Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-01 / 282. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXV. évfolyam, 282. szám ÄRA: 1984. december 1., szombat 1.80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA NEGYVEN ÉVE SZABADULT FEL EGER „Az utódok megbecsülik elődeik küzdelmeit...” Koszorúzás a Népkertben — Díszünnepség a Gárdonyi Géza Színházban — Kitüntetések Napsütés és zaszlódísz köszöntötte a negyven esz­tendeje felszabadult megyeszékhelyt. Egert. Tegnap ide érkezett az a staféta, amely a hazánkban elsőként felszabadult helységből indult el. A népkerti esemé­nyen ünnepélyes keretek között fogadták a szabadság lángját, majd a város számos üzemében, intézményé, ben, gyárában, iskolájában megemlékeztek a négy év­tizeddel ezelőtti történelmi eseményekről. Este tűzijá­tékban gyönyörködhettek a város három részében la­kók, akik a nap folyamán részt vettek a különböző jubileumi rendezvényeken. Az ismeretlen szovjet ka­tona szobrát száz és száz helybeli, köztük a fáklyák­kal felvonult ifjúkommunis­ták sora fogta körbe, hogy lerója kegyeletét a hősök előtt. A díszsorfal között vonultak az emlékmű ta­lapzatához azok, akik a vá­roslakók, a dolgozók, a tö­megszervezetek nevében ko­szorúztak. A városi pártbi­zottság virágait Németh László első titkár, Kovács János titkár és Pócs János apparátusi alapszervezeti titkár kísérte a talapzathoz. A városi tanács koszorúját dr. Varjú Vilmos elnök, Bé­kési József elnökhelyettes és Berecz Sándorné párttit­kár helyezte el. A KISZ vá­rosi bizottsága nevében Far. kas József első titkár, Ber- náth István titkár, valamin! Farkas Júlia városi úttörő­elnök koszorúzott. A Haza­fias Népfront városi bizott­sága nevében dr. Kerekes Lajos elnök, Veres István titkár és Tóth lAszlóné al- elnök hajtott fejet a talap­zatnál. A fegyveres erők nevében Pólyák György al­ezredes, helyőrségparancs­nok, Fejes Pál r. alezredes, a városi kapitányság veze­tője és Polonkai András, a munkásőrség városi parancs­noka tisztelgett a hős fel­szabadító katonák emlék­műve előtt. Németh László, a városi pártbizottság első titkára ünnepi beszédét mondja A délutáni órákban térze­ne hangzott fel a Gárdonyi Géza Színház előtt, ahol pontban 17 órakor kezdődött a város felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából rendezett díszünnepség. A magyar és a szovjet Himnusz elhangzása után dr. Varjú Vilmos, a városi tanács el­nöke köszöntötte az újjáva­rázsolt kulturális intézmény első vendégeit, a megyeszék­hely kommunistáinak, dol­gozóinak, tanulóifjúságának képviselőit. Külön üdvözölte V. Ny. Bazovszkijt, a Szov­jetunió magyarországi nagy­követét, Makunyin Anatolij Ivanovics vezérőrnagyot, a (Folytatás a 2. oldalon) Losonczi hazaérkezett délkelet-ázsiai útjáról Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és felesége pénteken délelőtt hazaérke­zett délkelet-ázsia<i körút­járól. Az Elnöki Tanács el­nökének kíséretében volt Borbándi János, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoz­tatási Hivatalának elnöke. Rév Lajos, az OKISZ elnö­ke, Nagy Gábor külügy- és Melega Tibor külkereskedel­mi miniszterhelyettes. Losonczi Pál fogadására a Ferihegyi repülőtéren meg­jelent Szűrös Mátyás, az MSZMP Közjponti Bizottsá­gának titkára, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke, Katona Imre. az Elnöki Tanács titkára és az Elnöki Tanács több tag­ja, továbbá Várkonyi Péter külügyminiszter. Az érke­zéskor jelen volt Vlagyimir Bazovszkij, a . Szovjetunió budapesti nagykövete, Chim Nguon, a Kambodzsai Nép- köztársaság budapesti nagy­követe, Cao Due Minh, a Vietnami Szocialista Köz­társaság budapesti nagykö­vetségének ideiglenes ügyvi­vője, Budi Hartantyo, az Indonéz Köztársaság buda­pesti nagykövete. Propagandisták találkozója Tegnap tartották Egerben az MSZMP Heves megyei Bizottsága Oktatási Igazga­tóságán a megyei KISZ- propagandisták találkozóját. A vendégek először az aulá­ban rendezett kiállítást te­kintették meg, amely a kompolti születésű Hámán Kató életét mutatta be, majd meghallgatták az emlékét idéző műsort is a kompolti általános iskolá­sok tolmácsolásában. Ez­után beszámolók hangzot­tak el a forradalmárnő munkásságáról és szűkebb hazánk munkásmozgalmi ha­gyatékainak megörökítésé­ről. Az ifjúságpolitikai mun­ka aktuális feladatai cím­mel Szántó Márton, a me­gyei KISZ-bizottság titkára tartott előadiást. Beszédének első részében szólt arról, hogy napjaink agitációs- munkájában szükség van az ifjúság szilárd kiállására, jobban oda kell figyelni a fiatalok megnyerésére, a vi­tában való megnyilvánulá­sukra, az arra való reagá­lásra az aktív cselekvőkész­ség kialakításának érdeké­ben. A továbbiakban szó volt az MSZMP KB ifjúság­ról szóló állásfoglalásáról, annak lényeges megállapí­tásairól, a KISZ-szervezetek agitációs- és propaganda- munkájának időszerű fel­adatairól. • A rendezvény délután módszervásárral folytatódott. A részt vevő fiatalok töb­bek között aktuális tömeg­politikai események szerve­zéséhez és különböző szer­vezői módszereikhez kap­tak hasznos segítséget. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának irányelvei a párt XIII. kongresszusára Az irányelvek bevezető része megállapítja : Szocialista társadalmunk a legutóbbi öt esztendőben a Magyar Szocialista Munkás­párt XII. kongresszusán elfogadott határo­zatoknak megfelelően fejlődött.. Népünk munkájának eredményeként előbbre lép­tünk a társadalmi haladás útján. Hazánkban a szocialista társadalmi rend, a dolgozó nép hatalma szilárd. A szocialis­ta nemzeti egység erős, a belpolitikai hely­zet kiegyensúlyozott. Népünk békében, biz­tonságban él, magáénak vallja, támogatja a párt politikáját. Az elmúlt években is gyarapodott az ország, megőriztük legfon­tosabb vívmányainkat, javítottuk a nép­gazdaság egyensúlyát. Magasabb fokra emelkedett az állampolgárok politikai tu­data, műveltsége. A Magyar Szocialista Munkáspárt betöl­ti társadalom-irányító szerepét, felelősség­gel szolgálja a népet, a szocialista hazát, a szocializmus, a társadalmi haladás és a béke nemzetközi ügyét. Reálisan mérlegeli a szocialista építőmunka eredményeit és gyengeségeit, s a marxizmus—leninizrmis alkalmazásával, az ország adottságainak fi­gyelembevételével, minden felelős társadal­mi tényező bevonásával, népünk alkotó erejében bízva dolgozza ki a milliók bol­dogulását segítő megoldásokat és módszere­ket. A Központi Bizottság javasolja, hogy a XIII. kongresszus hagyja jóvá az elvégzett munka értékelését, erősítse meg a párt po­litikai irányvonalát. A XIII. kongresszus feladata, hogy a párt egész tagságának részvételével, s a ha­záért felelősséget vállaló állampolgárok közreműködésével kidolgozza a nehézségek és az akadályok leküzdésének, a szocialista építés folytatásának világos programját. A A következő években az a legfontosabb te­endőnk, hogy a társadalmi élet minden te­rületén következetes munkával feltárjuk és hasznosítsuk a szocialista rendszerben le­vő hatalmas erőforrásokat: népgazdaságunk teljesítőképességének növelésével, a gazda­sági fejlődés fokozatos élénkítésével meg­teremtsük az életszínvonal emelésének, az életkörülmények javításának, a társadalmi igazságosság jobb érvényesítésének anyagi feltételeit; demokratikus intézményeink fejlesztésével a szocialista célok jegyében tovább erősítsük a nemzeti egységet. I. A nemzetközi helyzet, külpolitikánk A nemzetközi viszonyok alakulását alap­vetően a szocializmus és a kapitalizmus küzdelme és versenye határozza meg. Ugyanakkor a különböző társadalmi beren­dezkedésű országok közös érdeke, hogy a két világrendszer küzdelme a békés egymás mellett élés keretei között folyjon. Nap­jainkban, amikor a világban rendkívül sok tömegpusztító eszköz halmozódott fel, a népek közös érdeke a béke megőrzése, á fegyverkezési verseny megállítása, a termo­nukleáris és más tömegpusztító fegyverek betiltása, a leszerelés. Az irányelvek a továbbiakban rámutat­nak arra, hogy aiz imperialista körök po­litikájának következtében az utóbbi évek­ben a nemzetközi életben felerősödtek a kedvezőtlen irányzatok. Ennek ellenére is megvan a lehetőség az emberiséget fenye­gető veszélyek elhárítására, aminek leg­főbb ibiztosítéka a Szovjetunió, a szocialis­ta közösség ereje és következetes békepoli­tikája. A világbéke megőrzésének jelentős tényezője a Varsói Szerződés szervezete. A szocialista országok, a békéért síkraszálló nép tömegek, a reálisan gondolkodó polgá­ri politikusok erőfeszítéseinek eredménye­ként a feszültebbé vált világhelyzetben is bízhatunk az enyhüléshez való visszatérés­ben. A Magyar Népköztársaság a szocialista országok közösségének szilárd tagja. Kül­politikájának a jövőben is legfőbb célja, hogy hozzájáruljon a béke és a társadal­mi haladás egyetemes ügyéhez, s ezáltal is kedvezőhb nemzetközi feltételeket teremt­sen a szocialista építőmunkához. Hazánk számára különösen fontos Európa békéjé­nek és biztonságának megóvása. Arra tö­rekszünk, hogy a nemzetközi tárgyaláso­kon igazságos, az összes részt vevő állam népének javát szolgáló megállapodásokat érjenek el. Közös elveink, alapvető érdekeink és céljaink azonossága jegyében továbbfej­lesztjük kapcsolatainkat a testvéri szocia­lista országokkal. Különösen fontos — el­sőrangú nemzeti érdekünk — a ma­gyar—szovjet barátság elmélyítése. A Szov­jetunió ma is és a jövőben is hazánk füg­getlenségének, szocialista építőmunkánk- nak a legbiztosabb nemzetközi támasza. A dokumentum kifejezésre juttatja, hogy pár­tunk, népünk szolidáris a fejlődő országok­kal, és támogatja a demokratikus, haladó erőket. Hangoztatja, hogy hazánk a fejlett tőkés országokkal a párbeszéd fenntartá­sára, az együttműködés folytatására törek­szik, és a kapcsolatokat a békés egymás mellett élés elveinek szellemében alakítja. Külpolitikai tevékenységünk eredmé- ményességének legfontosabb hazai biztosí­téka népünk támogatása, társadalmi rend­szerünk szilárdsága, a szocializmus sikeres építése. II. Társadalmi és politikai viszonyaink Társadalmi és politikai rendszerünk, a népi hatalom és legfőbb politikai alapja, a munkásosztály és a szövetkezeti paraszt­ság szövetsége szilárd. Szövetségi politikán­kat folytatva megőriztük és fejlesztettük a szocialista nemzet egységét. Szélesedett a szocialista demokrácia. Társadalmi rendszerünk alapja a terme­lőeszközök szocialista — állami és szövetke­zeti — tulajdona. Szocialista rendszerünk erősítése megköveteli a társadalmi tulaj­don gyarapítását, fokozott védelmét és elő­nyeinek teljesebb kihasználását. Államunk