Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-12 / 240. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I XXXV. évfolyam, 240. szám ARA: 1984. október 12„ péntek 1,40 FORINT Nevelni Hovatovább lesz még egy szakterület. amely népszerűségében vetek­szik a futballal: a neve­léshez legalább annyian értenek manapság, mint a labdarúgáshoz. A felnövek­vő nemzedék irányításának az ügye — úgy tűnik — szétfeszítette a szakmai kereteket: boldog, boldog­talan tudni véli. hogy mi­ként lehetne jobbá for­málni az ifjúságot. A leg­eltérőbb nézeteket hallani, sokan azt mondják, hogy azért olyanok a fiatalok, mert elkényeztetik őket, mindent megkapnak ami­re csak áhítoznak, majom- szeretet veszi őket körül. A másik tábor úgy véli, hogy túl keveset foglalkoz­nak velük, az időhiány kö­vetkeztében a szülők el­hanyagolják gyermekei­ket. ha tárgyakhoz, anya­gi javakhoz jutnak is, hi­ányzik életükből az érze­lem. De sokféle más néző­pontból is értékelik az ok­tatás. a nevelés helyzetét. Szép számmal akadnak olyanok, akik a család fe­lelősségét firtatják amely nem ad elég mintát az utódoknak, mások inkább az iskola teljesítmény- centrikussága ellen vok­solnak. s úgy vélik, oktatá­si intézményeinkben kelle­ne megfegyelmezni a ne­bulókat. Vita tárgya az te. hogy a nagyobb szigor, a korlátozás, vagy éppen ellenkezőleg a demokrati­kus formák kiszélesítése a helyes lépés. Egyszóval sokféle véle­ménnyel találkozunk, ke­vés olyan ember van. akit valamilyen formában ne érintene ez a kérdéskör. Ezért aztán a vitatkozók nem kevés indulattal fej- lak ki nézeteiket: sokszor hajlamos lenne is a hall­gató még egymásnak el­lentmondó téziseknek is igazat adni. Csak akkor esik gondolkodóba ami­kor rájön, hogy mennyire függ az elemzők álláspont­ja helyzetüktől: a szülők szívesebben mutogatnak az iskolára, a pedagógusok gyakrabban emlegetik a család felelősségét. Azt hiszem, csak úgy lehet valamilyen közös ki­indulópontot találni, hogy­ha nemcsak saját tapasz­talatainkat mérlegeljük, hanem figyelembe vesszük azokat a jelenségeket is. amelyeket mások vesznek észre. tesznek közzé. Ugyanis az egyik legösz- szetettebb kérdés a neve­lés érdemes meghallgatni a társadalom legkülönbö­zőbb rétegeinek elképzelé­seit. Egyúttal azt is el kell ismerni, hogy létezik egy olyan oktatási szervezetünk, amely hivatalból foglalko­zik ezzel: bizalom, támo­gatás nélkül képtelen fel­adatát teljes mértékben el­látni. Sok féligazság hangzik el manapság a következő generáció felkészítéséről, erkölcsi formálásáról. Ne­héz köztük rendet tenni. Mert lényeges tennivalói vannak a családnak é6 az iskolának is. Valóban szükség van szigorra de az önkormányzat továbbfej­lesztésére is. De leginkább arra. hogy szülök és peda­gógusok ne ellenfelekként, hanem szövetségesekként találkozzanak. Gábor László A X. országos békekonferenciára készülve Az Országos Béketanács ülése A közelgő, X. országos bé­kekonferencia előkészülete­ként csütörtökön a Parla­ment Vadász-termében ülést tartott az Országos Béketa­nács. A testület megtárgyal­ta és elfogadta az elmúlt évek békemozgalmi munká­jának tapasztalatait összeg­ző beszámolótervezetet, va­lamint a további békemun­ka főbb irányait meghatáro­zó állásfoglalás alapelveit. E dokumentumokat az október 27-én kezdődő békekonferen­cia elé terjesztik. Barabás Miklós, az Országos Béke­tanács főtitkára a tanácsko­zás előkészületeiről szólva el­mondta: a konferenciát ösz. szehívó júliusi Országos Bé- ketanács-ülést követően or­szágszerte — az őszi antiim- perialista és szolidaritási ak­ciósorozathoz kapcsolódóan — békegyűléseket tartottak. E fórumok nemcsak arra teremtetteik alkalmat, hogy összegezzék a helyi békemoz- galmi tevékenység eredmé­nyeit, hanem arra is, hogy — szakítva a hagyományok­kal — már most, előzetesen megválasszák e közösségek konferenciaküldötteit, és az Országos Béketanács leendő tagjait. Ezzel újabb lépést tettek a formális elemek visszaszorítására. A MÉMOSZ székházban össze, ülő konferencián — a mun­kajelleget erősítendő — a hangsúlyt főként az eszme­cserére helyezik, arra töre­kednek, hogy olyan progra­mot dolgozzanak ki, amely eligazítást ad a