Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-11 / 239. szám

6 NÉPÚJSÁG, 1984. október 11., csütörtök Gyenge játék és súlyos vereség Zalaegerszegi TE—Eger SE 4—0 (1—0). NB I-es labdarúgó-mérkő­zés. Eger, 4 ezer néző. V: Makó I. (Csáki, Szilágyi I.). ZTE: Balázs — Molnár, Csep- regl II., Török, Péter — Nagy T., (Konrád a 78. percben). Czi- gány, Soős, Galántai — Nagy I. (Farkas a 73. percben), Gass. Edző: Gellei Imre. ESE: Bodolai — Berecz I., Zsi- dai. Lengyel (Kiss Gy. a 29. percben), Szert — Szebegyinszky, Simon, Csepregi — Horváth, Kiss T. (Szilágyi B. a 60. perc­ben), Sass. Edző: Csank János. A 2. percben Simon bal oldali, kapu elé belőtt veszé­lyes labdáját Péter fejelte szögletre. Már az elején ki­tűnt, hogy a zalaiak ügye­sen lassítani próbálják a já­tékot. A 9. percben Soós át­adására Gass és Lengyel raj­tolt, az egri védő hamarább érte el a labdát és haza­adott, de az esetnél ütköztek, s mint kiderült, Lengyel sé­rülése komolynak bizonyult. A 13. percben Simon sarok­rúgása után Szebegyinszky közeli éles fejese elsuhant a bal sarok mellett. Erre a le­hetőségre góllal válaszolt a ZTE: az érthetetlenül meg­torpanó védők között Galán­tai a 16-oson belül állóSoós- hoz továbbított, aki a kifutó Bodolai mellett laposan szer­zett vezetést, 1—0. A 16. percben Szebegyinszky ka­pura tartó fejesét Balázs védte. A szögletek is szépen szaporodtak, a 20. perc tájé­ken már a hetedik szállt a kapu elé, ezek azonban alig jelentettek veszélyt. A 25. percben talpalásért Nagy T., míg nem sokkal utána a já­tékvezetőre tett megjegyzés miatt Czigány kapott sárga lapot. A 32. percben Nagy I. húzott el a jobb szélen, majd laposan a kapu elé lőt­te a labdát, amelyet a gólra éhes Gass elől Horváth ön- feláldozóan szögletre men­tett. A 44. percben Galán­tai a gól előtti jelenethez hasonlóan mesterien passzolt Nagy I.-hez, Bodolai most azonban előre vetődve tisz­tázni tudott. Szünet utón a támadást erőltető — a vé­dekezésre mit sem ügyelő — egriek jószerivel zsinórban kapták kontratámadásokból a további gólokat. A 49. percben Soós a jobb szélen ment el, majd az akciót kö­zépen kísérő Gasshoz ívelt, aki egy védőtől szorongatva laposan a hálóba perdített, 2—0. Az 54. percben Czigány a középen lesgyanús helyzet­ben lévő Soóshoz játszott és a zalaiak csapatkapitánya kapura húzott. Ütközött eközben a kifutó Bodolaival, a lepattanó labdára azonban Soós eszmélt gyorsabban, s közelről az üres kapuba he­lyezett, 3—0. A már koráb­ban eldőlt találkozó utolsó találata az 58. percben esett: Soós a bizonytalan védők és Bodolai megingását kihasz­nálva könnyedén nyesett az A Népújság tippjei a 41. hétre. 