elismeri és védi a munkával, a törvényes úton szerzett személyi tulajdont. A társadalom alapvető osztályainak és ré­tegeinek közeledési folyamata nagymérték­ben előrehaladt. Az életszínvonal, a mű­veltség, az életmód területein azonban még számottevő különbségek vannak társadal­munkban, s ezek csökkentéséért a jövőben is következetesen munkálkodni kell. Szövetségi politikánk változatlan célja társadalmunk különböző osztályainak és ré­tegeinek, egész népünknek összefogása a szocialista haza építése érdekében. A nők egyenjogúságának érvényesítésé­ben további eredményeket értünk el. de nem lehetünk elégedettek. Fokoznunk kell erőfeszítéseinket, hogy társadalmi és gazda­sági eszközökkel könnyítsünk a nők össze­tett gondjain. A fiatalok jelentős részét a munkával szemben tanúsított igényesség, ideológiai és közéleti érdeklődés jellemzi. Az ifjúság szocialista szellemű nevelése, az önálló életre való felkészítése az egész tár­sadalom feladata. A párt segíti a fiatalokat, hogy felelősen vehessenek részt az ország fejlődését szolgáló feladatok megoldásában, több lehetőséget kapjanak tudásuk alkal­mazására, és gyarapítására. Az idősebb — már nyugdíjban lévő — nemzedékek a nép­hatalom kivívásának, a szocializmus meg­alapozásának és építésének részesei voltak Fontos társadalmi érdekünk, hogy tapasz­talataikat hasznosítsuk, a közéletben való részvételüket segítsük. Kötelességünk, hogy ahol szükséges, könnyítsünk az idős korral járó terheken. A jövőben is arra kell törekedni, hogy a különböző világnézetű, nem vallásos és val­lásos dolgozók együtt munkálkodjanak cél­jaink eléréséért. Népünk javát szolgálja, hogy az állam és az egyházak viszonya ren­dezett. A nemzetiségek hazájuknak tekintik a Magyar Népköztársaságot. Természetesnek tartjuk és elősegítjük a velük azonos anya­nyelvű nemzetekkel épülő kapcsolataikat Hasonlóképpen természetes igénynek tart­juk, hogy a szomszédos országok magyar nemzetiségű állampolgárai is ápolhassák anyanyelvűket, fejleszthessék nemzeti kul­túrájukat, s hozzájáruljanak népeink ba­rátságának, országaink együttműködésé­nek erősítéséhez. A népesedés alakulása nagy fontosságú nemzeti ügy. El kell érni, hogy a népesség csökkenése mérséklődjön, hosszabb távon pedig a száma növekedjen, a korösszetétel javuljon. Fontos feladat népünk egészségi állapotának javítása. Szükséges, hogy álla­munk és társadalmunk jobban. segítse és védje a család intézményét. Az elmúlt években tovább erősödött szo­cialista államunk, amelynek a jövőben is kiemelkedően fontos feladata a szocialista vívmányok védelme és fejlesztése, a gaz­dasági és kulturális építés szervezése. Foly­tatni kell a szocialista demokrácia fejlesz­tését a társadalmi élet minden területén. Az állampolgárok nagy többsége tisztelet­ben tartja a törvényeket, erkölcsi normá­ink szerint él és dolgozik, teljesíti köteles­ségét. gyakorolja jogait. Ugyanakkor sza­porodnak a törvénybe ütköző, az erkölcsi normáinkat sértő jelenségek. A párt-, álla­mi és társadalmi szervek — a közvélemény támogatására is építve — határozottan és erélyesen lépjenek fel e negatív jelenségek visszaszorításáért. III. A gazdasági építőmunka A népgazdaság az elmúlt években a XII. kongresszuson meghatározott gazdaságpoli­tikai irányvonalnak megfelelően fejlődött Ez dolgozó népünk szorgalmának, tehetsé­gének, áldozatvállalásának, valamint a párt-, állami és társadalmi szervek együt­tes erőfeszítésének jelentős eredménye. (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents