Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-09 / 237. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. október 9., kedd SZÁRNYAIT BONTOGATJA SASS Ez is, az is az NB l-ből VÍZILABDA OB I. Három pont a fővárosból A „kis” Sass további góljaiból már szerdán, a ZTE ellen is szívesen látnánk (Fotó: Szántó György) Ki-ki, hovatartozása, vér- mérséklete szerint, vagy éppen csak találomra, választhatott az élvonal 6. fordulójának meglepetéseiből. Az eredményen túl — FTC— Videoton 0—1 — egy helyütt a gólszerző neve is többet mondhatott. Igen, arról van szó, hogy bár két gólt rúgtak az egriek, a pontszerzés mégsem sikerült. Ha erőltetett is, de mégiscsak alapja van a megállapításnak. Gömöri Ottó, az Eger SE neveltje, majd Hatvanban felejtett csatára, a tavaszi hívó szó ellenére, a Videotont választotta. Szombaton kétpontos helyettesnek bizonyult, a fehérváriak számítása már most megtérülhetett... ★ Ma az ellenfelek még elsősorban Csepregi, Kiss Tibor és Szebegyinszky játékától tartanak, ha szembekerülnek az NB I-es újonc Egerrel. A hevesi piros-kékek csatársorában azonban bontogatja tehetségét egy 18 éves, göndör hajú, jó alakú (178 cm, 68 kg), laza mozgású fiatalember is. Sass „Jani” á klub saját nevelése. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben van, hogy jelenlegi mestere — a kollégák között szintúgy fiatalnak számító — Csank János vigyázza lépteit, már a serdülő II-beli csapattagságától. A szakember szeme korán megakadt remek adottságain. Tanítványának szép jövőit jósol az élvonalban, aki at- létikusan képzett, ráadásul mindkét lábbal ügyesen rúg, a cselezőkészségéről pedig a Vasas a Rába és a Békéscsaba, válogatottban is bemutatkozott védői is beszélhetnének. — Nála nem a statikus „bűvészkedés" a döntő, hanem az, ahogy mozgásban, és szinte bármilyen testhelyzetben képes a labdával bánni — hangsúlyozta Csank edző. — Előretolt csatárként, többnyire a bal oldalon, meccsenként könnyen fül hét-nyolc kilométert. Jó a szerelőkészsége, így sok elveszett labdát tud csapatának visszaszerezni. A támadások befejező fázisában téveszt még sokat, gyakran az előnytelenebb megoldást választja, vagy pedig későn szabadul a pety- tyestől. A fejjátékban is van még tanulnivalója. Ezzel együtt Békéscsabán a legveszélyesebb egri támadó volt. gólja profialakítás számba ment. Előbb Kerekeséket „halomra döntötte”, majd nem átallotta a gőzmozdonyként kirohanó Leboniczky mellett is finom mozdulattal elhúzni a labdát, hogy azután serkenő bajusza alatt mosolyra húzódott szájjal, elegánsan az üres kapuba gurítson. Salgótarjánban, a helyi sportcsarnokban rendezték meg Északkelet-Magyaror- szág négynapos serdülő ökölvívó-bajnokságát. Népes mezőny gyűlt össze, megyénket négy szakosztály fiataljai képviselték. A kötelek közé 24 egyesület 112 reménysége lépett. A Heves megyeiek eredményei ; könnyűsúly: 3. Gáspár Sándor (212-es DSK, Eger). Középsúly: 