Népújság, 1984. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-22 / 274. szám

( NÉPÚJSÁG, 1984. november 22., csütörtök AZ IPAROSODÓ KÖ’ZÉP-VIETNAM Látogatás Da Nangban Óvodások ebédje a Da Nang gyárban (A szerző felvételei — KS) KAMBODZSA Baráti segítség A közép-vietnami térség legnagyobb városában. Da Nangban vagyunk, amely­nek lélekszáma jóval meg­haladja a milliót. Tízegyné­hány éve baljós csengése volt a Da Nang névnek, hi­szen az amerikai B 52-es óriásbombázók innen száll­tak fel, hogy egész városo­kat, vidékeket tegyenek a föld színével egyenlővé. Az egykori katonai reptér ki­futópályájáról ma polgári gépek is felszállnak, innen indul naponta — ha éppen nem törlik a járatot üzem- anyaghiány miatt — a Ha­noiba, illetve Ho Si Minh városba tartó AN—24-es, szovjet gyártmányú utasszál­lító kisgép is. A repülőtér körül kunyhók áthatolhatat­lan szövedéke. Valamikor itt éltek a Ha Nangban állo­másozó amerikai katonákat kiszolgáló vietnami családok. Változások A bádoglemezekből, kar­tonhulladékból, kiszuperált katonai szerkezetekből, jár­művekből összetákolt viskók ma is változatlanul megvan­nak. Lakóik viszont már másból élnek. A nagyváros izmosodó iparában, a Da Nangtól délre húzódó sík vidék mezőgazdaságában, vagy az itt bőkezűbben fize­tő halászatban keresnek meg­élhetést. Egész Vietnamban nagyon sokan foglalkoznak a közvetítőkereskedelemmel — ehhez a több milliós mun­kaerő-felesleg is hozzájárul —, s ez alól Da Nang sem kivétel. Hatalmas piaca öt­percnyi gyalogjárásra van a városközponttól. Az áru­sok előtt a híres, pogácsafor­májú, rücskös bőrű, de be­lül igen finom naran­csok halmaza, zöld banán, papaya-hegyek tornyosul­nak, de megtalálni a múlt maradványait is, az ameri­kai hadsereg itthagyott fel- szerelési tárgyait, katona­zubbonyokat, keki-ingeket, nadrágokat. A piacot északi irányban elhagyva, útban a festői Fel­hőszoroshoz, szépen karban­tartott, rendezett udvarú üzem tűnik fel az összevisz- szasághoz, rozsdás alkatrész- halmazokhoz, szétdobált gé­pekhez szokott szemnek. A takaros kapu fölött felirat: Nha May Da Nang — azaz Da Nang nevű gyár. 1975, az országegyesítés, a felsza­badulás után kezdtek hoz­zá építéséhez, és 1977 feb­ruárjában már termelt is. Persze, senki se gondoljon valamiféle óriáskombinát­ra, a 400 dolgozót foglalkoz­tató létesítményt a műhe­lyek nagysága szerint ná­lunk inkább üzemrésznek, vagy ktsz-nek hívnánk. A dugattyútól az alumínium fedőkig Lam Cong Bi gépészmér­nök, igazgatóhelyettes ismer­tet meg bennünket a gyár­ral, miközben a hosszú tár­gyalóasztal mellett ülve szemügyre vesszük a vitrin­ben kiállított termékeket. Meglep a sokszínűség. A teherautó-szivattyúkból az alumínium fedőkig, az olcsó tömegcikkekig mindent lát­ni. Ez a sokoldalúság előny is, meg hátrány is. Előny, mert sok mindenhez ért a gyártó kollektíva, gyorsan követhetné a piac igényeit — ha ez szempont lenne. Hát­rány, mert a széles gyárt­mányskála miatt naponta gépet, technológiát kell vál­tani. A vállalat még egyelő­re szigorúan központi irányí­tás alatt áll. tervutasítások szabják meg a munkát. Ha jobban engednék őket a sa­ját lábukra állni — ahogy Lam Cong Bi mondja —, napok alatt letörhetnék a maszekok, zugműhelyek ál­tal kézben tartott Da NangTi alkatrészpiac magas, speku­latív árait, a rossz minősé­gű termékek kínálatát. A gyár, élve a tömegtermelés, a gépesítés, a viszonylag na­gyobb szériák előnyeivel, olcsóbban és jobb minőség­ben gyárthatná az 50 köb­centiméteres Honda kismoto­rok igen keresett dugattyúit, más alkatrészeit. De mint­hogy köti őket a tervfegye­lem, a központhoz való szo­ros viszony, egyelőre tehe­tetlenek. Körbejárjuk az üzemet, be­lül is a már említett -kato­nás, szokatlan rend. A gé­pek ugyan sokfélék, az ame­rikai, tajvani forgácsolóma­sinák mellett szovjet, len­gyel, bolgár gépeket is lát­ni. Hátul félig nyitott csar­nok, földbe süllyesztett ön­tőformákkal. ■ Épp most fo­lyatják beléjük az olvadt alumíniumot, amit egy nagy kályhához hasonló alkot­mányban hevítenek. Két munkás cipeli hosszú rú­Pihenő a gyári kantin udvarán dón az öntőedényt, gumi- szandálos lábuk hihetetlen ügyességgel, óvatossággal ke­resi az utat a földben izzó, sistergő öntvények között. Szociális létesítmények A gyár, mint megtudjuk, kiemelt létesítmény, az or­szágban a legjobbak közé tartozik. Így több-kevesebb rendszerességgel egyenesen Hanoiból kapják az alap­anyagot, a Szovjetunió által szállított nyersalumínium tömböket. Ezekből itt al­katrészeket öntenek, majd szerszámgépeken munkál­ják meg őket. A gyár ka­pacitás-kihasználtsága mint­egy 70 százalékos, ami az 50 százalékot alig hogy el­érő országos átlaghoz vi­szonyítva magas. Bölcsőde, tiszta óvoda, egy­szerű orvosi rendelő — ezek a szociális létesítmények méltán keltenek feltűnést egy közép-vietnami gyár­ban, hiszem ma még rend­kívülinek számítanak. Mint ahogy a gyári kantin is az, ahol a dolgozók naponta egyszer enni kapnak, és a városi áraknál lényegesen olcsóbban lehet cigarettát, hordós sört, kenyeret kap­ni. A gyár kollektívája jó munkával, rendszeres terv­teljesítéssel hálálja meg eze­ket a kivételes munkakörül­ményeket. D. P. Gyermekzsivaj tölti be a több házból álló takaros kis telepet. A kicsik önfeledt játékát látva nem is gondol­nánk szomorú sorsukra, elő­életükre. Valamennyien a Pol Pót időszak rémuralma alatt vesztették el szüleiket, s most a kambodzsai fővá­ros méllett, a magyar segít­séggel, a KISZ és más tö­megszervezetek patronálá- sával fölépített árvaház la­kói. Az ő sorsukról is a kor­mány kénytelen gondoskod­ni, amely szerény lehetősé­geihez képest mindent meg­tesz, hogy a sokesztendős háború, majd a polpotista időszak sokkjából csak most föleszmélő nép temérdek gondját-baját enyhítse. No­ha sok száz gyermek talál itt közösségre, otthont pót­ló környezetre, szerte az or­szágban tíz- és tízezer ap- róbbmagyobb ifjú kambod­zsai él, sodródik, aki elvesz­tette szüleit, rokonait. Nincs olyan ember, akinek a csa­ládjában ne gyászolnának valakit, vagy valakiket. A felszabaduláskor, 1979- ben hazánk az elsők között sietett a megkínzott, sokat szenvedett kambodzsai nép megsegítésére. Az élelemmel, gyógyszerekkel, ruhákkal megrakott IL—18-as külön- gép egyike volt az első légi járműveknek, amelyek földet értek a főváros Po- chentong repülőterén. Azóta is lehetőségeinkhez mérten évről évre több millió fo­rint értékben adunk segít­séget a talpra álláshoz, az időnként még súlyos élel­miszerhiány megszüntetésé­hez, a gazdaság újjáéledésé­hez. Az árvaházat ezen fe­lül, széles magyar társadal­mi összefogással építették föl. Országaink együttműkö­dése "évről évre szélesedik, sokrétűbbé válik. Ahogy szi­lárdul a Kambodzsai Nép- köztársaság belső politikai, gazdasági rendje, úgy nyíl­nak mind nagyobb távlatok a tartalmas kooperáció meg­teremtése előtt. A jelen idő­szakot már a rendszeres áru­csere alapjainak a lerakása jellemzi, ami előrelépés a korábbi időszakhoz képest. Bár egyelőre a délkelet­ázsiai országból érkező áru­cikkek skálája és mennyisé­ge még szerény, Kambodzsa természeti kincsekben való gazdagsága, lakóinak élet­ereje, iparkodása garancia a jövőbeni, kölcsönösen elő­nyös gazdasági kapcsolatok megerősítésére. Csak egy példa a lehetőségekre: a nyersgumi, amelyet kemény valutáért, nyugati közvetítő­kön át vásárolunk. Kambod­zsában nagy erővel folyik a gumifaültetvények helyre- állítása. A kaucsuktejet, a latexet adó gumifa kényes jószág. Rendszeres gondozást, gyomirtást, trágyázást, szak­értelmet igényel. 