Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-07 / 287. szám
4 NÉPÚJSÁG, 1984. december 7., péntek Micsoda életpálya! Már a származása is: kiváló színésznőnek „törvénytelen” gyermeke; az atya történelmi család nagyúri feje, s Laczkó Géza egyszerre viseli a főúri származás büszkeségét, s a tán neki jutó nagy vagyon reményét, de azt is ami akkor még „szégyennek” minősült: hogy édesapja nevét kell hordania. De nem hoz szégyent erre a névre, bár a sors ide- oda veti: tehetsége kiemeli kolozsvári diáktársai közül. Ám ekkorra már a vándorszínész-társulat útjain az egész régi Magyarországot bejárta, betyárok fenyegetése éppúgy nyomot hagyott lelkén, mint az, hogy a színfalak mögött hallgató kisfiút Shakespeare drámái tanították beszélni. Érettségi után pedig Pest: az ország legjobb iskolája, az Eötvös Kollégium, aihol olyanokkal tanult, vitatkozott, darvadozott együtt, mint Balázs Béla Horváth János, Kodály Zoltán. Kuncz Aladár, Szabó Dezső, Szek- fű Gyula, Szilasi Vilmos, Zemplén Győző. És aztán még felsőbb osztályba lép: a Nyugat köre ez; huszonévesen lesz számottevő kritikussá, harmincöt évesen professzorrá — csakhogy utóbbi kinevezést a Tanács- köztársaságtól kapja, ezért pár hónap múlva eltávolítják a katedráról. Az irodalmi életből mégsem tudják kiszorítani. Németh László írta róla 1932-ben: „Ha a tízes évek Nyugat-át egyetlen alakban kellene megszemélyesíteni őt választanám.” A következő nemzedék legnagyobbja ezt nemcsak dicséretnek szánta; Laczkó nagysága épp abban van, hogy nemcsak „nyugatos”; irodalmi körökön, klikkeken kívül és fölött lesz irodalmi intézménnyé kultúraközvetítővé és független kritikussá. A Kultúra vállalat nagyszerű kis esszé-sorozatban hozza el hazánkba, ami a huszas évek elején Európában modernnek számít: Dosztojevszkijt, Wilde-ot, Rilkét, Gide-et és a régieket is modern alkotók újraértékelésében nyújtja az olvasóknak, mindezt pedig Laczkó szervezi, szerkeszti, bevezeti. ő épít hidat a legfrissebb nyugati szemlélet és a honi elmaradottság között. Ezt csinálja tíz év múlva az Est-lapok kiadványsorozatával is: klasszikusokat és modemeket adnak, jó papíron, korszerű tipográfiával, egészvászon kötésben, százezres példányszámban — kötetenként kilencven fillérért, s minden műhöz Laczkó ír pár oldalas bevezetőt, ' Poe-tól Huxley-ig a napra kész kritika széles skáláján játszva. Nemzedékek nevelődtek ezeken a sorozatokon, amelyekről mint a polgári demokratizmus tőkés kiadásának legjava vállalkozásáról jóformán már meg is feledkeztünk, úgy- annyira, hogy Laczkó valóságos k'is irodalmi lexikonná összeálló kis esszé-remekeit azóta sem gyűjtöttük kötetbe. Mint ahogy kritikáinak jó részét sem mint amit például örök szerelméről, a színházról írt. Kis írások? Ezek a legelterjedtebb antifasiszta lapok révén hatottak kedvezően, sokszor olyan kollégák munkásságával együtt, mint Bálint György, aki így írt róla. a szépíróról: „Talán ez a legelső, amit értékelni kell benne: ez a szinte flaubert-i formatisztaság, a kompozíciónak — a legjobb franciákra emlékeztető — kristályos tömörsége és a stílusnak makulátlan előkelősége.” Az „előkelőség” itt korántsem valami sznobizmus, hanem írói ön-igényesség. Amikor még a kortárs óriások is a szecessziós vagy expresz- szionista gesztusokon keresztül valósítják meg írói személyiségüket, Ady éppúgy, mint a fiatal Móricz. Laczkó távolságot tart, visz- szafogott hűvös. És ő, az igazán franciás író, szemérmes báij: hazafi, hatalmas történelmi művek alkotója