Népújság, 1984. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-17 / 270. szám

®* IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1984. november 17., »lombot

„Emberségről példát...”

Európai jelentőségű küzdelmet folytattak a török terjeszkedés megállítására a végvári harcosok. Eger híre is ezeknek a harcoknak közepette született meg, a XVI. század derekán nem mindennapi haditettet hajtott végre Dobó István vezetésével a vár népe.

Immár második alkalommal adott otthont megyénk a magyarországi végvárak kutatásával foglalkozó tanácskozásnak, az idén a XVII. század második felének történéseiről szóltak elsősorban az előadások, ösz- szeállításunkat most ennek az eseménynek a szellemében adjuk közre: két előadó írását közöljük, illetve igyekszünk képet adni arról a hősies harcról, amelyben a magyarság Európa pajzsa volt, s szembeszegült a kíméletlen hódítókkal.

Balassi Bálint:

Egy katonaének

Vitézek mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?

Holott kikeletkor az sok szép madár szól.

kivel ember ugyan él;

Mező jó illatot, az ég szép harmatot ád, ki kedves mindennél.

Ellenség hírére vitézeknek szfive gyakorta ott felbuzdul,

Sőt azon kívül is, csak jó kedvéből is vitéz próbálni indul,

Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik, homlokán vér lecsordul.

Veres zászlók alatt lobogós kópiát vitézek ott viselik,

Roppant sereg előtt távol az sík mezőt széllel nyargalják, nézik,

Az párduckápákkal, fényes sisakokkal, forgókkal szép mindenik.

Jó szerecsen lovak alattok ugrálnak, hogyha trombita riadt,

Köztök ki strázsát áll, ki lováról leszáll.

nyugszik reggel, hol virradt,

Midőn éjten éjjel csataviseléssel mindenik lankadt s fáradt.

Az jó hírért névért s az szép tisztességen ők mindent hátra hadnak,

Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak,

Midőn mint jó sólymok mezőn széllel járnak, vagdalkoznak, futtatnak.

Ellenséget látván, örömmel kiáltván ők kópiákot törnek,

S ha súlyosan vagyon az dolog harcokon, szólítatlan megtérnek,

Sok vérben fertezvén arcul reá térvén űzőt sokszor megvernek.

Az nagy széles mező, az szép liget, erdő sétáló palotájok,

Az utaknak lese, kemény harcok helye tanuló oskolájok,

Csatán való éhség, szomjúság, nagy hévség s fáradtság mulatságok.

Az éles szablákban örvendeznek méltán, mert ők fejeket szednek,

Viadalhelyeken véressen, sebekben, halva sokan feküsznek,

Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója vitézül holt testeknek.

Ö végbeliek, ifjú vitézeknek dicséretes serege!

Kiknek ez világon szerteszerént vagyon mindeneknél jó neve,

Mint sok fát gyümölccsel sok jó szerencsékkel áldjon Isten mezőkbe!

„Balassy Balintt volt eleötteök...”

A költő-katona dömsödi vásárütése az egriekkel 1584-ben

Éppen négy évszázaddal ezelőtt, 1584. október 26-án vetette papírra Szinán budai pasa, a magyarországi török főhelytartó azon levelét. melyben elpanaszolta az egri vitézek és társaik újabb portyáját, melyet nem kisebb személyiség vezetett, mint az egykori egri lovas- hadnagy (1579—1582), Balassi Bálint, a magyar irodalom legkiemelkedőbb reneszánsz poétája.

A pasa levele

Az eseményről beszámoló török főkormányzó Ernő osztrák főherceghez intézte levelét, aki ekkortájt a „bécsi király”, Habsburg Rudolf császár magyarországi helytartójaként működött. A levél végén ugyan október 16-i dátum található, ám ez még ónaptári” megjelölés, mely éppen 10 nappal maradt el az 1582- ben, XIII. Gergely által bevezetett. s jelenleg is érvényben levő új időszámítástól.

Szinán pasának a portyával kapcsolatos sorai ekként hangzanak: „... ez el múlt napokban az egriek, tokaiak, s rrokiak Balassy Balintt volt eleötteök iwttek Budához nem mézzé, egy Deömseöd neuw uarosban az sokadalmat megh wteöttek,, kikett mikor az mi alattunk ualok eszeökben ueöttek uol- na, reaik talaluan Isten aka- rattyabol eötuentt benneök eleueneön fogtak es egynéhányon le uagtak

___”

B

alassi ezidőtájt már felvidéki birtokain. Liptó- újváron és Véglesen élt, mely utóbbinak a várkapitányi tisztét is betöltötte. Az a tény. hogy a legerősebb magyar végvár, Eper, valamint Tokaj és Sírok vállalkozó szellemű szá- guldozói éppen őt választották az akció vezetőjévé, egyértelműen jelzi, hogy az egriek továbbra is megbíztak benne, s köcsönösen ápolták a kapcsolatokat azt követően is, hogy a költő 1582 legvégén eltávozott a várból.

