Népújság, 1984. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-03 / 259. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. november 3.f szombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM A Mátyás halála körüli években készült ez a zománcberakással díszített kehely, egy ki- lencdarabos sorozat egyik tagja ;a. Az 1931- 1 vésett Má- iszítik Aranyozott ezüst, 54 centiméter magas ereklyetartó 1780-ból Valószínűleg gyöngyösi mesterek munkája ez a kalapált, öntött ezüst talpas feszület. az 1700- as évekből — Egy kalóz — mondja Chivi rémülten. — Sok penge van a farkán — mondom. — Az enyémen nincsenek. — Húzd vissza a kötelet. Chivi egy darabig mozdulatlan maradt, majd mikor látta, hogy a másik csak közeledik, kezdte feltekerni az orsót. Érezve a rándulást, a sárkány jött felénk, mint egy engedelmes kutya, a szél ritmusára bólogatva a fejével. Chivi erővel megrántja a kötelet, és szemét a sárkányon tartja, amely egyre inkább közeledik a talajhoz. — Gyorsabb, mint a tiéd. Chivi nem válaszol, tovább húzza a kötelet. A kalóz balról közeledik, visz- szavonulás nélkül, a farka majdnem súrolja Chivichi- vi sárkányának a zsinórját. — Adj neki zsinórt, adj neki zsinórt. Chivi egy hirtelen mozdulatot tesz a kezével, amelyik a zsinórt kifelé húzza, és a sárkány erre a rántásra irányt változtat, most jobbra fut, lecsökkent- ve a távolságot közte és ellensége között. — Elment, elment — kiabál Chivi, és ugrál örömében. Egy pillanatra a kalóz mozdulatlan marad a helyén, megszimatolva. hogy elfogják, de hirtelen levágva az utat a levegőben, ellensége mögé fut. _ — Miért nem tettél pengéket a tiédre? — kiáltom neki, de Chivi nem figyel rám. — Miért nem tettél pengéket rá? — kiáltom újból. A kalóz újból közeledik, és a farka keresztezi Chivi sárkányának a zsinórját. A két sárkány nagyon leereszkedett, és most a másik farkának zsilettpengéi vakítóan ragyognak. — Üj pengék — mondom. A kalóz felemelkedik egy pillanatra, de újra támadásba lendül, a szél ellen, ké- nye-kedve szerint. Tareco és még egy pár fiú jön, nézik az üldözést. — Adj neki zsinórt! — kiáltják. — Fogd vissza a zsinórt! — kiáltják. — Ez a kalóz a sánta Manóé. A házuk tetejéről emelte el a nádat — mondja Tareco, és a többiek egyetértenek vele. — Tegnap is levágott két sárkányravalót az állomás mellől — mondja valaki. Most megint keresztezi a másik farka Chivi sárkányának zsinórját, de ez alkalommal világosan látjuk, hogy az egyik penge elvágja azt. Chivi sárkánya, megszabadulva, felemelkedik egy pillanatra, majd messze repül a széllel, amely a vállunk felett fúj el, és kezd leesni, — Tönkrement, tönkrement — kiabálják a fiúk, és a sárkány mögé szaladnak. Egy pillanatig Chivi mozdulatlan marad, nem tudván, mit csináljon, kezében az elvágott kötéllel, de hallva a többiek kiabálását, lehajol, köveket szed fel és dühösen a kalóz sárkány felé hajigálja. Aztán, hogy látja, hogy a másik felemelkedik a levegőbe és menekül, leejti a köveket, leül a földre az árva orsó mellé, és a fejét a térdei közé hajtja. — Miért nem tettél rá pengéket? — mondom. Chivichivi nem felel. Sír. (A kubai szerző írását Frank Dóra fordította) KÖNYVESPOLC Hankiss Ágnes: Kötéltánc Hankiss Ágnesnek Kötéltánc címmel megjelent tanulmánygyűjteményét hetekig magamnál hordoztam. Ez a könyv múltunk és jelenünk tragikomikus figuráiról és nyomasztó ellentmondásairól szól aktuálisan. tárgyszerűen, morális indulatok nélkül. Hat tanulmányt tartalmaz. Az első kettő annak a „hibás társadalmi szerződésnek" a megnyilvánulási formáit és tovagyűrűző hatásait elemzi, amelynek súlya alatt gyakran „önként lemondunk a felelősségről, mint jogunkról", cserében azért, hogy „megszabaduljunk a felelősségtől, mint kötelességünktől". A többi tanulmány e kulcshelyzet variációiként is értelmezhető. A legérdekesebb írás Martinovics Ignác küzdelmes életútját rekonstruálja. A tudósként is kiemelkedő jakobinus mártír sorsának váratlan fordulatai — életének korai szakaszában pap, majd egyetemi tanár, később