Népújság, 1984. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-24 / 276. szám
NÉPÚJSÁG. 1984. november 24., szombat 13 MA 13 ÓRAKOR Az ősz meglepetéscsapata, a Debrecen Egerben Csak egy találkozó a fővárosban 1BB 1mn Csank János: még négy pontot kellene szerezni (Fotó: Szántó György) A labdarúgó NB I. 13. fordulóját két részben, szombat—vasárnapi beosztásban bonyolítják le. Mindössze egy összecsapás színhelye a főváros. A hazai környezet „rá is fér” az Ű. Dózsára, amely lassan a kiesőzónába kerül. A tabella első négy helyezettje idegenbe látogat. Ez aligha zavarja különösebben a Videotont, amely legutóbb lesöpörte a vidéki rangadón a Tatabányát. Kovács Ferenc együttese Zalaegerszegen is bizton számíthat egy pontra — ha nem éppen mindkettőre. Az őszi idény meglepetéscsapata, a Debreceni MVSC Egerbe utazik. Ez az erőpróba egyértelműen háromesélyes, mert a hazaiak legutóbb is jól éltek a PMSC ellen saját pályájuk előnyével. Nagy kérdés, hogy Győrött hogyan szedték rendbe a sorokat? A Rába ETO ugyanis az utóbbi két fordulóban egyaránt l:3-mal zárt. Ezúttal a Csepelt fogadja . Azt a gyári együttest, amely pontot rabolt a bajnok Honvédtől a 12. fordulóban. A Haladás-----Vasas 9 0 percen két, legutóbb győztes együttes méri össze tudását. A mérleg nyelve árnyalatnyival talán a szombathelyi csapat felé billen, bár az angyalföldiek 6 gólra voltak képesek szerdán. Szegedre utazik az MTK-VM, amely a 3. helyezett, és az utca- hossznyival sereghajtó Szeol ellen akár győzelmük sem elképzelhetetlen. A vasárnapi összecsapások is sok érdekességét kínálnak. Pécsett játszik a Bp. Honvéd. A fővárosi legénységnek legalább egy pont megszerzése kell ahhoz, hogy tartsa a lépést az élmezőnynyel, amelynek 4. helyezettként most még tagja. Tatabányán arra készülnek, hogy feledtessék a székes- fehérvári 0:3-at. Erre van esélyük, hiszen az igen nehéz helyzetben lévő utolsó előtti helyet elfoglaló Ferencvárossal találkoznak. Egerben érthető módon mindenki nagy örömmel fogadta a Pécs elleni, szerdai 1—0-ás piros-kék győzelmet, mert ezzel a két ponttal sikerült továbbra is a középmezőnyhöz számító együttesek között maradniuk. Az is igaz viszont, hogy nemcsak a győzelem miatt voltak boldogok a szurkolók, hanem azért is, mert nagyon jó mérkőzést izgulhattak végig, vérbeli focit láthattak, amiért dicsérték is & két együttes labdarúgóit. Ezért is, no meg azért is, hogy ma, szombaton éppen egy régi kedves ellenfél, a labdarúgó NB I. őszi sikercsapata, a Debrecen látogat Egerbe, felfokozott figyelem, érdeklődés kíséri az összecsapást; mindenki izgatottan várja, kinek a jóslata, tippje válik majd be a találkozó lefújása után? Egyszóval jó mérkőzést ígér az ESE—DMVSC tiszántúli rangadó, hiszen erre az „ezer fejű Cézár” már ráérzett. Szombaton néhány üzemünknél például kommunista műszakot rendeznek és a délutáni műszakosok egy része már péntek éjjel ledolgozta ezt az időt is. Tehát a szurkolók szíve együtt dobog a csapatéval, amelynek tagjai ígérik, hogy ezen a napon sem fognak bennük csalatkozni, igyekeznek tudásuk legjavát nyújtani a zöld gyepen. Csank János, az ESE vezető edzője egyébként így értékelte a Pécs elleni sikert: — A csúszós és eléggé „pattogós” talajon önmagunknak tettük nehézzé a mérkőzést a gólhelyzetek kihagyásával. Ettől függetlenül általában az . történt a Pályán, amit mi akartunk, s hogy ezt sikerült egy ilyen jó együttes fölött elérnünk, mint a dunántúliak, biztató a jövőre nézve. Sajnos, az NB I-be való bennmaradásunkhoz