Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-01 / 282. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. december 1., szombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM *• rdekessége. hogy a fösze- . Grazi Opera vezetője.-os évad T íz év épekben időn át működött az egri éza Színház önálló társulata, let visszaadni a forró esték a játék izgalmát, a közönség elmét, s a felcsattanó taps ét. Mégis, most néhány fel- igével, felidézzük a produk- ny mozdulatlan és néma főzünk megidézni a mozgás, az étét: a színházat. Madách Imre: Az ember tragédiája. Éva: Szende Bessy. Ádám: Gypkváry János, Lucifer: Forgács Kálmán- Bemutató: 1957/58-as évad Égy jelenet Farkas Ferenc: Anyósgenerális című dalművéből. Bemutató: 1959 60-as évad ány 77. Bemutató: 1958 19-e» id fejét, és megy a piacra vásárolni. Kedves színfoltja lesz a reggeli piacnak, amikor felismerik a vásárló háziasszonyok az előző este Annuskáját. Annuska bevásároL... Talán alkuszik iß, aztán tele szatyorral a karján hazasí- et. Siet, mert 10-kor kezdődik a próba. Fejéből elhessegeti a piaci gondokat, s máris Annuskává, a kedves vidéki szerelmes kislánnyá válik. A próbaterem ajtaján kirekedt a világból minden öröm és gond. Loránd Hanna próbál.. ■. Két órakor újra feleség. Ebédelni megy a Táncsicsba, itt remélhetőleg találkozik férjével, bár ez nem biztos, hiszen egy színház- igazgatónak különösen most az indulásnál, annyi dolga van, hogy nem csoda, ha nem jut ideje ebédelni. — Ebéd után négy óráig szabad időm van — mond- je. de csúfondáros mosolyából érzem, hogy ezt a szabad időt nem kell szó szerint venni. Később a beszélgetés során ki is derül, hogy ilyenkor énekpróbára jár, az új darab kosztüméit próbálja, vagy szakmai vitákat folytatnak a délelőtti próbákról. Négykor indul a busz. Minden nap új faluban, más és más közönség előtt vizsgázik, mint az Álarc nélküli dráma Betty-je. Férje ez alatt, miután színházigazgatói teendőit befejezte, a megye másik részében a Nászutazás — című vígjátékban Kosztját alakítja, s csak késő éjjel találkozik újra a szinészhá- zaspár. EZ HÁT egy nap története. Nincs benne semmi intim, semmi bohém, semmi romantika. Loránd Hanna „ős-pesti” és most igen izgalmasnak, s romantikusnak tartja munkáját, a vidéki utakat, sokszor a legkisebb technikai felkészültség nélküli játékot a kis vidéki kultúrotthonokban. Van életükben egy kis szín Dérynéék színészi hőskorából, s Loránd Hanna szereti ezt a szint. Így él Loránd Hanna, Ruttkai Ottó, Varga, Gyula, Forgács Tibor, Bőd Teréz és a többiek. Ez a mi művészeink típusa. Persze, ma még sok a munka. Nem jut ideje olvasásra, mdkiban csak egyszer volt, kevés az idő a családnak. De az indulás után, mikor színházunk végre csendes kerékvágásiba zökken, több ideje marad arra is, hogy anya legyen, háziasszony és feleség. Mi most a vágya? a kívánsága? — kérdem búcsúzáskor. A válasz várható: az, hogy a közönség megszeresse a színházat, megszeressen minket, hogy sikerüljön á bemutatkozás. És volna egy kisebb prózai kívánságom is. Ez nem a színésznőé, s azt hiszem, hogy a Marx Károly utcai lakosok nevében beszélhetek. A Marx Károly utcában, ahol lakom, van a Vas- és Edénybolt raktára, ahol már a kora hajnali órákban olyan zörgés, csapkodás, teherautó búgás van, hogy lehetetlen tőle aludni. A Marx Károly utcai lakosok nevében egy kis csendet kérnék hajnalban. Ez volt hát a két kívánság. A színésznőét, úgy érzem, teljesítettnek jelenthetem ki. A másikat? — erre én nem tehetek ígéretet, de remélem, a vállalat vezetői, s dolgozói olvasták — e sorokat. Népújság: 1955. október 23. Herbst (ősz) Ferenc ■ Thália hírei Vidéki kínálat A „Zsuzsi kisasszony” bemutatóját, az egri premiert megelőzően, Mezötárkányban tartottuk. Az előadás érdekessége volt, hogy ugyanitt játszottuk először a „Nász- utazás”-t is, a színház legelső előadásaként. A mező- tárkányiak forró ünneplésben részesítették a „Zsuzsi kisasszony” szereplőit és sok szám megismétlésével, nagy tapssal fejezték ki tetszésüket. Június 1-től tájelőadásokon „A kalóz” és a „Vannak még kísértetek” kerül bemutatásra. (Lámpás, 