Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-15 / 11. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. január 15., kedd Wi WJ 5. Zene hétezer sípon A főváros hangversenyéletének egyik jelentős színhelye a budavári Mátyás templom. Am e tekintetben jelentőségét a legutóbbi időkig nem az itt tartott orgo- nahangversenyek szabták meg, sokkal inkább maga a kedvező helyen épült, történelmi nevezetességű, szép gótikus templom vonzotta egy-egy koncertre a budapestieket. s a fővárosba látogatókat. Mert a Mátyás templom orgonája 1982-ig már jó ideje egyike volt Budapest legelhanyagoltabb. legjobban tönkrement hangszereinek. Pedig a hazai közönség részéről. de a város növekvő idegenforgalma következtében is — különösen a templom mellett épült Hilton szálló megnyitása után — a Mátyás templomi orgonaestek iránt egyre fokozottabb érdeklődés mutatkozott. Az 1909-ben épült, késő romantikus stílusú hangszer pedig, amely annak idején az első elektromos vezérlésű orgona volt Európában. a nyolcvanas évek elején szinte már teljesen használhatatlan volt. Holott 1931-ben, az első átépítés során bizonyos értelemben korszerűsítették is. Ekkor kapott az orgona új. nagy méretű játszóasztalt. amelybe már — szintén először Európában — memóriaegységeket is beépítettek a különböző hangszínkombinációk tárolására. És bizonyos hangképmódásítást is végeztek rajta: néhány regisztert másfélékkel, korszerűbbekkel. cseréltek ki. Igaz, hogy jelentősen le is halkították a hangszer hangját, például azzal, hogy a pedál sípjait a hátsó toronyszobában helyezték el. Hogy miképp szólt a 30-as években a Mátyás templom orgonája, arra már kevesen emlékeznek, hiszen a helyreállított hangszer nem volt hosszú életű. A háború alatt a templom homlokzatán levő rózsaablak egy közeli robbanás következtében bezuhant a sípok közé, és jelentős sérüléseket okozott az orgona szerkezetében. A fel- szabadulás után nagyjából kitisztították a hangszert, 1947-ben még kisebb restaurálásra is sor került, de igazi fényét már nem nyerte vissza az orgona. Egy idő után semmilyen technikai segédberendezés nem működött a játszóasztalban, nem működtek a memóriák sem, jó néhány hang meg sem szólalt, mások beragadtak játék közben ... 1982 októberében aztán leállították az orgonát, és megkezdték felújítását. A rekonstrukciót Hock Bertalan, a templom orgonistájának tervei alapján végezte el a száztíz esztendős csehszlovákiai Riger Class orgonagyár. (A tervet Maróti István, Gergely Ferenc és Koloss István orgonaművészek véleményezték, és kisehb módosításokat javasoltak a gyár szakemberei is.) A nem mindennapi munkával feltűnően rövid idő alatt, 1984 elejére elkészültek, s az idei Tavaszi Fesztiválon már több koncerten is megszólalt az újjávarázsolt hangszer. A Mátyás templom mai orgonája méreteit tekintve nem nagyobb a korábbinál. A hangszer ma is, mint korábban, 85 regiszteres, hangereje azonban jelentősen megnőtt, mivel csaknem hétezer (pontosan: 6860) sípja gyakorlatilag a legkedvezőbb akusztikai térbe került. Az átépítésnél a legfőbb cél az volt. hogy minél nagyobb mértékben megmentsék az előző orgona romantikus alapjátékait. s a hangszert alkalmassá tegyék elsősorban a templomi, másrészt a legmesszebbmenő koncertigények kielégítésére. Utóbbi azt jelenti, hogy a barokk, a romantikus, sőt, részben a kortársi orgonairodalom alkotásai egyaránt megszólaltathatók legyenek rajta. A hétmillió-kétszázezer forintos költséggel felújított orgonán tavasz óta igen sok hazai és külföldi művész játszott, s mindegyikük a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott róla. A közönség is megelégedéssel hallgatja az új hangszert, hiszen az elmúlt nyáron