Népújság, 1984. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-23 / 275. szám
4. Sv Jpíí Jh=, 5= -/■ =? ii NÉPÚJSÁG, 1984. november 23., péntek Váradi Hédi Hatvanban rendez Csendes híradás egy újabb vállalkozásról Közismert, milyen sok irányú feladat ellátására vállalkozott néhány esztendeje a Hatvani Galéria. A régi művelődési ház szükségszerű lebontását követően nem csupán kiállítások nyílnak a Hatvanas utcai, emeletes épület termeiben, nem csak festmények, rajzok. szobrok sokaságában gyönyörködhetnek az ide látogatók, hanem helyet kaptak a társművészetek is. Szűkös keretek között bár — alig százhúsz embert lehet leültetni bármelyik teremben — rendszeresek a koncertek, előadóestek olyan kitűnőségek közreműködésével, mint például Kováts Kolos, Mészöly Katalin, Bessenyei Ferenc, Lukács Margit, legutóbb pedig Kiss András, a Zeneművészeti Főiskola tanára kápráztatta el hegedű játékával a galéria vendégseregét. Jött aztán több színházi produkció, kilépve az intézmény falai közül. Az első zenés nyár eseményei pedig operaelőadásokat varázsoltak a szabadtéri színpad közönsége elé. Az 1985-ös esztendő azonban mindezen túlmutat: a Hatvani Galéria és Játékszín saját, kis színházzal gazdagítja a város és környéke kultúrájára szomjas lakóit. Négy színmű Az elkészült műsorterv és költségvetés szerint négy kamaradarabot mutat be az intézmény a következő esztendőben. Mindből 25—25 előadást tartanak, részint a cukorgyári művelődési ház színháztermében, részben pedig a környező falvak — Hort, Boldog, Ecséd, Apc, Petőfibánya, Rózsaszent- márton, Heréd — művelő- . dési hajlékban. De szó van arról is. hogy a szomszéd megyék néhány közel eső községe szintén vendégül látja a Hatvani Galéria és Játékszín minden produkcióját. Kik szerződnek Hatvanba, hogy az első színházi esztendő előadásait sikerre vigyék? Már biztosnak tekinthető. hogy Zorin igen nagy sikert aratott művében, a Varsói melódiában Benkő Péter és Zsurzs Kati mutatkozik be a közönségnek. a rendező pedig Pétrik József lesz, aki mellesleg szaktanácsadóként segíti az egész vállalkozást. Megvan Strozi „Játék és valóság”-ának két szereplője Császár Angela és Nagy Attila személyében. Juhász Jácint és Andai Györgyi egy lengyel szerző zenés játékának bemutatására szerződik a Zagyva-parti városba. Váradi Hédi pedig nemcsak játszik, hanem — először életében! — rendezni is fogja az évzáró darabot. Segít a Népszínház El kell mondanunk, hogy miként az első Hatvani Zenés Színházi Nyár lebonyolításánál. úgy a Hatvani Galéria és Játékszín egész éves tevékenységéhez is a Népszínház nyújt komoly segítséget. Miszlay István igazgató döntése értelmében szerény, inkább eszmeinek tekinthető bérleti díjért ők biztosítják a bemutatásra kerülő színművek díszleteit, jelmezeit, valamint a tökéletes produkciókhoz elengedhetetlen villamostechnikai berendezéseket. De attól sem zárkóznak el, hogy társulatuk néhány vezető egyénisége egy-egy produkció erejéig a hatvani vállalkozást erősítse. Kossuth-díjas, kiváló művészünk. Váradi Hédi is ilyen módon kerül a városba, mint ahogyan a többiek más-más fővárosi színház igazgatóságának. művészeti vezetésének segítőkészsége folytán léphetnek színpadra a jelzett színművekben, zenés darabokban. Mint szó esett róla, a Galéria és Játékszín „törzshelye” a gyári kultúr- ház lesz. Ide tartozik azonban. hogy az új-hatvaniak kényelmét szolgálandó, fogad minden produkciót a Liszt Ferenc Művelődési Ház, is. amire már szintén egyezség született. Gyümölcsöző küldetés Említettük, hogy a Népszínház főrendezője. Petrik József, aki a nyáron az „Én és a kisöcsém” című zenés vígjátékkal oly nagy sikert aratott Hatvanban, immár szakmai tanácsadóként szolgálja ezt az ügyet is. Hogy milyen megfontolás alapján? Nemrég Pesten, a Fészek Klubban váltottunk vele szót, és akkor így fogalmazott: „Miként az olcsó haknikat. úgy a nagy színházak monstre darabjait is kezdi megunni a közönség, és egyre inkább érvényes lesz megyékre, városokra az elv, miszerint aki fizet, az pötyögtet. Vagyis hiszek egy olyan ügyes, okos decentralizációban, ami megújítja avíttasnak tűnő színházi struktúránkat, s vele az egész magyar színjátszást. Az igazi színésznek ugyanis nem a puszta lehetőségre van szüksége. Legalább olyan fontos neki az a tudat, az a hit, hogy igénylik a munkáját, és tisztelik országszerte, ha megfelel az ilyesféle követelményeknek. Jómagam ugyanezen megfontolásból segítek a hatvaniaknak, és meggyőződésem. hogy a művészkollégákkal együtt hasznos, gyümölcsöző küldetést teljesítünk mind a városban, mind a környező településeken ...” (—mö—) Vasas Károly művei a Lenkey kollégiumban Szobrok és erkölcsi rend Vasas Károly alkotásainak szokatlan módon az egri Lenkey középiskolás katonai kollégium adott helyet. Az is merő véletlen, hogy egy jószemű katonapeda- gógus meglátta ezt az „anyagot” a nyáron a Balaton mellett és az ott szerzett élmény hatására hivta meg « művészt erre az egri kiállításra. Pedig Vasas Károly nem is olyan messziről, Salgótarjánból indult, hogy Pátzay Pál tanítványaként megismerjen, megszeressen egy erőteljesen fogalmazó formanyelvet, művészi tartást, amelyben a legfőbb tartalmi jegy az őszinteség .mellett, az a nemesveretű pátosz, amely annyira .jellemzi ezt a Munkácsy-díjas művészt. Vasas Károly 1980-ban született. Éppen akkor érkezett a művészi-emberi fejlődés sűrűjébe, amikor a korszak, az ötvenes évek indulása a hitet vallatóra fogta, próbára tette. Szobrai között végigsétálván, az a szigorúan zárt szellemi rend lep meg minket, amellyel gondolatait, hitét, eszméit, eszményeit elénk tárja. Elkötelezettsége azonnal szembetűnik. Nemcsak választott és jól fogalmazott témái miatt állítjuk ezt, hiszen a Bányászok, a Vörösőrség, a Téli palota ostroma, a Forradalom, az 1917, a Május 1., a Szabadság, a Kitörés nem is kívánnak magyarázatot. A figurák testükkel és eszközeikkel a magasba mutatnak és odairányítják a mi tekintetünket is. A művész az eszmét nem is tudja elképzelni csak úgy magában, inkább a tömeg, a közösség testén, lendületén át érzékelteti. Dinamikája, hangsúlyai a legtöbbször háromrészes elrendezésben törekszenek arra a hatásra, amit a művész el akar érni. A közösség alkotója ő akikor is, ha megenged magának néhány portrét is; talán csak azért, hogy a szoborcsoportokban megjelenő hév, szónokiasság visszanyugodjék köznapi ember- léptékűvé. A Lenin-portré, a Bányász, a Harcos a művész csendesített, ünnepibb vallomása önmagáról és azokról, akiket szeret. Ebbe a szívügynek tekintett sorozatba tartozik nála az Adyra emlékeztető kompozíció, a Dalok tüzes szekerén című alkotás is, S hogy mennyire nem idegen a szobrásztól és megmunkált anyagától a líra sem, arra elég utalnunk a József Attila-i Mamára, a Cantata profanára, a Dante-re- miniszcenciára, amely a Charon csónakján címet kapta Vasas Károlytól. És hagy mennyire igyekszik leplezni ezt a mélyebb lírai érzést, a szeretetet, az áhítatot, az anyaság puha melegét érző mester, arra elegendő megemlítenünk a Védelem című markáns, a léFasizmus áldozatai nyeget tömören adó kétala- kos szobrot. Az ülő anya két térde között szinte lebeg a féltett gyermek és az arányok elárulják, miié gondolt a művész egy áhitatos pillanatában. A Fasizmus áldozatai a két kőtáblával és a pietásan odátartott, elomló testtel a huszadik század égbekiáltó botrányát idézi elevenné elibénk. Az arányok itt is, ismét és újból azt bizonyítják, hogy a szobrász azt az erkölcsi rendet és tartást emlegeti, ami nélkül az emberiség, az emberi közösség elképzelhetetlen. Vasas Károly hatását nem lehet kikerülni. S talán ezért is sajnáljuk, hogy ez a művész „csak” egy egri közép- iskolás kollégium falai között adhatta egyéniségét. A Hírnök ugyanis egymaga tesz annyi hatást a nézőre, mint más kiállításon negyven ilyen-olyan tétován fogalmazott alkotás. Farkas András Hírnők Cantáta profana (Fotó: Szántó György) 11/41. Ez az író nem szeretett írni. Írókról. írásról írni meg különösképpen nem szeretett. Mivel azonban hónapok óta egy épkézláb sor nem sok, de annyi sem futotta tőle, győzködni kezdte magát, hátha. — Hiszen olyan sokan írnak arról, hogy írnak — gondolta mentegetőzve, s ezen egy kicsit el is szé- gyellte magát. Az asztalán álló óra kattant egyet, s az író enyhe lelkiismeret furdalással nyugtázta, hogy a nap mint nap rendelkezésére álló százhúsz percből hatvan letelt. Már megint csak egy órám maradt, dőlt hátra egyetlen órám a remekművekre, s máris jön a asszony a gyerekkel, jön haza, benépesíteni tizenkét négyzetméteres birodalmunkat, benépesíteni sírással, babaszaggal, s a számonkéréssel, hogy miért nem írok. . . — De én írok! — csapott a levegőbe. — Ha író vagyok, márpedig az vagyok, hiszen ebből egészítem ki a fizetésemet, kötetem van és díjakat nyertem, tehát ha én iró vagyok valamint ha az irodalom az életet tükrözi. akkor miért nem írnék magamról? Egyes szám harmadik személyben? Magamról. az íróról. Miért ne?! Szerencsére azonban ez az író még nem volt egészen író, így csak rágta-rágta a cigarettáját. De sajnos nem-író sem volt már egészen, így a toll is a keze ügyében várakozott. .. — Tehát egy íróról fogok írni — határozott az író. Ám mielőtt nekidurálta volna magát, akkurátusán rá- himezve nevét az üres papírra, újabb kétségei támadtak. — Az irodalom az élet közhelytükre — mondta félhangosan —, de még ha két közhely között helyközt tartok, akkor is felVetődik a kérdés: beleláthat-e a tükörbe az, aki tartja? — Hijj, de hisz ez téma! — csapott a homlokára az író, s a toll engedelmesen a kezébe ugrott. Mielőtt azonban dolgozni kezdett volna, csengettek. — Ördögfarok lógjon a homlokodba, bárki vagy is! — morogta az író, de azért ajtót nyitott. Hátha honorárium. Meg addig se kell írni, munkált benne az a valami, amit nem szívesen vallott volna be önmagának sem. A küszöbön középkorú konfekcióférfi álldogált. — Szervusz, Dávid — köszönt olyan természetességgel, mintha csak tegnap váltak volna el. Az író kellőképpen zavarba is jött, s észre sem véve, hogy a másik színleli csupán a köny- nyedséget, krákogva beljebb invitálta a jövevényt. — Hát te? — kérdezte aztán, hogy kérdezzen valamit. — Látom, írsz — bólogatott az idegen, amint tol- lat-papírt fogott a tekintete. — Aztán miről, miről? Az író fölkapta a fejét. „Ez aztán már sok — gondolta —, idejön nekem egy légybajúsz, és belepofátlan- kodik a legszentebb dolgaimba”. Hangosan viszont any- nyiit mondott: — Firkálgatok, firkálgatok — hátha valami fejes az ürge, ki tudja, még az is lehet, hogy a lakásosztályról, jobb elütni egyelőre a kérdéseit. — Rólam persze nem — váltott hangot az idegen, s számonkérően meredt az íróra. „Hja, kérem, ha csak eny- ny!i az egész — gondolta az író, s ismét nem vette észre a másikon a pupillatágító kétségbeesést —, ha csak egy szimpla őrült az emberem, aki éppen engem szúrt ki, az más. Talán még téma is. No, lássuk.” — Aztán mért is kéne írnom magáról? — kérdezte mézes-mázosan. — Ugyan, Dávid — ugrott ráncba a férfi homloka. — Jobban' ismerjük egymást annál, hogysem ilyen játékokra lenne szükségünk. Es ne kezelj úgy, mintha dilis lennék. Oppá. Üj fejlemény, gondolta az író, de azért visz- szategezte a jövevényt: — S ha szabad kérdeznem, honnan ismerjük egymást? Illetve honnan ismersz? Az idegen meglepetten kapta föl a fejét. — Törő János vagyok — mondta oktató hangsúllyal, de a hangja remegett. — Demény Dávid — felelte hasonló hangnemben az iró. — Most hülyéskedsz? — kérdezte Törő János. Az író elcsodálkozott. — Miért? Kéne? — Kezdjük elölről — tagolta az idegen. — Törő János vagyok. — Már majdnem sírt. Az író dühbe gurult. — Hát ide figyelj pajtás. Nem tudok írni már hónapok óta. az egy. Ezáltal a létem kérdőjeleződik meg, hogy nagy szavakat használjak, ez kettő. Erre te idejössz, és hülyítesz. Ráadásul akkor, amikor egyedül vagyok itthon, és talán végre dolgozni tudnék. (Folytatjuk) A pódiumon a megye színjátszói Bemutatják az Abigélt is A Heves megyei diákszin- játszók találkozójára kerül sor szombaton délelőtt 10 órától a füzesabonyi művelődési központban. Az eseményen hat csoport mutatja be produkcióját. Az egri Gép- és Műszeripari Szakközépiskolások Szabó Magda Abigél című regényét viszik színre. A megyeszékhely másik két középfokú oktatási intézményének, az Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskolának és a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolának diákjai pedig szerkesztett politikai oratóriumot mutatnak be. A gyöngyösi Vak Bottyán szavalókör Szakáll Judit Ez már nemcsak játék című darabját, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola hallgatói pedig szerkesztett hallgatói pedig Capek Képek a rovarok életéből című művét elevenítik meg. Pódiumra lép az egri Mező- gazdasági Szakközépiskola csoportja is Boldizsár Péter Félálmaink című munkájával. DEÁK MÓR Vársz valakit? Petrik József: Hiszek az ügyes decentralizációban ... (Fotó: Szabó Sándor)