még nagyon sok pontot kell összegyűjteni, éppen ezért egy pillanatig sem léphetünk gond és tét nélkül a pályára. A táblázatra tekintve megállapítható, hogy a hátsó régióban — talán csak a Szegedet leszámítva — olyan csapatok vannak,-amelyek bármikor bravúrokra képesek. Nagyon elégedett lennék, ha az őszi hátralévő mérkőzéseinken négy pontot meg tudnánk szerezni... Arra a kérdésünkre, hogy a jól játszó Kiss Tibort miért cserélte le a második félidőben — a cserével ugyanis többen nem értettek egyet — a következő magyarázatot fűzte: — A csere végrehajtása mindenkor az edző jogköre. Kiss T. valóban jól játszott a Pécs ellen, de ismert, nem éppen húszéves, neki tehát több idő szükséges a pihenésre. Nem akartam. hogy három nap múlva, azaz szombaton éppen a Debrecen ellen ne álljon a legfrissebben a rendelkezésünkre. A DMVSC elleni mai mérkőzéssel kapcsolatosan jegyezte meg: — Annak a négy pontnak a megszerzését, amit előbb említettem, olyan csapatok ellen kellene biztosítani, mint a sikercsapat Debrecen, a bajnoki címre törő Videoton és az igen kritikus helyzetben lévő FTC. A Debrecen például alapvetően más felfogásban játszik, mint s Pécs, és csak áz lehet számunkra megnyugtató, hogy ismerjük őket. Igaz, ők is ismernek bennünket. Biztosan nagy csatát vívunk egymással. A csapatnál egyébként jó a hangulat, Megyesi újra pályára léphet, hiszen letelt a három sárga lapja után járó eltiltása. Szilágyi A. is megkezdte az edzéseket. Csapatot ennek ellenére csak a kezdés előtt hirdetek, mert a véndégeknél a fiatal Magyar Zs., aki az FTC elleni győztes gólt is szerezte, három sárga lapja miatt ellenünk nem szerepelhet. .. A keret: Bodolai, Póta, Berecz, Varga, Smuczer, Szert, Zsidai, Megyesi, Sze- begyinszky. Lengyel, Csep- regi, Simon, Szilágyi B., Sass, Kiss T., Kiss Gy., Horváth. TALÁLKOZÓ AZ ESE LABDARÚGÓIVAL. Hétfőn, november 26-án, az Eger SE NB I-es labdarúgó-csapatának néhány tagját, valamint a sportegyesület ügyvezető elnökét, Szölgyémy Ferencet és Csank János vezető edzőt látja vendégül a Népújság klubja. Az eseményre az egri Ifjúsági Házban kerül sor, délután 5 órakor. Minden szurkolót szeretettel várunk a kötetlen beszélgetésre. „NONSTOP SPORTNAP” Színészek a pályán Nagy érdeklődés előzi meg az Eger városi KlSZ-bizott- ság szervezésében megrendezésre kerülő nonstop sportnapot. Mint arról már korábbi lapszámunkba,n hírt adtunk, a december 2-i program délelőtti részében a november 11- és 17-én lebonyolított selejtezőkön túljutott tíz férfi és öt női kispályás labdarúgócsapat várja majd a döntőket. A körcsarnokban és az edzőteremben a férfiaknál a Gárdonyi gimnázium, Istenmezeje, Novaj, Balaton, Csepel Autó, Dobó gimnázium, Sírok, Kőolajtermelő, Pedagógus, Egercsehi míg a nőknél Finomszerelvény gyár, HÁÉV, Istenmezeje, Éger- csehi és az egri középiskolás válogatott méri össze erejét. A 2X10 perces mérkőzések szünetében tréfás vetélkedőkkel teszik szóra- koztatóbbá a közönség számára a rendezvényt. A délutáni két kabaréműsor, amelynek elővételben kapható jegyeit a héten kezdték el árusítani, — minden valószínűség szerint nagy sikerre tarthat számot. Az ismert humoristák és színészek második előadását követően egy barátságos mérkőzésre is sor kerül. Koncz Gábor Jászai-díjas színművész és kollégáinak ellenfele a város ismert személyeiből álló együttes lesz. A más városokban is nagy sikert aratott előadás jegyei a KISZ Eger városi bizottságán, az Agria Játékszín az Express Utazási Irodában, az Ifjúsági