1970-ig, a viszonylagos stabilitású Szi- hanuk-korszakban több tíz­ezer hektáron álltak a tom­pazöld levelű, a téli időszak­ban lombhullató, szürkéstör­zsű gumifák. Az elmúlt év­tizedben, különösen a het­venes években, elhanyagol­ták gondozásukat, most vi­etnami szakemberek segíte­nek a helyreállításban a csapolás, begyűjtés, hőkeze­lés, formába préselés újra­indításában. Ami talán, most a legjob­ban hiányzik a haladás út­jára lépett, szocialista célo­kat kitűző Kambodzsai Nép- köztársaságnak — az a nyu­godt nemzetközi légkör. Ma még ellenforradalmi fegy­veres, külföldről pénzelt, irá­nyított bandák akadályozzák a békés helyreállítást, a politikai, gazdasági konszoli­dációit. Ezért a népi Kam­bodzsa külpolitikájának meg­határozó fontosságú célja a kívülről szított belső kato­nai, gazdasági, politikai ak­namunka fölszámolása, a nyugati határtérség bizton­sága. a térségben a béke megteremtése. A közelmúltban Chan Sy, a Kambodzsai Népi Forra­dalmi Párt PB tagja, mi­niszterelnök tett nagy jelen­tőségű látogatást hazánkban. A tárgyalásokon mindkét fél hangsúlyozta, tovább mé­lyítik a két ország szoros baráti együttműködését. Ha­zánk, húzták alá a megbe­széléseiken, támogatja a Pnom Penh, a három indo­kínai ország, Kambodzsa, Laosz és Vietnam indítvá­nyait, az ASEAN tagállamai­val való párbeszédre, egé­szében véve pedig a térség valamennyi vitás kérdésének tárgyalásos rendezését. INDONÉZIA Borobudur: számítógép és műemlék-helyreállítás KNDK ÜK*» Figyelem a fogyasztókra Buszra várakozók Phenjan egy új lakótelepén A világ legrégebbi budd­hista temploma, az 1200 éves Borobudur szentély 1983 februárja óta fogad is­mét vendégeket, s Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnö­ke és kísérete meglátogatta. A lépcsős piramisból, tera­szokból, Buddha-emlék­dombból álló szentélyt, az indonéz építészet e legfi- gyelemre méltóbb emlékét földrengések, földcsuszam­lások, a környező vulkánok kitörései döntötték romba. Később még pótolhatatla­nabb kárt okoztak a fosz­togatók, akik megbízásból vagy saját maguk számára elvitték a letöredezett, szét­szóródott szobordarabokat. Az alaposan megrongálódott műemlék rendbehozatalára sokáig gondolni sem lehe­tett.. Végül az indonéz kor­mány belevágott, mégpedig •nemzetközi segítséggel. A támogatásra nem csupán anyagi vonatkozásban volt szükség, ibár a költségek 24 millió dollárra rúgtak. (Eb­ből 6 és fél millió volt a nemzetközi segély, 28 or­szág. magánalapítványok, nemzetközi szervezetek ado­mánya.) Szinte kilátástalan fel­adatnak, valamiféle gigászi összerakós játéknak tűnt a rekonstrukció. Legalább egymillió szerteszórt hatal­mas kőből kellett új alapo­kon pontosan a régi mását újjáépíteni, a teraszokat dí­szítő 504 Buddha-szobrot, 1300 kőbe vésett életképet helyreállítani. Végül a hu­szadik századi technika, a számítógép segített. Az IBM munkatársai két és fél éven át régészek társaságában a helyszínen tanulmányozták a köveket. A program el­készítéséhez ismerni kellett minden egyes alkotóelem pontos méreteit. Az adato­kat naponta autóbusz vitte a közeli Dzsogdzsakartából a dzsakartai számítógép- központba. Maguk a munkálatok Eilig tíz évig tartottak. Hatszáz ember és egy számítógép dolgozott megfeszített erő­vel, s ahogy később a szak­emberek eimondták, a re­kordidő a számítógépnek volt köszönhető. Nélküle hatvan évvel később nyit­hatták volna csak meg a szentélyt. Ha ugyanis pon­tos irányítás nélkül próbál­ták volna megtalálni, hová illeszkedik egy-egy kő. akár 300 helyre is cipelhettek volna minden egyes, néhol akár húsz kg-os darabot. Ennél jóval egyszerűbb, és kevésbé időigényes volt a, programokat elkészíteni, a gépbe betáplálni, majd az utasításokat végrehajtani. A munkálatok során az is ki­derült, hogy eltűnt vagy 10 ezer kő. értékes szobrok ré­szei. » Phenjan, a KNDK fővá­rosa, dinamikus bővülésé­vel, szépülésével mindig el­bűvöli az odalátogatókat. Oj, 15—20 emeletes épületek magasodnak az ég felé, szélesek, a gyér járműfor­galom számára talán még túl tágasak is az utcák, a város fölé emelkedik az ön­erőre támaszkodás, a dzsu- cse jelképe, a gigászi to­rony, rajta a messzevilá- gító, bonyolult üvegszerkeze­tes fáklyával. Noha küllemre talán nem feltűnőbbek, mégis a gyara­podó lakónegyedek, modem házak a legfigyelemre mél­tóbbak. mert arról tanús­kodnak, hogy az ország ve­zetése egyre nagyobb erő­feszítéseket tesz a lakosság igényeinek jobb kielégítésé­re. Föltétlenül említésre ér­demes, ez egy olyan or­szágban, amelynek lakossá­ga idestova négy évtizede a se béke, se háború állapo­tában él. így jelentős össze­geket kénytelen a nemzet- védelemre fordítani. A nyolcvanas évekre kitűzött tízpontos programban — bár továbbra is a nehéziparé az elsőbbség — nő a könnyű­ipar, az elsősorban fogyasz­tásra termelő ágazatok vi­szonylagos súlya. A KNDK sajtójában a nehézipari lé­tesítmények. acélművek, traktorgyárak, szerszám­gépkombinátok kiemelkedő teljesítményeit méltató írá­sok mellett mind gyakrab­ban bukkanak fel a kon- zervgyártásról, az élelmi­szeriparról, a textiliparról szóló cikkek is. Ennek a folyamatnak több külső és belső oka van. Először is hat a gEizdasági fejlődés objektív törvénye: a KNDK-ban is előbb-utóbb kimerülnek az extenzív gazdaságfejlesztés tartalé­kai. Az évtizedekkel ezelőtt kidolgozott, erősen közpon­tosított, a szoros tervfegye­lemre és tervutasításra épü­lő gazdaságirányítási rend­szer várhatóan továbbra is meghatározó marad. Ez azonban nem zárja ki az alapvonások megtartása mellett a finomítást, egyes elemek rugalmasabbá téte­lét. Ebben az összefüggés­ben illeszkedik a helyére az utóbbi években tapasztalha­tó érdeklődés más országok gazdaságirányító mechaniz­musa iránt. Ami a külső tényezők ta­lán legfontosabbikát illeti: a KNDK is egyre nagyobb mértékben él a nemzetközi munkamegosztással, a kül­földdel való árucserével. Bár az ország gazdag ter­mészeti erőforrásokban, s az elmúlt évtizedekben igen nagy mennyiségi teljesít­ményekre képes ipari — elsősorban nehézipari — bázist teremtettek, nem mondhatnak le a külfölddel lebonyolított árucsere elő­nyeiről sem. A főváros ut­cáin futó japán. svéd. nyu­gatnémet személygépkocsik, az építkezéseken látható japán gépek, a középületek ablakait fedő, különleges tulajdonságú, hőszigetelő Corning üvegtáblák az ide­látogató számára azonnal szembetűnnek. Nemrég a KNDK törvény- hozása rendeletet adott ki, amely megengedi más or­szágokkal — így tőkés álla­mokkal is — a közös vállal­kozásokat. Ez utóbbiEikra még nincs ismert példa, de ott járt japán üzletemberek szerint a KNDK-ban „kü­lönleges gazdasági öveze­tek” létrehozását fontolgat­ják. Phénjanban ismételt erőfeszítéseket tesznek, hogy megteremtsék a dinamikus gazdaságfejlesztési elkép­zelések biztos megvalósításá­hoz szükséges hátteret, a rendezettebb nemzetközi vi­szonyokat, . csökkentsék a térség feszültségét. Ennek megnyilvánulásaként a KNDK szeptemberben nagy összegű árvízsegélyt nyúj­tott Dél-Koreának. A na­pokban pedig KNDK—japán halászati egyezményt írtak alá, bár a két állam között nincs hivatalos kapcsolat.

Next

/
Thumbnails
Contents