Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-16 / 295. szám
AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Területünkön is hasznos tevékenységet folytat az OTP, változatos munkája jelentősen hozzájárul az itt élő lakosság jó közérzetéhez — állapították meg sommásan több más mellett a hét végén a megyeházán, ahol Maróti Sándor általános elnökhelyettesnek, illetve szű- kebb hazánk vezető testületéi más képviselőinek — élükön Barta Alajosnak, a megyei pártbizottság első titkárának — dr. Balogh Zoltán igazgató és Szirmai Jenő vezérigazgató beszámolt eredményeikről, törekvéseikről. Különösen a lakásépítés érdemel figyelmet, hiszen az idén mintegy 4000 kölcsönigényt elégítenek ki a „fészekrakáshoz”, s a nem kevesebb, mint 1320 családi háznál összesen 385 millió forintos hitelt nyújtanak. Ugyanakkor a pénzintézet jelentősen segíti a lakáshelyreállítási, korszerűsítési munkákat is, döntően az energiatakarékosabb fűtési megoldásoknál, a hőszigetelések elvégzésénél. 1984 végéig mintegy félezer új és kétszáznál több visszavásárolt lakás értékesítésére kerül sor az OTP Heves megyei Igazgatósága közreműködésével. Ugyanakkor a tanácsi célcsoportos beruházásban születő otthonok közül is 50-nek a kivitelezését fedezi. A több szintesekből az idei utolsó 80-at éppen a hét végén sikerült átadni. A telekkialakításoknál, a területelőkészítéseknél a tanácsok és az OTP kapcsolata javuló, sőt már jónak is mondható. Az eredetileg magas kivitelezői árajánlatokat versenytárgyalások meghirdetésével iparkodnak „letörni”. Négyzetméterenként több ezer forinttal olcsóbban tudtak így megállapodni például az egri Csebokszári- városrész további 202 lakásának felépítésében, s 72-nek a munkái már biztatóan haladnak. Eredményesen hasznosítja a takarékpénztár a kínálkozó „foghíjakat” is beépítésre. így például a Hadnagy utcában 63 garzonhoz kezdtek a nyugdíjasoknak, s a Pacsirta utcában újabb 26 lakás átadására lesz mód szintén a jövő esztendőben. 1985-ben csupán takarékszövetkezeti beruházásban 437 lakás befejezésével számolnak, míg szövetkezeti, valamint egyéb szervezésben 255-tel, s elkészül 1501 családi ház is. A legfőbb feladatot azonban — ahogyan hangsúlyozták a megyei tanácsnál tartott vezetői beszámolón — a következő, a VII. ötéves terv előkészítése jelenti jövőre. S úgy szeretnék, ha már az esztendő elején, február közepe táján hozzáláthatnának ehhez, hogy ne az utolsó pillanatra maradjon minden. Ami egyébként a VII. ötéves tervet illeti — a jelenlegi megítélés szerint — az OTP-beruházású lakások száma alighanem mérséklődni fog. A társasházak építésénél ugyanis az erőfeszítések ellenére sajnos olyan magas ár- és költségnövekedés tapasztalható, amellyel — a mostani pénzügyi és hitelfeltételek mellett — a lakossági kereslet csak részben tud lépést tartani. Gyóni Gyula Népművészeti blúzok—exportra Világos, tiszta teremben... Szép és ízléses, a népi művészet legszebb hagyományait őrző és a kor szellemében továbbvivő termékeiből mind hazai, mind külföldi körökben méltán híres a Hevesi Háziipari és Népművészeti Szövetkezet. Idei, immár végéhez közeledő 1984-es esztendőnk különösen fontot^, a szövetkezet életében. Mint Báder Miklósné elnök elmondotta: jubileumi munkaversenyük szép sikereket hozott. A szocialista brigádok kezdeményezésére például az eredetileg 16 millió forintra tervezett tőkés exporttervüket 20 millió forintra módosították. Jelenleg ezeknek a termékeknek kiszállításán dolgoznak. Az osztrák Gössl cég számára — amely tiroli népviseletet forgalmaz —, idén 60 ezer dirndli blúzt készítettek. Hasonlóképpen szállít a háziipari szövetkezet művészeti, hímzett blúzokat a nyugatnémet Gölkel és Nowak cégnek. Asz idei terv teljesítéséhez már