntött a hideg, egy lakáskulccsal a zsebében, melyet rendszerint ő szerzett, sietett a találkára.

(Folytatjuk)

A HATVÁNY LAJOS MÚZEUMBAN

Lesznai Anna hímzéstervei

Születésének 100. évfordulóján, 1985. január 4-én, nyitották meg korunk egyik legsokoldalúbb művészének tárlatát Hatvanban, a Hatvány Lajos Múzeum kiállítótermeiben.

Lesznai Anna, mint képzőművész és mint irodalmár egyaránt közismert, a Nyugat első nemzedékéhez tartozott. Hosszú időn át New Yorkban élt férjével, a jeles festővel, Gergely Tiborral.

A Hatvány Lajos Múzeum munkatársai ezúttal a művésznő hímzésterveiböl, meseillusztrációiból állítottak össze tárlatot. Az általuk kiválasztott darabok betekintést nyújtanak alkotójuk gazdag, finom díszekkel telített szecessziós világába.

A kiállítás március közepéig látható.

Farsangi vígságok Baján

Elkészült a farsangi program Baján is, ahol február elejével kezdődnek a hagyományos vígságok. Február 2-án, és 9-én két alkalommal tartják meg a híres bunyevác asszonybált, ahonnan kizárják a férfiakat, a népviseletbe öltözött fehérnép tamburaszóra ropja

majd a táncot. A bunyevá- cok nagy fonóünnepét, a Veliko Prélót február 15-én rendezik meg a Béke Szállóban, ahol délszláv népi együttesek, zenekarok, táncosok, énekesek, mulattatják majd a vendégeket. A bajai bunyevác farsangot február végén télbúcsúzta- tóval zárják.

A BARTÓK VONÓSNÉGYES EGERBEN

Az eleven muzsika öröme

A Bartók Vonósnégyes áprilisra tervezett egri hangversenyét — nyilván műsoregyeztetési okok miatt — előbbre hozta az Országos Filharmónia. Az együttes (Komlós Péter első hegiedű, Bánfalvi Béla második hegedű, Németh Géza mélyhegedű és Mező László gordonka), hétfőn mutatta be műsorát a Gárdonyi Géza Színházban. Mozart F-dúr vonósnégyesét, Beethoven F-dúr vonósnégyesét és Bo- rogyin D-dúr vonósnégyesét játszották.

Ez a Kossuth-díjas vonósnégyes az egyik legjobb kamaraegyüttesünk. Sajnálatos, hogy éppen ezzel a műsorváltozással megoszlott az egri közönség érdeklődése, mert az adott hétfői időpontban még három rangos rendezvény zajlott Egerben, s ezek közül kettő zenés-irodalmi. Így hát a fél ház nem lelkesíthette különösebben a négy művészt.

És mégis. A Mozart-darab első taktusától kezdve Boro- gyin keleti, grúz ihletésű dallamainak, variációinak végéig fogva tartotta a kamaramuzsika szerelmeseit ez a minden részletében nagyszerű, remek technikai köny- nyedséggel művelt zenélés.

Három zeneszerző-egyéniséget, három .külön világot” mutattak be ezek a világjáró művészek. Mozartban azt a játékosságot, örömöt és a harmónia-teremtésben való elmerülést valósították meg, amely annyira vonzóvá és hatásossá teszi ezt a muzsikát. Itt minden hangszer egyenrangú szerepet játszik, s ha az első hegedű funkciójából adódóan egybe is fogja az egész zenei építményt, azért marad mód és alkalom arra, hogy a mélyhegedű, a cselló is

„csillogjon”. A második hegedűről nem is beszélve.

Beethoven szigorú, szinte drámai fegyelme a mondanivalót aláveti az első hegedű uralmának, de az összhatásban így is szép pillanatok jutnak a másik három hangszernek is.

Borogyin vonósnégyese az egri közönségre az újdonság erejével, az eleven muzsika örömével hatott. Más derűből fakad ez a zene, mint Mozarté, hiszen a kor is, azt atmoszféra is más, ahonnan az alkotó táplálkozik.

A Bartók Vonósnégyes ezen a hangversenyen is öregbítette a maga és a Filharmónia tekintélyét. Az első hegedűs Komlós Péter nemcsak az együttesnek kitűnő vezetője; művelt és nagy tudású zenész, aki mértéket szab, mennyire mehet efl hangulatban, érzelmekben, netán szenvedélyben a közös zenélés. Bánfalvi Béla a második hegeidű- vel, a műveknek kijáró alá* zattal vett részt a muzsikálásban; a Borogyin- és Mozart-darabban szorosan felzárkózott az első hegedűhöz. Németh Géza temperamentuma átvilágította, átfényesítette játékát. Hallatlan természetességgel koncentrált és nemegyszer igencsak eleven derűvel színesítette az áradó játékot. Mező László gordonkája Beethovennél nem tudott úgy szóhoz jutná. mint Mozartnál. Így »is kiderült: komoly, érett művész, akire oda kellett figyelni.

A zenetörténeti bevezetőt, a művek keletkezésének körülményeit, históriáját Vass István Ákos zenetörténész mondotta el.

Farkas András