jóval több orgonahangversenyt rendeztek a Mátyás templomban. mint bármikor korábban, s ezek mindegyikén zsúfolásig megtelt a budavári műemléktemplom. Az orgonamuzsikát kedvelők tehát láthatóan hamar felismerték: ma már nemcsak a szép környezetért, hanem Budapest egyik legkiválóbb orgonájának meghallgatásáért is érdemes ellátogatni a Mátyás templomba. Szomory György A Mátyás templom orgonája Aforizmák Egy időben arra kényszeritettek, hogy pincérként egy étteremben a legnagyobb ellenségeimet szolgáljam ki. Nem csekély kísértést éreztem akkoriban, hogy valamit tegyek az ételükbe. Teng Hsziao-ping k Mikrofonpróbára most már csak a visszaszámlálás szövegét használom: tíz, kilenc, nyolc, hét, hat, öt... Ronatd Reagan A hozzám intézett leveleket amelyeknek a tartalmát az újságokban olvasom, nem tartom szükségesnek megválaszolni, hiszen a nyilvánosságra hozatallal az írás nyilvánvalóan etérte célját. Helmut Kohl k Nincs olyan asszony, aki lemondana annak kiderítéséről. hogy meddig terjed a hatalma a fölött a férfi fölött, akit szeret. Charles Baudelaire HAZAI TÁJAKON Hány Isink birodalma Sokan olvasták Jókai Mórnak A névtelen vár című regényét, és nyilván még többen látták a romantikus históriából forgatott televíziós filmet. így aztán aligha kétséges, hogy e kalandos mese egyik bizarr szereplője, a vízi emberként fel-feltünedező Hány Istók is milliók és milliók ismerőse. Talán még azt sem kell különösebben magyarázni, hogy nevét arról a tájról kapta, ahol — állítólag 1749- ben — a vízből kifogták, azaz a Hanságról, régebbi szóval mondva, a Hányról. Ám az nyilván már csak kevesebbek előtt ismeretes, hogy a Király-tó volt a két- éltűnek mondott, úszóhártyákat „viselő” nyolc-tízéves kiskamasz állandó otthona. Az a Király-tó, amely mielőtt a Hanságot lecsapolták, valóságos vízi birodalom volt, és amelyhez hasonló állóvizek sokasága csillogott a Fertő-tótól keletre, a Rábaköz és a Mo- soni síkság között nyugatkeleti irányban elnyúló medencében. A Hány, ez az áthatolhatatlan vagy csak titkos utakon átszelhető mocsár- és tóvidék afféle természetes határként is szolgált. Írásos bizonyítékok igazolják, hogy már a római birodalom fennállásának idején is számoltak vele. Részben úgy alakították a limest — a határt —, hogy ez a táj is benne legyen, részben pedig megkísérelték lecsapolni egy részét, hogy ott hadi út épülhessen. Ezek a munkálatok a IV. században, Ga- lerius császár uralkodásának idején folytak, s nyomaik máig fellelhetők Lébény környékén, ahol itt-ott még látszik az a bizonyos „római út”. Azért csak itt-ott, mert a népvándorlás korának hatalmas vonulásai tönkretették ezt az építményt. A nyugat felé tartó húnok és avarok azonban már mindenfelé út nélkül is át tudtak hatolni a Hányon, hiszen az az ő jöttükkor sok helyütt kiszáradt, és így nem képezett leküzdhetetlen akadályt. Ám amikor a magyarok ősei tűntek fel a Kárpátmedencében, akkor már ismét erősen vizenyős volt a szóban forgó táj. Így aztán megint természetes határként védte a tőle keletre szerveződő új birodalmat. Ekkoriban csak égy helyütt, a mai Kapuvárnál lehetett átkelni rajta. Egészen a XVIII. századig élte háborítatlan életét a Hanság. Ekkor azonban több ok miatt is kimondták rá a lecsapolás, a tájrendezés ítéletét. Az országrész lakk ossága ugyanis akkorra már annyira megszaporodott, hogy a rendelkezésre álló földterület nem tudta eltartani a „népeket”. Kellett tehát a szántónak, legelőnek való. De legalább any- nyira az is kellett, hogy a mocsári vidék szeszélyes vízjárása ne veszélyeztesse a már művelés alá vont határrészeket. Mivel a Hanság vízgyűjtő területe igen nagy — egészen a Keleti-Alpokig felnyúlik —, elgondolhatjuk, hogy