Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-31 / 306. szám
1984. december 31., hétfő Négyszázhetven évvel ezelőtt született Andreas Vesalius belga anatómus, a modern anatómia egyik megalapítója. Ami akkor meglehetősen ritkaságszámba ment még, emberi hullákon végezte boncolásait, melyekhez (elhasználta Galénosz- nak a boncolással kapcsolatos ismereteit, de ugyanakkor rámutatott annak tévedéseire, is. A padovai egyetem profesz- szoraként rendkívül érdekes előadásait «00—300 főnyi hallgatóság előtt tartotta, miközben eljárt Bolognába és Pisába is bonctani oktatásra. 1343-ban jelent meg tollából a De hu- mani corporis fabrica (Az emberi test szerkezetéről), az orvostudomány e korszakalkotó műve. amely leszámolt az ókori tekintélyek maradéktalan tiszteletével. A XVI. század második (elének nagyszerű anatómus nemzedéke már teljesen az ő művén nőtt (el. bár egyes tanítványai is támadták. E támadások hulláma patró- nusához, a császárig is elhatott aki a salamancai hittudományi kartól kért véleményt: valóban eretnekség-e az. amit Vesalius művel? Szerencsére az itteni hittudományi kar haladóbb szellemű volt a párizsi orvosi fakultásnál, s a kérdésre tagadólag válaszolt. Halálának körülményeit homály fedi. Annyi azonban, bizonyos, hogy 50 évesen Jeruzsálembe zarándokolt (erre ellenfelei kényszerítiették). s onnan már nem tért vissza. A Nap kél: 7.32 órakor, nyugszik: 16.03 órakor. A Hold kél: 12.07 órakor, nyugszik: 0.32 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon SZILVESZTER nevű kedves olvasóinkat! Jelentése a latin nyelvből származtatva ..erdész, erdei ember”. Előrejelzés az ország területére ma estig: jobbára borult lesz az ég. ismétlődd, váltakozó intenzitású havazás várható, jelentős mennyiségű hó elsősorban a déli. délnyugati megyékben valószínű Ma a dunántú- ben valószínű. Ma a Dunántúlon időnként már felszakadozik a felhőzet, egyre hosszabb időszakokra szűnik meg a havazás, megerősödik az északi szél és hófúvások alakulnak ki. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 fok közelében várható. Naptár... Visszatértünk a gyűjtögető életmódhoz: mint őseink, mi is „spájzolunk”. Ezúttal azonban nem élelmiszert, hanem — NAPTÁRT...! Méghozzá: kártyanaptárt. Én is kaptam egyet, mondhatom szép színeset, rajta olyan dús keblekkel, hogy ... .. . hogy ilyen dús évet kívánok mindannyiunknak jövőre! (—s) — A BÜKK TÉLEN. Aki érdeklődik a Bükki Nemzeti Park látványosságai iránt, az a téli időszakban is talál magának kiállító helyeket. Ugyan a hollókői tájmúzeum decemberben, januárban és februárban zárva van. de megtekinthető az erdőtelki arborétum, illetve a szilvásvárad! Orbán- ház természetrajzi gyűjteménye. — JÉGPÁLYA MINDENKINEK.. Vasárnap délután az egriek birtokukba vehették a dohánygyár Nagy János utcai sporttelepén kiEGERBEN: szombat reggel 8 órától, hétfő reggel 8 óráig egri felnőttbetegek és a környező községek felnőtt- és gyermekbetegei részére. Az ügyelethez tartozó községek: Kerecsend, Egerszalók, Makiár, Felsőtárkány, Andor- naktálya, Bátor, Ostoros. No- vaj, Noszvaj. Az ügyelet helye: Eger. Baj- csy-Zs. utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Egriek részére a gyermekorvosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig, a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig, a Technika Házában. GYÖNGYÖSÖN: szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Pusikin utca gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. HATVANBAN: szombaton 7 órától hétfő reggel: — Hatvan város lakossága részére 8 óráig — a községek lakossága részére 7 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. Fogorvosi ügyelet: szombatonként 6.30 órától 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan. Kossuth tér 