Házban és a Kemény Ferenc Körcsarnokban kaphatók. Sakkolimpia Ismeretes, hogy csütörtökön a 26. sakkolimpia 4. fordulójában a magyar—nyugatnémet találkozón két - döntetlen mellett Kas Rita erőpróbája Feustel ellen függőben maradt. A folytatásban egyik versenyző- sem tudta döntésre vinni a dolgot, így — amint az az előzetes becslések alapján várható volt — ez a parti is pontosztozkodással végződött, s ezzel: Magyarország—NSZK 1,5:1,5. A férfiaknál: Magyarország—Puerto Rico 4:0. A verseny pénteki, 5. fordulójában Magyarország női együttese nehéz feladat előtt állt, hiszen Jugoszlávia volt az ellenfél. Mátra-csoport Rangadót játszik a Hatvan A területi labdarúgó-bajnokság őszi utolsó fordulójában kerül sor a nagy érdeklődéssel várt Ganz-MÁ- VAG—Hatvan rangadóra. A gépgyáriak legutóbb súlyos vereséget szenvedtek Recsken, a Zagyva mentiek pedig biztosan nyertek hazai környezetben a jó játékerőt képviselő H. Papp J. SE legénysége ellen. A' pillanatnyi formától függetlenül az első két helyezett találkozóján bármilyen eredmény előfordulhat. A gyöngyösiek a két pont megszerzésének reményében fogadják a BKV Előrét. Nehéz 90 perc vár a Recsk- re a dobogós helyezésért küzdő St. Síküveggyár vendégeként. A pontszerző szériában levő újonc füzesabonyi gárda a sereghajtó Miskolci VSC legyőzésével szeretne elkerülni a kiesőhelyről. Az ugyancsak nehéz helyzetben levő Bélapátfalva pontot rabolhat a formájában visszaesett Nagybá- tony otthonából. Tippjeink: Füzesabony— Miskolci VSC 1, Borsodná- dasd—Borsodi Építők Volán 1, St. Síküveggyár—Recsk 1, H. Papp J. SE—Romhány 1, Nagybátony—Bélapátfalva 1, Edelény—Sajóbá- bony x, Gyöngyös—BKV Előre 1, Ganz-MÄVAG— Hatvan x. Hol a tömeg a tömegsportban? Ne hamarkodjuk el a feleletet erre a kérdésre! Ne mondjuk, azt, hogy sehol, hiszen az olimpia jegyében immár másodjára megrendezett ötpróbán minden eddiginél többen vettek részt. Nem bizonyult elegendőnek az a tréningruha-mennyiség, amelyet az öt próbát sikerrel teljesítőknek szántak. Igen nagy volt azoknak a száma is, akik egyik vagy másik sportágban indultak csak el, de nem teljesítették mind az öt próbáit. Mintegy tizenöthúszezer embert mozgósított ez a kétéves tömeg- sport-ákciósorozat. Az első budapesti maratoni tömegfutás is rekord induló létszámot hozott. De azt se mondjuk: itt van már a tömegsport Kánaánja. Hiszen a New York-i maratoni futáson évről évre harmincezer indulóból sorsolják ki azt a tizenötezret, áki egyáltalán elindulhat. S ez csak egy alkalom tömegsportra (is), ezenkívül van még a Los Angeles-i, bostoni, s ki tudja még, hány maratoni verseny, hasonló számú résztvevővel. Jó, jó, az Egyesült Államok nagyobb lélekszámú ország. Mi jellemző tehát a helyzetre? — Mondjuk azt: biztató. Biztató, mert egyre többen kezdik felismerni a testmozgás nélkülözhe.- tetlenségét, s azt, hogy annak legegyszerűbb formája a futás, mert a láb — Peterdi Pál szállóigévé vált mondása szerint — mindig kéznél van. Biztató, mert a januáriban induló legújabb tömegsport-vetélkedőnek már a kiírása is a korábbinál nagyobb érdeklődést yált ki. Az eredeti követelmények megmaradnak, hiszen bebizonyosodott, ezrek és tízezrek képesek teljesíteni őket. Több ezren úszták át a Balatont; kerülték meg a Szentendrei-szigetet valamilyen vízi alkalmatossággal, vagy tettek ezzel egyenértékű vízi túrát; futották le 28 kilométert (a nők 14-et); kerékpároztak 100-at (a nők 60-at); s népszerű volt a téli 30 kilométeres csúcstúra is a hegyekben. De hogy még