micsoda hatalmas vállalkozás volt megzabolázni ezt a vidéket. Állandó medret kellett például ásni a szeszélyes Répcének és Ik- vának, s ugyanígy meg kellett akadályozni, hogy a Duna árvizei egészen eddig terjeszkedjenek. (Jellemző volt a vízjárások teljes bizonytalanságára, hogy az imént említett két kisebb folyó hol keletre, hol meg nyugatra folyt, attól függően. hogy merről kaptak nagyobb utánpótlást.) Legelőbb a mai Rábca kapott állandó ágyat, mégpedig egy Hegedűs nevű földmérő jóvoltából, aki aztán e csatorna „keresztapja” is lett. Miután 1795 és 1799 között — ez a főcsatorna megépült. Hány Istók tavának, a Király-tónak a lecsapolásához láttak hozzá. Egy korabeli leírás szerint oly gyorsan apadt le ott a víz, hogy az úszó lápok lemerülésekor szinte szökőkú- tak keletkeztek. 1800 és 1813 között megint újabb tavak — a Harcsás, a Róka, a Csíki, a Karikás stb., stb. — tűntek el majd az Ikva és a Répce is megregulázódott. A Hanság-főcsatorna elkészültével pedig az egész vízi világ szabályozása lehetővé vált, hiszen ez a mesterséges mélyedés mind a keletről, mind a nyugatról érkező vizeket le tudja vezetni. Ha nagyobb hasznot hajtó földművelésre nem is, de legelőgazdálkodásra igen kiváló területek szabadultak így fel. Ezeken sorra meg is jelentek a ménesek, a gulyák, ott pedig ahol ritkábban fordult meg az ember, a vadállomány szaporodott el tömegesen. Máig kitűnően lehet ott vadászni: szarvas, őz, fácán, fogoly, nyúl, alkalmasint vaddisznó is könnyen puskavégre kerül. Részben azért, mert állatvilága valóban különösen gazdag — vidra, nyest, sőt vadmacska is föl-föl tűnik arrafelé — részben pedig amiatt, hogy növényzete szintén igen változatos — láprét, mocsárrét, égerláp egyaránt van ott —, a Hanság egy részét tájvédelmi körzetté nyílvánították 1976- ban. Ennek a mintegy 6 ezer hektáros területnek az egyötödét különös szigorúsággal őrzik. A hajdani mocsarakból tehát olyan szárazulat lett az emberi kéz munkája nyomán, amelyre igazán büszkék lehetünk. További oltalmazásáról pedig már csak azért sem szabad megfeledkeznünk, mert — annyi más vidékkel ellentétben sem mutat számottevő romlást. Ezt egyebek között vadállományának változatlan értékessége is jelzi. ntrangw * ti I jiiiÍíi'wm i'WTTTif11 limn ‘ilium w mm iiihuii >w twmifmw w m inimwiwwwwim—iiiwwm—bi Közutak a régi Magyarországon Amikor Álmos vezér és népe előtt, nyugat felé tartó útjukon felsejlettek a Kárpátok égbe nyúló bércei, választás elé kerültek, nekivágjanak-e lovaikkal, szekereikkel a rengetegnek. Ekkor az oroszok vezére, Holies, elrendelte — írja krónikájában Anonymus —, „hogy kétezer nyilas és háromezer paraszt járjon előttük. s a Havas-erdőn át a hungi (ungi) határig utat készítsen nekik...” Ez lehetett az első épített út, amelyet a honfoglalók ideérke- zésükkor vágattak maguknak. A Kárpát-medencében azután több, jól kiépített, szilárd utat találtak, a rómaiak örökségét. A rómaiak mindig nagy gondot fordítottak az utakra, mert ezeken bonyolították le a kereskedelmet, a birodalom közigazgatását, va-i lamint ezeknek az utaknak a segítségével tudták légióikat gyorsan átmasíroztatni az egyik helyről a másikra. Az utakat általában a légiók építették, téli pihenőik alatt. Világhírű úthálózatukat a provinciákban is kiépítették. A pannóniai fő út a Dráva menti Poetovio (ma Ptuj, Jugoszlávia) városnál csatlakozott a birodalmi főúthoz. Poetovio állandó légiós táborral rendelkező. hadászatilag fontos pontja volt e területnek, mert innen vezetett tovább az ősi kereskedelmi út, a borostyánkő út. Ezt az utat a rómaiak teljesen újjáépítették és Savaria (Szombathely) — Scrabantia (Sopron) érintésével vezették Carnun- tumig (Deutsch-Altenburg). Savariából két másik, jelentős út ágazott le. Az egyik Arrabonába (Győr) vitt, ahol beletorkollott a Vindobona (Bées) irányából Aquincum felé vezető, Duna melletti limesútba. Á másik út Mo- gentianae (Keszthely) irányába vitt, innen Sopianae (Pécs) után csatlakozott az Aquincum—Mursa (Eszék) közötti útba, amely déli irányban vezetett tovább, s Traianus-útként vált ismertté. E fő útvonalak mellett a rómaiak több másodlagos fontosságú utat is építettek, például a Balaton mindkét partján futót, amelynek maradványai helyenként még ma is láthatók, sőt bizonyos szakaszait, például Badacsonynál, közútként használják. Mai útjaink és vasútvonalaink nagyrészt a régi római utak nyomvonalán vagy mellette épültek. A rómaiak közútja két elemből állt: az alapot a földbe mélyítve, két lapos kőréteg közé szórt, zúzr t»_ kőből és téglatörmelékből készítették, a burkolatot pedig négy- vagy sokszögű bazaltkockákból. A honfoglaló, majd letelepedő magyarság örömmel használta ezeket a kitűnő állapotban maradt és úgyszólván egész Pannóniát (Dunántúlt) behálózó utakat, hiszen például a Győrből Veszprém felé vezető római út mellett, Zircen építettek királyi szálláshelyet. Erről azért tudunk, mert itt halt meg I. Endre. Ezután hosszú ideig nem hallunk a magyarországi utakról. Csak annyit tudunk, hogy a XIV—XV. században már az egész ország területére kiterjedt az úthálózatunk. A XVI. században az ország már élethalálharcát vívta a törökkel, az országgyűlésnek mégis volt még arra is gondja, hogy az ország útjaival is foglalkozzék. Több olyan törvénycikket ismerünk ebből az időből, amelyek kötelezik az ispánokat és alispánokat, hogy a királyi és közutakat (viae regiae ac publicae) minden vármegyében széles íttessék ki a törvényes mértékig és nagyságban. Az utak javítását célzó intézkedések ellenére, a török elleni harcok két évszázadában útjaink nagyon leromlottak. Csak a Rákóczi-sza- badságharc után, az 1723. évi országgyűlésen fordul a figyelem ismét az utakra. 1723-ban III. Károly a helytartótanács keretében felállított egy bizottságot, amelynek egyik feladata az utak építése és fenntartása volt. Ennek az intézkedésnek eredményeképpen épült nagyszabású út Károlyváros- tól Fiúméig, a via Carolina. elsősorban azért, hogy Magyarország árui könnyebben juthassanak ki a tengerpartra. Magyarországon rosszabb volt a helyzet, mint Európában, mert bár a megyék, városok, földesurak úton-út- félen beszedték az útvámo- kat, hídpénzeket, az utaknak még a javításával sem igen törődtek, nemhogy újakat építettek volna. Ezért azután az állam is kivonta magát az utak építése, karbantartása' alól, és egyedül a „postautakra” volt gondja. Az államnak fontos érdeke fűződött ahhoz, hogy az írásbeli parancsok, üzenetek időben és biztonságosan jussanak rendeltetési helyükre. III. Károly ezért 1723-ban megváltotta a postát a Paar grófoktól, és gyakorlatilag állami kezelésbe vette. A posta 1752-től menetrendszerű személyszállítást is végzett, az úgynevezett kocsipostával (diligence, azaz delizsánsz), és ez már feltétlenül jó utat kívánt. Főbb útvonalai voltak a Bécs—Buda közötti régi római úton, a Buda—Nagyszeben—Temesvár vonalon, Pozsonytól, Szombathelyen át Varasára, innen Károly- városba és Fiúméba, valamint Pozsonyból, Nagyszombaton át Lőcsére. Később a postajáratok bővültek, az útvonalak is szaporodtak. Az első, kővei burkolt közutakat Magyarországon a múlt század közepétől kezdték építeni, amelyek mai útjaink közvetlen elődeinek tekinthetők, történetük ezért inkább kapcsolódik a jelenhez, .mint a múlthoz. Dr. Csonkaréti Károly A hanyi tájon máig tovább él a mocsár világa Jellegzetes — füves, fás, bokros — hansági táj