1. FC Homburg—SSV Ulm 2 1 2. SC Freiburg— FC Saarbrücken x 3. Fortuna Köln­Stuttgarter Kickers 1 2 4. Darmstadt 98— Wattenscheid 09 x 2 5. MSV Duisburg­Kickers Offenbach 2 1 6. Atalanta—Cremonese 1 x 7. Avellino—Ascöli 1 x 8. Como—Udinese x 9. Lazio—Napoli 2 10. Milán—Róma x 1 2 11. Sampdoria—Fiorentina x 2 12. Torino—Internacionale x 1 13. Verona—Juventus x 2 Pótmérkőzések: 14. Empoli—Bologna x 1 15. Padova—Catania x 1 16. Perugia—Genova x l egri kapu bal sarkába, 4—0. Rá egy percre Balázs muta­tott bravúrt, mert lábbal ki­védte Szebegyinszky 6 mé­terről leadott erős, ám ke­vésbé helyezett lövését. A 65. percben Nagy T. szólója következett, amelynek végén csak nehezen tisztáztak Zsi- daiék. A 72. percben a Czi- gánnyal szembeni dúrva sza­bálytalanságért Sass sárga lapos figyelmeztetésben ré­szesült. A 80. percben sem sikerült szépíteni, bár Szilá­gyi B. középen tisztára ját­szotta magát, amint egy 10 méterről leadott lövését Ba­lázs ismét jó érzékkel, láb­bal tisztázta. Az utolsó em: lítésre méltó esemény a 86. percben történt, ekkor Far­kas buktatásáért Szert ka­pott sárga lapot. A négy gól ellenére — amit az Egernek rúgtak a zalaegerszegiek — azt kell megállapítani, hogy nagyon alacsony színvonalú mérkő­zést láttak a nézők. Az eg­riek, de a vendégek is a helyzetek sorozatát hagyták ki; Galántai kivételével gond volt a labdakezeléssel, s áltálában azzal, amit technikai készségnek szok­tunk nevezni. A dunántúli­ak győzelméhez ennek el­lenére nem férhet kétség, mert előbb eszméltek, s ve­zető góljuk után lényegében az történt a pályán, amit ők akartak. A piros-kékek mentségére csupán azt le­het felhozni, hogy három kulcsemberüket voltak kény­telenek nélkülözni, akik biz­tos pontnak számítanak az együttesben és ezt egy újonc csapat sajnos nem engedheti meg magának ... Egyénileg Bodolai két gól­ban is benne volt. A közvet­len védelemből a beállós Lengyelt lehet kiemelni. Kár, hogy megsérült, s ez­zel széthullt a hátsó sor. Középen gyenge teljesít­ményt jegyezhettünk fel. Elöl még ilyen értékelést sem tudtunk adni a kapu elé kerülteknek. (budavári—fazekas) PÉCSI MSC— SZEOL AK 3—0 (3—0) Pécs. 6000 néző. V: Fekete. Góllövők: Réti, Dárdai, Mészá­ros. A hazaiak nagyobb arány­ban is győzhettek vo)na. Jók: Róth, Lőrincz. Mészáros, ill. Gruborovics, Balogh. (MTI) RABA ETO—BÉKÉSCSABA 3-1 (1-1) Győr, 10 000 néző, vezette: Szabó. Góllövők: Csonka, Mile (11-esből), Szepesi, ill. Steiger­wald. A győriek szombati vereségé­re a szurkolók azonnal reagál­tak, és lényegesen kevesebben voltak kíváncsiak csapatukra. Most nem játszott jól a tar­talékos Rába, de a második félidőre összeszedték magukat a győri játékosok és fölébe kerültek a nem sokat mutató Békéscsaba ellen, akiknél csak Szekeres jelentett veszélyt. Jók: Turbék, Kurucz, illetve Szekeres. U. DÓZSA—BP. HONVED 0—0 Népstadion, 20 000 néző, v: Kovács L. Az Ü. Dózsa és a Bp. Hon­véd rangadónak várt találko­zója rendkívül