Több adat bizonyítja, hogy jónéhány portyán, csatán küzdött együtt Balassi a „Felvidék kapujának” híres vitézeivel. Hogy csak néhányat említsünk: 1581ben Hatvan szandzsákszékhely városánál még mint egri lovasbadnagy harcolt 50 legényével; 1582 tavaszán részt vettek az országos hírű nádudvari ütközetben, ahol az Ónod és Diósgyőr közt pusztító, rettegett hírű szolnoki szandzsákbég, Sehszüvár pasa ráblóseregét verte tönkre a magyar végvárak egyesített őrsége; 1582. november 14-én Jászberény palánkját támadták meg; 1584. májusában Szécsény szandzsákszékhely alá csaptak, majd Balassi vezetésével ugyanezen évben még további 3 portyán harcoltak vállvetve: Hatvannál, Dömsödnél és Gyarmatnál.

A török uralom másfél századában sohasem volt tényleges fegyvernyugvás, mindennaposokká váltak a portyák, csatározások, bajviadalok, rablótámadások, zsákmányszerző kalandozások. vámütések, a soka- dalmak felverései. A mindvégig rosszul fizetett végvári vitézek a „se pénz, se posztó” nyomorúságos körülményei között mindenképpen rá voltak utalva a portyákkal szerzett hadi- zsákmányra. Ugyanakkor ezekkel egyúttal csapásokat mértek a törökre és hátországára, miközben hírnevet, elismerést, dicsőséget és előmenetelt szereztek önmaguknak.

Préda, rabok

Bizonyosra vehető. hogy alapvetően ez a két szempont motiválta az egriek és a költő-katona magatartását is. akiről feljegyezték, hogy volt nap. midőn 11- szer vívott győztes párviadalt.

Vitézségét dicséri Sa- lánki György is az 1581. április 21-i. hatvani portyáról írt históriás versében, melyben ugyanakkor rámutat a hadivállalkozás anyagi természetű okaira is:

„Lovaggal, gyaloggal vitéz

Balassa,

Házakat, pénzes boltokat törStt

vala,

Gyermeket, bulyákat fogott

vala.

Sok törököt nyakon kötöztet

vala.”

íme, a bizonyság: a hatalmas hadizsákmány, vagy ahogy akkoriban mondták. a préda, valamint a török rabok és rabnők (bu- lyák) szedése, akiket azután súlyos váltságdíjon („sarcon”) engedtek szabadon — ez volt Balassi és az egri vitézek célja is közös hadivállalkozásaikon ! A költő sokszor küszködött anyagi nehézségekkel élete négy évtizedében; ráadásul 1582-ben, amikor ki kellett házasítania két húgát. Máriát és Aimát, teljesen eladósodott. Márpedig mindenképpen pénzre, avagy könnyen forinttá tehető árura, prédára, török rabokra volt szüksége, hiszen 1584 végén esküvőjére készült: december 25-én el is vette feleségül Dobó Krisztinát....

Balassiék dömsödi zsákmányáról nem maradt fenn értesítés, ám következtethetünk rá a hozzá hasonló fejlettségű másik Pest megyei település. Túra, sokadalmának felveréséből. Ezt az 1585. augusztus 24-i vállalkozást Báthori István és Balázsdeák István vezetésével 300 lovas és 200 gyalogos egri vitéz mellett néhányszáz kallói, kassai, tokaji és szatmári harcos hajtotta végre. összesen 137 török rabot ejtettek, és 150 társzekérre pakolták fel roppant prédájukat, benne a méregdrága, legkülönfélébb keleti árucikkekkel! Ilyesféle, bár talán valamivel kisebb zsákmányra tehetett szert Balassi párszáz egri, tokaji és siroki lovasa is 1584 őszén, a dömsödi sokadalom felverésekor.

A dömsödi nyereség

A sztambuii német követ jelentéséből tudjuk, hogy kezdetben a dömsödi vásár- ütés is fényes sikerrel járt, ami azt bizonyítja, hogy Balassi gondosan előkészítette a már összepakoló kereskedők megrohaná- sát. Mindenekelőtt levágták a sokadalom rendjére és .biztonságára ügyelő pár tucat török fegyveres őrt, majd kirabolták a kalmárokat, szekerekre rakták a roppant prédát, elfogták a leggazdagabb kereskedőket — 4 törököt és 3 zsidót, akik szintén „törökkél bélelt” embereknek, azaz ellenségnek számítottak —, s aztán megindultak hazafelé a Duna-Tisza közén.

