Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-31 / 256. szám

di NÉPÚJSÁG, 1984. október 31szerda Világ körüli úton Lauda és Prost A pólyán ellenfelek — az életben barátok MNK-csapataink: Hatvan, Recsk, Eger A továbbjutásért az Újpest, az MTK-VM és a Balmazújváros ellen Ezekben a napokban meg­érdemelt pihenőjüket töltik a Forma I-es versenyautók világbajnokságának résztve­vői. Az október 21-én — a portugál Grand Prix-vel — befejeződött VB két sztárja, a világbajnok osztrák Niki Lauda és a második helyen végzett francia Alain Prost világ körüli túrán vesz részt, az osztrák autós magánrepü­lőgépével. Útjuk során Pá­rizsban sajtóértekezleten be­széltek az idei világbajnok­ságról, s elmondták tervei­ket a jövőről is. — Versenyzői pályafutá­som legnehezebb idénye volt a mostani — idézte fel a múltat Lauda, majd komoly arccal a következőkkel foly­Négy hétig kerülte a Grand Prix-versenyeket az amerikai McEnroe, szerdán viszont újra ott lesz a kör­verseny stockholmi állomá­sán — jelenítette a Reuter — és a román Nastase, va­lamint a svájci Heinz Günt- hardt találkozójának győz­tese ellen mutatkozik be. McEnroe a stockholmi fe­dett pályás viadalon már két alkalommal is győzött. A svéd nemzetközi bajnokság szereplője az ugyancsak amerikai Connors is, a má­sodik helyen kiemelt, aki a második fordulóban a fran­cia Leconte és a svéd Si- monsson összecsapás győz­tese ellen kezdi meg a küz­delmet. tatta: — Az első pillanatok­tól az utolsókig keményen kellett küzdeni. Ha annak idején nem engedem Alaint a McLaren csapatba, már az 1984-es első VB-futam után, Dél-Afrikában biztos győztesnek érezhettem volna magam. Prost • „vette a lapot” és visszavágott idei legyőzőjé­nek. — Amennyiben más len­ne a világbajnoki pontrend­szer, már három éve én lennék az első. Most már értem a számítást, jövőre ezt is felhasználom a ver­senyek alatt, senki nem ve­heti el tőlem az aranyér­met. Még egy, McEnroe-val kapcsolatos hír: jövőre, ja­nuár 8—13. között rendezik meg New Yorkban, a Ma­dison. Square Gardenben a Mesterek Tornáját, amely a világ 12 legjobbját vonul­tatja fel, s ebben a rangos mezőnyben az első helyet már lefoglalta a kitűnő ame­rikai. McEnroe, aki 1984- ben 51 alkalommal győzött, s mindössze két vereséget szenvedett, 3118 ponttal ve­zet a Grand Prix-pon.tver- senyben, matematikailag már semmiképpen sem ma­radhat le a janiuári döntő­ről. Tavaly, a Mesterek Tor­nájának fináléjában McEn­roe 6:3, 6:4, 6:4-re győzött a csehszlovák Lendl ellen. Birkózás lz FTC a Bornemissza- vándordíj védőié Két évtizedes hagyománya van az egri Bornemissza Gergely ifjúsági kötöttfogású birkózó emlékversenynek. Az idei küz­delmekre a versenyidény végén került sor, valójában nem volt teljes a mezőny. de így is 75-en léptek szőnyegre a kör­csarnokban rendezett országos versenyen. Az Eger SE fiatal­jai közül, a csapatverseny szem­pontjából különösen, hiányzott az idén kétszeres országos baj­nok Faragó, aki külföldön ver­senyzett a válogatottal. Vele itthon maradhatott volna a ván­dordíj. így azonban az FTC nyerte azt