Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-02 / 283. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1984. december 2., vasárnap Ez történt a labdarúgó NB l-ben Megkezdődött a HOB redkívüli ülése Vasas — DMVSC 4-4 (3—1) Fáy utca. 3000 néző, ve­zette: Drigán. ,Góllövők: Rácz, Szíjjártó, Pecha, Nyúl. illetve Supka, Benyó' Tóth, Mörtel. Különös gólok estek az an_ gyalföldi mérkőzésen. A nyolc találat közül mindössze egyet nem előzött meg nagy kapus- vagy védelmi hi­ba- A Debrecen fiatal ka­pusa, Tokaji fő részese volt a négy gólnak, a vendégek győzelmet érdemeltek volna. Bp. Honvéd — Tatabánya 6—3 (3—3) Kispest, 4000 néző, v.: Szabó B. Góllövők: Détári 2, (egyet 11 -esbőd), Bodonyi (2), Es­terházy, Dajka, illetve Plo- tár, Emmer. Schimdt. Jó iramú, élvezetes ösz- szecsapást láthatott a közön, ség. Az első félidőben a vendégek még fel tudták venni a versenyt a kispes­tiekkel. de a második fél­időben beindult a Honvéd­henger, a bajnok szinte 45 percen át a kapujához sze­gezte a Tatabányát­Békéscsaba—Ferencváros 1:0 (1:0) Üllői út, 20 000 néző, v.: Kovács László. Góllövő: Ottlakán. A hazai csapat gyengén játszott, a csabaiak megér­demelten vitték el a két pontot. ZTE—Rába ETO 2:2 (2:2) Zalaegerszeg, 5000 néző, v.: Győri. Góllövők: Gass (2), illetve Szentes (2). Végig heves iramú, küz­delmes, időnként élvezetes mérkőzésen osztoztak a pon­tokon a csapatok. Ü. Dózsa—SZEOL AK 3:1 (2:0) Szeged, 6000 néző, v.: Hartman. Góllövők: Szabó A. (2), Kozma 1, illetve Szabó Gy. Kiállítva: Herédi (53. perc). Az első félidőben az elfo- gódottan, gyengén játszó hazaiak eleve átadták a kez­deményezést. A bajnokság állása: 1. Videoton 13 8 3 2 21-11 19 2. Debrecen 14 7 5 2 19-13 19 3. Bp. Honvéd 14 7 4 3 19-11 18 4. Rába ETO 14 6 4 4 24-22 16 5. Zalaegerszeg 14 5 5 4 22-17 15 6. MTK-VM 13 6 3 4 20-15 15 7. Ü. Dózsa 14 6 2 6 16-12 1* 8. Csepel 13 5 3 5 11- 9 13 9. Pécs 13 5 3 5 16-15 13 10. Haladás 13 5 3 5 12-12 13 11. Tatabánya 14 5 3 6 22-22 13 12. Vasas 14 3 6 5 21-22 12 13. Eger 13 4 4 5 9-16 12 14. Békéscsaba 14 5 2 7 14-24 1? 15. Ferencváros 14 4 2 8 16-21 10 16. SZEOL AK 14 1 2 11 13-33 4 Vasárnap: MTK.VM—Haladás, Csepel—Pécs és Videoton— Eger. Szombaton délelőtt a Lau- sanne-i Palais de Beaulieu- ben ünnepélyes keretek kö­zött megkezdődött a Nem­zetközi Olimpiai Bizottság 89. ülése, amelyet az 1-es sorszám is illetne, mert a testület hosszú történetének első rendkívüli üléséről van szó. A szombati munkanap három elnöki jelentéstétel­lel kezdődött. A nyári olim­piai sportágak nemzetközi szövetségeit tömörítő szer­vezet nevében Primo Nebio- lo szólalt fel, az „ötkarikás” téli sportágak hasonló szö­vetsége képviseletében pe­dig Marc Hodler. Ezt kö­vetően Maria-Vazquez Ra­ng, a Nemzeti Olimpiai Bi­zottságok Szövetségének (ANOC) elnöke kapott szót. aki a mind nagyobb tekin­télynek örvendő, s még an­nál is nagyobbra vágyó tes­tület legutóbbi, Mexikóváro­si közgyűléséről adott össze­foglalót. Azokról a tanáns­Az egri tanárképző főis­kola Leányka úti tornacsar­nokában találkozott egymás­sal a város két női és két férfi NB Il-es kosárlabda­csapata. Míg a férfiaknál a TANÉP biztosan legyőzte a TK-t, addig a nőknél az ESE nem tudott megbirkóz­ni a főiskolások csapatával E. TANÉP— Egri TK 102—50 (49—19) V.: Bukta. Jobbágy. E. TANÉP: Káló 8. Pet- rucsik 6, Nádai 