alacsony szín­vonalú volt. A 90. perc alatt A területi labdarúgó-bajnokság Mátra-csoportjának 8. fordulójá­ban 13 gól született, nyolccal ke­vesebb, mint az előző héten. En­nél kevesebb gólt (12) a má­sodik és a negyedik kör után könyvelhettünk el. Ezúttal a bajnoki mezőny fele nem tu­dott ellenfele kapujába találni. A BKV Előre gárdája vájt a legeredményesebb a Hatvan el­leni három találattal. A 13 gólon 13 labdarúgó osztozott, közülük ketten saját kapujukba juttat­ták a labdát, ezzel ötre nőtt az öngólt vétők száma. A mester- lövészek listájának végén Ju­hász tovább növelte előnyét. Az élmezőny állása. S gólos: Ju­hász (Hatvan). S gólos: Nagy G. (Gyöngyös). 4 gólos: Kovács P. (Bélapátfalva), Gergely, Susz­ter (mindkettő BKV Előre), Ko- leszárik (Edelény), Gőgicz Vel- land (mindkettő Ganz-MAVAG), Kovács, Sági, Szedlák (mind Rombány. A forduló válogatottja a kö­vetkezőképpen alakult: Kon­esik (St. Síküveggyár) — Dal­noki (Sajóbábony), Gyöngyösi Szebegyinszky elől húzza le a labdái Balázs, (Fotó: Szántó György) szinte gólhelyzet sem adódott. A találkozó legnagyobb kritiká­ja: a közönség füttykoncertje mellett vonultak öltözőbe a csapatok. Jók: Kardos, illetve Sallai, Détári. VIDEOTON—HALADAS VSE 2—0 (2—0) Székesfehérvár. 500 néző, v: Drigán. Góllövők: Burcsa, Va­dász. Már az 5. percben 2—0-ra ve­zetett a Videoton és ez meg­határozta a mérkőzés további sorsát. A hazai csapat továbbra is fölényben játszott, de úgy tűnt, hogy a Párizsból érkezett megfigyelők előtt nem akarták bemutatni igazi arcukat. A kezdeti bizonytalankodás után a Haladás rendezte sorait, lé­nyegesen biztonságosabban vé­dekeztek. A Videoton magabiz­tosan játszott, és gyorsan el­ért góljaival megérdemelten győzött. A látottak alapján úgy tűnik — és ezt Kovács Ferenc vezető edző megerősítette —, hogy a Videoton tartalékolt a következő időszak nagy fel­adataira. Jók: Csongrádi, Csuhay, Bur­csa, ill. Hegedűs, Pásztor. Nagy. CSEPEL—MTK-VM 2—0 (1—0) Csepel, 2500 néző, v: Kurmai. Góllövők: Csucsánszky, Kin­cses S. Kiállítva: Tóth A. a 84. perchen. Eger SE—ZTE 1—0 (0—0) Junior bajnoki labdarú­gó-mérkőzés. Eger. 500 né­ző. V: Varga J. Eger SE: Póta (Bartos 46. perc) — Papp. Smuczer, Szántai. Aranyos, — Lé- nert. Berecz Zs. Szilágyi Cs. — Vojtekovszky, Szabó, Fenyves. Edző: Vigh Tibor. A 11. percben a vendégek 20 méterről végezhettek el szabadrúgást, amiből Né­meth a felső kapufát talál­ta el. A 17. percben Berecz Zsolt remek ütemben ug­ratta ki Fenyvest, aki az őt kísérő védő fölött át akarta emelni a labdát, ám az a 16-oson belül ezt kéz­(MVSC), Szabó Gy. (Nagy- bátony), Jávorszky (H. Papp J. SE) — Jakab (Gyöngyös), Bo- rics (Hatvan) Fekete (BKV Előre) — Héjas (H. Papp J. SE), Stanev (Borsodnádasd), Bujdos (Bp. £p. Volán). A hevesi együttesek ismét me­gyénk