Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-28 / 303. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. december 28., péntek 3. Maguk is jókor jöttek.mm! GÉPKOCSIJAVITAS Híre számíthatnak az autósok? Munkavédelmi őrjárat Lőrinciben 1984. július 1-től hozták létre az Országos Munkavédelmi Felügyelőséget. Ez csak részben vette át a szakszervezet eddi­gi szerepét, hiszen a mozgalom képviselői továbbra is ellen­őriznek, intézkednek, csupán az igazgatási jogokat nem gya­korolhatják. Egy közelmúltban tartott őrjáratra az újságíró is elkísérte a felügyelőket és a társadalmi aktivistákat. Elöregedőben hazánk jár­műállománya. Magyaror­szág minden esztendőben vásárol ugyan új kocsikat, de a forgalomba lépők ar­ra sem elegendőek, hogy a keresletet kielégítsék, nemhogy a kiszuperálásra érdemeseket pótolják. így évről évre nő az átlagos életkor: a motorizáció arany­korának tartott 70-es évek­ben nem érte el a három évet sem, ma pedig meg­közelíti a nyolc esztendőt. Eme tények birtokában fo­galmazódik meg a kérdés: számíthatunk-e valamiféle javulásra, és egyáltalán mi­lyen lehetőségek vannak a kedvezőtlen helyzet megvál- totetatására? Verseny nélkül Nézzük, mi történt? A szervezeti változások — ta­nácsi felügyelet alá irányí­tották a szervizeket, és kis­vállalatokat alakítottak, ab­ban a reményben, hogy ver­seny jön létre a javítók kö­zött. Ez ismert. A várt ver­seny azonban elmaradt. To­vább nehezült a helyzet, mert az alkatrészellátással foglalkozó szervezetek késve alakultak, már nem tudtál; egyensúlyt teremteni. A kül­kereskedők persze mindent megtettek és megtesznek a hiány megszüntetésére, a tárgyalások igazi sikert azonban nem mindig hoz­tak. Vagyis: kevesebb al­katrészt tudtak importálni, a kereslet meghaladta a kíná­latot. Egyes vélemények szerint a bajt a járműjavítók és az alkatrészellátók között fe­szülő érdekellentétek okoz­zák. Az, hogy a szerelők anyagilag az új alkatrészek beszerelésében érdekeltek, nekik ez a kifizetődőbb meg­oldás. Az alkatrészellátók viszont azt mondják: ha a szerviznek van pénze, ak­kor tartalékol alkatrészt a jobb ellátás érdekében, eb­ből adódóan párhuzamos készletek halmozódnak fel s ez okozza a hiányt. Ha vi­szont pénzszűkében van a szerviz, akkor az sem ki­zárt, hogy a minimális kész­letre sincs fedezete. Mások nem tartják elég ösztönzőnek az alkatrészfel­újításra, -gyártásra ható szabályozórendszert. De azt sem szabad elhallgatni, hogy van olyan alkatrész, amely­nek felújítása többe kerül, mint az új. Példaképpen említhető a motorhajtókar. Az új ára 180 forint, a fel­újítás egy órát igényelne, a kifizetendő közteher és mun­kabér együttes összege meg­közelítené a 200 forintot. Nyilvánvaló, alaposan meg kell gondolni, melyik al­katrészt érdemes felújítani, és melyiket nem. De lép­ni kell! Hírt kaptunk arról, hogy egy új rendszer kidolgozá­sán munkálkodnak a szak­emberek. Természetesen a rendszer működéséhez szük­séges érdekeltségre, szabá­lyozókra is kitér majd a ja­vaslat. Előzetes elképzelés szerint úgynevezett gesztor­ra bíznák az elhasználódott alkatrészek begyűjtését, rak­tározását. felújítását és ki­adását. Az sem kizárt, hogy új alkatrészt csak akkor kapnak a vásárlók, ha a rosszat, az elhasználódottat Az idén a hazai és a kül­földi piacon egyaránt meg­növekedett az igény a pa­mut- és a gyapjúfonalak, valamint az ezekből készült szövetek iránt. A textilgyá­rak ennek megfelelően fő­ként e cikkekből bővítették termelésüket, amely összes­ségében — folyó áron szá­mítva — 9.3 