Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-19 / 297. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. december 19., szerda .... > ■■■■" 5. AZ IFJÚSÁGI PARLAMENTEKRŐL JELENTJÜK: Elégedetten és kritikusan a Finomszerelvénygyárban SZÍNHÁZASDI HELYETT Varázslat —gyermeknyelven „A legfőbb eredménynek azt tekintjük, hogy a vállalat kollektívája döntően) egyetértéssel fogadta az Ifjúság részéről jogosan fölvetett igényeket. Az elmúlt három esztendőből hosszan sorolhatnánk a megfelelő példákat. Azt, hogy sikerült kialakítani belső buszjáratokat, létrehozták az első osztályú munkásszállót, megtörtént a kultúrház rekonstrukciója, sok lehetőség van üdülésre ... Ezekre mi, fiatalok büszkék vagyunk.” — kezdte hozzászólását Kisari Zoltán, aki az egri Finom- szerelvénygyár KlSZ-bizott- ságának titkáraként társai állásfoglalását tolmácsolta arról, hogyan értékelte testületük az idei parlamenti beszámolót, melyet Kócza Imre vezérigazgató terjesztett elő. Ám miután a titkár szólt arról, hogy az eddigiek során mivel elégedettek a megyeszékhely legnagyobb vállalatának fiataljai, nem feledkezett meg arról sem szólni, hogy a nap mint nap változó feltételek milyen új elvárásokat szülnek. Megemlítette például annak szükségességét, hogy a gyártásbevezetési programok a korábbinál pontosabban valósuljanak' meg — ez közös ■ vállalati1 érdek. Akár csak az, hogy alaposabban kellene elemezni, miért nem akarnak továbbtanulni, szakmailag fejlődni a dolgozók. Megállapította: a vezetők közt a fiatalok aránya még nem megfelelő) s hogy a bérpolitikai elvek is újabb átgondolásra szorulnának. A csaknem száz küldött felszólalói meglátásaikkal jól kiegészítették a föntebb vázolt kritikai észrevételeket. Gönczi Géza esztergályos kifogásolta, hogy a mester- szakmunkás-.képzésben részt vevők eredményeit a vállalat illetékesei nem ismerik el. Olé István javasolta: a pinceklub fölszerelésének fölújítása érdekében szervezzenek kommunista műszakokat. Tóth László, a 212. számú Ipari Szakmunkás- képző Intézet tanulója kérte: akár a tisztálkodó szerekről, akár a munkaruháról van szó, kezeljék úgy őket is, mint a középiskolásokat. Fölvetette emellett, hogy a pontosságot és a fegyelmet ne csak a légii j ab- baktól követeljék, járjanak a régi dolgozók elől jó példával. OszboróCzki László tervezőnek az volt a véleménye, Karácsonyra: Gyerekek főzőkanállal Egy könyv, amelyben 188 recept van, de mégsem szakács- könyv csupán. A legfőbb érdekessége. hogy gyerekek írták gyerekeknek. A Pajtás újság annak idején pályázatot hirdetett, amelyre maguk kitalálta recepteket kellett a gyerekeknek beküldeniük. A beérkezett több mint ötszáz pályaműből Pákozdi Judit és Molnár Zsuzsa válogatta ki a kötetben is megtalálható, legeredetibb, és leghasznosabb ételajánlatokat. A ,,nagyok” szakácskönyveihez hasonlóan itt is jelek — ez esetben egy. két, illetve három fakanál — mutatják az ételek elkészítésének nehézségi fokozatait. A bevezető után Egy tucat tanács címmel körültekintő és biztonságos munkavégzésre figyelmeztető intelmek felsorolása következik. A receptek a következő csoportosításban sorakoznak: levések, egytálételek, húsételek, meleg falatok. uzsonnák, saláták, édességek, csemegék és innivalók. A gyerekek által írt receptek után a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat gyermekmenüiből készült válogatás bővíti a kínálatot. Az eddigi ismertetésből kitűnhetett már, hogy a könyvet — karácsonyi ajándéknak sem utolsó! — haszonnal forgathatják a gyerekek és az őket nevelő felnőttek egyaránt. Ilosvai Ferenc hogy a lakástámogatásoknál figyelembe kellene venni azt, ha a férj és a feleség is e gyárban dolgozik. S nem ártana, az sem, ha az Alkotó Ifjúság pályázatot ösztönzőbben bírálnák el. Számos munka marad ugyanis fiókban, s még töhb marad csak elképzelés. Hisz a díjak szinte még a gépelte- tési, rajzolási költségeket sem fedezik. Cseh Katalin, a hevesi gyáregység képviselője megemlítette, ők is szeretnék klubjukat megújítani, éhhez azonban szükséges lenne a központi támogatás. Farkas László esztergályos arról beszélt, hogy a balesetek megAz ifjúság fő kérdéseinek megoldása társadalmi feladat, ugyanakkor sorsuk alakításáért a fiatalok maguk is felelősek. Akár mottója is lehet ez a mondat a munkahelyi vezetők és a 35 éven aluli dolgozók idei párbeszédsorozatának. Miként az volt a Heves megyei Bíróság és az Egri Ügyvédi Kamara ifjúsági parlamentjén. A megye bíróságain a fiatalok aránya megközelíti a teljes létszám 50 százalékát — derül ki az előzetesen írásban kiadott beszámolóból. A hivatalvezetés különösen büszke lehet a magas színvonalú politikaiideológiai képzésre, illetve a fogalmazók eredményeire az elő- és a szakvizsgákon. Utóbbi főleg az utánpótlás szempontjából fontos momentum. mert bizony — a megfelelő anyagi megbecsülés hiánya miatt — az utóbbi években csökkent a bírói pálya vonzereje. S a szociális helyzet taglalásánál nem hallgatták el az értékelők azt sem, hogy a bíróságokon a nem jogi munkakörben foglalkoztatott fiatalok fizetése aránytalanul alacsony a gazdálkodó egységekhez viszonyítva. Nagy gondot fordítanak ugyanakkor az itt dolgozók gyermekeinek bölcsődei és óvodai elhelyezésére. A központi ifjúsági pénzügyi alapból pedig az elmúlt években 42-en kaptak különböző — igaz. nem túl jelentős összegű — támogatást. Szintén megyei adat: az ügyvédi kamara tagjainak Szűkebb pátriánk fiataljai e napokban már kezükbe vehetik a KISZ megyei bizottságának legújabb kiadványát, amelynek címe Hevesi Ifjúság. A tízoldalas lap „fejléce” a régebbi megyei lapot idézi, de a tartalom a jelen, a jövő által fölvetett kérdésekhez igazodik. Az ifjúsággal az ifjúságért: a programadó cikkét így összegzi Sós Tamás, a KISZ megyei első titkára aki az elmúlt mozgalmi év tapasztalatai alapján azt vázolja, mik a legközelebbi hetek, hónapok feladatai. A KISZ-tagok legyenek részesei, cselekvői és ne csak nézői, hallgatói az akciónak — hangsúlyozza többek közt s szól arról is, mik a teendők annak érdekében, hogy a szervezeti élet sehol ne szűküljön le pusztán az aktivisták cselekvési lehetőségeire. előzéséhez jó lenne, ha többeknek biztosítanának védő- bakancsot. Hantos Zoltán mérnök szerint a kezdők bérének »plafonját” meg kellene emelni. Tóth Szilárd, a termelési főosztály dolgozója beszámolt arról: kollégái úgy érzik, mellőzik őket a kitüntetéseknél. Nagy József lakatos szavait is buzgón jegyzetelték az érintettek. Mint mondotta, az anyagellátásuk igen rossz és ez már a nyereség rovására megy. Pintér László, a pártbizottság titkára örömét fejezte ki a sok hasznos ötletet hallván, de hangsúlyozta, a több mint egyharmada sorolhatja magát az e fórumon részt venni jogosultak közé. Az ifjúságpolitikai munkáról szóló összefoglaló szerint a fiatal ügyvédjelöltek, ügyvédek beilleszkedését többféle módon is segítik: lehetőséget adnak nekik továbbképzéseken, konferenciákon való részvételre, s a bíróságokhoz hasonlóan jól működik a pályakezdőket támogató instruktori rendszer. Ennek következményei: sikeres szereplések a perbeszédversenyeken, kiemelkedő eredmények a szakvizsgákra való felkészülésben. Hasznos gyakorlat, hogy a kamara a munkavégzésben. a közéleti és tudományos tevékenységben élenjárókat jutalmakban is részesíti. A művelődés és a sport terén sem lehet túl sok kifogásolni valójuk az ifjú ügyvédeknek. A megyei bíróság elnökének, dr. Kovács Pálnak és a kamara titkárának, dr. Lukács Tamásnak rövid kiegészítője után a hozzászólók nagyon is időszerű témákról beszéltek. Így szó volt a bírói hivatás vonzerejének csökkenéséről aminek az anyagi elismerés csekély voltán túl oka egyfajta ebből adódó értékzavar, továbbá a tekintély bizonyos fokú csorbulása. Utóbbit igazolja, hogy a korábbiaknál nagyobb a számuk azoknak. akik nem mennek el idézésre sem az igazságszolgáltatási szerv elé. Jogos igény, hogy a bírák felelősségteljes alkotó munkájukVass József, a megyei pártbizottság munkatársa kiemeli írásában: a fiatalok elképzelései a termelésben, a tanulásban, a közéletben és a szellemi életben is döntőek, összhangban vannak a párt törekvéseivel. Fölhívja a figyelmet arra is, hogy a KISZ- szervezetek vállaljanak szerepet az MSZMP KB október 9-i ifjúságpolitikai állásfoglalása megismertetésében 9 az ebből adódóak meghatározásában. Farkas lmréné, a pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke pedig a „félidő” értékelésének eredményeit elemzi. A kiadvány amellett, hogy igyekszik konkrét segítséget adni a továbblépéshez, bemutatja a megyénkben élő dolgozó KISZ-es fiatalok mindennapjait. Riportok, jogos igények kielégítése ezután is — mint eddig — a lehetőségektől függ. Figyelmeztette a küldötteket arra is, hogy bőven vannak még belső tartalékok, csak föl kell tárni őket, Bernáth István pedig a városi KISZ- bizottság titkára arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy bármilyen jelentős állomás is e parlament, mégis csak egy állomás. Az ifjúság érdekeit folyamatosan kell képviselni. A tanácskozás — amelyen megjelent Vass József, a megyei pártbizottság munkatársa is — e gondolatok jegyében zárult. (németi) hoz még jobb feltételeket szeretnének: a lakáshoz jutás támogatásában, a megbecsülés fokozásában, a jogszabályokkal való ellátottságban. a segédeszközökkel való felszereltségben (elsősorban Gyöngyösön) egyaránt. Egy hozzászóló ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy az ún. II. állomány bérezésének a legutóbbi ifjúsági parlamenten ígért rendezése elmaradt! Szóba került az ügyvédi munka társadalmi megítélésével kapcsolatos problémák, ellentmondások feloldásának szükségessége is, amihez — hangzott el — a fiatalok nagymértékben hozzájárulhatnak. A felszólalók között volt dr. Kocsis László, az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője és dr. Horváth József. az Országos Ügyvédi Tanács titkára, akik többek között a jövőbeli elképzelésekről is tájékoztatták a hallgatóságot. Így arról, hogy a következő évre minden remény megvan rá, jobbítanak az igazságszolgáltatás szakembereinek eddigi, a felelősségükkel arányban nem álló helyzetén. A munkateher állandó fokozódása miatt pedig gondolkoznak a létszám növelésén. A beszámolókat és az intézkedési terveket jóváhagyó szavazás előtt dr. Kovács Pál és dr. Lukács Tamás válaszolt az ifjú jogász, parlamenti küldöttek észrevételeire. kérdéseire, javaslataira. portrék, tudósítások számolnak be a legjobbakról, többek közt az egri Ifjúsági Ház tevékenységéről, a Há- mán Kató vezetőképző táborban folyó munkáról, a finomszerelvénygyáriak, az apci Metalloglóbus, a Mát- raalji Szénbányák ifjúkommunistáinak követendő programjairól. És még néhány cím: a 40. évforduló és a VIT; Gazdálkodni önállóan és felelősséggel; Egy gramm program; Üvegház; Megnyerni és együtt dolgozni... A szerzők a már említetteken kívül: Szilvás István, Szalay Zoltán, Korcsog Béla, Soós Tamás, Havas András, Szántó Márton, Fodor- né Gombos Klára, Gazsó László, Vadászi János, Németi Zsuzsa. Az újságot az elmúlt év jelentős eseményeiről készült fotók színesítik. Egy hivatásos bűvész és egy tanárjelölt gitáros közös műsora az elmúlt hetekben sok száz gyermeknek okozott felejthetetlennek tűnő élményt. Klubokban, iskolákban, művelődési házakban, alkalmi és állandó pódiumokon léptek fel — főleg megyénkben. Közös szereplésük azért érdemel több szót a hasonló vállalkozásoknál, mert olyat csináltak, amilyet azelőtt még sosem láttunk. Szó sincs arról) hogy Sze- merey László többet tud, mint Rodolfó, azt sem állítjuk, hogy Mikola Péter jobb zenész, mint Szörényi Levente —, ötleteikkel viszont vetélytársaik a legnagyobbaknak. Nem magukat mutogatják a színpadon, hanem játékba viszik a nézőket. Nem tapsot provokálnak, hanem őszinte kapcsolatra törekednek, szerepeltetik a gyerekeket, akik mindig „veszik a lapot”. Mikulás-napi fellépésük után mondta egy anyuka: — Nem értem a kislányomat. Az iskolai foglalkozásokon mindig elbújt az utolsó sorba, itt pedig ő lett az önkéntes főszereplő. Szemerey László 29 éves, eredetileg vegyészmérnök. Nevét a „varázsló szakmában” országszerte ismerik. Az elmúlt két esztendőben több nemzetközi bűvészversenyen végzett dobogós helyen. Trükkjeinek titka sok kollégájának okoz reménytelen fejtörést, mi mégsem arról faggatjuk, miként igazítja helyre egyetlen mozdulatával a bűvös kocka ösz- szekevert színeit, inkább a tervei érdekelnek. — Szeretném, ha Mikola Péterrel hosszú időn át dolgozhatnánk együtt, kialakítva olyan stílust, ami csak ránk jellemző. Természetesen a későbbiekben is vállalok hagyományos föllépéseket. Bizonyára kötök szerződést bárokíba is, ahol az öt-hat perces szereplések során „csak” a közönség el- kápráztatása a cél, de a kötetlen gyermekműsorokat jobban szeretem. Itt a csoda, amit bemutatok nem öncélú, hanem a játék része, és mert a csodákra leginkább a gyerekek fogékonyak, hozzájuk szeretnék közel kerülni. Ezt viszont csak úgy lehet elérni, ha átlépjük azt a „vonalat", ami a színpadot és a nézőteret elválasztja. Mikola Péter, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola harmadéves testnevelés—biológia szakos hallgatója. Jobb híján gitárosnak nevezi magát, de ő o műsorok játékmestere, „pszichológusa” is. Kezében a gitár — bármilyen szépen szól is — csupán eszköz a gyermeki titkok megfejtéséhez. — Ifivezető voltam és gitáros. A pol-beat műfaját elhagyva egyik napról a másikra gyermekdalok pengetésére tértem át. Kitűnő fóruma volt ennek az a sok-sok úttörőtábor, amelyet vezettem. Ott jöttem rá arra, hogy mi az, amit a színpadon is meg szeretnék valósítani. Tatabányán egy táborban megalakítottuk Jampiországot. Ez egy tíznapos gyermekköztársaság volt. Az erdő szélén nyalókaültetvény állt, repülőterünkről] repülőszőnyegek indultak és a vécét jampi- pipildének neveztük. A minisztereket a gyerekek választották. Teljes volt a demokrácia és az őszinteség. Műsoraimat ennek a „köztársaságnak” a szellemében állítom össze, igyekszem az ottani nyílt, derűs hangulatot újjáéleszteni. Ebben remek társam Szemerey László. Két ember rájött arra, hogy hasonlót akar —, konvenciók ápolása, helyett olyan „ gyermekszínházat.’' létrehozni) amelynek írója és rendezője valóban a gyermeki fantázia. Reméljük, sikerül nekik. Indulásuk ígéretes. Sz. P. összeállította: Németi Zsuzsa Sz. Z. MEGJELENT A KISZ MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK KIADVÁNYA Az ifjúsággal az ifjúságért Nagyobb megbecsülést kérnek a jogászfiatalok A dal Jampiország szellemét idézi Bűvész — rendhagyó szerepben (Fotó: Szántó György)