Népújság, 1984. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-09 / 263. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1984. november 9., péntek A mi iskolánkról Egy újsághír margójára Milyen is a mi iskolánk? — tettük fel e kérdést újra és újra egy olyan ankéten, ahol Magyar József filmjét vitattuk. A rendező. Sajnos, nem lehetett jelen, mert újabb művét forgatja, amely a családról szól. Ott volt azonban Gere Mara fődramaturg, aki örömmel számolt be arról, hogy az elmúlt napokban milyen nagy sikert könyvelhet el magának a Mi iskolánk című alkotás. Négy díjat is kapott Mannheimben! Boldogok lehetnénk, hiszen ez a magyar film újabb diadala. Ez esetben mégsem tudunk igazán örülni. Miért? Amennyiben a mi iskolánk olyan általában, mint amilyen a kitüntetett munkában, akkor megérett arra, hogy bezárják, hogy ne engedjük oda gyermekeinket, unokáinkat. A filmben egy sor olyan tanár szerepel, aki nem ismeri a pedagógiát. Többszörösen visszatérő téma például, hogy nincs idő nevelni, mert óriási az elvégzendő tananyag! Hogyan lehet különválasztani a nevelést az oktatástól? A nevelve oktatás, vagy az oktatva nevelés még mindig aktuális kérdés!? Valaki a filmben arról beszél, hogy a hazafiságra nevelésre mindössze két osztályfőnöki óra (kétszer 45 perc) áll rendelkezésére! A „nevelők” okolnak mindenkit azért, hogy tanulóik érdektelenek. Megkapja a magáét a pedagógusképzés éppúgy, mint a tanácsi irányítás. .. A Mi iskolánkban szereplő pedagógusoknál csak a tanulók ijesztőbbek, akik semmit sem tudnak. Nem ismerik . az úttörőélet 12 pontját, nem tudják, hogy hol élnek és milyen nyelven beszélnek a székelyek, és egy megkérdezett osztály diákjai majdnem kivétel nélkül nem hazánkban, hanem külföldön szeretnének élni... Ennyire rossz lenne a mi iskolánk? Csak a negatívumok, a problémák gyűjteményét jelentené? Tulajdonképpen erről igyekszik meggyőzni a nézőt dr. Kozma Tamás név elés szociológus is, aki a mundér becsületét védeni akaró dr. Mezei Gyula főosztályvezetővel vitázik szinte nevetségessé váló pózban. Felkészületlenek és tehetségtelenek a pedagógusok. buták a gyerekek. Ezt tükrözi a négy dijat is nyert alkotás, a nyugatnémetországi nagy-nagy elismerés övezte film. Eszünkbe jut közben az a rádióinterjú, amit Aczél Györggyel készítettek tavaszi, egri látogatásakor. A Gárdonyi gimnáziumban járva arra volt kíváncsi, hogy mitől jó egy iskola, mert mint mondta, a rossz iskoláról már annyi mindent hallott! A gondok feltárása minden esetben kötelesség. A jobbító szándék nem vitatható Magyar József esetében sem. Az se lehet kétséges, hogy nagyon sok anomáliával, ellentmondással találkozhatunk oktatási intézményeinkben. s ez lényegesen érdekesebb a filmesek számára is, mint az eredmények, a pozitív törekvések számbavétele. Az általánosításban mindig van túlzás. A film egyik sajátja, hogy sűrítenie kell a mondanivalót. Nézőpont kérdése, hogy mit mutassunk be, hogy a felvett jelenetekből mi kerüljön be a végső változatba, mi menjen a hulladékba. Iskoláink egyike-másika elképzelhető, hogy olyan, mint amelyik megjelenik a filmvásznon, de alig hihető el, hogy szép hazánkban csupa ilyen intézmény lenne. Gondoljunk csak a szentlőrinci kísérleti műhelyről készült „monstre” alkotásra! A pedagógusképző intézmények hallgatóinak nagyszerű gyakorlótere is volt e műhely, a filmen mégis úgy jelenik meg, mint a problémák forrása. A dokumentumfilmtől a valóság bemutatását reméljük, amit kaptunk azonban, csak egy szelete annak. Magyar József és stábja jó szolgálatot tett azzal, hogy ráirányította a figyelmet az iskolára. Ha ennek valami pozitív változás lesz az eredménye, érdemes volt a fáradozás, az anyagi ráfordítás. Ez esetben még azit is vállalnunk kell, hogy torz tükörbe nézünk, hogy presztízsünk ezáltal is tovább csökken, hogy az ellendruk- kerek újabb adut kaptak. Tudjuk, hogy iskoláink, pedagógusaink, tanulóink között igen jelentős különbségek vannak, hogy közoktatásügyünk még több figyelmet, még több támogatást érdemelne, hogy tengernyi a tennivaló... De tudjuk azt is, hogy csak a negatívumok bemutatása nem vezethet eredményre. A Mi iskolánk című film nemzetközi sikere a mi iskolánk kudarcának külföldi demonstrálása. Ez esetben jobban örültünk volna, ha inkább a másik versenyfilmünk. Schiffer Pál alkotása kap akár öt elismerést. Nagy Andor Sas és Vas Az öcskös pedig lány Tessék elképzelni, mi minden történhet egy fiúval, aki — lány. Ez a fajta „szerepcsere” bő lehetőséget kínál a színpadi szerzőnek a furcsa helyzetek kitalálására. Ezt tette Eisemann Mihály és Szilágyi László pontosan ötven évvel ezelőtt, amikor megálmodták és színpadra vitték az En és a kisöcsém című zenés vígjátékukat.' A siker akkor sem maradt el. ahogy most sem. amikor a Népszínház Józsefvárosi Színháza vállalkozott arra. hogy lefújja a port a szellemes ötletre épült játékról. Gyöngyösön legutóbb a Mátra Művelődési Központ közönsége örült a felújításnak. Mindenki jól szórakozott. Ez a tény nemcsak a szerzők jóvoltából született meg, hanem döntően befolyásolta a végső megállapítás megfogalmazását a szereplőgárda teljesítménye. Pedig nem is olyan könnyű a „könnyű műfaj” megjelenítése. Rengeteg veszélyt rejt magában. A bohóckodástól kezdve az enerváltságig — széles a skála. Csak egy kis figyelmetlenség, és a legjobb vígjáték is „kibírhatatlanná” lesz a színpadon. Most azt tapasztalhattuk, hogy a színészek pontosan „kimértek” minden gesztust, minden mozdulatot, minden mimikát. Tudták jól, mikor mit kell tenniük, hogyan kell játszaniuk, hogy a közönség jól érezze magát, jókat kacagjon a „bemondásokon” és örüljön a színészi teljesítménynek. Igazából egyenlő arányban kellene mindenkinek az el ismerést kiosztani. A két- mester-detektívtől: dr. Sastól és dr. Vastól kezdődően Kelemen Katóig, a vezérigazgató elkényeztetett lányáig. Mindnyájan jól játszottak és kedvvel játszottak. Egyetlen kihagyás, egyetlen melléfogás sem zavarta meg az egységes színvonalat. Mégsem tudom elhallgatni Hável László nevét, aki Zolestyák alakját kiválóan, nagyon éretten mintázta meg. A rendező, Petrik József, legfőbb érdeme az. hogy megtalálta a zenés játék -hangulatát, erre rá tudta állítani a színészeket és végig meg is tartotta őket az alaphangon. A Népszínház gyöngyösi előadásán sokszor felcsattant a nyíltszíni taps, ahogy a játék végén is többször a függöny elé hívták a szereplőket, ami egyértelműen a sikert jelezte. A megérdemelt sikert. (gmf) A hiányzó közösségek nyomában Hullárovölgybeii a klubmozgalom Tekergő, magukkal kezdeni semmit sem tudó fiatalokról sokszor esett szó a galerik virágkorában. Aztán elcsendesültek a kedélyek, nem beszéltek róluk. Ügy tűnt, minden megoldódott. Néhány éve azonban sorsuk újra téma lett. Aluljárók unatkozó csapatai borzolták fel a hangulatot. Követőik vidéken is megjelentek. Sokan undorral fordultak el tőlük, mások a KISZ-t, az iskolákat, a közművelődést hibáztatták, hogy magukra hagyták őket. A dolog persze nem ilyen egyszerű. Kutatások sora is csak nehezen tudná az okok és okozatok labirintusát feltárni. Az újságíró még kevésbé vállalkozhat nyomozásra. A teljesség igénye nélkül csupán egyetlen közösségi forma helyzetéről gondolkodjunk el: a klubmozgalomról. Virágkora arra az időre esett, amikor céltalan kó- szálókkal alig találkoztunk. Szó sincs arról, hogy e csoportok megléte szabott volna gátat a csellengésnek, mint ahogyan az sem igaz, hogy a mozgalom azért élhette akkoriban dicső éveit, mert minden ifjút biztató perspektíva érzése hatotta át. Természetes módon születtek és éltek a klubok. Demográfiai és szervezeti változások, újfajta társadalmi mozgások együttesen eredményezték hanyatlás u. kát. 1965-ben a KISZ KB meghirdette a kiváló ifjúsági klub pályázatot. A kezdeményezés mozgalommá vált. Sok száz csoport csatlakozott az akcióhoz. Az irányítók egészséges versenyzésre buzdították a résztvevőket. Azok a címek megszerzésén szorgoskodva olyan programokat szerveztek maguknak, amelyek értelmes célokat szültek, és közösséggé kovácsolták a társaságokat. Nemcsak KISZ-tagok találtak így egymásra. Társadalmi szinten éreztette hatását a politikai szervezet által elindított kezdeménye, zés. Mert sokféle réteget vonzott, megszületett az ötlet, a KISZ helyett legyenek a maguk által választott tanácsok a kisközösségek szakmai irányítói. Létrejött az országos klubtanács is. A bajok ekkoriban kezdődtek. Nem azért, mert az új gazda rosszabb lett volna, hanem mert már a 70-es évek közepén jártunk, és a megváltozott viszonyok nem kedveztek a régi forma továbbélésének. Sokak szerint kevésbé lehet intézményesített keretek között működtetni baráti társaságokat. A kötelező működési és szervezeti szabályzatok, a munkatervek megfogalmazása, a programösszeállítás ceremóniája „megöli” a spontán kezdeményezés lehetőségét — állítják a kétkedők. Némileg igazuk van, de elkerülhetetlen az adminisztráció, a hovatartozás tisztázása, mert enélkül semmi garancia nem maradna arra, hogy a kisközösségek nem züllenek le céltalan, unatkozó csapátokká. Ami ennél is fontosabb, az a pénz kérdése. A fenntartó szerv — legyen az vállalat, művelődési ház, vagy bármilyen más intézmény — joggal várja el, hogy tudja, kiknek, milyen tevékenységét támogatja. Ami formaságnak tűnik, nem feltétlenül az, legfeljebb azzá válik, ha az alkalmatlan vezetőség tartalmas szórakozás megszervezése helyett „majd csak lesz valahogyan” szemlélettel áll a munkájához. Gyakori ez a nézőpont, de nemcsak ott jelentkeznek a hanyatlás jelei, ahol hiányaik a vezetői rátermettség. Hogy hány klu,b működik hazánkban, vagy a megyében, arról nem tudhatunk megbízható adatot. Sok kisközösség csak formálisan létezik. Gyorsan változó időket élünk. Nemrégiben még egy fekete-fehér televízió is elég volt ahhoz, hogy összehozza az embereket, ma már a videojátékok gombjait is otthon, magányosan szeretnénk nyomogatni. Kevesebb lett a szabad idő is. A tizenévesek a tanítás befejeztével akaratlanul is másolják szüleik életviteléi. .Ma olyan divathullámok sem „ébresztik fel az alvókat”, mint egykor a beat-mozga- lom. A fiatalok száma kevesebb, mint 15 évvel ezelőtt. Társadalmunk konszolidálódott. A ma megvívandó harcok csendesebbek, mint a régiek. Ezek a tényezők együttesen éreztetik hatásukat. Csökkentik az ösztönző erőt, amely együttvéve célirányos közös tevékenységre buzdítja az ifjúságot. A klubmozgalom mégsem halt meg. Andornaktá- lyán például húsz éve töretlen a lelkesedés, pedig a tagság többször kicserélődött. A megyei és országos találkozókon néha még fellelhető a régi idők lelkesedése. Sajnos, nem ez a jellemző. Rugalmasan kellene a szervezőknek kísérletezniük a legújabb módszerekkel. Nehéz a dolguk. Lakóhelyi klubok létrehozásakor az örökös helyhiány okozza a gondokat. A vállalati kisközösségek kialakulását a fusizás és az eleve meglévő munkahelyi alá- fölérendeltségi viszonyok gátolják. Az azonos érdeklődésű emberek inkább a szakkörökben találkoznak. A művelődési házak vezetői se pénzzel, se idővel nem bírják, hogy egyszerre két lovat üljenek meg: jobb híján müsorszervezővé válnak. De arra is van példa, hogy kis községekben a művelődés . legfőbb szervezői a klubtagok. így van ez Novaion. Nem tudom, mi a kiút, egy dolog biztos csupán: a fiatalok nagy része az utcákon, a koncerteken, a kocsmákban éli társas kapcsolatait. Érzik: hiányzik az életükből valami. De hogy mi, arra ők sem tudnak válaszolni. Szabó Péter Kollégiumavatás Évek óta felmutatott kiváló tanulmányi és közösségi munkájáért, kollégiummá avatták a szécsényi Nógrádi Sándor Mezőgazdasági Szakközépiskola diákotthonát. Az 1980-ban birtokba vett internátus egycsapásrá Komárom és Pest megyéig, illetve Hevestől Borsodig tágította ki a korábban is jó hírű szécsényi iskola hatókörét, ahonnan évente hatvan szakembert bocsátanak ki. X. városban az operaház épületének befejezése előtt négy nappal az építésvezető izgatottan lépett a trösztigazgató dolgozószobájába, és bejelentette, hogy az épület, amelyet felépítettek, egyáltalán nem hasonlít színházra. — Nem hasonlít! Nem hasonlít! — mérgelődött az igazgató. — Te talán nem ismered a modern építészeket, akik a fantázia szárnyain szárnyalnak? Mostanában ilyen modem operaházak vannak divatban. — Nem, ez nem opera! — makacskodott az építésvezető. — Inkább halkonzervgyárnak néz ki. — Hagyd a sületlen vicceidet! Mi nem azért vagyunk itt, hogy szellemes- kedjünk, hanem hogy pontosan kivitelezzük a tervet! — dühöngött az igazgató, aki különben már maga is régóta gyanította, hogy halkonzervgyárat építenek, csakhogy nem szólt róla senkinek. Csavdar Simon: Szervezési hiba — Rendben van, de hol látott ön olyan operaházat, amelynek nincs színpada? Igaz, helyette van egy hat halászhajót befogadó kikötője... — folytatta rendületlenül az építésvezető. — Tűnj el, és ne avatkozz bele az építészek művészi elképzeléseibe! A mi dolgunk az, hogy határidőre, magas színvonalon elvégezzük a kivitelezést, az övék meg, hogy tervezzenek... Körülbelül ugyanebben az időben Y. tengerparti faluban a halkonzervgyár épületéből komoran lépett ki a frissen kinevezett igazgató. Vállat vont és kijelentette, hogy életében először lát ilyen gyárat. — Mire valók ezek a kris- tályégök? — tárta szét értetlenül a karját. — Mire valók ezek a márvánnyal díszített körfolyosók? Kinek van szüksége ennyi fogasra? És ez a sok szék is minek? — kérdezte a építővállalat vezetőjét. — Így tervezték — mentegetőzött az; egyébként már őt is régóta homályos sejtések gyötörték. — Mi mik- ronmilliméternyi pontossággal követtük a tervrajzot. Ellenőrizheti. — Rendben van, de hogyan fogunk ezekkel a csillárokkal és fogasokkal kon- zervet gyártani? — dühöngött az igazgató. — Azt nem tudom — ismerte el az építővállalat vezetője. Két hét múlva szakértő- bizottság alakult, amely hitelt érdemlő módon bebizonyította, hogy X. város központjában — 193 kilométerre a tengertől — havi ötvenezer darab termelési kapacitású halkonzervgyár épült. Wgyanez a bizottság azt ti-'megállapította, hogy Y. tengerparti faluban forgószínpaddal felszerelt ezerszemélyes operaház épült. Az okokat vizsgálva a bizottság arra a következtetésre jutott, hogy ez a tervezőintézet titkárnőjének a hibájából ered, aki szórakozottságában összecserélte a tervrajzokat. A titkárnő írásbeli megrovást kapott. Jelenleg a hiba kiküszöbölésének a munkálatai folynak. Építeni kezdtek egy csatornát, amelyen a halászhajók feljuthatnak X. város központjába, a tengerparti operaház köré pedig 80 ezer lakosú várost létesítenek. Még mondja valaki, hogy vannak a világon helyrehozhatatlan hibák! Zahemszky László fordítása 0 díváktól a heroinákig Jelenet a Toscából, Kohonyi Anikó partnere Theo Adam Scarpia szerepében Egyre gyakrabban hallhatjuk az éter színpadáról is énekelni Rohonyi Anikót, a budapesti Operaház fiatal művészét. A napokban a Tosca, a Turandot címszerepeiből adott elő részleteket. Most pedig Az álarcosbál rádiófelvételére készül, amelyben ugyancsak a főszereplőt alakítja. — Éppen tíz esztendeje indultam el a pályán és azt hiszem, az egy évtized koronája a Turandot volt — mondja a művésznő. Nagy izgalommal készültem fel Puccini remekművének tolmácsolására. A rendkívüli szerep, számomra is nagy próbatétel, és mégis boldog- j nak. szerencsésnek mondhatom magam, hogy egymásra találtunk. Az Erkel Színház előadásain a közönség nagy tapssal fogadta Rohonyi Anikói Turandot megszemélyesítéséért. Addig a Tosca volt a legsikeresebb szerepe, és a dívából a legtitokzatosabb heroinává változott, énekbeli és színészi képességeinek legjavát csillogtatva. És amíg felért a turandoti csúcsra, Erkel, Verdi, Giordano, Puccini, Mascagni műveinek főszerepein érlelte tudását. A szegedi közönség megismerhette Leonóra- alakítását a Trubadúrból, az Erkel Színházban pedig a külföldi vendégművészek partnerévé választották, Fio- renza Cosotto, Nikolai Gedda, Siegfried Jerusalem társaságában az Aida, a Tosca. a Lohengrin előadásain. — Ügy érzem, tíz esztendő kemény munkájának a gyümölcsei érnek be repertoáromban. Szívemhez nőttek Erkel operái, ünnepet hoznak hétköznapjaimban azok az esték, amikor néhány órát a színpadon tölthetek Szilágyi Erzsébetként. Ez a varázslat kíséri szerepről szerepre Rohonyi Anikót, és ha már hangszalagon lesz Amáliája Az álarcosbálban, újabb erőpróbára készül, vágyaiban már megjelent Fidélió, Beethoven egyetlen operájának bátor, nagyszerű asszonya... E. M.