1955) Az évad elején bérletet hirdettünk 10 előadásra. A bérleti plakáton ez állt: „Annuska”, „Nászutazás”, „János vitéz”, „Két évi mátkasáp”, „Sok hűhó, semmiért”, „Lehár, vagy Kálmán valamelyik operettje”, Vi- zinczei: „lítolsó szó”, „Mágnás Miska”, „Álarc nélkül”, „Új ember kovácsa”. Elmondhatjuk, hogy a színház nem maradt adósa bérlőinek. A „Sok hűhó semmiért” helyett, egv másik Shakespeare művet a „Vízkeresztet” mutattuk be, Lehár operettként a „Pacsirta” korült előadásra. Az „Idegen gyermek”-et ját- „Utolsó szó” helyén az szőttük, az „Üj ember kovácsa” helyén az „Aranyhin- tó”-t és végül a „Mágnás Miska” helyett a „Leányvásár” került Egerben bemutatásra. A műsortervek változását indokolja, hogy az indulásnál még nem voltak tapasztalataink az egri közönség ízlését és igényeit illetően. Igyekeztünk a körülményekhez képest menetközben javítani. Beigazolódott pl. a „János vitéz” esetében, hogy operett-erőink több, nagyobb igényű mű előadására is képesek, ezért tűzhettük műsorra a „Leányvá- sár”-t. Más esetben is a társulat örvendetes gyors fejlődése szabta meg a mércét, nehezebb feladatok kitűzésére így vállalkozhattunk a „Vízkereszt” és az „Arany- hintó” eljátszására. Végső mérlegként azt állapíthatjuk meg, hogy közönség és színház együttesen nyert a műsorterv változásokkal. (Lámpás, 1955.) HEVESY SÁNDOR Búcsú a színháztól A Gárdonyi Színház művészei — a színi évad utolsó előadásaként — 1961. június 30-án a Denevér című operettet adták elő. A darab végén, amikor összecsapódott a bársonyfüggöny, a hálás közönség nagy tapssal köszöntötte az ismerős színészeket. Azután lassan kiürült a nézőtér — eloltották a villanyokat — csend borult az épületre. Az öreg színház magára maradt. Akkor még nem gondolta senki, hogy ez az előadás volt az utolsó, amelyik elhangzott a több mint fél évszázados falak között. Azóta megjött az Országos Tervhivratal hozzájárulása, hogy átalakíthatjuk, bővíthetjük az egri színházat. Megváltozik itt minden. Ezek után elbúcsúzni attól az épülettől, talán illik is, talán jól is esik amelyik olyan sokáig Eger kultúrájú, nak egyik kedvelt központja volt. A múlt század hetvenes éveinek elején vetődött fel Egerben az állandó színház gondolata. Azelőtt a hozzánk jött színtársulatok a legkülönbözőbb helyeken voltak kénytelenek előadásokat tartani; így játszottak az egykori Szarvas-vendéglő nagytermében, a „város házának” (ma Széchenyi u. 12. sz.) udvarán feláEított „arénában”, az „Ó-Casinó” (ma Szakszervezeti Székház) „szálújában”, és talán fel sem tudnánk sorolni. még merre mindenütt. így nem csoda, hogy állandó a panasz: a kicsi termekben csak kevés közönség fér el, mert a belépődíjak nem fedezik a nagyobb társulatok fenntartási költségeit. A szabadban az előadások gyakran elmaradnak az eső, a rossz időjárás miatt. Ezeket a bajokat látva, a telkes egri emberek már 1878. április 14-én megtartották az „Egri színkör részvénytársulat” alakuló gyűlését, majd ennek céljaira „egyesek és intézmények 501 részvényt jegyeztek 10 forintjával”. A társaság elnöke az Egerben jól ismert és nagyrabecsült Csiky Sándor képviselő volt. Megindult a tervezgetés: Kovách Kálmán államépítészeti főmérnök egy nagyobb színház terveit készítette el. Amikor azonban a pontosabb számítások megmutatták, hogy a rendelkezésre álló pénzösszeg nem elegendő a megvalósításhoz, letettek a tervezett színház építéséről, és mindinkább előtérbe került egy kisebb „színkör” létesítésének gondolata. A színházépítő bizottság kérelmére 1881 tavaszán a város képviselőtestülete először az ún. „Hosszú pince” épületét (ma Dózsa György tér 2.) adta oda színház céljára, de ezt a határozatot a belügyminiszter formai okokból megsemmisítette. A színiház végleges helyének a kérdése az 1882. évben dőlt el. Az 1882. április 30-án tartott „képviselő ülés” Krecsányi Ignác szín- igazgatónak engedélyt adott, hogy az akkori Hunyadi téren (a mai színház helyén) színkört építhessen. A munka gyorsan haladt és 1882. július 8-án megtarthatták az előadást. A megniytó prológot Somló Sándor (a Nemzeti Színház későbbi igazgatója) írta. „Ez egy