csak kétezer blúz készítése van hátra. Ami pedig a közeli jövőt illeti: kezdenek kibontakozni a lehetőségek és az igények, a szövetkezet 1985 első negyedévi kapacitását az osztrák és NSZK- beli megrendelők már lekötötték. Ugye szép... ? Tessék választani...! (Fotó: Szántó György) ... már útra kész a sok szép blúz Hasznos energiák Gyakran hallani közművelődési szakembereket, mozgalmi vezetőket arról, hogy mennyire közömbösek manapság az emberek. Nem lehet megszervezni egy előadást, nem vonzó a társadalmi munka — mondják —,' hiszen a „második, esetenként a harmadik gazdaság”, a kiskertek elvonják az embereket a közösségi megmozdulásoktól. S már-már hajlamos lenne az ember mindezt elhinni, ha más, pozitív előjelű példák meg nem kérdőjeleznék az állítást. Mert, máshol meg lehet? Ott talán mások, kevésbé közömbösek lennének az emberek? Aligha. Inkább arról lehet szó, hogy más módon, más módszerekkel, más, talán vonzóbb célok érdekében mozgósítják a munkahelyi, vagy lakóhelyik közösségeket. Mert aligha lehet azt a lakótelepi honpolgárt fásításra, kertészkedésre rábírni, aki már tette ezt korábban, de az általa, az általuk létesített kertben megjelentek a csatornázó, (... stb.) szakmabeli dolgozók, s felásták, felforgatták a társadalmi munkában létesült virágágyásokat. Vagy az sém vonzó, ha más lakótelepre „mozgósítván” a társadalmi munkásokat, azok dolgoznak, az ott lakók meg él- celődve integetnek nekik az ablakból,, hogy: „Hajrá , szakik”. Ugyanakkor a városszépítő egyesületek, a külön, böző baráti körök, társaságok példája azt bizonyítja, hogy az emberek sem az időt, sem a fáradságot, de bizonyos esetekben még az anyagiakat sem sajnálják, ha hasznos dolgok megvalósításáról van szó. Mert igenis, van energia, nagyon sok hasznos energia az emberekben. És szívesen is vesznek részt a közösségi megmozdulásokban, ha látják az értelmét. Csak a városszépítő egyesületek megyei, de országos példáira hivatkozva is megmutatkozik, hogy a szűkebb, vagy tágabb környezet szebbé tételéért, régi, sajátos hangulatának visszavarázsolásáért mit megtesznek az ott lakók. Régi könyveket, tervrajzokat, levelezőlapokat tanulmányoznak, hogy az újonnan megvalósítandó villanytestek, padok, járdák és ki tudná mindet felsorolni — a mában is tükrözzék a múltat. Persze, az is egyre inkább nyilvánvaló, hogy az energiák felszabadítása, hasznosítása mind jobban „rétegmunkát” igényel. Hiszen hasznosabb, ha mondjuk egy építész tervez társadalmi munkában, mint, ha éppen maltert kever. És maga is jobban érzi munkája értelmét. A közömbösségre való hivatkozás mögött tehát sok esetben rossz szervezési módszer, nem kellően megválasztott cél húzódik meg. Érdemes a „kulcsot” megkeresni az energiák hasznosításához. Kaposi Levente ÚJABB GARZONHÁZ EGERBEN Lakások, OTP-vel Marjai József fogadta Kosztisz Vaicoszt Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese fogadta Kosztisz Vaicosz görög nemzetgazdasági társminisztert, aki a Magyar— Görög Gazdasági, Ipari és Műszaki Együttműködési Vegyesbizottság ülése alkalmából tartózkodott Budapesten. Megbeszélésükön áttekintették a két ország gazdasági együttműködésének helyzetét és a következő időszak teendőit. Az egri TRIAL sportboltban (Fotó: Szántó György) SZÁNKÓBÖSÉG — BOBHIÁNY Sportszerek télire Reggelente a munkába sietve összehúzzuk magunkon a kabátot. Hidegre fordult az idő, a fagypont alá lehűlt levegő az egyik biztos hírnöke a tél közeledtének. Közeledtének, mert bár a naptári tél ránk köszöntött, az igazi még várat magára. S addig is, míg a fejünk felett tornyosuló hófelhök nem szabadulnak meg terhűktől, leginkább a gyerekek, csak sóvárogva nézhetik a „startkész" állapotba hozott ródlikat, síléceket. Akik pedig újra