szoros versenyben 28 ponttal, egy ponttal megelőzve a Szegedi VSE és a 25 pontos BVSC gárdáját. Az ESE 4. lett 20 ponttal. Ami az. egyéni eredményeket illeti Egerből Szuromi és Mol­nár „gondoskodott” arról, hogy a hazaiaknak is legyen súlycso­portgyőzelem, Szurominak a 60 kg-ban nem volt nehéz dolga, magabiztosan nyerte mérkőzéseit, változatlanul jó formában van. Molnár a szokottnál feljebb pró­bált szerencsét de 70 kg-ban sem kellett rettegnie. Végső győzelme nem forgott veszély­ben. Értékes helyezéseket szer­zett rajtuk kívül a 60 kg-os Si­mon. aki negyedik lett, ezen a helyen végzett a nehézsúlyú Szabó is, aki legutóbb Csepelen második volt. A 75 kg-os Tö­rök ötödik helyezést ért el. VÍZILABDA MNK Egri győzelme után ked­den ismét nyert a BVSC az ESE ellen, ezúttal 12—8 (4—2, 4—2, 2—1, 2—3) arány­ban, s így bejutott a vízilab­da MNK legjobb nyolc csa­pata közé, a Szolnokot 11— 10-re verő Vasas társaságá­ban. Ma, szerdán újabb fordu­lót rendeznek a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupában. A 12.30 órakor kezdődő találkozók tétje a legjobb 32 közé jutás. Me­gyénkből még három klub­csapat van versenyben, az Eger SE, a Hatvani KVSC és a Recski Ércbányász. Az élvonalbeli egriek idegen­ben szerepelnek, másik két együttesünk viszont az Új­pesti Dózsa és az MTK-VM csapatában NB I-es ellenfe­leket fogad. Hatvan nagy az érdeklő­dés Törőcsikék vendégjáté­ka iránt. A HKVSC felké­szülését azonban érthető módon megzavarták a leg­utóbbi romhányi bajnóki mérkőzésen történtek. A Mátra Területi Versenybi­zottság tegnap lapzárta után tárgyalta, tisztázta a félbeszakadt 90 perc ügyét, s az ott hozott döntés befo­lyásolja a csapat-összeállítást. Tudósítónk, Keresztfalvi Ferenc a bajnokságban ki­válóan szereplő hatvaniak vezető edzőjét, Gál Bélát arról kérdezte, hogy miként várja a mai MNK össze­csapást. — Edzői tevékenységem során mindig fontosnak tar­tottam a kupamérkőzéseket és a jelenlegi körülmények között is bízom a csapat tisztes helytállásában. A megszokott kezdő tizenegy­ben egyedül a kapusposz­ton képzelhető el változás, ha Takácsot eltiltották. Re­mélem, közönségünk a ne­ves ellenféllel szemben is jó mérkőzést lát majd. . Nem is olyan rég a hazai­ak az FTC-t is „elhozták” Hatvanba, a csapat útja ak­kor is elismerésre méltó volt. A Recski Ércbányász lab­darúgói sem először hívják fel magukra a figyelmet, ki­tűnő MNK szereplésükkel. Három éve a legjobb 32 kö­zött a Vasas csapatát látták vendégül, s nézőcsúcs szü­letett. ötezren' látták az 1—1-es mérkőzést, a gól nélküli hosszabbítást • köve­tően csak egyetlen 11-es döntött a budapestiek javá­ra. Ezúttal újabb patinás fővárosi együttes, az NB I. jelenlegi 7. helyezettje, az MTK-VM érkezik a Mátra- aljára. A kék-fehéreknél az egykori Dózsás sokszoros vá­logatott, Tóth József és Tóth András a két legneve­sebb játékos, de a kapus Gáspár, a mezőnyjátékos Turner. Fodor, Fülöp is az ismertebb hazai labdarúgók közé tartozik. A találkozóval kapcsolat­ban Szabó Géza, a recskiek nem kevésbé ismert edzője, tudósítónk Fesztbaum Béla