egy- felvonásos drámai mű, tárgya Eger város történetéből. Dobó István idejéből való, amidőn az egri hős nők any- nyira kitűntek!” Az ezer forint költséggel felépített első nagyobb mérvű egri színkört (16 öl hosz- szú volt és 18 páholyt is kialakítottak benne) — a következő évben: 1883 őszén lebontották. Indoklás: „mivel minden szilárdabb építkezés nélkül emeltetett, semmi biztonságot nem nyújt arra nézve, hogy a szél viharát több időre is kiállja, vagy hogy télen át magasabb hóréteg alatt... esetleg össze ne zúzatnék, de mert anyaga könnyen gyúlékony ... végre semmi külcsínnal nem bír.. . következőleg szépészeti szempontból sem engedélyezhető”. A második egri színkör már hosszabb életű és komolyabb épület volt. A közönség addigra úgy megszokta a színkör helyét, hogy szóba sem jött a kivitelezés céljára más, mint a Hunyadi tér. Az építkezést 14 tagú bizottság irányítottá. A tervezetet az Egerben azután sokat szereplő építész-család egyik tagja: Wind István készítette. A színkör nagyobb részt most is fából épült — és így végeredményben csak nyáron lehetett használni, de már 500 személy befogadására volt alkalmas. A második színkört 1884. augusztus 8-án Zalár Józsefnek, Heves vármegye „aranytollú alispánjának” (ma utca van róla elnevez- i ve) erre az alkalomra írt megnyitójával adták át hiva- [ tásának. Ez a színkör közel húsz éven át szolgálta Eger kultúráját. Mégis, az egriek úgy érezték: a város többet érdemel és megmaradt az a törekvés, hogy egy végleges kőszíház legyen itt is a színművészet otthona. A fentiekben már említett — azóta persze átalakult és tagjaiban változott színházépítő bizottság a második színkör működése idején is folytatta tevékenységét a „nagy színház biztosítása érdekében.” 1903-ban végre siker koronázta a kitartó igyekezetét: tehetővé vált az új színház megépítése. Ami kot Németh József színtársulata 1908. szeptember 27-én, a Rákóczi-ünnep díszelőadásával befejezte a színi-szezont, másnap már megkezdték, a húszéves színkör (vagy amint itt még mindig nevezték: „aréna”) szétbontását és pár nap múlva üres lett a Hunyadi tér, hogy lassanként mind magasabbra emelkedjenek rajta a mai megtevő színház falai! Az új épületet Légmann Imre állami főmérnök és Bárány Géza városi mérnök (Bárány István híres úszónk édesapja), tervezték. Az építési összeg — közel 100 000 koronát tett ki, ami bizony akikor igen tekintélyes összeg volt. A kivitelezést Mátra.y Sándor egri építőmesterre bízták. A színház eredetileg közei 600 néző befogadására volt alkalmas, ezeket a 37 földszinti és emeleti páholyban, valamint a földszinti és karzati ütő, illetve állóhelyeken lehetett elhelyezni. „Jól fűthető és kitűnő akusztikájú” — állapította meg az egykori méltatás. Ma már időszerűtlen volna az épület felett kritikát gyakorolni. „Az elhunytakról vagy jót, vagy semmit” — állapítja meg a régi mondás és valóban, az egy-‘ kori tervezők: gyerekkorom kedves Légmann Imre és Bárány Géza bácsija nyugodjanak békességben! Nem akarom bírálni őket : fő az, hogy volt „a szánház”, és jelentős bázisává válhatott Eger kultúréleténék. Az új színházat 1904. augusztus 20-án nyitották meg ünnepélyesen, Gárdonyt Gézának „Dobó Isván szelleme” című hatásos prológ- jával, utána pedig az „István király" című színdarabot adták elő. ötvenkét év futott el a megnyitó óta a színház felett. Itt-ott napsütéses idők, majd a két világháború viharai tűnnek elő a múlt ködéből. Az első híres szín- társulatra: Palágyi Lajos művészeire emlékezünk, a Thália-műkedivelő társulat és Kardos Géza színészei hangját véljük hallani. 1955. augusztus 1-től állandó színtársulat működik a falak között: megalakult a Gárdonyi Géza Színház .. Még néhány hét és a csákányok bontani kezdik a tetőt, az öreg köveket. Eltűnik Eger egy jellegzetes, több mint fél évszázadig fennállott épülete. Tudjuk, hogy szebb, jobb színház létesül helyette, és ennek szívből örülünk is, de a régit kis színháznak is tartozunk annyival, hogy legalább most elmondottuk történetét. (Egri műsor, 1961) G. B. Shaw: Szent Johanna. Bemutató: 1960 61-es évad (Köhidi Imre reprodukciói)