békemozgal­mi feladatok megoldásához. Az öt szekcióülésen — kife­jezésre juttatva a békemoz­galom sokszínűségét — kü­lönböző korosztályok, foglal­kozási ágak képviselői mond­hatják majd el véleményü­ket az emberiséget leginkább érintő kérdésekről, s arról, miként erősíthetők meg a béke pozíciói a mind feszül­tebb nemzetközi helyzetben. Az előadó ezután arról szólt, hogy a békekonferen­ciához kapcsolódóan két rendezvényt tartanak: októ­ber 26-án, pénteken a Par­lament előtt nagygyűlés lesz, amelyen tíz- és tízezrek te­hetnek hitet a béke ügye mellett. Előző napon októ­ber 25-én, csütörtökön Száz­halombattán is demonstrá­ciót tartanak; ide futnak majd be az ország hat me­gyéjéből indult békestaféták, üzeneteket hozva a X. orszá­gos békekonferencia részt­vevőinek. A magyar béke­mozgalom vezető testületé­nek a jövőbeni munka alap­jául szolgáló állásfoglalás­tervezete kapcsán a főtitkár rámutatott: viszonylag rövid távra, két évre fogalmazzák meg a feladatokat, mert a gyorsan változó világpoliti­kai helyzetben nem enged­hető meg, hogy késedelme­sen reagáljanak az esemé­nyekre. Az Országos Béketanács ülésén ezután felszólalások következtek; az elhangzott észrevételekkel és javasla­tokkal tovább gazdagítják a plénum elé terjesztendő do­kumentumok tartalmát. Világ Kupa-forduló Szilvásváradon (?) — mert folytatni kell... Értékelték a fogathajtó VB szervező munkáját Tegnap délelőtt Egerben ünnepélyes keretek között köszöntötték az 1984. évi szilvásváráéi VII. fogathajtó­világbajnokság rendezőit, a szervezésben kiemelkedő munkát végzetteket. Az ese­ményen megjelent dr. Ko­vács Imre, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese, Barta Alajos. a megyei pártbizottság első titkára, Buda István államtitkár, az OTSH elnöke és dr. Selme- czi Lajosné, a Belkereske­delmi Minisztérium minisz­terhelyettese is. A Technika Háza nagy­termében a mintegy kétszáz meghívottat Markovics Fe­renc, a megyei tanács elnö­ke köszöntötte. Bevezetőjé­ben mindazokra a jelentős változásokra utalt. ame­lyek a bükkalji településen a színvonalas VB-lebonyolí- tás érdekében közös össze­fogás révén születtek. Ezt követően emelkedett szólás­ra dr. Papócsi László, a Magyar Lovas Szövetség elnöke. MÉM-miniszterhe- lyettes. aki értékelte a nem­zetközi visszhangot kiváltó nyári sporteseményt. A szövetség vezetője az elismerés hangján szólt az előkészítő tevékenységről és az igényes lebonyolítás­ról. Kiemelte azt a siker­hez nélkülözhetetlenül fon­tos széles körű társadalmi összefogást, amely az elmúlt időszakban a Heves me­gyeiket jellemezte. Az au­gusztus 17—20. közötti vi­lágbajnokságot a Nemzetkö­zi Lovas Szövetség (FEI) mintaszerűnek könyvelte el. Az angol gyógyszeripari konszern, a Wellcome Igaz­gatója a szövetséghez eljut­tatott levelében azt írja. hogy az alapítvány büszke, hogy ilyen szervező bizott­sággal társult, és reméli magyar kapcsolatainak bő­vülését. A sportvilág fel­figyelt a magyar hajtósike­rek nyomán lótenyészté­sünkre is. ez már külkeres­kedelmi forgalmunkon is érződik. Dr. Papócsi László hangsúlyozta, hogy a tizen­két ország versenyzőinek, fogatainak küzdelme sport- politikai jelentőségén túl jó példa volt a népek közötti baráti együttműködésre tö­rekvésnek. Buda István hozzászólá­sában elmondta, hogy a rendezés odaítélése — egv évvel ezelőtt — a megala­pozott bizalomra épült, s a lebonyolítás példásan rászol­gált erre. A válogatott hajtők rész­vételével már szeptember elején elemezték a VB szakmai tapasztalatait, s ott is elhangzott, amit Egerben, dr. Kovács Imre tolmácsolt: a világbajnokság szervezé­sében, lebonyolításában si­keresen közreműködőknek Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának el­ső titkára is elismerő kö­szönetét fejezte ki. A Szilvásváradon rendel­kezésre álló nagyszerű léte­sítmények, a lovasbázis to­vábbi nemzetközi szintű versenyek megtartására al­kalmas. Ez nemcsak óhaj. hanem igény is! Váczi Er­nő szövetségi kapitány, ér­deklődésünkre elmondta, hogy 1985-től Világ Kupa kiírására tesznek javaslatot. A tervezett versenysorozat magyarországi fordulóját itt szeretnék majd megtartani. Az ünnepség — amelyet a világbajnokságról készült rövidfilm vetítése vezetett be — oklevelek, kitünteté­sek, emlékplakettek és pénzjutalmak átadásával ért véget. A szervező bizottság délután a szilvásvárad! Li­picai Étteremben látta ven­dégül a résztvevőket. A sikeres rendezésben közreműkö­dőknek megköszön­ték az áldo­zatos mun­kájukat. Képünkön az ünnepel­tek egy csoportja. (Fotó: Szántó György) A terület- és településfejlesztésről — Az őszi mezőgazdasági munkák helyzetéről Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatá­si Hivatala közli: A Minisztertanács csütör­töki ülésén megvitatta a te­rület- és településfejlesztés hosszú távú feladatairól ké­szített előterjesztést, és úgy határozott, hogy azt társa­dalmi vitára bocsátja. Fel­kérte a társadalmi szerve­zeteket a vita lefolytatásá­ra, a Hazafias Népfront Országos Tanácsát pedig arra. hogy az irányelvek ki­dolgozásában és a társadal­mi vita megszervezésében működjön közre. A Minisztertanács tájé­koztatást hallgatott meg az őszi mezőgazdasági munkák helyzetéről. Kötelezte a mi­nisztériumokat és a főható­ságokat. hogy ha kell, so­ron kívüli intézkedésekkel segítsék elő azoknak a fel­tételeknek a biztosítását, amelyek az időjárási okok miatt összetorlódott mun­kák szervezett és megfele­lő minőségű elvégzéséhez szükségesek. A kormány az Állami Tervbizottság döntését meg­erősítve hozzájárult a Sze­gedi Orvostudományi Egye­tem új klinikai tömbje építésének megkezdéséhez, valamint az Országos On­kológiai Intézet rekonstruk­ciójának előkészítéséhez. (MTI) KISZ-esek a jobb tanulmányi eredményekért A bolgár delegáció a Gárdonyi gimnáziumba és a dohánygyárba látogatott — A szülői értekezletek résztvevőinek nagy részét egykori tanítványaink alkotják” — mondta dr. Nagy Andorné igaz­gató a bolgár vendégeknek az egri Gárdonyi Géza Gim­náziumban tartott tájékoztatón. (Fotó: Kőhidi Imre) Mint már hírül adtuk, szerdán, kéttagú bolgár komszomolista delegáció érkezett meggyénkbe, akik itt tartózkodásuk egy hete alatt a szervezeti élet mi­kéntjéről és a politikai ne­velési munkáról tájékozód­nak. Csütörtökön délelőtt a Gárdonyi Géza Gimnázium­ba és az Ady Endre Kol­légiumba látogatott Tema- nujka Bonévá megyei tit­kár és I van Ivanov, a tar- govistei Komszomol-bizott- ság munkatársa. Ez alkalommal találkoz­tak az iskola vezetőségével, köztük dr. Nagy Andorné igazgatóval, aki a nagy ha­(Folytatás a 2. oldalon) A megyei KISZ-bizottság tárgyalta A hazafias-honvédelmi nevelés, az építőtáborok tapasztalatai „Az eddigi tapasztalatokat figyelembe véve megállapít­hatjuk, hogy a hazához va­ló viszony, a hazafias és a proletár internacionalista ér­zések kialakításában me­gyénkben előrelépés tapasz­talható. ..” — így kezdte je­lentését csütörtökön a KISZ megyei bizottságának soron következő ülésén Varga Ist- (Folytatás a 2. oldalon) ,SOK KICSI SOKRA MEGY.. A takarékossági világnap országos megnyitója Füzesabonyban Városjogú nagyközségünk­ben került sor tegnap a ta­karékossági világnap orszá­gos megnyitójára. A Fo­gyasztási Szövetkezetek Or­szágos Tanácsa és a Heves megyei MÉSZÖV elnöksége által rendezett díszünnepsé­gen megjelent többek között dr. Kállai Lajos pénzügymi­niszter-helyettes, dr. Imre István a SZÖVOSZ elnök- helyettese, Hoffmann József, az OTP vezérigazgató-helyet­tese. Megnyitó bészédében dr. Kállai Lajos a takarékossá­gi hónap jelentőségét mél­tatva — több más mellett — szólt arról a széles körű anyagi segítségnyújtásról, amelyben hazánk pénzinté­zetei immár több évtizede részt vesznek. Elmondotta továbbá, hogy a kedvező ta­karékbetét-állomány ellené­re továbbra is ésszerűen kell megszerzett javainkkal gaz­dálkodni, hiszen nem va­gyunk annyira gazdagok, hogy ezután is ne kelljen megfognunk minden garast. örvendetes jelenség a taka­rékszövetkezeti mozgalom fellendülése, amelyben szü- kebb hazánk az országos át­lagnál jóval előbbre tart. Megyénk takarékszövetkeze­teinek a betétállománya csaknem kétszerese a hazai átlagnak. A rugalmas ka­matpolitika jó húzóerő és beváltak a célrészvényje- gyekhez fűzött elképzelések is. A miniszterhelyettesi meg­nyitó után kitüntetések és elismerések átadására ke­rült sor.

Next

/
Thumbnails
Contents