érdeklődésére válaszolta: — Nem lehet vitás, hogy az MTK-VM az esélyes, ám nem adjuk meg könnyen magunkat. Feltétlenül sze­retnénk folytatni a szép he­lyi hagyományokat, mely­ben a tisztes helytállás mel­lett az is benne van, hogy legyen közönségsikere a mérkőzésnek, nyújtsunk jó szórakozást a nézőknek. Bennünket nagyon érzéke­nyen érint Megyesi átigazo­lása, személyében egy meg­határozó embert veszítet­tünk ráadásul egész egy­szerűen nincs befejező csa­tárunk. Mégis bízom benne, hogy ma egy becsületesen küzdő bányászgárda lép pá­lyára. A Csepelt verő egriekre Balmazújvároson vár erő­próba. A területi bajnokság­ban! a középmezőny élén álló hajdúságiak ellen Csank János, a piros-kékek vezető edzője továbbjutást, azaz győzelmet vár. Az ESE-ben a sérült Csepregire és Len­gyelre aligha számíthat, a juniorok között szombaton a játékkal ismét próbálkozó Vargára viszont a kezdők között gondol. Kisebb hú­zódás miatt Szilágyi A: sem biztos, hogy kifuthat a töb­biekkel. A Balmazújvárosban több volt debreceni labdarúgó van, talán a legismertebb a Vasast és a DMVSC-t is megjárt jobbszélső, Tímár. Legutóbb Hajdúböszörmény­ben győztek 2—1-re, tizen­egy fordulóban 12 pontot gyűjtöttek, a gólkülönségük azonban imponáló, 22—14. Ahogy hírlik, a harcmodo­ruk eléggé keménty. Az MLSZ versenykiírása szerint döntetlennél 2X15 perces hosszabbítás követ­kezik, s ha ekkor sem dől el a találkozó sorsa, tizen­egyes, rúgásokra kerül sor. u. McEnroe „visszatérése“ Sportlövészet Két napon át a Lesréti skeet pályán folytak a már hagyományos Dobó István sportlövő emlékverseny küz­delmei, amelyen Miskolc, Gödöllő lövészei és az MHSZ Egri Erdész skeet- versenyzői indultak. Eredmények. Junior fiúk (150 korongra): 1. Kakuk Ferenc (Egri Erdész) 1441, 2. Láng Balázs (KLK Bp.) 138, 3. Tóth László (Egri Er­dész) 133. Férfiak (200 ko­rongra): 1. Meszticzki Ist­ván (Miskolci Erdész) 193, 2. Dr. Sipos Péter (Egri Er­dész) 190, 3. Simon László (Egri Erdész) 189 korong. Csak röviden... Az egri TANÉP NB Il-es férfi kosárlabda-csapatának újabb bajnoki eredményei: TANÉP—Debreceni USE 67—65 (33—39). Eger, 100 néző. V: Belley, Tóth P. TANÉP: KÁLÓ 16, Nádai 11, Lakosa 12, BUSÁK I. 16, Korepta 4. Cs: Franko- vics 2, Sipeki 6, Molnár I., Tari. TANÉP—Nagykőrösi Konzerv 84—72 (41—42). Nagykőrös. V: Balázs, Fe- renczy. Ld: Nádai 24, La­kosa 14, Káló és Busák I. 12—12. Értékes győzelmet szereztek az egriek a MAFC volt válogatott játékosaival — Salgó, Abrahám, Újhelyi, , Bútor — felálló hazaiakkal szemben. A csapat hét vé­gén, szombaton Békéscsabán, vasárnap pedig Mezőberény- ben szerepel. ★ A Gyöngyös körzeti lab­darúgó-bajnokság eredmé­nyei (zárójelben az ifjúsági­ak) : Gyöngyöspata—Gyön­gyöstarján 1—1 (1—1), At- kár—Nagyfüged 2—1 (10—0), Gyöngy ösoroszi—Karácsond 2—4 (6—0), Szűcsi—Detk 11—0 (4—0), Adács—Vison- ta 2—1 (2—0), Ecséd—Visz­nek 4—2 (5—0), Rózsaszent- márton—Csány 3—3 (14—0). Az élmezőny állása, felnőt- j tek: 1. Atkár 19, 2. Szűcsi 116, 3. Karácsond 16, 4. , Nagyfüged 16, 5. Gyöngyös­tarján 13, 6. Gyöngyöspata 13 ponttal. Ifjúságiak: 