is. Zrínyiről ír, aztán (mindhalálig) Rákócziról, páratlan történelmi fölkészültséggel, pozitivista adathalmazzal, ám mindent megelevenítve, még („mellesleg” nagyszerű nyelvész is volt!) a régi magyar nyelvet is rekonstruálva, és korhű jelleggel, stili- záltan újra megszólaltatva. Száz éve született, s a fel- szabadulás után, mikor végre irodalmi életünk és befogadói ízlésünk is megért arra, hogy igazán megértsük és méltányoljuk. Ám jobb későn, mint soha — még megtehetjük. Kristó Nagy István Iskolaszövetkezetek vetélkedője Gyöngyösön, a Mátra Művelődési Központban tartották meg a MÉSZÖV és a gyöngyösi áfész rendezésében azt az iskolaszövetkezeti vetélkedőt, amelyen számos közép- és általános iskolai diák vett részt. Mintegy 20 iskola csapata mérte össze tudását. A középiskolások kategóriájában az első helyet az egri Dobó gimnázium. a másodikat a hatvani közgazdasági szakközépiskola 2-es csapata szerezte meg. Az általános iskolások kategóriájában az .első helyen az egri 1-es számú Általános Iskola tanulói, a második helyen a detki iskola tanulói végeztek. GERŰ JÁNOS Lélekvesztou — Oda? Látták itt ezt a nyomort? Ugye. borzasztó?! Ceylonban ennek a többszörösét fogják tapasztalni.. . Mi Burmába megyünk. Ebben maradtunk ... III/3. — De tudomásom szerint maguk nincsenek olyan jóban! — mondja Mr. Kenedy felháborodva. Mert az mégiscsak dis^nóság az ő szemében, hogy mi szebb és drágább lakosztályban lakunk. mint kis családja. A párbeszéd után kínos csend következik, Majd ismerős, és már elhunyt újságírók után érdeklődik egykori hazánkfia. A hajó utasainak az arcát egyébként érdemes figyelni. Alighanem sok nyelvet értő közönségünk van. de teljes biztonsággal kijelenthető, hogy egyetlen szót sem értenek ebből a különös társalgásból. Ha feltennénk a kérdést; ugyan. mondanák már meg, miféle nyelven cseréljük ki gondolatainkat, aligha találná el valaki. A kérdésekre kapott válaszok után Kenedy úr arca sem kevésbé csodálkozó, mint a közönségé. Hiszi is meg nem is, hogy a kérdezett újságírók valóban jól vannak és dolgoznak — már amelyik az emberi természet törvényei szerint meg nem halt közben. Az ezerkilencszázhetvenes évek elején Mr. Kenedy még ott tart, hogy bíróság elé állítják, aki haza mer látogatni. Hiába nyugtatjuk meg: ha apját-anyját nem ölte meg, és betöréses lopásért nem körözik. nyugodtan Magyarországra jöhet, mert a font sterlingért ' különbül kiszolgálják, mint minket .^bennszülötteket”. Néz ránk. mint a hülyére. Biztosan tudom, érzem, nem hiszi, amit mondunk. Még talán az is megfordulhat a fejében, hogy titkosrendőrök vagyunk, hogy ilyen „vonalasán” beszélünk. Közben a hajó ringat, és engem enyhe hányinger kerülget. Kikötés előtt pedig Kenedy úr még egyszer remekel. Megkérdezi, hogy Indiából tovább utazunk-e, vagy megyünk hazafelé. S miután a legtermészetesebb hangon közöljük: tovább megyünk Ceylonba, rosszallóan rázza a fejét: A szigeten. Harapurán, viszont kárpótoltak minket a majmok. Feledtettek bosz- szúságot, vitát, félreértést. A sziget közepén kis vendéglő áll. Körülötte a fákon majomcsaládok ugrálnak. sürgölődnek. Egészen közel merészkednek, nem bántja őket senki Ök voltak Siva isten játszópajtásai is. mint az a szobrokból kiderül. Aki teheti, földimogyorót dob a majmoknak. Nagy ricsajjal vetik rá magukat, ha a hím hagyja. Amikor azonban a családfő tart igényt az olajosmagra, sem a nőstények, sem a kicsinyek nem mernek odamenni. Kenedy úrral itt találkozunk utoljára. A lányaira kiabál angolul: — Ne dobjatok nekik annyit! Pocséklás! A lányai azonban nem fogadnak neki szót. Ez némiképp megnyugtató. . . (Végei A cél: egységes szemlélet kialakítása Megalakult Heves megye Művészeti Tanácsa Csütörtökön délelőtt — Egerben, az Ifjúsági Házban — megtartotta alakuló ülését Heves megye Művészeti Tanácsa. A rendezvényen — többek között megjelent — Kiss Sándor, a megyei pártbi- eottság titkára. A résztvevőknek Lövei Gyula, a megyei művelődési osztály vezetője vázolta az alapvető elképzeléseket. Elmondotta, hogy a testület — amelynek működési szabályzatát mindenki kézhez kapta — legfontosabb célkitűzése az, hogy hozzájáruljon az egységes szemlélet- mód kialakításához, méghozzá minden művészetágban. Ennek megfelelően formálódik feladatköre. Közreműködik a távlati tervezésben és valamennyi fejlesztési kérdés megvitatásában, állást foglal azokban a témákban amelyekre felkérik, véleményezi az egyes tárlatokkal összefüggő ötleteket, a környezetformáió beruházásokat, javaslatot tesz művészeti díjakra, kitüntetésekre. Emellett arra törekszik, hogy motiválója legyen a központi intézkedések megvalósításának méghozzá úgy, hogy figyelembe veszi a helyi érdekeket és igényeket is. Az osztályvezető azt is kiemeltei hogy csak a kollektív bölcsesség jegyében érdemes munkálkodni, felkarolva minden arra méltó kezdeményezést. A szót kérők a „zászlóbontást” üdvözölték, s jelezték azt, hogy a leglényegesebb az együttes cselekvés, a tettekben megmutatkozó jobbító szándék. Konkrét érveket felsorakoztatva ezt körvonalazta a megyei pártbizottság titkára is. A tanács elnöke Pók Lajos, a Heves megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója, titkára Juhász Csaba, a megyei művelődési osztály művészeti főelőadója lett. DIÁKOK A PÓDIUMON Színjátékok—fakó színek Pillanatkép a gyöngyösi Vak Bottyán szavalókör műsorából (Fotó: Kőhidi Imre) Kevés olyan pillanata volt a nemrégiben Füzesabonyban megrendezett megyei diákszínjátszó találkozónak, amely „átforrósította a levegőt”. Hat csoport mutatkozott be. A szereplőktől senki sem várt érett színészi teljesítményt, korszakalkotó rendezői bravúrokra sem számítottunk — lelkesedésre, fiatalos lendületre annál inkább. Sajnos ebből jutott a legkevesebb. A zsűri véleménye szerint szűkebb hazánk képviselői semmiben sem maradtak az országos színvonal alatt. Vagyis nem ők a hibásak. Bizonyára nem is a mozgalom központi irányítói. „Manapság ilyen idők járnak" — mondta az egyik szakember. Érdemes az elmúlt időkre visszapillantani. Rég volt. amikor a középiskolák egyik legjelesebb ünnepe a műkedvelő diákok színielőadása volt. Az évszázadok során játszottak Shakes- peare-t és népszínművet, latin nyelvű iskoladrámát és önképzőköri diákkomédiát egyaránt. Játékuk színvonala az iskola rangját nagyban meghatározta. Felszabadulásunkat követően főleg politikai, agitációs oratóriumok váltották fel ezt a sokszínűséget. A közvetlen hatásra törekedtek a színpadon. A hatvanas évek új hangjai fellazították ezt a merev formát. A kísérletezések korszaka kezdődött. A látvány legfőbb elemévé a mozgás vált. A tánc és a pantomim egyre fontosabb lett. Ez a divat sokszor a végletekbe csapott. Terjedt a minden áron való modernkedés, hagyományossá vált a formabontás. Igaz, ez kevésbé jellemezte a diákcsoportokat. A színpad- vezető pedagógusok a konvenciók tisztelői maradtak, Ezzel ugyan kivédték a túl- kaipásokat, de jó ötleteket is szép számmal elfojtottak. Nem véletlen, hogy a színjátszómozgalom élcsapatát