1. Lakatos György (Egri Építők). Nagyváltósúly: 1. Hartyányi István (Petőfibánya). Nehézsúly: 1. Hegedűs Tamás A rutinszerzésre hétről hétre lehetőséget kap a kezdő tizenegyben a Szilágyi Erzsébet gimnázium negyedikese, akinek végérvényesen a felnőttek öltözőjében készítik ki a szerelését. önmagáról nehezen, a labdarúgásról könnyen Deszélt. Sikerült azonban kihámozni belőle, hogy általános iskolásként atletizált, országos négytusaversenyeken is rajthoz állt. Ötödikesként jött ki először a népkerti salakos pályára, ahol az Egri Dózsa egykori NB I-es fedezete, Hanus József, nyomban maradásra bírta. Város- és megyeszerte már ismerik, a bemutatkozását az NB I-ben további gólokkal szeretné teljessé tenni. Lelkesen mondta a végén. — Példaképem Maradona, s számomra a foci szenvedély. Az utóbb említett tulajdonsága és kibontakozó tudása miatt, lehet, hogy nemsokára az ellenfelek a Csepregi, Kiss T., Szebegyinsz(Zalka SE, Gyöngyös). Szu- pemehézsúly: 1. Homolya Tibor (Egri Építők), Bárány Ede, a Heves megyei Ökölvívó Szövetség főtitkára örömmel számolt be az eredményekről. A 13 öklöző öt érmet szerzett, s közülük négy nem talált legyőzőre. A szakember, mint országos versenybíró, szorítóközelből szemlélhette a döntőt, ahol szintén közreműködött. — Szeretném külön is kiemelni a középsúlyú Lakatos teljesítményét, aki a döntőben a jól képzett ky sort megtoldják egy Sass- sal. ★ A vasárnapi találkozók eredményei: MTK VM—Pécsi MSC 3— 1. ©.: Boda 2, Fülöp, ill. Torna. Vasas—Tatabánya 1—4. 6.: Kiss, ill. Plotár 2, Kip- rich, P. Nagy. Zalaegerszeg —Bp. Honvéd 0—3. ©.: Ke- repeczky, Bodonyi, Kovács K. A bajnokság állása: 1. Bp. Honvéd 6 5 — 1 9- 3 10 2. Videoton 6 4 I 1 12- 6 9 3. Tatabánya 6 3 2 1 12- 5 8 4. Csepel 6 4 — 2 8- 4 8 5. Pécs 6 3 1 2 8- 7 7 6. MTK VM 6 2 2 2 9- 6 6 7. Ü. Dózsa 6 3 — 3 8- 6 6 8. FTC 6 3 — 3 9- 8 6 9. Debrecen 6 2 2 2 7- 6 6 10. Rába ETO 6 2 2 2 7-10 6 11. Békéscsaba 6 3 — 3 7-12 6 12. Eger 6 1 3 2 5- 8 5 13. Haladás 6 2 — 4 5- 7 4 14. Zalaegerszeg 6 1 2 3 5- 8 4 15. Vasas 6 I 1 4 5-11 3 16. SZEOL AK 6 — 2 4 2-12 2 A tabellán tükröződik a legpontosabban a csapatok szereplése. És az se mindegy, hogy a riválisok miként végeznek. Egri „szemüvegen” át nézve, különösebben nem bánkódtunk a szegediek újabb pontvesztésén, a Vasas bot- ladozása sem kelt igazán szánalmat a szurkolókban. Hogy mennyire mély a ZTE lelki válsága, a bajnokcsapattól elszenvedett hazai veresége miatt? Anélkül, hogy bántani akarnánk a zalaiakat, mi reméljük, hogy szerdán, Egerben sem nyerik vissza önbizalmukat. (budavári) Tóthnál (Borsodi Bányász) bizonyult jobbnak. A finálé legszínvonalasabb összecsapása volt kettejük küzdelme, amelyből a jobb erőnléttel és technikai fel- készültséggel rendelkező egri fiú került ki győztesen. Lakatos előzőleg két ellenfelén jutott túl. de Takács János edző másik tanítványára, a nagyon ügyesen mozgó Homolya Tiborra is felfigyeltek — mondotta íBárány Ede. A Hevesben nagy hagyományókkal rendelkező sportágban az utánpótlástól várjuk a hasonló folytatást! | Serülő ökölvívóink Salgótarjánban Négyen nem talállak legyőzőre A hét végén kettős fordulóval folytatódott a versenyfutás, I. osztályú vízilabda-bajnokságban. Az Eger SE csapata mindkét nap idegenben játszott, szombaton a Bp. Spartacus, vasárnap a Medicor OSC otthonába látogatott. A pólósoknak kitűnően sikerült a „kirándulás”, hiszen 3 i ponttal a tarsolyukban tértek haza. Eger SE—Bp. Spartacus 9—6 (1—2, 3—1, 2—2, 3—1). Kőér u„ 200 néző. V: Marjai, Császár. Eger: KISS — ANCSÁN 2, dr. Sike 2, NAGY I. 2. Kelemen, VINCZE 2, Búza 1. Cs: Gyulavári, Vecseri. Edző: Pozsgay Zsolt, Bodnár János. Bp. Spartacus: Tóth B. — Kovács I, Barsi, Szöghy 1. SZILVASAM 3, Horváth I. 1, Tóth I. 1. Cs: Major. Várkonyi, dr. Pottyondy. Edző: Bolvári Antal. Gól — emberelőnyből 13/8. illetve 8/3. Négyméteresből: 0, illetve 2/2. Kezdettől fogva a vendégek diktálták az iramot, a második negyedtől átvették a játék irányítását és megszerezték a vezetést is. A harmadik részben ugyan kiegyenlített a Spartacus (5—5), de Tóth 1. kipontozódása után már nem tudták megfordítani az eredményt. Az ESE védelme falként magasodott Kiss kapuja előtt. ugyanakkor helyzeteiket rendre kihasználták. s végeredményben — a korrekt, nagyszerű játékvezetés mellett — megérdemelten győztek. Medicor OSC—Eger SE 7—7 (3—2, 1—2, 1—2, 2—1). Komjádi-uszoda. 200 néző. V: dr. Csillag, Orosz. OSC: Faragó — DR. SUDÁR 2, Hegmann, Petőváry 1. MEDGYESI 2, Matusik 1, Tamás 1. Cs: dr. Huszár, Vindisch F.. dr. Vindisoh K. Edző: Furman Jenő, Győré Lajos. Eger: KISS — ANCSÁN 1, dr. Sike 1, NAGY I. 2, Kelemen. VINCZE 1. Búza 1. Cs: Vecseri, Gyulavári. Bíró 1. Edző: Pozsgay Zsolt, Bodnár János. Gól — emberelőnyből: .7/2, illetve 4/3. Négyméte- résből 3/2, illetve 0. Emberhátrányból: 0, illetve 1. A szoros emberfogásos egri harcmodort nehezen viselte a jó formában levő OSC. Az ESE biztosan vezetett a mérkőzés lefújása előtt egy percig, amikor — az addig is a vendégek szempontjából kedvezőtlenül bíráskodó játékvezetők elfogultsága nyilvánvalóvá vált — két négymétereshez jutott a fővárosi gárda. Ezzel egyenlítettek az orvosegyetemisták, s találtak egy pontot. Ezen a találkozón jubilált dr. Sike József, aki 150. alkalommal játszott az OB ■I-ben. Ezúton is gratulálunk. /A két mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy az ESE elmúlt bajnokságban elért hatodik helyezése, s az idén nyújtott kitűnő szereplése nem a véletlennek köszönhető. Ha a soron következő három meccsen hasonló teljesítményre lesznek képesek megalapozottan várhatják a visszavágókat, a tavaszt. Legközelebb az egriek 10-én. szerdán délután 5 órakor a KSI-t fogadják a fedett uszodában. A közönség a bajnoki után nemzetközi mérkőzést is megtekinthet: á BEK középdöntőbe jutott csehszlovák bajnokcsapat és egy nyugatnémet