1. Atkár 20, 2. Gyöngyöstarján 18, 3. Szűcsi 17, 4. Adács 15, 5. Visonta 13, 6. Visznek 12 ponttal. Az Eger körzeti labdarúgó­bajnokság eredményei (zá­rójelben az ifjúságiak): Is­tenmezeje—Mátraderecske 1—1 (4—1), Novaj—Eger­bakta 1—5 (0—6V, Egersza- lók—Andornaktálya 1—2 (0—2), PAKÜSE—Szilvásvá­rad elmaradt (3—2), Heves­aranyos—Verpelét 6—0 (3— 1), Tarnalelesz—Felsőtárkány 3—0 (0—1), Egerszólát— Makiár 2—1 (0—10). Az él­csoport állása, felnőttek: 1. Andornaktálya 15, 2. Heves­aranyos 14, 3. PAKÜSE 13 (eggyel kevesebb mérkőzést játszott), 4. Egerszólát 13, 5. Makiár 12, 6. Egerszalók 12 ponttal. Ifjúságiak: 1. PA­KÜSE 15, 2. Makiár 15, 3. Szilvásvárad 15, 4. Mátra­derecske 13 (eggyel kevesebb mérkőzést játszott), 5. Eger- bakta 13, 6. Istenmezeje 11 ponttal. ★ A Gyöngyös körzeti férfi asztalitenisz csapatbajnokság újabb fordulójának ered­ményei: Lőrinci II.—MSZB II. 5—4, IKV—Mátrafüred 9—0, Gyöngyöshalász II.— Gyöngyöstarján I. 9—0, Ka­rácsond IV.—Gyöngyöstar­ján I. 7—1, Márkáz—214. DSK 9—0, MSZB II.—Mát­rafüred 7—2, Márkáz—Gyön­gyöshalász II. 9—0, 214. DSK—Hort 7—2, Gyöngyös­halász II.—Gyöngyöstarján II. 9—0, IKV— Ecséd 5—4, Mátrafüred—Karácsond IV. 8—1, Márkáz—Lőrinci II. 8— 1, 214. DSK—Gyöngyös­tarján—I. 9—0, Hort—MSZB I. 7—2, Márkáz—Gyöngyös­tarján II. 9—0, MSZB I.— Gyöngyöshalász II. 6—3, Ka­rácsond IV.—Gyöngyöstar­ján II. 9—0, Ecséd—Szűcsi 9— 0, Lőrinci II.—IKV 5—4, MSZB I.—Gyöngyöstarján I. 6—3, MSZB II.—Szűcsi 9—0, 214. DSK—Mátrafüred 6—3, 214. DSK—Gyöngyös­tarján II. 9—0. ATLÉTIKA Hatodik hely a Béke-váltón Az országos békekonferen­ciához kapcsolódó sportese­mények között került meg­rendezésre a városok közöt­ti Béke-váltófutás a buda­pesti Népligetben. Az ország 15 városából érkezett csa­patok 10X500 m-es távot teljesítettek a végig szakadó esőben. Közöttük rajtolt me­gyeszékhelyünk váltója is., amely sokáig a harmadik helyen haladva végül az ér­tékes hatodik helyet szerez­te meg. A verseny végeredménye: 1. Nyíregyháza 12:16, 2. Miskolc 12:29, 3. Szeged 12:37, 4. Székesfehérvár 12:48, 5. Békéscsaba 12:50, 6. Eger (Budai Árpád, No- vák Katalin, Tóth Tibor, Lázár Ilona, Magyar Péter, Kurucz Gabriella, Borbás Gábor, Borbás Melinda, Tóth Sándor, Pusztai Agnes) 12:59. Ezt követően került sor a nemzetközi maratonfutó Budapest-bajnokságra, ahol 10 ország 400 futója vágott neki a 42 km-es távnak. Az egri atléták közül a legjobb helyezést Honfi Gábor ér­te el, aki 2 óra 34 perc 56 másodperces idővel a 46. he­lyen érkezett célba. Kitűnő teljesítményt nyújtott a 18 éves Borbás Gábor, aki éle­te első maratoni versenyén 2:37:43 mp-et futott. Ora­vetz Pál (Egri TK) 2:40:33 mp-cel, Mészáros István (Eger SE) 3:02:14 mp-cel fe­jezte be az atlétikai idény utolsó rendezvényét. Az Egri VM folytatja... —- Karácsond vezet a megyeiben — Utánpótlás-sikerek Békésen — Második a Kolacskovszky SE Asztalitenisz-híradó Egri VM—Szolnoki Kilián 13—3. NB H-es női csapat* mérkőzés. Győzött: Angyal- né 4, dr. Sashalminé 4, Be- niczky 3, dr. Kiss 2. To­vábbra is pontveszteség nél­kül vezeti a mezőnyt