spontán verbuválódott, öntevékeny, felnőtt együttesek alkották. A hetvenes évek elején például a Manézs. az Arrabóna, majd később a Stúdió’’K’' nemzetközi hír- néyre tett szert. A diákcso- iportok közül viszont csak kevés együttest lehetett velük egy napon emlegetni. Az utolsó évtizedben csupán annyi változott, hogy a nagynevű felnőtt csapatok sorra felbomlottak és a kísérletező kedv is alábbhagyott. A hagyományos és az újszerű irányzatok békésen megférnek ma egymás mellett. Az idei bemutatók során mintha sok diák arcára az lett volna írva: itt vagyok, mert itt kell lennem. A zsűri véleményére alapozva, tanulságokat keresve érdemes kitérni a részletekre. A gyöngyösi Vak Bottyán Szavalókör produkciójának sikerét hátráltatta, hogy a gyermekekről* szóló játékból kimaradt a gyermekiesség, hibás volt a rendezői koncepció. Az egri Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskola színjátszói szereplésének néhány jól sikerült pillanata azt sejtette, hogy a szerkesztett irodalmi összeállítások aktuális tartalom- mái • töltve ma is nyújthatnának maradandó élményt. Nagy hiba volt, hogy a statikus színpadkép merevvé, rádióműsor-szerűvé tette a feldolgozást. Szabó Magda Abigéljét még televíziós sorozatban is nehéz feldolgozni. Az egri Gép- és Műszeripari Szak- középiskola színjátszói — úgy tűnt — nagy fába vágták a fejszéjüket. amikor ennek a színpadi változatát formálták meg. Rendezőjük — reméljük — képes lesz „megkoronázni” nagy vállalkozását. ehhez viszont még hosszú munkára van szükség, mert a darab félkész. Az egri Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakiközépiskola és Szakmunkás- képző Intézet diákjai, akárcsak az „alpárisok”, oratóriummal álltak pódiumra. Bizonyára nem a véletlen műve. hanem korunk kórképe, hogy őket is az atomháború késztette szólásra. Indokolatlan rnozgás- sorok terelték el a tartalomról a nézők figyelmét, és a technika is mintha ellenük esküdött volna. Teljesítményükből viszont kiderült. hogy színészi adottsággal rendelkező szereplők is dolgoznak közöttük. Sajnos nem volt módjuk kibontakozni. Rokonszenves benyomást keltett az egri Mezőgazdasági Szakközépiskolások groteszk. álomképszerű bemutatója. Mindvégig éreztük. hogy a szereplők és szerepek egymásra találtak. A diákok kedvvel játszottak. Az egri tanárképző főiskolások — saját bevallásuk szerint — ennyire rosszul még sosem játszottak. Nem baj. így is olyan színvonalat nyújtottak amellyel a „hőskor” nagy csapatait idézték. Az együttes nemcsak megjelenített egy kész művet hanem saját egyéniségére formálta azt. Kocz- ka József és Berta István alakítása figyelemre méltó volt. A zsűri négy produkciót minősített. Szerkesztett műsoraikért országos bronz fokozatot kapott az egri Alpári Gyula Közgazdasági és a Kereskedelmi Szakközép- iskola csapata. Ezüstre minősítették a mezőgazdasági szakközépiskolások^ műsorát, akik Boldizsár Péter Félálmaink című darabját vitték színre. A tanárképzősök VA.34 nevű együttese Capek Képek a rovarok életéből című produkciójával arany fokozatot ért el. Ha rossz képességű színjátszók léptek volna fel e napon, nem szólhatnánk semmit. Ez van, ezt kell szeretni — belenyugodnánk. Ezek a diákok viszont az előtérben improvizálgatva olyan felszabadultan, szellemesen tudták egymást szórakoztatni, hogy azt élmény volt látni. , Több hozzáértéssel, jobb darabválasztással és nagyabb bizalommal elérhetnék a. pedagógusok, hogy a diákok a színpadra lépve se „álmosodjanak el”. Szabó Péter Laczkó Géza i