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest. A textilipari, vállalatok az igények növekedésére gyor­san reagálva jelentősen, csaknem 30 százalékkal nö­velték konvertibilis elszá­radják. A koncepció január­ban ölt végleges formát, így ma még nem ismeretes tel­jes mélységben az elképze­lés. KNEB-vizsgólat Magyarországon csaknem 1,3 millió személyautó fut az utakon. A legtöbb autót 1980-ban importáltuk, 113 ezret, 1985-ben viszont 94 ezer beérkezésre számítha­tunk. Az alkatrészellátásról és járműjavításról minap in­dított vizsgálatot a Központi Népi Ellenőrző Bizottság. A gépkocsi-tulajdonosok­nak személyes tapasztalataik vannak a mindennapi gya­korlatról, lehangoló a hely­zet. Többnyire a gépkocsi-tu- lajdonosokniak kell rohangál- niok egyik üzletből a má­sikba, maszektól az állami kereskedőig, s vissza, hogy alkatrészhez jussanak. A hiányok és az áremelkedések sok esetben arra késztetik az úrvezetőket, hogy vagy ma­guk bütyköljék meg autóju­kat, vagy tusiban csinálják meg. Senki sem mond le köny- nyem a megszerzett élet- színvonalról. És miután egy­re nehezebb új személyau­tóhoz jutni, ritkábban szán­ják cserére magukat az em­berek. Így egyfelől többet kell költeni az egyre öre­gedő autóra, másfelől ép­pen a költségek növekedése miatt jobbára csak a leg­szükségesebb javításokat végzik, vagy végeztetik el a gépkocsi-tulajdonosok. Ennek következményeként a mű­szaki állapot romlásával kell számolni, ami viszont a biz­tonságos közlekedést teszi kétségessé, Ugyanakkor sem az állami, sem a magánjaví­tó szolgáltatás nem mond­ható kielégítőnek. Megoldat­lan például a garanciális ja­vítás. Javaslatok A helyzet adott, miként lehetne rajta változtatni? Amint a Hazafias Népfront Országos Tanácsa közlekedé­si és távközlési albizottsá­gának minapi ülésén meg­fogalmazódott: van kiút! Számos javaslat hangzott el. Ezek közül több szorgalmaz­ta: javítani kell a szak­munkásképzés színvonalát, mert a hiányos ismeretek­kel munkába lépő ifjú szak­munkások aligha tudnak minőségi szolgáltatást nyúj­tani. Meggondolandó: nem csökkennének-e a költségek, ha alkatrészekre szakosodná- nak a felújítással foglalko­zó gazdálkodó szervezetek? Mindenesetre segítené a ha­zai motorizációt, ha jobban együttműködnének az abban érdekelt vállalatok. Elhang­zott az ülésen: 1985 első fe­lében kormánybizottság ke­resi a gépjárműbeszerzés szélesítésének lehetőségét. Többen felvetették: szükség volna a vezérképviselet és a márkaszerviz keresztezésé­ből létrejövő új társulásra, ami egy' kézben tartaná a kereskedelmet, a szervizelést, a javítást, az alkatrészellá­tást és a selejtezést. Hogy valóban szükség van-e ilyen felállású és feladatú gaz­dálkodó szervezetre, még nem eldöntött. H. T. molású exportjukat. A ko­rábbinál lényegesen több gyapjúszövetet, női ruha ké­szítésére alkalmas kelmét szállítottak, elsősorban a fej­lett tőkés országokba. A szocialista országoknak el­adott termékek mennyisége is nőtt, a tavalyihoz képest 7.4 százalékkal. Főleg a jó minőségű kötöttáruk és női ruhaszövetek voltak kelen­dőek. A belföldi választék új termékekkel bővült, de néhány cikk — például a ba- tiszt és a kord — időnként hiányzott az üzletekből. Az Erőmű Karbantartó Vállalathoz (Erőkar), Lő­rincibe kora reggel érkez­tünk, és a „bűvös” igazol­vány bemutatása után fel­emelkedik előttünk a so­rompó. Kezünkben a lis­ta, amely az előző látogatás észrevételeit tartalmazza. Vendéglátónk Balogh Já­nos főmérnök, aki a „kissé kellemetlen” sétán kalau­zol minket. Első állomásunk