18. Gyermekorvosi ügyelet: szombatonként 8 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8 órától 10 óráig. alakított jégpályát. A téli sport szerelmesei délután 3 órától este 7 óráig hódolhatnak kedvenc szenvedélyüknek. — AZ OK: AZ ALKOHOL. E címmel nyílik kiállítás január 3-án délután, két órától az egri Helyőrségi Művelődési Otthonban. A Heves megyei Rendőr-főkapitányság által szervezett bemutató az alkohol káros hatásaival kapcsolatban mutat be tanulságos helyzeteket és eseteket. Egy hétig a megyeszékhelyen. majd Gyöngyösön tekinthető meg a tárlat. Ügyelet helye: Hatvan. Horváth M. u. 21. Telefon: 12-265. reggeltől hétfő reggelig, a Rá- KöjAL-KÉgZENLET EGERBEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. HEVESEN: szombat reggeltől hétfő reggelig, Vörös Hadsereg u. 32. (Volt szülőotthon.) Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. FÜZESABONYBAN: szombat reggeltől hétfő reggelig, a Rákóczi út 52. (Központi orvosi rendelő.) Állatorvosi ügyelet: szombaton 8 órától vasárnap 20 óráig EGRI ÜG YBLET: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388 RECSKI ÜGYELET: Recsk. Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk 15 FÜZESABONYI tjGYELET: Dormánd. Tanácsháza. Dózsa Gy. u. 37. Telefon: Füzesabony 321 GYÖNGYÖSI ÜGYELET: Gyöngyös, Deák F. u. 17 Telefon: 11-645 HEVESI ÜGYELET: Heves, Fő út 17. Telefon: Heves 124 TARNAMÉRAI ÜGYELET: Tárnáméra, Lenin Mgtsz, központi iroda. Tárnáméra, Boco- nádi u 50. Telefon: Tamaméra 6 HATVANI ÜGYELET: Hatvan. Városi Tanács. Telefon: 12-720 Vz ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást Atlatkórházi ügyelet: minden munkanap 19 órától másnap 7.30 óráig, pénteken 19 órától hétfő 7.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger. Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388 Könyvesboltokban érdeklődtünk Mi került a Balesetmentes esztendőt! Egri zenei kalauz 1985-re karácsonyfák alá? Az előző évekhez hasonló forgalmat bonyolítottak le a könyvesboltok a karácsony előtti napokban. Egerben több mint 3 millió forintot költöttek könyvre, hanglemezre. A gyerekeknek írt első kiadású művek közül a Tesz-vesz város című kiadvány, akárcsak Marék Veronika Kip-kop karácsonya, vagy Szutyejev Vidám könyve teljes sikert ért el. A felnőttek részére Mailer A hóhér dala. Kunszabó Ferenc És ég az oltár című Széchenyiről írott monográfiája volt a legkeresettebb. Ezekből kevés érkezett, hiányuk legalább annyi embernek okozott bosszúságot, mint ahányan boldog tulajdonosai lettek. Ugyanez mondható el a Magyar nép művészete című átfogó tanulmányról. ami iránt feltűnően megnőtt az érdeklődés. Sok hanglemez fogyott. Szörényi Levente és Sebestyén Márta Jeles karácsonya, a Bojtorján legújabb albuma a Deep Purple, Jimi Hendrix, Máté Péter és a Dolly Roll albumai sok karácsonyfa alját díszítették. Gyors karriert futott be az eddig alig ismert Yazoo együttes hazánkba eljutott nagylemeze. Rengetegen hiába keresték Kallós Zoltán balladaalbumát, amelyből az eladott példányszám sokszorosa is gazdára talált volna. Mindent összevetve, hibái ellenére is jobb volt a kínálat, mint az előző esztendőkben. — NYUGDtJASOK SZABADEGYETEME. Az új esztendő második napján folytatódik a nyugdíjasok szabadegyetemének előadássorozata. Ezúttal dr. Kiri- polszky Mária főiskolai adjunktus beszél a személyiségről és megismerésének lehetőségeiről. MA IS: Elszállítják a szemetet Eger város Tanácsa Mélyépítő és Városgondozási Üzeme értesíti a lakosságot, hogy az új évi ünnepeikre való tekintettel ma. hétfőn szokásos szemétszállítást végeznek. Ezen a napon elszállítják a január 1-re, keddre ütemezett utcákból is. Kérik, hogy reggel a szokásos helyre készítsék ki a kukákat. Dolgozóiknak egyébként szigorúan megtiltották az újévi köszöntge- tést, ezért kérik a lakosságot: utasítsák vissza az ilyen kísérleteket. 1. Chelsea—Manchester United 1—3 2 2. Coventry—West Ham 1—2 2 3. Ipswich—Everton 0—2 2 4. Newoastle—Arsenal 1—3 2 5. Southampton— Shaffield W. 0—3 2 6. Stoke—Quen’s Park 0—2 2 7 West Bromwich— Norwich 0—1 2 8. Birmingham—Fulham 2—2 x 9. Blackburn— Huddersfield 1—1 x 10. Brighton—Wimbledon 2—1 i 11. 11. Charlton—Grimsby 4—1 1 12. Scheffield U.— Portsmouth 4—1 l 13. St. Mirren—Aberdeen 2—2 x 1 Dumbarton—Rangers 2—4 2 Szolgálati helyükön, a havas úton keresték meg a közlekedési rendőröket a Magyar Autóklub Heves megyei Szervezetének képviselői, hogy a békés együttműködés reményében kívánjanak az ideinél kevesebb munkát adó, balesetmentes esztendőt. Szűkebb hazánk majd kilencezer klubtagja nevében Madaras Sándor megyei titkár adott át jelképes ajándékot Molnár Gábor r. zászlósnak és Tóth Sándor r. törzsőrmesternek, az év utolsó munkanapját is szolgálatban töltő járőr tagjainak (Fotó: Pilisy Elemér) TELJESÜLT A REGI ÓHAJ Korszerű tanműhely a hatvani Lenin Tsz-ben December 19-én, átadták a hatvani Lenin Termelő- szövetkezet új. korszerű tanműhelyét. Az esemény azért is érdekes, mert megyénkben egyedülálló, hogy valamely termelőszövetkezetben ilyen jellegű létesítményt hozzanak létre. Amint azt Vágó József elnök elmondta, már 1975 óta foglalkoznak az oktatással, s 80-ban merült fel az a gondolat, hogy elkészítsék a már említett épületegyüttest. A megvalósítás két lépcsőben történt. 82-ben a csarnokrészt. s az idén az ehhez kapcsolódó szociális helyiségeket vehették át. A teljes beruházás, illetve a szükséges berendezések ősz- szege mintegy 15 millió forint volt, amelynek nagyobb részét a Művelődési Minisztériumtól kapták, valamint a MÉM oktatási alapjából fedezték, de jelentős hozzájárulást adott a gazdaság is. Ez idáig mindössze 45 tanulót, képeztek a jövőben viszont a három évifolyam száz hallgatója szerezheti meg a nélkülözhetetlen ismereteket. Az elképzelés „atyjai” abban reménykednek, hogy ezután nem jelent problémát Hatvan térségében a megfelelő számú mezőgazdasági gépszerelő biztosítása. A leendő szakmunkások kényelmét és művelődését a modern öltözők, a minden igényt kielégítő konyha és étkező, illetve a jól felszerelt könyvtár szolgálja' A színvonalas szakmai munkához pedig a diagnosztikai (berendezések terme és a legnagyobb méretű gépek befogadására is alkalmas szerelő csarnok nyújt megfelelő alapot. Az Oktatási feladatokat a helybeli 213-as számú Szakmunkásképző Intézet tanárai látják el, míg a gyakorlati tudnivalókat a gépészmérnököktől sajátíthatják el a gyerekek. A tsz-nek előnyösnek bizonyul ez a vállalkozás, hiszen a végzősök közül évente hatan-nyól- can mindig ottmaradnak, s ez a szakember-utánpótlást megoldja majd. Az Is kedvező. hogy az ifjak már a tanulmányi idő alatt is azokkal az eszközökkel kerülnek kapcsolatba, amelyekkel a majdani tényleges munka során is találkozni fognak. A merész, de átgondolt és hasznos ötletet, reméljük, rövidesen mások is követik majd és a hatvaniak nyomába lépnek. — TALÁLKOZUNK JÖVÖRE. Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy következő számunk január 3-án jelenik meg. Ajándékteszt Ünnepi, kicsit még kábult hangulatunkban talán nem hangzik szentségtörésnek, ha kimondom: hál’ isten, túlvagyunk a nehezén! Kiosztottuk és megkaptuk meg- (nem)érdemelt karácsonyi ajándékainkat, örülhettünk, bosszankodhattunk kedvünk szerint. Mármost csupán egy a kérdés: tesszük-é jogosan ezt? — lényegében itt kezdődik a teszt. Egy: Többet kaptam, mint adtam. Mit érzek? a) * öröm b) bánat c) közöny Két: Kevesebbet kaptam, mint adtam. Mit érzek? Há: Egál. Mit érzek? — stb. Négy: Olyat kaptam, amiből már van száz. Etikus lenne vajon kést döfni ajándékozóm ötletébe? a) igen b) nem c) tudja fene Ot: Olyat adtam, amiből szerettemnek van már száz. Etikus lenne vajon...? Ami a válaszokat illeti: stb. Hat: Mégis, mit gondol: a klasszikus francia etikett szerint illik-é karácsonyi ajándékot visszaadni vagy lopni? A többit lásd mint fent. Az Országos Filharmónia egri hangversenysorozatában most is „komoly” nevek sorakoznak egymás után. Karmesterek és szólisták, akik nemcsak a hazai élmezőnyt képviselik, de a nemzetközit is. Gabos Gábor februárban Beethoven c-moll zongoraversenyét játssza. Constantin Iliesen (Románia) márciusban Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét. Március 25-én a Bartók vonósnégyes szerepel az egri színháziban, majd áprilisban a Liszt Ferenc Kamarazenekar. Májusban Kiss András adja elő Mendelssohn e-moll hegedűversenyét. majd Lehotka Gábor orgonái a székesegyházban. A karmesterek közül megemlítjük Frantisek Vajnar (Csehszlovákia) vendégeskedését, aki majd a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát vezényli; Ligeti Andrást, aki márciusban a Miskolci Szimfonikus Zenekart dirigálja. Az egri zenei élet másik tartópillére az Egri Szimfonikus Zenekar. Az új esztendő első filharmonikus hangversenyét ők adják februárban. Muszorgszkij, Beethoven és Schumann műveit szólaltatják meg, Farkas István karmesteri irányításával. Részt vesznek az Ag- ria Játékszín nyári programjaiban is. Külön említést érdemel az Egri Szimfonikus Zenekar tagjaiból alakult kamarazenekar programja is. A Bach- és Hdndel-évf or dűlők kapcsán a jövő év első felében öt hangversenyt terveznek. Nagy várakozás előzi meg a nemzetközi Bartók-zene- kar egri fellépését is. amelyet Kocsis Albert Liszt- díjas hegedűművész vezet Bartók szelleméhez méltóan kilenc nép fiai-lányai vesznek részt ebben az együttesben. A város egyik felnőtt kórusa, a Heves megyei Építőké ugyancsak jelentős tervekkel köszönti az új esztendőt. Áprilisban Öcskdy György énekesei fellépnek a Nemzeti Galéria kórusmatinéján. Meghívást kaptak a szombathelyi munkás-dalos találkozóra. Májusban énekelnek az Egerben rendezendő finn—magyar barátsági héten. Az Egri Szimfonikusakkal közösen terveznek hangversenyt, amikor is felhangzik Bach 29. kantátája és Händel Béke-ódája. A Megyei Művelődési Központ Kamaraegyüttese májusban az országos minősítő hangversenyen vesz részt. Tar Lőrinc együttese a pedagóguskórusok szolnoki fesztiválján szerepel, majd fellép a szövetkezeti kórusok országos seregszemléjén is. Megrendezik a házasság- kötő teremben hagyományos önálló hangversenyüket is. mert ez a terem legszebb sikereik színhelye volt. Hét: Ha fenti kérdésre „c” választ adott, ugyan . nem szégyelli-e magát? Nyolc: Mit tervez a múltra nézve? a) igen. Kilenc: Akkor is elfogadná? b) nehéz ezt megmondani Tíz: És a felesége, férje. élettársa, leszbikusa, lebukása? Gondolt rájuk ez ügyben? c) na, ugye. Tizenegy: Büntetőrúgások következnek, jaj annak, aki vesztett. Vigaszdíjunk: nem muszáj kitölteni a tesztet. (ku-ti) NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. - Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF Kiad»- a Heves menve! Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: HEKEL. SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger Beloiannisz u. 3. sz„ 330! (Pf. 23.). Teiex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-S IsSSÍ l3-98fGyöngyös. R^saT^ 3200. Telefon: 11-697. Hatvan. Kossuth tér 8. sz. (városi tanacs epulete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301. (Pf. 23.): Telex: 063-349. Telefon- 12-656 13-381 Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft. egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél Index- 2006? Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. - HU ISSN 0133-0705. ' ’