rendőrségi besúgó is volt —, egymással látszólag össze nem illeszthető motívumai egy bizonyos logikai fonálra felfűzve nemcsak értelmezhetők — sőt igazolhatók —, hanem típusérté- ikűek is. E logika kiinduló tétele az, hogy amikor az „énazonosság alapvető és mély lelki szükséglete” és az „énérvényesítés hasonlóképpen mély és elemi szükséglete" egyidejűleg és tartósan nem kielégíthető, az ember élete — még a rendkívül tehetséges emberé is — feloldhatatlan konfliktusokba, önpusztításba, pusztulásba torkollik. A magyar történelem másik neves alakjához, Bethlen Gábor személyéhez fűződik a kötet legterjedelmesebb és témájánál fogva is fajsúlyos, címadó tanulmánya, a Kötéltánc. Hankiss Ágnes témaválasztása itt sem véletlen. Gondolatmenetének lényege az, hogy „annak a politikai küldetésnek, amelyet az erdélyi fejedelem személye és életútja... képvisel, az ellentmondásosság, a kétér- tékűség nem is hibája és nem is az erénye, hanem valószínűleg az egyetlen létezési módja". Bethlen Gábor pályája ugyanis kevéssé hasonlítható történelmünk „egykép- letű” pozitív hőseiéhez. Dózsa György, II. Rákóczi Ferenc vagy Kossuth Lajos hovatartozása, szándékai mindig — a közvélemény sematizálásra hajlamos tudatában legalábbis — világosan körvonalazhatók, mintaértékűek voltak. Az a fajta pragmatikus józanság és véres kompromisszumoktól sem visszarettentő politikai tartás azonban, amely Bethlent kora ifjúságától kezdve jellemzi és vitathatatlan politikai sikerekhez segíti, még napjainkban sem tartozik a mindenki által feltétlenül nagyrabecsült államférfiúi erények közé. A beavatottság hiányának, a kirekesztettségnek és következményeinek pontos illusztrációját nyújtja a szerző a kötet egyetlen nem magyar vonatkozású tanulmányában, amely Nyikita Mihalkov szovjet rendező három filmjét elemzi'. E filmek főszereplői valamennyien értelmes átlagemberek, akik összeütközésbe kerülnek , társadalmi környezetük uralkodó játékszabályaival. összeütkö. zésük azonban, — mint írja Hankiss Ágnes — majdnem szükségszerű, ha adottnak tekintjük hőseink fejlett társadalmi érzékét az egyik, s a bürokratikus társadalmi berendezkedés alaptermészetét a másik oldalon. Végül érdemes szólni a kötet egyik legidőszerűbb, bravúrosan megoldott tanulmányáról, amely a Kará- dy Katalin 1979/80 címet viseli. Alcíme — egyben az egész köteté is —: A társadalmi azonosságtudat válsága. Ebben az írásban a szerző azt a látszólag érdektelen jelenséget veszi vizsgálódásainak tárgyává és avatja szociálpszichológiai érvényűvé, amelyet Karády Katalin lemezeinek megjelenése okozott néhány évvel ezelőtt Magyarországon. A Karády nagylemezből néhány hónap alatt, mintegy 400 ezer példány kelt el, körülbelül négyszer any- nyi, mint a popműfaj legnépszerűbb, úgynevezett nagylemezeiből. Szinte törvényszerű — bizonyítja Hankiss Ágnes —, hogy a lemez váratlan megjelenése, majd váratlanul nagy sikere erősen foglalkoztatta a közvéleményt. Divat, sznobság. nosztalgia, ostobaság’ — vélheti persze ki-ki ízlése vérmérséklete szerint, miközben az ő lemezpolcán is ott lapul a „corpus delicti". De talán nem tévedünk, ha elfogadjuk, hogy ez a lemez hiányt pótolt; nem önmaga hiányát azonban, hanem az éntudat, a mitudat, a magyarság-tudat folytonosságának a hiányát, amelyet Karády Katalin személye és a köréje fonódó (köréjé szőtt?) kisebbfajta legenda jel képszerűen — és szükségképpen irracionálisán — fejezett ki. „Ha . . : egy társadalomban az emberek számára a politikai jelenségek világa nem eléggé áttekinthető és értelemszerű egységbe foglalható — írja a szerző —, mert nincsenek ellátva elegendő, hiteles információval arról, ami velük és körülöttük történik, mert a legitim társadalmi értékrendszer zavaros és ellentmondásos, mert az elvárt és az egyéni értékrendszerek eltéréseihez elfojtások kapcsolódnak, akkor könnyen előfordulhat, hogy visszahúzódnak a közömbösség és a szkepszis védelmet nyújtó csigaházába. Ha pedig történik valami, ami váratlanabb, elevenbe vágóbb annál, mintsem. hogy egyszerű elzárkózással védekezzenek az áttekinthetetlenség kínzó érzetével szemben, az érdeklődés — a világgal való folyamatos, racionális kapcsolatteremtés híján — azonnal átcsaphat pánikba.” Karády Katalin se nem jobb, se nem rosszabb 1979- ben vagy 1984-ben, mint volt 1944-ben. Sikeres, megértő, humánus, ámde apoli- tikus nőszemély. Mint ilyen korántsem a közömbösség szintjén, de mégis az elzárkózás, a kívülhelyezkedés szimbóluma. „A baj azonban az — idézem befejezésül ismét Hankiss Ágnest —, hogy az apolitikus magatartás legfeljebb az egyén számára nyújthat védelmet ideig- óráig, a társadalmi azonosságtudat válságával szemben, a társadalom számára: aligha”. Hozzátehetjük: nyilván nemcsak a kívül- maradás, az elzárkózás tömeges jelensége önveszélyes a társadalom számára, hanem a kritikátlan, elvtelen azonosulás, á bármi áron beilleszkedni kész szolgalel- kűség is. Az • már újra csak a dolgok természetéből következik, hogy a rezigná kívülmaradó, ha elkertelő- dik, „pánik-szerkezetű” szituációba kerülve maga is könnyen a teljes tagadás és önfelszámolás, vagy a feltétel nélküli behódolás szélsőségeibe menekül. Kovács Endre Rátonyi Róbert 1923. február 18-án született, Rózsahegyi Kálmánnal tanult színészetet. Zeneakadémiára járt. A Művész Színház, a Vígszínház, a Fővárosi Operett Színház tagja volt és most a Thália Színházban játszik. Volt táncoskomikus, kabarészínész, konferanszié, prózai színész, filmezett, műsorokat szerkesztett és vezetett. Kétszer tüntették ki Jászai-díjjal, elnyerte az érdemes művész címet. Bejárta az országot és a fél világot, a szovjet Távol-Kelettől Amerikáig és Ausztráliáig. Nemcsak játszik, ír is. — Hogyan győzi, hogyan tud ilyen sokoldalú lenni? — Az egyik dologgal kipihenem a másikat — válaszolja: — Én boldog ember vagyok. Pontos napi beosztás szerint élek. Reggel korán kelek, tízig írok, aztán próba, tévé, rádió, szinkron. Este játszom. — És amit nem sorolt fel: lépést tart a napi eseményekkel, rengeteget olvas, moziba jár. Emellett van egy időigényes hobbija. Ugye? — Igen, de ezt kevesen tudják: amatőrfilmes vagyok. Háromórás, színes útifilmjeimet magam vágom. Az akusztikai munkát a fiam végzi — neki ez a hobbija. Büszke vagyok rá, hogy például a Disney- landről készített filmem egy részét a Magyar Televízió is bemutatta. — Ügy tudom, van egy másik hobbija is. — Tízéves * korom óta gyűjtöm a lemezeket. MuRátonyi és fia , egy régi felvételen (MTI Fotó — K$) son is úgy kell kiszolgálni a nézőt, mint az elsőn. — Mi volt a „leg” a pályáján? — A legnagyobb szériát a Csárdáskirálynővel értem el. Több mint kétezerszer játszottam szerte a világban, magyarul, oroszul, angolul, olaszul. — Mit tervez a következő években? — 1942 óta vagyok színpadon, ezalatt nem volt olyan hónap, hogy ne játszottam volna főszerepet. Nem „sétáltam”, nem mellőztek. De terveket csinálni? Nyugdíjba nem akarok menni, remélem, nem is küldenek. De a színész nem tervezhet, másoknak lehetnek vele terveik. Azt szeretném, hogy velem is legyenek. Erdős Márta sicalből Magyarországon talán az enyém a legnagyobb lemezgyűjtemény. Olykor a nagyközönségnek is bemutatom a lemezeimet, például rádióműsor keretében. — Sokat ír. — Szeretek írni. És kutatni is. A kettő összefügg. Művészportrékat csinálni csak a múltat, a régi kollégákat ismerve lehet. Sok személyes emlékem is van róluk — ezeket is megírom. Volt egyébként két „profi” újságíró munkám is: a Zsöllye a Ludas Matyiban, és a Fülesben a Terefere. — Ennyi elfoglaltság után hogyan lép színpadra? — Ehhez ugyanúgy nagy önfegyelem kell, akár az egész napot kitöltő elfoglaltsághoz. A színházi publikumot nem érdekli, mit csináltam egész nap, frissnek akar látni, a színpadon egészet kell nyújtani. Ebben két példaképem volt. Latabár Kálmán, aki azt mondta, hogy nincs rossz közönség. Ha van, mi akkor sem vehetjük tudomásul. A másiktól, Salamon Bélától pedig azt tanultam, hogy a kétszázadik előadáRátonyi Róbert tv-szerepben Boldog ember vagyok Beszélgetés Rátonyi Róberttel