többen vehessenek részt az akcióban —, hogy a résztvevők fokozatosan nőhessenek fel a keményebb próbákhoz — bevezetik jövőre a pontrendszert. A résztvevők a féltávokat is teljesíthetik, erre egy pontot kapnak, míg a teljes távra kettőt. így aki „csak” a féltávokat teszi meg, de mindegyik alkalommal indul a tíz közül, ugyanúgy hozzájuthat a nemzeti színekkel díszített melegítőrulhához, mint áki ötször tette meg a teljes távokat. Az is növelheti a résztvevők számát, hogy az idősebbek és fiatalabbak a „női” követélmények teljesítésével is eleget tesznek a kiírásnak. Mindezek azt jelentik, hogy tömegsportmozgalmunk jó úton jár. Ezt az utat egyengeti a nemrég született sportpolitikai döntés, amely szerint megkülönböztetett figyelemmel kell részeltetni a tömegsportot, s létre kell hozni azokat a társadalmi szerveket, amelyek feladata lesz a tömegsport fellendítése. Gőz József Tóth István szakfelügyelő kijelölte a december 6— 9. között Havannában megrendezésre kerülő ifjúsági barátsági versenyen rajthoz álló úszó- és műugró-kerete- ket. Az utazó csapatban helyet kapott az Eger SE fiaSzombat Asztalitenisz: Felszabadulási egyéni emlékverseny, Eger, dr. Münnich- Ferenc utcai edzőterem, 8 óra. Kosárlabda: E. TANÉP— MEAFC NB 11-es férfi mérkőzés, Eger, körcsarnok, 10.30 óra. Eger SE—MEAFC NB II-es női mérkőzés, Eger Pozsonyi u. 11 óra. Lövészet: Felszabadulási emlékverseny, Hatvan 3-as számú Általános Iskola 8 óra. Ökölvívás: Zalka SE— Nyíregyházi VSSC NB II 1-as csapatbajnoki mérkőzés, gyöngyösi főiskola, 17 óra. Röplabda: Eger SE—Csepeli Duna SK NB I-es női mérkőzés, Eger, körcsarnok, Juhász, Grábner, 15 óra. HKVSC—Dunavarsány NB Il-es női mérkőzés, Hatvan, Farkas u. 10 óra. tal reménysége, Pohl Anett is, aki 100 és 200 m háton képviselheti nemzeti színeinket a kubai fővárosban. A magyar IBV-keret december 1-én utazik el a sziget- országba és december 11-én érkeznek haza. Tömegsport K1SZÖV túrázónap. Találkozóhely: a mátrafüredi parkolóban, 9 órakor. Labdarúgás: Eger SE— Debreceni MVSC NB I-es mérkőzés, Eger, városi stadion Nagy M. (Szávó, Kur- mai) 13 óra. Eger SE— DMVSC NB I-es utánpótlás mérkőzés, Eger, városi stadion, Mészáros, 11 óra. Füzesabony—MVSC Mátra- csoport területi bajnoki mérkőzés, Selmeczi, 13 óra. Vasárnap Vízilbada: Eger SE—Medicor OSC, a Komjádi Kupa újabb fordulója, Eger, fedett uszoda, 11 óra. Labdarúgás: Gyöngyös— BKV Előre, Mátra-csoport területi bajnoki mérkőzés, Lója II., 13 óra. Kilencvenhét aranyérem gazdái Szarajevóban A szarajevói Zetra sport- csarnokban szombaton 18 órakor kezdődő Világ Kupa gála súlyemelő viadalra csütörtökön estig három szovjet és egy nyugatnémet versenyző kivételével már mindenki megérkezett. Így a kétszeres ifjúsági világbajnok magyar Szanyi Andor is, aki híres bolgár társaival együtt a pénteki napot az edzéseknek szentelte. — Nagyon készültem erre a rangos eseményre, az elmúlt heti ifjúsági bajnokságon csak az volt a célom, hogy olyan eredményt érjek el, amellyel első leszek — mondotta Szanyi. — Szarajevóban szeretnék - nagyot produkálni, esetleg új országos csúcsokat felállítani, változatlanul a 400 kilós összetettről álmodozom. A szarajevói Világ Kupa gálán részt vevő súlyemelők eddig az olimpiákat, világ- és kontinensbajnokságokat, valamint junior VB-ket tekintve összesen 97 aranyérmet szereztek, és 88 világcsúcsot állítottak fel. A bolgárokat — mind szupersztárok a sportágban — nagy érdeklődés veszi körül. Hét végi sportműsor Úszás Pohl indul a kubai IBV-n