24, Lakosa 20. Korepta 16. Cs.: Frankovics 16, Molnár I. 6, Molnár J. 2. Sipeki 4, Tari. Edző: Csá- nyi Barna, Komenczy Lajos. ETK: Bajári 14, Leitner 8. Juhász 16. Varga 10, Kur- bucz. Cs.: Oláh 2. Hangrád. Edző: Cseh Kálmán. Négy perc alatt 10—0-ra elhúzott a TANÉP, amikor a tanárképzősök edzője időt kért, hogy rendezze csapata sorait. A rövid kis megbe­szélés nem sokat segített, hiszen a főiskolások tovább­ra is „tabuként” kezelték az ellenfél palánkját. Harminc pontos előnnyel fordultak a csapatok. A második játék­részben feljavult a TK. bár Kalóék is mintha kiengedtek kozásokról. ahol a nemzeti olimpiai bizottságok vezetői kimondták, és a „mexikói deklarációban” írásba is fog­lalták, hogy a nyári és téli játékok színhelyeinek kije­lölése a jövőben nem lehet kizárólag a NOB dolga. Mi­ként azt is, hogy az olimpiai versenyekről távolmaradó nemzeti olimpiai bizottságo­kat a NOB semmiféle körül­mények között nem marasz­talhatja el, mert a részvétel kérdésében azok szabadon határozhatnak. A részvétel és a távolma­radás kérdése a NOB rend­kívüli ülésén is napirendre kerül. A 91 tagú testületet az egész olimpiai mozgalom nevében az egység és az együttműködés erősítésének szándéka vezéreli. A több­ség a jövőben is a tárgyalá­sokat, a meggyőzés eszköze­it tekinti a megoldás mód­jának. akadnak viszont olya­Nádai 24 ponttal járult hoz­zá a győzelemhez (Fotó: Szántó György) volna. Az utolsó öt percben aztán ráhajtott a volt NB I- es és a várakozásnak meg­felelően nagyarányú győzel­met aratott. Jók: Nádai, Korepta. La­kosa, Petrucsik, illetve Ba­jári. Juhász, Varga. Egri TK—Eger SE 60—53 (28—23) V.: Bukta, Jobbágyi. ETK: Zahorán 5, Kruchió nők is, akik szerint csak a szankciók szüntethetik meg a gondokat. A világ egyik legnagyobb — idén 90 éves — szervezete legutóbbi, Los Angeles-i ülésén nem na- markodta el a döntést eb­ben a nagy jelentőségű kér­désben, bár néhányan már akkor elmarasztaló döntése­ket sürgettek. A rendkívüli ülés résztvevői hosszas és elmélyült előkészületek után most olyan megoldást ke­resnek, amely minden kö­rülmények között az egysé­get szolgálja és nem a sza­kadáshoz vezet. Olyan nagy­szerű mozgalomról van szó, amely túlmutat a sporton, a világbéke megőrzésének egyik eszköze. A NOB-ülés vasárnap es­te zárul, amely után Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke sajtókonferencia ke­retében ismerteti a tárgya­lások eredményeit. 13, Szabó 3, Bartus A. 17, Vass 12. Cs.: Bartus M. 10, Sándor, Patkó, Bódis, Péter. Edző: Kovács Gyula. ESE: Molnár B. 9, Csehó 11, Nagy 9 , Molnár E. 6, Bajza G. 17. Cs.: Tóth É„ Molnár Á., Aczél, Fejes. Ed­ző: Galambos János. A nőknél kiegyenlítettebb játékra lehetett számítani, hiszen a két együttes évek óta nagy csatát vív egymás­sal a II. osztályban. Már a találkozó elején beigazoló­dott ez az állítás. Egymás után születtek a kosarak mindkét palánknál, s csak a félidő végén — az ESE hibái miatt — tudott némi előnyt kicsikarni a tanár­képzős gárda. Szünet után az ESE-s lányok négy perc alatt kiegyenlítettek, sőt a 10. percben már 48—43-ra vezettek. Ezt követően Bar­tus A. vezérletével a TK ma­gához ragadta a játék irá­nyítását, visszaszerezte a vezetést, amelyet végig meg­tartott és így némi különb­séggel, de megnyerte a vá­rosi női rangadót. Jók: Kruchió, Bartus A., Bartus M., illetve Csehó, Bajza