egy 380 voltos villamos kapcsoló- szekrény, amely — helyte­lenül — éppen nyitva van. Próba: minden a régi. A füzetbe mindezt bejegyzik. Az egyik csarnokba lépve mindjárt feltűnik, hogy a gépek mellett dolgozók nem használnak fejkendőt vagy sapkát. Megjelenésünk azonban gyorsan a felszínre hozza — szekrények, fiókok mélyéről — a majdnem el­felejtett darabokat. Az asz­talon üvegek, bennük tea, üdítő italok, de nem nehéz kitalálni, hogy a palackok eredetileg kevésbé ártatlan italokkal kerülhettek ide. Szerencsére, hogy utóbb pél­dául nem mérgező anyagok voltak a „barack”, „kevert” feliratok mögött — mondják társaim — mivel ilyenből is sok baj adódott már, amikor avatatlan kezébe került. A helyiségben van „némi” rendetlenség, az anyagok útban vannak, és nehézzé teszik a közlekedést. De hallgassuk meg a má­sik felet, a művezetőt is, mert ő az, aki nap, mint nap ta­lálkozik a fenti helyzettel. — A műhely elavult, a gépek korszerűtlenek. Ré­gebben csak pótlásra. ja­vításra voltunk berendez­kedve. mert a Gagarin Hő­erőmű Vállalathoz tartozott a gárda. Most azonban so­Komoran áll a hatalmas sziklafal a porta végében. Az évtizedek — talán szá­zadok (?) — mély járato­kat. barázdákat vájtak tö­mör testébe, alaposan le­koptatták kiugró szirtjeit. néhol meg fényesre csiszol­ták felületét. Elpusztítani azonban nem tudták. Pedig ott, a megyeszékhely keleti oldalán, a Rác hóstyán a Bárány utcai házsor fölé óvón magasodva sok ziva­tart megért és túlélt már. Nemcsak a természet ka­varta viharokat, hanem az Ember által előidézetteket is. Ott vetette árnyékát negy­ven esztendeje is a 30-as számú telekre, Nagy Gusz- távék otthonára. Az utolsó bombatámadás idején, amely Egert érte, a várost, amely akkor már tizenhá­rom napja szabadnak tud­hatta magát. Délelőtt volt. S a német repülők ez egyszer — utoljára — sem voltak kíméletesek. . . Ma már természetesen — legalábbis látszólag — nyo­ma sincs Kővári Ferencék ízlésesen berendezett, nagy gonddal sokszor csinosított családi házában a rettene­tes pusztításnak. Annak, amit a bomba vitt véghez azon a szomorú napon. Ám a csinos szőke asszonyban, Kővári Ferencné Nagy Mag­dolnában most is elevenen élnek 1945 utolsó hónapjai­nak emlékei. — Tízévesen még sok mindent nem ért, nem fog fel igazán az ember, s ké­sőbb talán a részletek is könnyebben elmosódnak — mereng el kicsit a múlton a beszélgetés elején. Azután élesebbre vált a hangja: — Azok a napok azonban szá­momra örökre kitörölhetet- lenek maradnak! — Valójában ajbban az időben sűrűsödött Eger kör­nyékén a háború — igyek­rozatgyártás folyik, amely­hez a feltételek nem adot­tak. Megkezdődött ugyan a rekonstrukció, de persze, ez nem magyarázat arra. amit most látnak. A rendet­lenség oka az, hogy nincs takarítónk, fgy a szakmun­kások végzik ezt a felada­tot, noha nem az ő dolguk. És én sem kényszeríthetem ennél többre őket. Tovább megyünk. A helyiségben köszörül­nek, óriási a zaj. A védőké­szüléket a legtöbben nem használják. A művezető: — Hogyan kérjem én ezt számon tőlük? Mondjam nekik, hogy menjenek ha­za? Egyébként is hoznak az orvostól egy igazolást, hogy allergiásak a fülvédőre, és kész, el van intézve. A zajszintet egyébként nyolc éve regisztrálták utoljára, és azóta — mivel egy-két gépet elvittek — javultak az állapotok. Mindezt újból kellene mérni, és erre már történt intézkedés. Szúrópróbaszerűen be­nyitunk egy ajtón, valaki szemüveg nélkül hegeszt. Nincs védekezés, egy szót sem szól. aki fizet. Azt azonban nem tudni, hogy tanult-e az