Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-21 / 299. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1984. december 21., péntek Lukács Margitnak szeretettel Lukács Margit civilben Szegeden, Az ember tragédiája próbáján Major Tamással és Básti Lajossal (MTI fotók — KS) Hubay Miklós Freud című színművében Be kell vallanom: elfo­gult vagyok Lukács Margit­tal. Szeretem ót csodálatos hangjáért, megjelenéséért, azért, hogy amióta vissza tudok emlékezni, ugyan­olyan a frizurája, azért, mert fiatalságom egyik legemléke­zetesebb színházi élménye hozzá fűződik. Vele láttam először Az ember tragédiá­ját, Évája örökre belém vé­sődött. És, mert — legalább­is én így látom — megma­radt olyannak, amilyen ak­kor volt: szépnek, elegáns­nak, nagyszerű színésznőnek. A színiakadémián Góth Sándor. Ódry Árpád, Kiss Ferenc tanította. Harmad­éves volt, amikor meghívták a Magyar Színházba. Nem ment, azt mondta: vagy a Nemzetiben játszik, vagy nem lesz színésznő! Aztán Tőkés Anna megbetegedett, és ő ugrott be Lady Macbeth szerepébe a Nemzetiben. Si­kere volt, szerződtették. Ma is a Nemzeti Színház tagja. Először „csak” azzal hódí­tott, hogy dekoratív, és szép az orgánuma. Ma már Kos- suth-díjas, érdemes és kivá­ló művész, Jászai Mari-dí­jas. Amikor ezelőtt tíz évvel megkapta a kiváló művész címet. így nyilatkozott: „Aki civilben nem teljes ember, az színpadon sem lehet az. Én hiszek abban, hogy a mi munkánk közéleti feladat, és ennek felelősségét tud­nunk és vállalnunk kell.” Hogy milyen teljes ember ő, azt nemegyszer volt alkalma bizonyítani. Talán kevesen tudják ró­la, hogy színpadainkon ő játszotta a legtöbbször Ma­dách csodálatos nőalakját. Előtte Fáy Szeréna volt a „rekorder”, ő 120 alkalom­mal volt Éva. Lukács Mar­git négyszerié annyiszor, ki­lenc rendező irányításával. Hét' Lucifer játszott mellet­te és hét Adám: Abonyi Géza, Básti Lajos, Bessenyei Ferenc, Bitskey Tibor, La­dányi Ferenc, Lehotay Ár­pád, Szabó Sándor. És hányszor volt király­nő! Kleopátra és az Éj ki­rálynője. Gertrudis, Klü- taimnésztra. És volt a Vá- nya bácsi Jelenája, az Ár­mány és szerelem Lady Mil- fordja, Beatrice a Két úr szolgájában, Angélica a Glembay családban, A ked­ves hazug Mrs. Campbellje, a Veszélyes forduló Fredá- ja ... Táncolt, mint a Peer Gynt Anitrája, és táncolt a Dankó Pista című filmben. És énekelt, és verset mon­dott. rádiózott, tévézett. Az­tán jött a csend ... Lukács Margit eltűnt a színpadról. De — ahogy a Tükör írta 1977-ben — „színháza valamennyi pre­mierjén megjelent. 0 nem szégyenkezett, inkább azo­kat szégyenítette meg, akik mellőzték”. „Kiöregedett a stílusa” — hangzott az ítélet. A közönség azonban nem így vélekedett: tovább sze­rettük. Műsort állított össze Méregből és mézből címmel, ezzel járta az országot. Ho­gyan is mondta a feleség Csák Gyula Együtt egyedül című darabjában: „A re­ménytelenség nem tudta megölni bennem a reményt”. És győzött a remény. 1982- ben a Glória című Zsurzs Éva-film egyik főszerepét Lukács Margit játszotta. És 1982 őszétől ismét a Nemzeti Színházban lép a közönség elé. Ojabb filmszerep a Te, rongyos élet!-ben. Tavaly az Egy kis hazai műsorában Buday Dénes sanzonjait éne­kelte, azokat, amelyeket va­laha Sólyom Janka, Rácz Vali. Forró sikere volt, mint ahogy forró sikere van a Nemzetiben Metresz sze­repében a Freudban, a Vár­színházban pedig a Teakúra Bertájaként. December 21-én, mindany- nyian. akik szeretjük őt, gondoljunk rá, és kívánjunk hosszú életet, jó egészséget, további sikereket születés­napjára. Hogy hányadikat ünnepli? Miért érdekes ez olyan valakinél, aki szép, elegáns és mindig annyi idős, amennyinek látszani akar? Erdős Márta Muzsika gyertyafénynél Egerben Az egri házasságkötő te­remben ritkán szorongtak még ennyien, mint most, kedden este a gyertyafényes karácsonyi hangversenyen. Az érdeklődés bizonyára szólt Ocskay György két énekkarának, a2 Egri Szim­fonikus Zenekar Kamara­együttesének. a fellépő szó­listáknak is. de az minden­képpen izgathatta a zene­kedvelőket, hogyan és mi­kor lép be ebbe a karácso­nyi * muzsikába a gyertya­fény. Jelmezbe öltözve, gyertyafénynél produkált barokk muzsikát Schubert Henrik vezetésével a gyöngyösi Tücsök zenekar A hangverseny zenei anya­ga a karácsonyi ünnepkör­höz igazodott. Bach két ko- rálelőjátékát és a Pastorá- lét játszatta zenei összekö­tőként a két kórus számai között a meghitt hangula­tokat orgonán mindig is jól érzékeltető Kovács Péter. A műsor első részében a Do­bó István Gimnázium Le­ánykára gregorián introi- tust. karácsonyi sequentiát, Kodály Vízkeresztjét. majd Adventi énekét szólaltatta meg. Betétként Sára Noémi énekelt el három magyar ka­rácsonyi éneket. Michael Haydn aprószenteknapi gra- dualéja az ünnepkör egyik legszebb szövegét adta. Az Építők Heves megyei Kórusa német, finn, francia és angol karácsonyi dalla­mokat énekelt, s közben Szabó Dénes egy kedves, jámbor, olasz karácsonyi éne­ket ismertetett meg a közön­séggel. Az Egri Szimfonikus Ze­nekar Kamarazenekara Far­kas István vezényletével. Ágoston Ottó közreműködé­sével Bach D-dúr szvitjéből az Air-t. az alkalomhoz il­lő légi ességgel játszotta el. Ritkán halljuk koncerteken Kiss Kálmánt orgonán ját­szani. Mostani variációi a Huelgas-kódexból vett ka­rácsonyi himnuszra ismét ráirányította zenei készsé­geire a figyelmet. Ami az estből sugárzott: örüljünk emberségünknek, örüljünk az emberi és szel­lemi éréknek — szürke, ro­hanó. lökdösődő korunkban ezt sem árt elmondani —. annak a szeretetnek, amely mindenkinek megszavazza az emberi közösséget. A dobós lányok, a műsor vé­gén, kezükben a gyertyával, körbefogták a hangverseny közönségét a kis teremben. Fényei, dallammal fűzték egybe azokat, akikről csak annyit tudtak, hogy a mu­zsika barátai, rajongói... Farkas András M •• •• Gyöngyösön Csak üdvözölni lehet azt a buzgalmat, amelynek nyo­mán létrejött a gálaestnek megfelelő karácsonyi hang­verseny Gyöngyösön. Maga a tény azt bizonyítja, hogy nemcsak a zene iránti ér­deklődés él a városban, ha­nem a lehetősége is annak, hogy a különböző együtte­sek közös előadásban mu­tassák be tudásukat, adja­Ezen az estén debütált Gyöngyös sokadik új kórusa, a Nemen József Szakmunkásképző Intézeté (Fotó: Kőhidi Imre) nak ízelítőt felkészültségük­ből. Ezt követhettük nyomon most. a Mátra Művelődési Központban megtartott ka­rácsonyi hangversenyen, amely telt ház előtt zajlott le és nagy sikert hozott. A téma vezérlő vonalként vonult végig az egész mű­soron. Jól illeszkedtek egy­máshoz a különböző szá­mok. a stílusukban és ere­detükben is más-más ze­nék. A sikerben szinte egy­formán osztozott minden résztvevő. Az alaphangot a zeneiskola Tücsök zenekara adta meg. Boccherini Me­nüettje azonnal „szíven ütött” mindenkit. Vezényelt Schubert Henrik tanár. Cson­tos József tanár Szkrjabin- prelütöket szólaltatott meg — tág érzelmi határok kö­zött, biztos technikai tudás­sal. A meglepetést a Nemecz József és a Vak Bottyán Szakközépiskola vegyeskó­rusa okozta: ilyen nyilvá­nosság előtt most léptek föl először. Bemutatkozásuk jól sikerült. Karnagyuk, Brendl Agnes rövid idő alatt egy­séges produkciót tudott ki­csiszolni az énekkarból. Dr. Jakkelné Baghy Emília Bramhs-művet szólaltatott meg a tőle megszokott ér­zékenységgel. A Gyöngyös Kamarakórus a különböző népek karácso­nyi dalait idézte jó hangu­lattal Halló Erzsébet irá­nyításával. A gálaest sze­replői között a Muzsikus Céh és a Városi Pedagógus Kórus fellépése vonzott nagy érdeklődést és ennek nyo­mán sok tapspt. A pedagó­gusok együttese Kalocsámé Csitiik Mária értő irányítá­sa mellett ért el magas színvonalat. Az egyes műsorszámokat Virágh Tibor előadóművész jól szerkesztett bevezető sza­vai készítették elő. Az 5 fegyelmezett, a hangulathoz jól illeszkedő versmondása újabb színekkel gazdagítot­ta a gálaestet. (g. mól-) A hóember A z ablakra jégrózsá­kat rajzol a hideg, amolyan ákambáko- mókát, amelyek —. ha so­káig nézi az ember —, ha­sonlítani kezdenek erre-ar- ra, életet önt