vágynak, azoknak nem késő felkeresni a megye sportboltjait, hiszen most még gazdagabb árukészletből válogathatnak. Egerben az ÁFÉSZ Skála Duett Áruházban a fiatalabb és az idősebb korosztály is megtalálja a saját méretének, ízlésének és pénztárcájának megfelelő felszerelést. Háromféle sílécet kínálnak. A csehszlovák Nova 600, a lengyel Polsport 1250. a jónevű, osztrák licenc alapján gyártott jugoszláv Elan 2300— 3350 forintért kapható. Sí- bakanccsal jelen pillanatban nem tudnak szolgálni, de a TRIAL Nagykereskedelmi Vállalat még a karácsonyi ünnepek előtt szállít. A kezdőknek az olcsóbb NDK. az igényesebbeknek az automata Marker és a Tyrolia kötéseket ajánlják. Szerelhető korcsolya nem volt, és előreláthatólag nem is lesz, csak cipővel együtt árulják, 880—1250 forintig. Ügy tűnik, szánkóból idén sem lesz hi* ány. több méretben válogathatnak az áruházba betérők. Arról is gondoskodtak, hogy a téli sportok szerelmesei meg ne fázzanak. Pulóverek tetszetős jugoszláv kamasz- és férfi síöltönyök más ruházati kiegészítők kacsingatnak a vásárlókra. A Bajcsy-Zsilinszky utcai TRIÁL-bolt kínálata, ha lehet mondani, ennél is színesebb — vagy legalábbis —. ami a léceket illeti. A már említetteken kívül komplett gyermek csúszká- lókat, 160 cm-es Fischert 2200 forintért és 180—190 cm-es Kastle-t 2800 forintért látunk az üzletben. Kisehb és nagyobb Koflach bakancs még kapható, a 42—43-ast viszont már régóta hiába keresik. Van Marker és 40 kg- ig gyerek síkötés. A korcsolya „frontján” itt sem panaszkodnak. A külföldi modern szabású sínadrágokból, anorákokból nincs hiány, az áruk 1400—3300 forint között mozog. S akik netán jég- korongozni szeretnének, azok válogathatnak botok, fejvédők, hokikorcsolyák között és a fő kellék, a korong is a kosárba kerülhet. A Mátra alján, Gyöngyösön két helyen kínálják portékáikat az eladók. A sportbolt a szocialista országokból származó sítalpak mellett Elan Kastle és a világhírű Atomic márkával is kedveskedik vevőinek. A kötések terén ‘ szinte ugyanaz a helyzet, mint a megye- székhelyen, olcsóbbak és drágábbak egyaránt kaphatók. Akad még néhány pár Alpina- bakancs 2600 forintért, de a napokban nagyobb osztrák tételt várnak. Ródli van. viszont kormányozható szánkó és a kicsijvyek „paripája" a bob jelenleg nincs. Korcsolyából ki tudják elégíteni a keresletet. A GYÖNGYSZÖV Áruház sportosztályán is egymás mellett sorakoznak a Nova, az Elan és a Fischer-lécek. mellettük a hagyományos félautomata és automata kötések. Az NDK gyártmányú gyermeksíléc-garnitúrát 380 forintért értékesítik. A síszakértők szerint a legfontosabb kellék a kényelmes bakancs. A 2600 forintos osztrák Koflach, ennek a követelménynek bízvást megfelel. Féláron, 335 forintért kínálnak szovjet kormányozható szánkót. Mű- és hoki- korcsolya. valamint szánkó között bőven válogathatnak a gyöngyösiek. A sídzsekikre, a nadrágokra és a pulóverekre — ha most még nem is olyan kelendőek — az első nagyobb hóesés ráirányítja majd a vevők figyelmét. Hatvan sportboltjában rövid választ kaptunk. Igaz. még a nyáron leadták a rendelésüket. de a TRIÁL-tól ez idáig nem kaptak semmit. Néhány, a tavalyi szezonból megmaradt szánkó árválkodik a sarokban. Se sífelszerelések, se korcsolyák, a helyiség belülről úgy fest, akár egy tél végi kiárusítás után „kifosztott” üzlet. Pedig még csak decembert írunk. A kiskereskedelmi vállalat — az üzemeltető — kérésünkre utánajárt az ügynek. A TRIÁL-tól azt az ígéretet kapták, hogy még a héten leszállítják a kért árukat. Hogy miért csak most? Ügy hisszük, nem érdemes firtatni. Fő az, hogy a hatvaniak és a környékbeliek — ha kicsit később is — kárpótolva lesznek, nem kell üres kéz zel távozniuk, esetleg szomszédos városba utazniuk. Budai Ferenc