G. Fidel Castro levele Havannában közzétették Fidel Castrónak, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, az Államtanács és a Mi­nisztertanács elnökének Juan Antonio Samaranchoz, a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság elnökéhez intézett le­velét. A kubai államfő az üzenetben aggodalmát feje­zi ki a sportéletben tapasz­talható negatív jelenségek miatt. Hangsúlyozza: a ku­baiak mindenkor nagymér­tékben hozzájárultak a sport­kapcsolatok normalizálásá­hoz. Fide) Castro szerint a Los Angeles-i olimpián mindent a pénzügyi érde­keknek rendeltek alá. A le­vélben Fidel Castro fel­hívta a NOB elnökének fi­gyelmét arra a diszkriminá­ciós döntésre, amely elvet­te az 1987-es Pánamerikai játékok rendezési jogát Ku­bától. Fidel Castro hangsúlyozta, hogy a Los Angeles-i olim­pia nem szolgálta a sport ügyét, ez azonban elkerülte a NOB illetékeseinek figyel­mét. A kubai vezető úgy látja, hogy a 24. olimpiai játékok színhelyének kijelö­lése nem volt a legjobb vá­lasztás. Szöul jelölését az 1988-as „ötkarikás" játékok­ra mindenekelőtt Dél-Korea belpolitikai viszonyai miatt nem tartja helyesnek, s ké­ri Juan Antonio Sama- ranch-t, hogy a döntést is­mételten fontolják meg. Befejezésül Fidel Castro re­ményét fejezi ki, hogy a le­vélben leírtak meghallga­tásra találnak az olimpiai mozgalom vezetői, az egész világ közvéleménye előtt. Sportműsor Ritmikus sportgimnasztika: Kolacskovszky Kupa, Eger 9-es számú Általános Iskola. 11 óra. Kézilabda: Villámtorna. Gyöngyös, 214-es sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet. 9 órától. Az ifjúság testedzési igé­nyeinek sokoldalú kielégítése, a téli sportolási lehetőségek bővítése érdekében meghir­detjük a „Jégpályát a kor­csolyázóknak” pályázatot. Felhívással fordulunk a sportegyesületekhez, az is­kolákhoz, a KISZ- és úttö­rő-szervezetekhez, a taná­csokhoz, üzemekhez és intéz­ményekhez, a szakszervezeti szervekhez, a Hazafias Nép­front szerveihez, a lakókö­zösségekhez, hogy minél több helyen létesítsenek társadal­mi összefogással, az arra al­kalmas oktatási, sport- és lakóterületi létesítményeken jégpályát. Ezzely is segítsék elő az ifjúság, és az érdek­lődő felnőtt lakosság aktív pihenését, a téli tanítási szünidőben a megnövekedett szabad idő hasznos eltöltését. A jégpályák készítésére vonatkozó szándékukat az üzemeltetők írásban jelezzék a területileg illetékes test- nevelési és sportfelügyelő­ségeknél. 1985. március 15-ig a TSF-el közöljék azt is, hogy a jégpályát hány na­pon használták. E feltételek teljesítése esetén vehetnek részt a pályázaton. A pályázatot meghirdető szervek 60 darab 5000 forint értékű sportszervásárlási utalványt sorsolnak ki a jég­pályákat létesítő pályázók között. KISZ Központi Bizottsága Magyar Űttörők Szövetsége Országos Elnöksége Szakszervezetek Országos Tanácsa Állami Ifjúsági Bizottság titkársága Művelődési Minisztérium Országos Testnevelési és Sporthivatal NB ll-ES PÁRHARCOK A LEÁNYKA ÚTON Száz pont fölött a TANÉP VEGE A PIHENŐNEK Harcban a dobogóért Véget ért az Eger SE OB I-es vízilabdázóinak három­hetes regenerálódásra szánt pihenője. Az őszi idény leg­eredményesebb csapata meg­kezdte a felkészülést a folytatásra, az április 4-i rajtra. Pozsgay Zsolt és Bodnár János edzők 16 játékossal, tehát változatlan kerettel dolgoznak. Az első időszak­ban jobbára a tornaterem­ben gyűjtik, gyarapítják erejüket a pólósok, majd egyre nagyobb szerepet kap az úszás és a labda is. A csapat januárban a hollan­diai Amersfoortban részt vesz egy nemzetközi kupán, ahol nem kisebb nevekkel kell megküzdenie, mint a házigazdák és a kubaiak vá­logatottjával, valamint a Barcelonával. Hazatérve egy újabb intenzív erőfejlesztő szakasz következik, amit csehszlovák edzőtábor zár le. Március végén, közvet­len a tavaszi idény kezdete előtt, Egerben szerveznek egy nemzetközi tornát, ami biztos fokjpérője lehet majd Búzáék tudásának. A vidék legjobbjaként a harmadik helyen állnak. Az egyesület vezetese — nagyon óvatosan — továbbra is az első hat hely valamelyiké­nek megszerzését tűzte ki a gárda elé. A szakvezetők re­mélik, hogy a fiúk mindent megtesznek ennek elérésé­ért, illetve törekszenek a minél előkelőbb poszt ki­hívására. Mindenkinek, legyen az edző, játékos vagy szurkoló, egy a vágya: a tavalyi ha­todik helyezésnél előrébb végezni. A csapat képes­ségeit, akarását figyelembe véve — szerénytelenség nél­kül mondhatjuk — ennek megvan a lehetősége. A gyöngyösi kispályás labda­rúgó-bajnokság 1984. évi vég­eredménye, III. osztály: 1. Kisker 20 15 1 4 50—34 31 193 2. KIOSZ 20 12 5 3 36—20 29 196 3. Gyöngyöshalász 20 13 1 6 42—23 27 169 4. Likőripari II. 20 10 3 7 35—27 23 184 5. Közmű SC 20 8 6 6 38—25 22 196 6. Mátraháza 20 6 8 6 42—29 20 207 7. Volán 20 7 4 9 40—35 18 195 8. Agromechanika 20 7 4 9 40—47 18 184 9. Egyetértés-Vízmű 20 4 5 11 27—67 13 166 10. Gyöngyössolymos 20 4 2 14 29—49 10 175 11. Elektris 20 2 5 13 34—57 9 12. Tejipar törölve Csak röviden... Megjegyzés: a II. osztályba a Kisker., valamint az osztályozó után a KIOSZ csapata jutott fel. A sportszerüségi verseny legjobbjai: 1. Mátraháza 207. 2. KIOSZ 196. 3. Közmű 196 pont­tal. ★ Hagyományosan januári ese­mény Egerben a teke Sparta­cus Kupa. A szervezők erede­tileg 1985. január 17—19-re ír­ták ki a versenyt, mivel azon­ban ez az időpont egybeesik az NB II. első tavaszi fordulójá­val. módosítaniuk kellett. A Spartacus Kupa így január 10— 12. között lesz megtartva. Csü­törtökön és pénteken 16.30-tól gurítanak a résztvevők, a szom­bati játéknap 7—15 óra között zajlik. ★ Az egri városi kispályás lab­darúgó-bajnokság 1984. évi vég­eredménye. VII. osztály: 1. Káp. A. 20 15 2 3 86—27 32 2. Postás SE 20 15 3 4 62—32 29 3. TSZKER 20 10 7 3 40—31 27 4. LAK. H. 20 11 4 5 57—34 26 5. Volán E. 20 11 3 6 45—37 25 6. ELÉV 20 10 4 6 53—38 24 7. Állami B. 20 7 4 9 44—52 16 8. Volán D. 20 4 7 9 20—48 15 9. KSH SZ. 20 3 5 12 33—59 11 10. Gyermek. 20 4 2 14 36—56 10 11. Hálóz. SC 20 — 3 17 14—76 3 Megjegyzés: az első négy he­lyezett csapat feljutott a VI. osztályba. A sportszerüségi ver­seny legjobbjai: 1. Gyermekott­hon 98. 2. Postás SE 95. 3. LA- KTSZ II. 95 ponttal. Mielőtt döntene az ajándékozás kérdésében, tekintse meg a népművészeti bolt gazdag választékát! Eniedfflényes kabátvásár 1984. december 3—15-ig A bolt címe: EGEIK, MARX K. ÚTCA 14. SZ- (a Dobó térnél) A Felső-magyarországi Vendéglátó Vállalat JOGTANÁCSOST felvesz. Jelentkezés: Eger, Lenin út 55., munkaügyi osztályvezető nél. Pétervásárán, az áruház textilosztályán! Gyermek-, női és férfikabátok 20—40 %-os engedménnyel kaphatók, amíg a készlet tart! ÁFÉSZ PÉTERVÁSARA Pályázati felhívás

Next

/
Thumbnails
Contents