határain túli csapatokkal mérkőztek, s az összesítés alap­ján gyenge mérleget zártak. A megszerezhető 10 pontból csu­pán 3 jutott csapatainknak. Az otthon—idegenben pontvadászat a hazaiak sikerét hozta (9—7), akik a hét lőtt gól ellenében ha­tot kaptak. A nyolc mérkőzés­re 4 ezer néző volt kíváncsi. A megyei bajnokságban 22 labdarúgó jóvoltából huszonhét- szer zördültek meg a hálók. A Poroszló góljain — helyesen — Habóczki és Fazekas osztozott. A góllövőlista élmezőnyében is­mét jelentős változások történ­tek. Az állás. 10 gólos: Dely (Petőfibánya), Őszi Cs. (Boldog). 8 gólos: Bukrán (Pétervására). 7 gólos: Acs T. (H. Gáspár SE), Báder II. J. (Kompolt), Fodor II. (Apc), Szabó L. (Domoszló). Az első 45 perc nem hozott sok izgalmat. A második fél­időben emelkedett a színvonal, és bár az MTK-VM játszott enyhe mezőnyfölényben, mégis a hazaiak szereztek újabb gólt. A Csepel folytatta kitűnő ha­zai sorozatát. Eddigi mérlegük: 4 mérkőzés, 4 győzelem, 9—0-ás gólarány. Jók: Géléi, Szabó, Kincses S., ill. Tóth J., Lőrincz. VASAS—FTC 1—1 Góllövő: Kiss, ill. Rubold. DEBRECENI MVSC— TATABANYA 1—0 (0—0) Debrecen. 7000 néző. V: Köböl. Góllövő: Magyar Zs. A jó iramú, nagy taktikai csa­tát hozó találkozón a DMVSC megérdemelten jutott a két ponthoz. Az NB I. állása: 1. Videoton 7 5 11 14- 6 11 2. Bp. Honvéd 7 5 11 9- 3 11 3. Csepel 7 5 - 2 10- 4 10 4. Pécsi MSC 7 4 12 11- 7 9 5. Tatabánya 7 3 2 2 12- 6 8 6. Debrecen 7 3 2 2 8- 6 8 7. Rába ETO 7 3 2 2 10-11 8 8. Ü. Dózsa 7 3 13 8= 6 7 9. Ferencváros 7313 10- 9 7 10. MTK VM 7 2 2 3 9- 8 6 ZTE 7 2 2 3 9- 8 6 12. Békéscsaba 7 3-4 •-15 6 13. Eger 7 13 3 5-12 5 14. Haladás 7 2-5 5- 9 4 15. Vasas 7 12 4 6-1? 4 16. SZEOL AK 7-25 2-15 2 zel akadályozta meg. a já­tékvezető azonban továbbot intett. Az első játékrész so­rán a vendégek keltették az egységesebb csapat be­nyomását. míg a hazaiak egyéni megoldásokkal pró­bálkoztak. A szünet után a 47. percben Szilágyi Csabát buktatták a 16-oson belül. A megítélt büntetőből Voj- tekovszky biztosan helye­zett a hálóba. 1—0. A hát­ralevő játékidő eseményte­len játszadozással telt el. A salakos pályán meg­rendezett mérkőzésen a ha­zaiak közül kitűnt Smuczer magabiztos söprögető já­téka. és tetszett Vojtekovsz- ky is. 6 gólos: Szabad (Selyp), Erdé­lyi I., Váczi, Utasi (mind Si- rok). A hét tizenegyében a követ­kezők kaptak helyet: Antal (Po­roszló — Lipták (Sírok), Parádi Z. (Kompolt), Tóth J. (Gyön­gyöshalász), Csorba (Apc) — Rajnai S. (Kompolt) Acs I. (H. Gáspár SE), Csintalan (Heves) — Habóczki (Poroszló) Őszi Cs, (Boldog), Szabad (Selyp). A listavezető Sirok hatvani ve­resége után nincs már veret­len csapat, s tömörebb lett az élmezőny. Az ötödik helyen álló Apc csupán két ponttal gyűjtött kevesebbet, mint a Fémművek gárdája. A kilencedik forduló a hazai