beléjük a kép­zelet. Kemény idő járja napok óta, száraz hideg gyötri^ a föld csupasz testét, az ősz­szel szépen sarjadó, zöld vetéseket, de ma hajnalira végre enged a fagy, enyhül az idő. — Havazás lesz! — szól át a szomszéd, aztán _ fele­letet sem várva nyírágsep- rőjével söpörni kezd. Déltájban aztán megszür­külnek a felhők, olyan lesz az ég, mint egy összemaj­szolt palatábla, majd imbo- lyogva, libbenő méltósággal megjelennek az ellső hópely- hek. Először csak szállin­góznak, mórikáljálk magukat a levegőben, mint lányok a korzón, aztán havazni kezd, úgy istenigazából. Kinyitom a belső ablakot, lélegzetemmel engesztelem a külső táblán a fagyot, pusztítom a jégvirágokat, hadd lássam jobban a hó­esést, a hópelyhek táncát Negyedóra alig telik, máris csupafehér lesz a kinti vi­lág, fehérbe öltözik a csu­pasz, fekete föld, a fák, a bokrok levéltelen gallyai. Az emberek az utcán megáll­nak egy pillanatra, felnéz­nek és lesik a kavargó hó­pelyheket, engedik, hogy arcukra telepedjenek, érez­ni akarják hideg, puha si- mogatásukat. Gyermekekkel telnék meg az utcák, töb­ben szánkót húznak ma­guk után, kiabálásuk, vi­dám nevetésük behallatszik az ablakon. Egy kis cica jelenik meg a járdán, ijedten megáll, összehúzza magát felpillan­tana, de egy nagy fehér „lepke” hirtelen eltakarja a szemét, amitől aztán meg­rémültén visszaszalad az anyjához. Parányi nyomai egy ideig még ott maradnak a hóban, aztán azokat is eltünteti, a tél, éppen úgy, mint az emberekét, akik csodálják a havazást. Délutánra már tenyérnyi vastag le6z a hótakaró. Be­lepi a háztetőket, a keríté­seket, az előttünk lévő ját­szóteret, a nyáron folyton nyikorgó hinta szunnyad, a színehagyott, barnára má­zolt faló egyszerre fehér paripává változik, éppen, úgy, mint a mesében. Ma­gasabb lesz a homokvár is, vagy legalábbis olyannak tű­nik. Egy vállig érő hajú fia­talasszony érkezik a játszó­térre. Ródlin húzza piros kabátkába öltöztetett kétéves kisfiát. Megáll a hinta előtt, lehúzza kesztyűjét, friss ha­vat vesz a tenyerébe, lab­dává gyúrja és mutatja a gyereknek: — Hógolyó! A leheletemtől iassan-las- san leolvadnak az ablakról a jégvirágok, cémavékony erecsfeékben alácsorognak, és az előbb még csupán te­nyérnyi kilátás háromannyi­ra tágul. Az ilyen sűrű, szép havazásra szokták mondani, hogy kiszakadt az angyalok dunnája. Úgy libbennek, ker- getőznek az üveg előtt a le­vegőben, mint nyári esté­ken villanyfényben a lep­kék. A kismama hosszú, szőke haját is belepi a hó, éppen úgy, mint a kisfia bojtos sapkáját, de ő most nem törődik ezzel, hiszen hólab­dát görget a hinta alatt, még a csúzdáról is össze­gyűjti tenyerével a havat, hadd legyen minél nagyobb a hólabda, a hóember po­cakja. A parányi emberke nevet, szinte röpköd1 a szánkón, kinyújtja a nyelvét, így akarja elkapni, lenyelni, megenni a táncoló pelyhe- ket. Az utcán lassul a forga­lom, tehetetlenül forognak az autók kerekei a csúszós úton, egyik-másik éppen- hogy keresztbe nem fordul, csúszkálnak a gyalogosok is. Többen söprögetni kezdenek, a szomszéd is előhozza új­ra a nemrég eszkábált nyír- ágseprőt, de a vesszők el­hajlanak, nem bírnak a hó­val. — Lapát kell ide! Az asszony már levetette a kabátját is, magas nyakú pulóverben görgeti a hólab­dát. A hóember fejét. A kicsi kacagását ide hallom, boldög lelkendezé- sét látni kell, miközben to­vább nő a hóember, fején egy piros fazék, orra egy jókora sárgarépa, szén sze­mei szinte kivillannak a fe­hérségből. — Söprőt is hozunk! — kiabálnak az ideszállingózó nagyobbacska gyerekek és a nevető anyai biztatásra már indulnak is. Anyuka homlokáról fo­lyik az izzadtság, ujjait időnként a szája elé rakja, leheletével melengeti a ke­zét, és gyermek módra őis 1 kacag, ölébe kapja a fiát, közelébb viszi a hóember­hez. Ákoska életében most lát először havat, „ legalábbis most veszi tudomásul ezt a világot, a kavargó hópelyhe­ket, a hóembert. A téli bol­dogságot Szalay István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents