Népújság, 1984. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-07 / 262. szám

1984. november 7., szerda Keis/.áztizenöt évvel ezelőtt kelt Mária Terézia rendelete, amelynek alapján létrehozták a nagyszombati egyetem orvosi fakultását; innen számíthatjuk hazánkban a szervezett orvos­képzést. A híres nagyszombati egyetem már a következő esz­tendőben. 1770-ben megkezdő­dött — öt tanszékkel és negy­ven hallgatóval — a felsőfokú orvosképzés. Az intézmény 1777- ben Budára települt, majd Pest­re helyezték át. Utóda a Sem­melweis Orvostudományi Egye­tem. Ekkor még külön műkö­dött egy ötéves orvosi és egy tízhónapos sebészi tanfolyam. A Budapesti Tudományegyetem orvostudományi karából alakult meg végül is 1951-ben az önálló Budapesti Orvostudományi Egye­tem, amely az egykori nagy­szombati orvosi fakultás alapí­tásának 200. évfordulóján. Iüfi9- ben felvette Semmelweis Tg- nácnak. a nagy magyar orvos­nak a nevét. Akkor egyetlen orvostudományi egyetemünk volt, melynek 1951 óta gyógy­szerésztudományi kara. 1955-től pedig fogorvostudomány* kara is van. Jelenleg Budapesten, Debrecenben, Szegeden és Pé­csett van orvosegyetemünk, s természetesen mindegyiken xtiű- ködik általános orvostudományi kar. Az orvostudományi egye­temeken a tanulmányi idő hat év. . A Alap hél 6.37 órakor nyugszik '16.18 órakor A Hold kél 15.57 órakor nyugszik 5.00 órakor Az Októberi Szocialista Forradalom ünnepe [időjárás" Varhato időjárás ma estig: napközben a Dunántúlon több­leié feloszlik ft köd, változóan feUiiős idő lesz, eső nem való­színű. Az ország többi részén folytatódik a jobbára ködös, bo­rult idő, néhol ködszitálás&al. A dél! szél elsősorban a Dunán­túlon gyakran megélénkül, né­hány helyen erős széllökés is előfordulhat. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet a tar­tósan ködös helyeken 5, más­hol 10 fok körül. Jóslat A minap izgatott női hang szólalt meg szerkesztő­ségünk telefonkagylójában. „Egy néni azt jósolta ne­kem, hogy a Dobó tér egyik sarkaban 2,4 millió fo­rintot találok majd, és legnagyobb döbbenetemre, semmi nem volt ott.” Ez valóban fantasztikus — vá­laszolta munkatársunk. viajd hozzátette: Asszonyom, most mér ön is láthatja, az élet tele van meglepeté­sekkel ... (havas) — KOSZORÚZÁS. Kiss La jós emléktábláját koszorú/ ták meg tegnap délelőtt, Egerben, a róla elnevezeti utcában. A városi pártbi­zottság által szervezett ün­nepségen arra a bátor in­ternacionalistára emlékez­tek, aki a fiatal Szovjet Oroszország ellen indított intervenció idején védte a forradalom vívmányait. — KIÁLLÍTÁS, a Hevesi -a Háziipari Szövetkezet kiál­lítása nyílik ma meg, dél­előtt 10 órakor, az egercse- hi művelődési házban. A november 30-ig |megtekint­hető bemutató délelőtt 10— 12-ig, délután 13—19 óráig tart nyitva. — KÖLTÖ-VENDEG. Az Egri 3. számú Általános Is­kola 11. Rákóczi Ferenc ne vét viselő úttörőcsapatá­hoz látogatott tegnap Ottári Salamberidze grúz költő, aki Tbiliziben él. Az orosz ta­gozatos iskola tanulóival beszélgetett éleiéről és mun­kásságáról. — FILMMÚZEUM. Doszto­jevszkij Bűn és bűnhődés című művéből készült szov­jet filmet az egri Filmmúze­umban vetítik Szmoktunov- szkij főszereplésével, ma délután fél 3-kor és este fél 7-kor. — NAPKÖZISEKNEK A Napközisklub november 8-i programja az úttörőmozga­lom játékainak feldolgozá­sa és a népiv ügyességi játé­kok tanulása lesz. A gyere­keket tél 4-re várják az eg­ri Hámán Kató Megyei Űt­törőházsba.- FŐTÖK LU B. Képmódosí. ió eljárások címmel tart foglalkozási Juhász Miklós, a diósgyőri Vasas Fotóklub vezetője. Az érdeklődök dia- bemutatót is láthatnak 9-én, (pénteken) 19 órától az egri művelődési központban. — ELŐADÓEST. „Ébredj bát, aluvó!” címmel Virágh Tibor előadóestjét hallgat­hatják meg a verskedvelők. .4 Radnóti Miklós költe­ményeiből összeállított mű­sor november 9-én, 17 óra­kor kezdődik a Parádi Ál­talános Iskolában. s SZÁMÍTÁSTECHNIKA. A Megyei Művelődési Köz­pont, Egerben klubot szer­vez azok számára, akik elő­képzettséggel, vagy anélkül a számítógépek kezeléséhez, illetve -a számítástechniká­hoz éreznek kedvet A fog­lalkozások az MNK-ban lesznek, keddenként délután 5 es í! óra közöl. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 Egerben: felnőttbetegek részé­re 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapo­kon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger, Baj­csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nap­pali ügyelet: 12.30 órától 15.30 őráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: s|b-gősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház ,,faház”, Hatvan,. Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. KÖJÁL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Negyvenegy arany­érem mellett MÉM-Nagydíj az egri borkombinátnak A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom évforduló­jának előestéjén ünnepséget: tartottak a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztéri­umban. Ezen értékelték az idei nyáron rendezett or­szágos borverseny eredmé­nyeit és dr. Szabó Ferenc miniszterhelyettes adta át a díjakat. A legtöbbet, negy­venegy aranyérmet kiemel­kedő teljesítményével az Tbilisziben él. Az orosz (a- dasági Kombinát kapta. Egyben elnyerték a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Nagydíját is. Az elismeréseket Dancz Pál vezérigazgató vette át. SÍPÁLYÁÉRT — FŰTÉS Csak úgy: egymilliót Ajándékba egymilliót, mégis csak valami. Aki kap­ta, az a mátraszentimrei gyermekintézmény. Aki ad­ta. az az Erőmű Beruházó Vállalat paksi csapata. Az egész úgy kezdődött, hogy a paksiak Bagolyirtá­son. az üdülőjük mellett szerettek volna egy sípályát. Hová menjenek ezzel a kér­déssel? A helyi tanácshoz. Ott óvatosan megérdeklőd­ték azt is, tudnának-e va­lamiben ők is segíteni? Vil­lamos munkák, szerelés, miegymás. Hol nem jön jól egy kis önzetlen segítség manapság? Mátraszentimrén az volt a feladat, hogy az olajkály­hákat kicseréljék valami másra, ami „energiatakaré­kos” megoldás. Mi jöhetett szóba? A villany. De hon­nan vegyenek hozzá annyi pénzt? A községnek volt ugyan egy kis „aprója”, néhány százezer forintja, de ebből... ? A paksiak vállalták, hogy ők a belső szerelést elvég­zik, még a hozzá szüksé­ges anyagot is adják — csak úgy. A község vezetői szá­molni kezdtek. A hőtárolós kályhák, a külső vezeté­kek ... jó félmillió. Ez még csak megy. Kézfogással pecsételték meg az egyezségei a mát- raszentimreiek és a paksiak. És láss csodát! Alig két hét alatt, minden elkészült. Az ÉMÁSZ sem volt aka­dékoskodó. amit tudtak, ők is megtettek. A paksiak úgy dolgoztak, mintha GMK-ban vállalták volna a munkákat. Nem nézték az órájukat, de még a naptárt sem. Munka­szüneti nap következett vol­na? Oda se neki. A hely­beliek se kérették magukat: nosza egy kis gulyást a munkásoknak. Ezt is „társa­dalmi munkában”. A barátság gyorsan kiala­kult és egyre bensőségeseb­bé vált. A két tanteremben, az óvodában és a napköziben, de a folyosókon is ott már a hőtárolós szerkezet: me­legít, tiszta is, gond sincs vele. Csakugyan szép az élet így. Ki ne örülne az ilyen „varázslatnak”? A település vezetői illen­dő módon most köszönték meg a paksiak gyors mun­káját. A község nevében Szabad Lajos tanácselnök, az iskola megbízásából pe­dig Blaskó György igazgató tolmácsolta a gyerekek és a szülők háláját. De a sípálya is kész Ba­golyirtáson. A paksiak vár­ják a havat, hogy ked­vükre szórakozhassanak és sportolhassanak. Meleged­ni pedig ... no, nem az is­kolába mennek majd. (g. mól-) A legmagasabb kitüntetést kapták Kiváló kollégium Egerben — SZÍNHÁZI EST BUDA­PESTEN. November 10-én, este 7 órától Hajrá, magya­rok! címmel kabarét tekint­hetnek meg la iszínházrajon- gók. A Vidám Színpad elő­adására utat szervez az IBUSZ, a programban vá­rosnézés 'és vacsora is sze­repel. Jelentkezni Egerben, az utazási iroda, iBajcsy- Zsilinszky utcai kirendelt­ségénél liehet. — KEREK ASZTAL-BE­SZÉLGETÉS. A műszaki- kögazdasági ihetefc kereté­ben kerekasztal-beszélgetés- re került sor la Heti Világ- gazdaság című folyóirat munkatársainak részvételé­ikor kezdődik Egerben a TIT Heves 'megyei Szerve­zetének székházában. A jó tanulmányi eredmé­nyek, a közösségi munka magas színvonala és a diák­önkormányzat fejlettsége el­ismeréseként kedden dél­után a megyeszékhely Ifjú­sági Házában ünnepélyes ke­retek között nyújtották ál az egri Ady Endre Kollégi­um nevelőtestületének és diáktanácsának a megtiszte­lő kiváló kollégium címet. A KISZ KB és a Művelő­dési Minisztérium által meg­hirdetett versengésbe az aranyoklevéllel jutalmazott intézmények nevezhettek be. Ez a jutalmat az „Adysok” már nyolc alkalommal sze­rezték meg, így nagy esé­lyesként indulhattak a ver­senyen. A száraz adatok ta­nulmányozásán túl a „zsű­ri” megismerkedett a hét­köznapi munkával és az in­tézmény szellemével is. Megyénkben harmadik ilyen közösség nyerte el tegnap a verseny legmaga­sabb kitüntetését. Az ünnepségen a KISZ megyei első titkára. Sós Tamás mondott ünnepi be­szédet, megjelentek a KISZ KB és a Művelődési Mi­nisztérium képviselői is. A diákok ünnepi műsorral kedveskedtek a vendégek­nek. VÍZELLÁTÁSI gondok a tárna mentén A lakosság összefogására számítanak A nyár általában a gond­talan szórakozás, az önfe­ledt pihenés időszaka. Me­gyénk négy községének, Tarnamérának, Tarnazsa- dánynak, Zaránknak és Bo- conádnak a lakói azonban vajmi keveset élvezhettek mindezekből az örömökből. Mivel az utóbbi helyen a kút beomlott, az említett te­lepüléseken július közepéig nem volt víz. A helyzet rendkívüli állapotra emlé­keztetett. Katonai teherau­tók hordták a vizet az ut­cákba, hogy legalább a mi­nimális mennyiséghez min­den család hozzájuthasson. Felmerült az a megoldás, hogy a tarnamérai strand kútját vegyék igénybe. A vizsgálat azonban kimutat­ta, hogy az ebből nyert víz nagyon gázos, azaz felhasz­nálásra alkalmatlan. Ennek ellenére a miskolci ÉVIZIG és a KÖJÁL ideiglenes jel­leggel megengedte a kút üzemeltetését, hiszen nem volt más lehetőség. Nem ép­pen csekély felelősséget vet­tek a nyakukba a döntést meghozók, mivel — bár a lakosságot tájékoztatták — a robbanás veszélyét nem lehetett kizárni. Ugyanak­kor felhívták a helybeli ta­nács figyelmét egy új kút létesítésére. Mint azt Kovács György- né, a tarnamérai tanács vb- titkára elmondta, rövid időn beiül nem remélhető vál­tozás. A beruházást csak a VIJ. ótéves terv első évei­ben tudják vállalni. Az ok elég kézenfekvő: másfél millió forint lenne a költség, s ebből jelen pil­lanatban alig van meg va­lami. Ha továbbra is a für­dő kútját használják, úgy a strandolási lehetőségtől foszt­ják meg a vendégeket. A többi községgel való össze­fogás is hiú elképzelésnek bizonyul, mert azokban a vízellátás megoldott. Egye­düli kiútnak mutatkozik, hogy a pénzösszeg egy ré­szét lakossági hozzájárulás­sal teremtik elő. Jó példá­ért nem kell messzire menni, hiszen egy ilyen ne­hézséget győzött le a tisza- nánai és az erdőtelki embe­rek összefogása is. ‘ Mi ni könyv Gyöngyösről A könyvbarátokra gondolva készítette a miskolci nyomda a 650 éves Gyöngyöst be­mutató könyvecskét, amelynek méretét jól érzékelteti a mellékelt gyufásdoboz. A könyv Gyöngyös város történetét foglalja össze — Sereg József tanulmánya — dokumentumok­kal és Volent Miklós grafikáival. A rendkí­vül szép könyvhöz — 200 számozott, bőrkö­téses! — Kónya Lajos, a városi pártbizottság első titkára, illetve Tir Dezső tanácselnök írt elő-, illetve utószót. (Fotó: Kőhidi Imre) Parádsasvár — Egerben Új szakbolt, márkás üvegárukkal Üvegbutiknak is nevez­hetnénk azt az új, elegáns kiis szakboltot, amelyet „Kristály” néven a parád- sasvári gyár világhírűvé vált termékeinek árusításá­ra a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat kedden délelőtt nyitott Eger­ben, a Fellner Jakab és Jó­kai utcák közötti tömbbel­sőben,, a postai telefonköz­pont melett. Az IKLV-vel közösen 376 ezer forintos költséggel kialakított üzlet — mint Bári József igazga­tó elmondotta — annak a hoszabb távú programnak a során született, amelyben nemcsak egyszerűen a tér-' melők, hanem szűkebb ha­zánk legismertebb üzemei­nek munkáit közvetlenül kívánják értékesíteni. A most átadott áruda félmillió forintos készlettel fogadja első vásárlóit, s évi 4—5 milliós forgalomra vállal­kozik. Folyamatosan talál­kozhat itt a vásárló a mát­raiak csiszolt és préselt márkás ólomkristály_ illetve kristálymunkáival, valamint festett dísztárgyaival, ház­tartási áruival. A Merkúrtól jelentjük Trabant L. Hy. (Bp.) 1 082 Trabant Hy. C. (Bp.) 108 Trabant L. (Bp.) 28 297 Trabant L. (D.) 17 231 Trabant C. (Bp.) 8 803 Wartburg L. (Bp.) 13 617 Wartburg de L. (Bp.) 19 717 Wartburg de L. tt, (Bp.) 4 082 Wartburg Tour. (Bp.) 7 135 Skoda 105 S (Bp.) 8 658 Skoda 105 S (D.) 6 737 Skoda 120 L (Bp.) IS 957 Skoda 120 L (D.) 9 960 Skoda 120 GLS (Bp.) 994 Lada 1200 (Bp.) 31 881 Lada 1200 (D.) » 20 481 Lada 1300 S (Bp.) 12 382 Lada 1300 S (D.) 9 312 Lada 1500 (Bp.) 12 226 Lada 1500 (D.) 8 445 Lada C. (Bp.) 5 748 Lada C. (D.) 3 166 Moszkvics (Bp.) 13 473 Polski Fiat 126 P (Bp.) 20 170 Polski Fiat 4 751 Dacia (Bp.) 22 280 Dacia (D.) 13 874 Zastava (Bp.) 6 493 Í NÉPÚJSÁG - o Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. - Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301. (Pf. 23.): Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft. egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3 sz Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705. L

Next

/
Thumbnails
Contents