csapatok nagy fölénye jegyében zajlott le. Egyetlen vendéggyő­zelem sem született, csak a Pe­tőfibánya és a Pétervására tu­dott egy-egy ponttal hazatérni. A pályaválasztók 19 góljára nyolccal válaszoltak a vendégek. Negatív nézőcsúcs született: a nyolc mérkőzésre csupán 1700- an voltak kíváncsiak. (szigetvári/) Fordulóról fordulóra Csak a fiataloknak sikerült Hullámzó negyedek Eger SE—KSI 12—9 (4—1, 1—2, 4—1, 3—5). OB I-es vízilabda-mérkő­zés. Eger. fedett uszoda, 300 néző. V: Puskás. Dom­bi. Eger SE: Kiss — Ancsán 2. dr. Sike. NAGY I. 3, Kelemen 1. Vincze 1, Bú­za 2. Cs: Gyulavári 1, Bí­ró 2, Vecseri, Zalánki, Denk. Edző: Pozsgay Zsolt, Bodnár János. KSI: Miller — Bene 1, ÜRÖGI 3, Bittner, Vígvári, Bürg 2, Just. Cs: Jókuti, Horvátit. 1, Palatinszky 1, Krnács 1, Fábry. Edző: Dömötör Zoltán. Kácsor László. Gól — emberelőnyből: 4/2, illetve 5/4. Négyméte­resből: 1/0, illetve 0. A második és az utolsó negyed rosszabb teljesítmé­nye ellenére magabiztosan győzött otthonában az Eger SE. Csehszlovák és kuvaiti atlétákkal Hatvan város bajnoksága Szép időben, enyhe szél­ben került sor kilencedik alkalommal Hatvan város atlétikai viadalára. A ha­gyományos bajnokság ezút­tal nemzetközivé bővült, mivel csehszlovák és kuvaiti versenyzők is rajthoz áll­tak. A mezőnyt a VB bronz­érmes csehszlovák disz­koszvető Valent Géza fém­jelezte. Eredmények. Férfiak; 100 m: 1. Mutlank (Tarki Ku­vait) 11,1, 2. Szabó (MAFC) 11,1, 3. Babik (MAFC) 11,2. 400 m: 1. Sárosi (MAFC) 51.5, 2. Weiner (Eger) 54,1, 3. Szelezsán (Hatvan) 52,9. 1500 m: 1. Weiner 4:05,8, 2. Orosz (Videoton) 4:06,2, 3. Soltész (Hatvan) 4:08,8. 5000 m: 1. Tari (Építők) 15:19,4, 2. Borbés (Eger) 15:41,5, 3. Oravecz (ETK) 17:08,3. 400 m gát: 1. Sá­rosi 56,8. 2. Lados (MAFC) 56,9, 3. Orosházi (Hatvan) 57.5. Hármasugrás: 1. Jóvér (BVSC) 14,08, 2. Isza Al- Rasid (Kuvait) 13,52, 3. Meiged Eid (Kuvait) 12,73. Gerelyhajítás: 1. Bélák (MAFC) 70,26, 2. Mojzes (H. Mereszjev) 60,94, 3. Báthory (Elger) 59,98. Disz­koszvetés: 1. Valent (Vitko­vics) 65,16, 2. Szegletes (Építők) 58,80. 3. Győri (Építők) 58,24. Nők; 100 m: 1. Vers 12,5, 2. Kurucz 13,1, 3. Vitkóczy (mindhárom Eger). 400 m: 1. Fülöp (MAFC) 62,0, 2. Karkus (Eger) 62,8, 3. Ku­rucz 63,7. 1500 m: 1. Bor- bás (Eger) 5:20,8. 2. Madá- csi (Hatvan) 5:30,3. Távol­ugrás: 1. Keresztúri (BGY SE) 553. 2. Zobolyák 553. 3. Promimer (mindkettő Eger) 520. Gerelyhajítás: 1. Buda­vári (Sz. MÁV-MTE) 55,42, 2. Placsintár (PTC) 46,50, 3. Röckenbauer (BEAC) 45,64. Diszkoszvetés: 1. Kripli (Hatvan) 60,12, 2. Pallainé (DVTK) 58,90. 3. Bagdán (Mezőtúr) 32,00. A győztesek közül a tíz­próba táblázat alapján az első három férfi és nő, va­lamint a legjobb eredményt elérő versenyzők külön, tisz­teletdíjat kaptak. A legjobb férfiak sorrendje: 1. Valent, 2. Bélák József, 3. Tari Ti­bor. A nőknél: 1. Kripli Márta. 2. Budavári Éva, 3. Keresztúri Ildikó. A legeredményesebb hat­vani versenyző címet Oros­házi József nyerte el. Birkózás Pásztón országos, meghi- vásos úttörő B korcsoportos kötöttfogású versenyen vet­tek részt a gyöngyösi és fü­zesabonyi utánpótlás korú birkózók. Eredményeik. 35 kg: 6. Pálfalvi (Füzesabony). 38 kg: 5. Nyizsni (GYSE). 45 kg: 5. Mácsár (GYSE). 49 kg: 4. Urbán (GYSE), 5. Sei­ber (Füzesabony), 6. Hering (GYSE). 53 kg: 3. Urbán... 6. Turányi (mindkettő GYSE). 58. kg: 3. Horváth (GYSE). 63 kg: 1. Ázsóth (GYSE), 2. Zele (Füzesabony). 68 kg: 2. Kovács Hanka (GYSE). +68 kg: 2. Bíró, 3. Nagy (mindkettő Füzesabony). Csak röviden... Az Eger városi asztalite­nisz-csapatbajnokság ered­ményei. Férfi I. osztály: MEFAG—Távközlési Üzem 8— 2, Forgácsoló—ITSK 10— 0, Finomszerelvénygyár—Pe­dagógus 8—2, Vízmű—Kili­án 7—3, VILATI I.—Sütő­ipar I. 8—2. II. osztály: Ke­nyérgyár—Kolacskovszky III. 9— 1, Sütőipar II.—Ingatlan- kezelő 10—0, ZÖLDÉRT— Erdőgazdaság II. 10—0, Ven­déglátó—VILATI II. 5—5. Egri ZÖLDÉRT—Egri Vörös Meteor 5—3 (2444 :2431). NB III-as tekemérkőzés. Ld.: Nagy T. 443, Molnár 421, Szabó 409, ill. Szerdahelyi 433, Csontos 438, Gál 409 fa. * Nagy szál óki András, a Ferencváros, a DVSC, az Eger, a Ganz-MÄVAG lab­darúgóinak egykori edzője, 64 éves korában, súlyos be­tegség után elhunyt. Temeté­se október 18-án, 10.30 óra­kor lesz Budapesten, a Kis­pesti temetőben. «- * Egri Kolacskovszky—Ba­lassagyarmat 9—7. NB III- as asztalitenisz-mérkőzés. Gy.: Román 4, dr. Estefán 3, dr. Sonkádi 1, Kovács 1. Az egriek ezzel a győzelem­mel továbbra is megőrizték veretlenségüket. A Mátra területi ifjúsági labdarúgó-bajnokság leg­utóbbi fordulójának eredmé­nyei: Gyöngyösi SE—St. Síküveggyár 3—3, Bélapát­falva—Edelény 1—1, Füzes­abony—DVTK II. 1—0. A Recsk—Nagybátony találko­zó az esőzés miatt elmaradt. A bajnokság állása: 1. G.-MÁVAG 8 7 — 1 20- 3 14 2. GYSE 8 5 2 1 42-11 12 3. MVSC 7 5 1 1 23- 3 11 4. B. Ép. Vol. 7 4 3 — 7- 1 11 5. DVTK II. 8 4 1 3 22- 9 9 6. H. KVSC 7 2 4 1 13- 8 8 7. B.-falva 7 3 2 2 14-11 8 8. Edelény 8 3 2 3 14-16 8 9. St. Sikü. 8 2 2 4 15-22 6 10. Nagybátony 6 2 1 3 8-10 5 11. Füzesabony 7 1 3 3 6-12 5 12. Sajóbábony 8 2 1 5 10-18 5 13. Romhány 8 2 1 5 12-27 5 14. Recsk 6 — 2 4 4-43 2 15. B.-nádasd 7 * — 1 6 4-20 1 Az Eger SE és a Gyön­gyösi SE úszószakosztályá­nak részvételével megyei utánpótlásversenyre kerül sor október 13-án, szomba­ton 10 órakor, az egri városi sportuszodában. Nevezni a helyszínen lehet. 4c Hatvan város őszi mezei futóbajnokságát rendezik ok­tóber 17-én, szerdán, 15 óra­kor, a Zagyva-part gyári ol­dalán. A versenyen közép- iskolások, a sportegyesületek serdülő „A”, ifjúsági és fel­nőtt sportolói indulhatnak.

Next

/
Thumbnails
Contents