együttes méri össze tudását. A bajnokság állása: 1. Vasas 2. BVSC 3. Bp. Honvéd 4. Ü. Dózsa 5. FTC 6. Eger 7. Tungsram 8. Szolnok 9. Szentes 10. Medic. OSC 11. Tatabánya 12. Bp. Spar. 13. SZEOL AK 14. KSI 9 8 9 7 10 6 10 6 10 6 10 6 10 6 9 5 9 3 10 2 9 3 10 2 9 2 10 1 3 1 3- 4 1 3 1 5 2 6- 6 1 7- 7- 10 1 119- 79 16 2 104- 72 14 2 108- 91 14 3 94- 80 13 106- 98 13 85- 84 13 103- 94 12 86- 81 11 89- 87 1 91- 98 6 73- 81 6 88-112 5 81-106 4 76-140 MATRA-CSOPORT Három döntetlen, két vereség A területi labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának mérkőzéseiről a következő jelentéseket kaptuk tudósítóinktól: GYÖNGYÖS— ST. SÍKÜVEGGYÁR 0—0 Gyöngyös, 700 néző. V: Zvo- lenszky. Gyöngyös: Nagy A. — Molnár. Mádi, Vágó, Szabó, Jakab, Fe- rencz. Soltész, Vajda. Csomány, Patócs (Szalai). Edző: Treiber Rudolf. Kezdeti vendégtámadások után fokozatosan a GYSE vette át a játék irányítását. Különösen szünet után játszottak nagy fölényben a hazaiak, amit bizonyít három kapufájuk is. Az 53. percben a bal szélen kitörő Vajdát Kovács a 16-oson belül felvágta. A vitathatatlan büntetőt Ferencz gyengén a kapu közepe irányába helyezte és a vetődő Koncsik kiütötte a labdát. A mély talajú, csúszós játéktér ellenére is végig jó iramú, színvonalas mérkőzést vívott a két csa'pat. A hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. Jók: Mádi, Nagy" A., Vágó, Jakab, illetve Szőke, Koncsik, Czene. Marosok. Ifik: 3—3. Szkocsovzsky Tibor RECSK—NAGYBATONY 0—’0 Recsk. 400 néző. V: Halmosi. Recsk: Magyar — Danyi, Me- gyesi, Maksó. Nagy. Gál I. (Gál II.), Tóth, Bódi n„ Bencsok. Papp (Forgó). Szabó. Edző: Szabó Géza. A víztócsákkal tarkított Játéktéren nem alakulhatott ki folyamatos, Jó Játék. Jóformán alig akadt gólhelyzet. Az eredmény igazságosnak mondható. Jók: Megyesi, Danyi. Bencsok. Illetve Orosz, Szabó Gy.. Cséki. Gál Mihály bélapatfalva— EDELÉNY 1—I (1—0) Bélapátfalva, 300 néző: V: Ágoston. Bélapátfalva: Erdős — Fodor. Zágonyi, Szabó, Józsa, Berecz P. (Dománszki). Sasvári, Horváth. Cseh. Kovács P., Berecz E. (Jánosi). Edző: Várallyay Miklós. Alacsony színvonalú mérkőzésen az Építők többet kezdeményezett, de .elképzelés nélküli csapatjátéka csak az egyik pont megszerzéséhez volt elegendő. G: Fodor, illetve Koleszárik. A hazai csapatból csak Fodor és Zágonyi Játéka dicsérhető. Ifik: 1—1. Horváth Mihály BKV ELŐRE— H ATV AN 3—2 (1—0) Budapest, Knopp út, 300 néző. V: Kovács S. Hatvan: Takács — Lakatos, Bóna, Hegyi. Kerek. Gohér, Bo- rics. Pádár (Vasas). Kovács. Juhász, Zombori. Edző: Gál Béla. A várt nagy küzdelmet hozta a mérkőzés. A hatvani csapatnak több gólszerzést lehetősége volt. mint a hazaiaknak, de á befejezések nem mindig sikerültek. A látottak alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. G: Gál. Gergely. Kalanda. illetve Ojvárl (öngól). Juhász. A hatvani csapatból Lakatos. Hegyi és Borics nyújtott jó teljesítményt. Keresztfalvi Ferenc H. PAPP J. SE— FÜZESABONY 2—0 (1—0) Füzesabony, 600 néző, V: En- reiter. Füzesabony: Tóth O. — Nagy L. (Kása). Mudriczki, Torba - vecz. Polgár, Takács, Kiss II.. Patvaros, Bari (Lakatos I.), Bar- ta. Jónás. Edző: Káló Mihály. A gólok története. 6. perc: egy „cselesen” végrehajtott 18 m-es szabadrúgásból Jávorszky nagy erővel a bal alsó sarokba lőtt. 1—0. 65. perc: gyors jobb oldali támadás végén a lyukra futó Héjashoz került a labda, aki mintegy tíz méterről a tehetetlen Tóth O. mellett a kapu közepébe helyezett, 2—0. Az esős idő ellenére viszonylag jó talajú pályán került sor a végig küzdelmes, közepes színvonalú mérkőzésre. A pirosfehér legénység gyorsasági fölényben volt és jól fedezték a labdát. A hazaiak lelkesedése ezúttal kevésnek bizonyult a pontszerzéshez, akik három nagy gólhelyzetet elrontottak. Jók: Jávorszky. Dinea, Csanálosi, Héjas, illetve Tóth O.. Mudriczki. Ifik: Füzesabony—Diósgyőri VTK II. I—0 (!) Szigetváry József További eredmények: B. Ép. Volán—Romhány 2—0, Borsod- nádasd—Ganz-MÁV AG 1—t. MVSC—Sajóbábony 0—0. A bajnokság állása: 1. Ganz-MAVAG 8 6 1 2. Hatvan 8 5 1 3. Nagybátony 8 4 3 4. BKV Előre 8 3 4 5. H. Papp J. SE 8 4 2 6. Gyöngyös 8 3 3 7. Sajóbábony 8 4 1 8. B. Ep. Volán 8 2 4 8. Recsk 8 3 2 10. St. Síküveggyár 8 2 4 11. Borsodnádasd 8 2 2 12. Romhány 8 2 2 13. Bélapátfalva 8 14 14. Füzesabony 8 13 15. MVSC 8 12 16. Edelény 8 1 2 1 IS- 7 11 2 20- 7 lí 1 S- 3 11 1 11-1Q 10 2 8-12 10 12- 8 S 8- 5 S 6-5 8 6-8 8 5-0 8 0-10 6 4 15-18 6 3 8-13 6 4 8-15 5 5 4-04 5 0-18 4 Ribli szenzációs győzelme A tilburgi „Interpolis” nemzetközi sakkverseny 4. fordulójában Rifoli Zoltán világossal a 36. lépésben remek győzelmet aratott a szovjet ex-világbajnok, Szmiszlov ellen. Emlékezetes, hogy a magyar nemzetközi nagymester korában éppen Szmiszlovval szemben maradt alul a világbajnok- jelölti párosmérkőzésen. A másik magyar résztvevő, Portisch Lajos partija függőben maradt a svéd An- derssonnal. További eredmények : Beljavszkij (szovjet)—Van der Wiel (holland) 1:0, Sosonko (holland)—Tuk- makov (szovjet) döntetlen, Hübner (nyugatnémet)—Tim- man (holland) döntetlen, Ljubojevics (jugoszláv)—Miles (brit) döntetlen. Az állás: Ribli 3, Hübner, Ljubojevics, Timman és Tuk- makov 2,5—2,5, Portisch 2 (1), Beljavszkij és Miles 2— 2, Andersson 1,5 (1), Szmiszlov 1, Sosonko 0,5 (1), Van der Wiel 0 (1) pont. 1. Braunschweig— Hamburg 3—1 1 2. Kaiserslautern— Mönchengladbach 2—6 t 3.1. FC Köln— VfB Stuttgart 1—11 4. St. PauliHertha BSC 1—2 3 5. Stuttgarter Kickers— Freiburg 0—1 3 6. Ulm—Solingen 0—1 8 7. Oberhausen—Kassel 2—1 l 8. Cremonese—Aveliino 0—0 * 0. Internazionale— Verona 0—0 x 10. Udinese—Torino 0—1 3 11. Arezzo—Padova 2—0 1 12. Bologna—Bari 1—0 1 13. Parma—Pisa 0—3 3 +1 14. Campobasso—Perugia 1—1 x Nyeremények: 13+1 és 13 találat nem volt, 12 találat (32 db) = 202 150 Ft, 11 találat (562 db| — 4604 Ft, 10 találat (5215 db> = 744 Ft.