esetből. A szomszédban is belené­zünk egy kapcsolószekrény­be, amely szintén nyitva van. Bárki hozzányúlhat, ez pedig tiltva van. A biztosíté­kok majd mindegyik meg­van „patkóivá'. mégpedig barbár módon. Ez még a háztartásokban is veszélyes, szem megkönnyíteni a gon­dolatok csokorba gyűjtéséi. Kissé oldalra veti a fejét, ujjaival végigsimít a hom­lokán. — Októberben normális élet folyt. Mi még akkor utaztunk is, Mezőkeresztes­re, apukához — meséli. — Ö a behívó előtt hivatalse­gédként dolgozott. utána kaptunk fizetést, s 1940 óta volt egy kis szőlőnk is nem messzire innen. Anyukával éltünk kettesben a lakásban. Leginkább a magunkra ha­gyatottság volt borzasztó érzés. Rokonaink távol lak­tak tőlünk, Püspökladány­ban. Hódmezővásárhelyen. Rájuk így nemigen számít­hattunk. A hírek se nagyon jutottak el ide. Nekünk nem volt rádiónk, egyéb­ként is azt be kellett szol­gáltatni. Később a szomszé­doktól — akik mégis meg­tartották — hallottuk: jön a front! Attól kezdve még jobban egyedül éreztük ma­gunkat. Nyomasztó időszak volt. S nagy megkönnyebbülés, amikor november 30-án végre felszabadult a város. Történelmi tény: a felsza­badító csapatoknak a leg­nagyobb harcok közepette is volt gondjuk a műemlé­kekben gazdag településre. A lehetőséghez képest igye­keztek megkímélni a na­gyobb pusztulástól a szép középületeket, a korábbi századok stílusait, minden­napi életét őrző és bemutató csodálatos emlékhelyeket. Az ő jó szándékukat is keresztezte azon a nyugo­dalmasnak, békésnek indult decemberi délelőttön a „Stu­kák” néhány perces rajzá­sa. értelmetlen rombolása. — Tudom, nem könnyű újra felidézni azokat az órákat — próbálkozom is­mét, kissé esetlenül. A rö­vid hallgatás is jelzi, erőt kell gyűjteni a beszédhez. egy üzemről nem is szólva! A tettes ismeretlen, de a felelős már írja is alá a csekket. Elbúcsúzunk tőle, ő — nyilván megszokásból — azt mondja: viszontlátásra! Pedig látni rajta: aligha akar hasonló találkozást. A következő helyen is hegesztenek, de itt a vezeték szigetelése szabálytalan, amit nyomban észrevesz a „bű­nös”, és rááll. Gondolja, így elterelheti a szakemberek figyelmét. Rosszul gondol­ta. a bírság ezúttal sem ma­rad el. — Maguk is jókor jöttek — mondja erre — pont ka­rácsony előtt... Ennyiben maradunk. Ahogy telik az idő, egyre kevesebb rendellenes do­loggal találkozunk. Ügy látszik, terjed a hírünk. A kesztyűk, a kötények, szem­üvegek vadonatújak, szinte csillognak. Tulajdonosaik elégedett mosollyal üdvö­zölnek minket. Távózunk. fgy láttuk mi. Ám mi a véleménye a teljes tapasz­talatokról dr. Göczö Gézá­nak, az OMVF Heves me­gyei Főfelügyelősége veze­tőjének? — Az akció egy országos hatókörű rendezvény ré­sze volt. Ez szőkébb ha­zánkban 35 gazdálkodó egy­séget érintett. Ezekben az. üzemekben összesen 339 hibapontot elemeztünk (ez egy régebbi vizsgálat ered­ménye), és most második alkalommal is még mindig — Anyuka reggel elment élelemért. Akkor volt elő­ször húsosztás is — vág bele hirtelen az elbeszélés­be. — Korombeli gyerekek­kel épp a szobában kár­tyáztunk, amikor meghal­lottuk, hogy egy vagy több repülőgép közeledik. Azt hittük, orosz pilóták. Más­kor is jártak már erre, mi az ablakokból néztük őket. Mintha meg is billentették volna köszönésképpen a szárnyukat... Felálltam, s most is odamentem az ab­lakhoz. .. Talán ez volt a szerencsém... Meg hogy: be­kecs volt rajtam... Iszonya­tos robajt hallottam, aztán vége... Elsírja magát. Sötét szem­üveget illeszt a szemére, hogy elrejtse a zokogást. Nem merem zavarni, pedig annyira kikívánkozik belő­lem: igazán nincs miért szégyellni a könnyeit! — Mikor magamhoz tér­tem — folytatja kis idő után megnyugodva —, az első pillanatokban semmit sem láttam. Csupa füst és por borított mindent. Végre a tudatomig hatolt a felisme­rés: akik körülöttem vol-r tak. valamennyien meghal­tak!... Azt hiszem, abban a percben egyszeriben 50 éves lettem! — Hová csapott be a bomba? — A konyha kapta a ta­37 olyan esetet találtunk, amelynél megszegték az elő­írásokat. Ezért elsősorban a vezetőket vontuk fele­lősségre; tizenötüket bírsá­goltuk meg összesen 10100 forintra. A helyszínen egyéb szabálytalanságokra is rá­bukkantunk, amelyek miatt 13-an fizettek együttesen 4 300 forintot. Voltak per­sze, kedvező benyomások is, s itt elsősorban az apci Qualität Könnyűfémöntö­déjét, a Finomszerélvénygyár hevesi egységét és a domosz- lói ÁFÉSZ-t említhetem meg. Az őrjárat véget ért. Ki­ki eldöntheti magában, mennyit ér a két-háromszáz forintos büntetés. De az. hogy nem elsősorban erről az oldalról lehet megoldást találni, elég világosnak látszik. Tény, hogy a védő­eszközök egy része korsze­rűtlen, viselésük kényel­metlen, olykor még a mun­kát is akadályozza. De a legmodernebb védelem esetén sem használják azokat az emberek! Mindenképp ez utóbbi esetben kellene a legnagyobb szigorral el­járni. Emellett azonban az egészségnevelés, az iskola, a család is segíthetne abban, hogy a dolgozók jobban vi­gyázzanak egymásra és ma­gukra, mert a munkavéde­lem egymaga nem fog meg­birkózni ezekkej a felada­tokkal. Egyes országokban a biz­tosítók — baleset esetén — nem fizetnek azoknak, akik figyelmen kívül hagyják az előírásokat. Lehet, hogy nálunk is használna a mód­szer. ..? Havas András lálatot. .. Nagy fájdalmat éreztem. Kiugrottam az ud­varra. Állott vízzel moso­gattam a sebet a bal lapoc­kámon. Ezután nem tudom mennyi idő telhetett el. Megérkezett anyuka. Kép­zelheti mit érzett, amikor meglátta, hogy teljesen rom­ba dőlt a ház! Azt hiszem, azóta is annak a betege... Férje is bólint. Viselke­dése elárulja, egészen bele­éli magát felesége kislány­kori borzalmas élményeibe. S nemcsak azért, mert ak­koriban ő sem ért meg még sokkal több tavaszt. — Anyuka sietve beug­rott a bomba vágta nyílá­son — fűzi tovább a törté­netet a ház asszonya —, és gyorsan bekötözött. Közben jött néhány „jószomszéd”, hogy elvigye az értékeket, de szerencsére akadt segít-, ség is. — Gondolom, ezután ha­marosan kórházba került. — A kettes kórházba vit­tek be. Rengetegen tolong­tak. Egy későbbi újságcikk­ből tudtam meg, harminc­három halottja és 87 sebe­sültje volt a támadásnak. Éjfél felé járt már az idő, amikor rám került a sor. A kezelés után helyet keres­tünk nekem. Szerencsére ta­láltam egy ismerőst, aki megengedte, hogy a lábához fekhessek. Két hétig kel­lett bent lennem, várnom a gyógyulásra. Felépültem, de két szilánkot ma is „őrzök" a bombából. Sehol sem ma­radt egy darab se belőle — csak bennem. Persze, nemcsak a kelle­metlen repeszmaradványok váltak örök társává az ak­kori tízéves kislánynak, ha­nem egy életre szóló tilta­kozás is az erőszakkal, az értelmetlen halállal szem­ben — fogalmazza meg bú­csúzás közben azt, amiről úgy érzi, még feltétlenül kikívánkozik. Igen — gondolom ma­gamban —, az a négy évti­zed előtti délelőtt minden­nél erősebb hitet adott. Hi­tet a békében. . Szalay Zoltán Élénkülő kereslet A túlélő emlékezete Az utolsó egri bombatámadás idején . . . (Fotó: Páros György)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents