Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-18 / 296. szám
1984. december 18., kedd Nyolcvanöt évvel ezelőtt született Hidas Antal Kossutíi-díjas költő és író, a kommunista mozgalom ismert harcosa. Nagycsaládos cipész gyermeke volt, az iskolából forradalmi nézetei miatt kicsapták. Egy ideig gyári- munkás. maid újságárus. Mint ifjúmunkás érte meg a magyar proletárforradalmat, s a munkásegyetem hallgatója lett. A Tanácsköztársaság vérbefojtása után. 1920 elején Szlovákiába szökött, ahol kapcsolatba került a Kommunisták Magyarországi Pártjával. Itt lett rendszeres munkatársa haladó lapoknak, s itt Jelentek meg forradalmi hangú első versei, elbészélései is. Hazatért, majd pártutasltásra Bécsen és Berlinen keresztül a Szovjetunióba ment. Egyik vezetője volt az 1926 tavaszán Moszkvában alakult Magyar Forradalmi Írók és Művészek Szövetségének. Kommunista költőként tudatosan, cselekvőén szolgálta a forradalmi harcot; versei közül több — Vörös Csepel, Salgótarjáni induló. A harcban nem szabad megállni stb. — névtelenül hazakerült, s itthon munkásdallá vált. Prózairóként is termékeny volt, s jelentős szerepet vállalt orosz és szovjet írók műveinek művészi magyar tolmácsolásában. 1959 végén. 34 éves távoliét után tért haza Magyarországra. A Nap kél: 7.28 órakor, nyugszik: 15.54 órakor. A Hold kél: 2.23 órakor, nyugszik: 13.18 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon AUGUSZTA nevű kedves olvasóinkat! A latinban „fönséges, magasztos”. Eredetileg Augusztus formában férfinév volt. |j^[ldőjárás Várható időjárás ma estig: többnyire borult, párás, többfelé ködös idő lesz. Az éjszakai eső. ónos eső. északkeleten havazás után valószínűleg hosz- szabb időre megszűnik a csapadék. A szél csak kissé élénkül meg. Hideg marad az idő. A hőmérséklet napközben —1, 4 fokig emelkedik. Újdonság Nézem, a táblát a gyöngyösi üzlet kirakatában: Hordozható cserépkályha kapható. Nocsak! Ismét? Kellett nekem évekkel ezelőtt megszabadulnom a cserépkályhámtól. Ügy látszik, nálunk a történelmi változásokat kályhákkal is lehet mérni. Tessék mondani: búbos kemence mikor lesz megint? (—ár) — VÉRADÓNAP VISON- TÁN. A Gagarin Hőerőmű Vállalat Vöröskereszt alapszervezetének szervezésében véradónapot tartanak holnap (szerdán) az üzemi rendelőben, segítendő a gyöngyösi Bugát Pál Kórház frissvérellátását. — NYUGDÍJASOK SZABADEGYETEME. A nyugdíjasok szabadegyetemének következő foglalkozása december 19-én (szerdán) lesz a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán. Téma: A tervszerű árutermelés a szocializmusban. Az előadó Hollóné dr. Kacsó Erzsébet főiskolai oktató. — TÁNCTANFOLYAM GYÖNGYÖSÖN. A gyöngyösi Helyőrségi Művelődési Központban a jövő év januárjától kéthónapos társastánctanfolyamot indítanak kezdőknek. A szervezők azokat a felnőtteket és serdülőket várják, akik kedvet éreznek a különböző táncok elsajátítására. Jelentkezni december 28-ig lehet az intézmény közművelődési előadójánál. — KARÁCSONYI HANGVERSENY címmel szervez gyertyás karácsonyi hangversenyt a pétervásári Vöröskereszt községi szervezete. Közreműködik az Egri Kamarazenekar és Jónás Zoltán versmondó. Az ösz- szejövetelre december 19-én (szerdán) este fél 7-kor kerül sor a pétervásári Keg- ievich-kastélyban. — KÉZIMUNKA-KIÁLLÍTÁS HATVANBAN. Az Ady Endre Városi Könyvtárban működő Nők Klubja szervezésében kézimunka-kiállítás nyílik 20-án (csütörtökön) a hatvani könyvtárban. A megnyitó után Karácsonyi házimuzsika címmel zeneiskolai tanárok tartanak koncertet. A rendezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. — SZÍNHÁZ. Heltai Jenő— Szirmai Albert Naftalin című zenés bohózatát tekinthetik meg az érdeklődők a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban csütörtökön. A szolnoki Szigligeti Színház vendégjátéka este 7 órakor kezdődik. — FILMMÚZEUM. Tolnay Klári és Jávor Pál főszereplésével láthatják a mozibarátok a Tóparti látomás című régi magyar filmet. A filmmúzeum előadásai december 19-én (szerdán) háromnegyed 3-kor, negyed 6- kor és háromnegyed 8-kor kezdődnek. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 Egerben: felnőttbetegek részére 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapokon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger, Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 1.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-721. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet 17 órától holnap reggel 08 [ óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. KÖJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. I ’S»;« ÜB- - V--& 4 » " ■ i .. . H IV " ■' ' C sehszlovák miniszterhelyettes Hatvanban Múlt hét végén Hatvan vendége volt Stanislav Sou- rek a csehszlovák kormány pénzügyminiszter-helyettese, akit útjára elkísért dr. Pe- cze Béla minisztériumi osztályvezető. A vendégek többek között ellátogattak a cukor- és konzervgyárba, ahol Vrabecz Mátyás és Bellák István igazgatók tájékoztatták őket a két nagy élelmiszeripari üzem feladatairól. gondjairól, ~ majd a Lenin Termelőszövetkezetben vendégeskedtek. Itt főként a Nagykökényesen működő baromfifarm érdekelte a csehszlovák diplomatát, de megismerkedett a közös gazdaság ipari tevékenységével, valamint a háztáji gazdálkodás helyzetével is. amelyről Vágó József elnök nyújtott információkat. „A verseny s"... Kovács János megnyitja a kiállítást (Fotó: Szabó Sándor) címmel országos fotópályázatot hirdetett meg a Szilvásváradon megrendezett nemzetközi fogathajtó-világbajnokság kapcsán, a Heves megyei tanács testnevelési és sportosztálya, a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság, a Mátra—Bükk Intéző Bizottság és a Magyar Hirdető Vállalat egri kirendeltsége. Tegnap került sor a Heves megyei Könyvtár előcsar. nokában a kiállítás megnyitására a legsikeresebb alkotásokból és a díjkiosztásra. Első díjat nyert Balogh P. László fotóművész, az MTI belföldi képszerkesztőségének vezetője, második díjat Csikós Gábor, az Autó-Motor munkatársa, a harmadik díjat pedig Szathmáry. Király Ádám vehette át. Többen részesültek tiszteletdíjban és jutalomban. HITEL A DOHÁNYGYÁRNAK Hulladékfeldolgozás és anyagtakarékosság Tegnap, az Egri Dohánygyárban jelentős hitelszerződést írtak alá, amit tőkés országokból származó gépek vásárlására fordíthatnak. Ugyanakkor köztudott, hogy különösen az ilyen gépeket igénylő beruházásokat az utóbbi időkben ismert gazdaságpolitikai megfontolások alapján csak a legindokoltabb esetben engedélyez a Magyar Nemzeti Bank. A Karácsonyi ajándék Szombaton befejeződtek a hatvani Lenin Tsz. hagyományos nyugdíjas találkozói. Ezúttal Heréden, az újjáépített művelődési házban jött össze közel 200 fős tsz- tag, akiket Vágó József elnök tájékoztatott az 1984- es esztendő munkáiról, a várható eredményekről. Meg is vendégelték a nyugdíjasokat, akik külön karácsonyi jutalomban részesültek, amelyet kinek-kinek a pénzespostás kézbesített ki hatvani, herédi, bolidogi, nagy- kökényesi otthonába. nyugatnémet gépsor megvásárlására most mégis azért biztosítottak mintegy negyvenkilencmillió forintos hitelt, mert azok üzembe állításával jelentős anyagimegtakarítás érhető el, s lehetővé válik a hulladékanyagfeldolgozás is. A tegnapi hitelszerződés aláírása után a napokban megkezdődnek az NSZK-be- li partnerral való szállítási Súlyos közlekedési baleset történt vasárnap Ver- peléten. Sajnos, ittasan és a megengedettnél gyorsabban vezette személygépkocsiját Kiss Miklós helyi lakos, aki járművével áttért a menetirány szerinti bal oldalra, s egy villanyoszlopnak ütközött. Az autó vezetője a kórtárgyalások is. A dohánygyáriak úgy tervezik, hogy 1986 első negyedévében már végleges helyükön üzemelnek az új gépek. Ez annál is inkább érdékük, mert a számítások szerint így évente 32 millió forinttal tudják növelni nyereségüket. S az sem mellékes, hogy a beruházás költségei rövid idő alatt, mindössze két év múltával megtérülnek. házba szállítás után meghalt, a járműben 60 ezer forint értékű kár keletkezett. A hét végén az ország területén összesen 88 sérülé- ses közúti közlekedési baleset történt; kettő halálos, 48 súlyos és 38 könnyű sé- rüléses volt. Január 3-tól Napi árfolyamjegyzés A Magyar Nemzeti Bank január 3-tól áttér a napi árfolyamjegyzésre. Ezt a pénzpiaci árfolyamok több éve tartó, gyakran jelentős kilengései, illetve az árfolyamok hatékonyságának növeléséhez fűződő népgazdasági érdekék Indokolják. A bank 1985. január 3-tól a konvertibilis valuták hivatalos devizaárfolyamait hetenként ötször — kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken és szombaton — jegyzi. A szombati árfolyamok vasárnap és hétfőn is érvényben (maradnak. A bank a valuta- a bankjegy- és csekk árfolyamokat az eddigi rend szerint továbbra is minden kedden, továbbá minden hónap utolsó munkanapján változtatja. A Magyar Nemzeti Bank hivatali helyiségeiben kifüggesztett, illetve a Magyar Hírlapban közzétett árfolyamok január 3-tól számítanak hiteles árfolyamnak. Nem változik a rubelelszámolású valuták államközi megállapodásokon alapuló árfolyamának eddigi jegyzési és közlési rendje. Az árfolyamjegyzés új rendjét részletesen a Magyar Közlöny 1984. december 19-i, 55-ös száma tartalmazza. Valutaárfolyamok Pénznem Vételi Eladási árfolyam 100 egys. Ft-ban Angol font 5 877,85 6 241,42 Ausztrál dollár 4 133,11 4 388,77 Belga frank 79,17 84,07 Dán korona 444,42 471,92 Finn márka 767,86 815,36 Francia frank 519,57 551,71 Görög drachma a) 36,53 38,79 Hollandi forint 1 410,92 1 498,20 Japán yen (1000) 199,52 211,86 Jugoszláv dinár b) 20,00 21,24 Kanadai dollár 3 727,46 3 958,02 Kuvaiti dinár 16 260,00 17 265,78 Norvég korona 552,01 586,15 NSZK márka 1 590,87 1 689,27 Olasz líra (1000) 25,75 27,35 Osztrák schilling 226,50 240,52 Portugál escudo 29,72 31,56 Spanyol peseta 28,75 30,53 Svájci frank 1 924,43 2 043,47 Svéd korona 560,85 595,55 USA dollár 4 933,28 5 238,44 a) Vásárolható legmagasabb bankjegy-címlet: 500-as. b) Vásárolható legmagasabb bankjegy-címlet: 100-as. Feltehetően gázrobbanás miatt dőlt romba a Vörösmarty utca 63. szám alatti ház, tegnap hajnalban Z óra 48 perckor. Személyi sérülés szerencsére nem történt, a vizsgálat szakértő bevonásával folyik íFotó: Szabó Sándor) A 07 JELENTI: Ittasság miatt — halálos baleset NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. - Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301. (Pf. 23.): Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft. egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062 Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133-0705.