Ezután következett be pár óra múlva a váratlan fordulat; egyes török, netán zsidó vagy rác vásárosoknak bizonyára sikerült elmenekülniük a sokadalom megütésekor. s értesíthették a Dömsödtől alig 8 kilométerre levő Csepel-szigeti Ráckeve náhijé-székhely (járási központ) török kádi- ját, aki gyorsfutárral riaszthatta a budai pasát, így az mozgósíthatta Buda és Pest tölbbezres lovasságát a már visszafelé tartó Balassiék ellen. Így aztán a gazdag prédával telezsúfolt szekerekkel és a megkötözött rabokkal lassabban haladó végváriakra valahol a tágas alföldi rónán rácsaptak Szinán nagy túlerőt képviselő lovasalakulatai, a beslik, a szpáhik és a gönöllük. Alighanem igazat állíthatott a pasa panaszlevelében: gázijai valóban levághatták Balassi sok harcosát. s talán vagy félszázat rabul is ejthettek közülük, ám a német követjelentésből arra is fény derül, amit Szinán szerényen elhallgatott: egyedül a pár török és zsidó robot hagyták hátra a magyar vásárütők, de a préda javarészét, hősiesen bravúros védekezéssel, hazamentették Egerbe!

S mint mindenkor, egészen bizonyos, hogy a dömsödi prédát is itt. Egerben vetették kótyavetyére a vitézek, melyen a csatavezető Balassinak feltétlenül ott kellett lennie, miként ezt e „vitézi vásár” — jellegű hadiárverések íratlan szokástörvényei régóta megszabták. Sajnos, a dömsödi nyereség egri kótyavetyéjéről jelenleg nem rendelkezünk semminemű adattal.

Az „isten szolgája”

A fentieken kívül a székes- fehérvári szandzsák 1586/87- es tímár-deftere (a javadalombirtokosok jegyzéke) is megemlíti a dömsödi portyát. A török írnok egy Kurd bin Abdullah (Isten szolgájának fia, Farkas) nevű tímáros szpáhiról megjegyzi, hogy Nádasladány falu 7 000 ak- csét kitevő évi bevételét az 1584-ben a dömsödi vásárra támadó „hitetlen gyaurok” elleni helytállásáért kapta jutalmul. Meglehet, hogy az illető eredetileg magyar volt, s talán, a környéken született, esetleg éppen ő értesíthette a vásárütésről a törököt, lévén hogy az Abdullah (Allah szolgája) jelképes nevet kizárólag az újonnan a mohamedán vallásra áttért, keresztény renegátok kapták...

Balassit alighanem súlyosan érinthette több vitéze eleste és félszáz embere fogságba kerülése (esetleg elegendő zsákmányhoz is juthatott), mert ezentúl többé nem vett részt az egriek és a környékbeli végvári vitézek közös zsákmányszerző hadivállalkozásaih: így a következő évi, 1585-ös országos hírű túrái sokadalom- felverésre induló egri vitézek élén már a híres hadnagy, Balázsdeák István állott...

Fenyvesi [László

A tőrök pusztítás. Ismeretlen német mester fametszete

Török-magyar bajvívás. XVII. század első fele. Ismereti* rézmetszete

Buquoy Bonaventura császári tábornok halála Érse alatt

H

A természet ébredésével a végbeli élet is minden évben újra ébredt. A kalandos élet szeretete, a nemzeti hiúság, a dicsőség után való vágyakozás és a zsákmány reménye a török s a magyar vitézeket a zöldbe borult mezőkre csalta. Madárdalos tavaszi idő van. A rózsa kivirágzásának az ideje is elérkezett. Rezgelődés. mozgás, készülődés mindenfelé. A félhúson való s erőre kapott paripákat a füvelő- mezőkről a patkolóhelyekre hajtják. Vége a füvelésnek, kezdődik a harcok izgató gyönyörűsége! A végházak s a vigyázó kastélyok emelcsős kapui és sorompói megnyílnak, s a leventék a vitézpróbák helyére indulnak. Derék lovag és gyalogcsaták (csapatok) járják az utakat, s ha ellenséget látnak, a kedvük egyszerre örömre fordul. Megvetik a lest, s ha az ellenség reá megy a kelepcére: hir, dicsőség és bő zsákmány vár a lesvetőkre. E három kellett minden végbelinek, e három nem hagyta őket pihenni. Mindenki sj mezőre vágyott. Semmi törvény, semmi tilalom otthon nem tartja őket. Megy mindenki a maga veszedelmére; vakon viszi a lelkesedés oda, ahol a borostyán és a halál karöltve járnak...

Minden dicsőség múlandó. A keménység is meglágyul idővel, a márványkőbe metszett írás is elkopik. S nekünk mégis úgy tetszik, hogy a XVI. század vitézi élete és lelkesedése élni fog, amíg a magyarság nemzeti élete meg nem szűnik. Próbált dolog ugyanis, hogy az igazi nemzeti lelkesedés, az eszményi küzdelem s a vitézi erény megnyilatkozása sohasem veszti el értékét és hatását, bármilyen irány ragadja is a századok gondolkozását. Ezek a jelenségek ugyanis minden nemzet életében maradandó tőkét teremtenek. S így volt ez nálunk is. Hiszen tudjuk, hogy állami fennmaradásunk a XVI. században válságosra for-