az egri szövetkezeti együttes. A szolnokiaknál az a Vágó szerzett két győzelmet, akii az Egri VM-be készül. A szövetségtől kapott tá­jékoztató alapján beszámo­lunk az 1984/85-06 megyei férfi csapatbajnokság őszi idénykezdetéről. Nyolc fel­nőtt és ifjúsági gárda neve­zett, négy fordiuló után a felnőtteknél Karácsond mér­lege kiváló, valamennyi el­lenfelüknél jobbnak bizo­nyultak. Az őszi fordulók eredmé­nyei (zárójelben az ifjúsá­giak) : Karácsond—Lőrinci 11— 5 (1—4). Füzesabony— Gyöngy ösha Lás z 15—1 (5—0), Hatvan II.—Lőrinci 13—3 (5—0), Bélapátfalva—Gyön­gyöshalász 12—4 (4—1), Ka­rácsond—Füzesabony 11—5 (0—5), Petőfibánya—Recsk 12— 4 (1—4), Bélapátfalva— Lőrindi 10—6 (2—3), Kará- csond—Gyöngyöshalász 12—4 (5—0), Bélapátfalva—Recsk 9—7 (0—5), Füzesabony— Lőrinci 11—5 (4—1), Hatvan II.—Petőfibányta XI. 9—7 (3—2), Karácsond—Recsk 10—6 (1—4), Petőfibánya— Bélapátfalva 8—8 (5—0). A bajnokság állása. Felnőttek: 1. Karácsond 4 4 — — 44—20 8 2. Bélapátf. 4 3 1 — 39—25 7 3. Füzesabony 3 2 — 1 31—17 4 4. Hatvan II. 2 2 — — 22—10 4 5. Petöfib. II. 3 1 1 1 27—21 3 6. Recsk 3 — — 3 17—31 — 7. Lőrinci E. 4 — — 4 19—45 — 8. Gyöngyösh. 3 — — 3 9—?c — Ifjúságiak: 1. Füzesabony 3 3 — — 14— 1 2. Recsk 3 3 — — 13— 2 6 3. Hatvan 2'­2 — — 8— 2 4 4. Lőrinci 4 2 — 2 8—12 4 5. Petöfib. 3 1 — 2 8— 7 2 6. Karácsond 4 1 — 3 7—13 2 7. Bélapátf. 4 1 — 3 5—14 2 8. Gyöngyösh. 3 — — 3 1—14 — Két egri szakosztály után­pótlás korú versenyzői nem­rég Békésen álltak asztal­hoz. A 160 fős mezőnyben több érmes helyezést szerez­tek. A lányok 1971-es kor­csoportjában Horváth Csil­la (Egri VM) aranyérmes lett. párosban a Horváth— Patrik M. duó másodikként végzett, a legfiatalabbak között egyéniben a harma­dik hélyre került Fekete B. és Sibelka. A fiúk 1971-es korcsoportjában Tóth Tamás (Egri Kolacskovszky) győ­zött. Klubtársai közül pá­rosban a Kovács Gy.—Böl- kény kettős bronzérmet nyert. Az egri városi csapatbaj­nokság fordulójának ered­ményei, nők: SZÖVADAT— Vilati 5—0, Gyógyszertár- Panoráma 3—2, Távközlés— Kilián 5—0. Férfiak, I. osz­tály: Finomszerelvénygyár MEFAG 10—0, Kilián— ITTSK 6—4, Sütőipar I.—Pe­dagógus 8—2, Vízmű—Vila­ti I. 10—0. II. osztály: Zöl­dért—Kenyérgyár 8—2, Vi­lati II.—Ingatlankezelő 10—0, Erdőgazdaság n.—Fém- elektro 6—4, Vendéglátó— ÉMÁSZ 7—3, Sütőipar II.— Kolacskovszky Hl. 9—1. A férfi NB Ill-ban újaihb mérkőzésekre karült sor. Fi­gyelmet érdemel az Egri Kolacskovszky második he­lye, bár a Hatvani KVSC megfosztotta a tanácsiakat a veretlenségtől. Idegenből is győzelemmel tért haza a Petőfibánya, az újonc Sírok­nak viszont egyelőre erős a mezőny. Eredmények: St. Volán— Petőfibánya 7—9. Gy.: Ko­vács L. 4, Here 4, Herle 1. HKVSC—Sírok 9—7. Gy.: Mellay 4, Karácsony 3, Sza­bó 2, Ili. Paláncz 3, Bódii 2, Tóbik 1, Kis® 1. Ózd—Egri Kolacskovszky 7—9. Gy.: Román 4, dr. Estefán 3, dr. Sonkádi 1 Kovács Gy. 1. Sírok—St. Volán 5—11. Gy.: Paláncz 2, Tóbik 2, Bódi l. Egri Kolacskovszky—HKVSC Az egriek térticsapatában Román Péter a legeredmé­nyesebb (Fotó: Szántó György) 7—9. Gy.: Román 3. dr. Es­tefán 2, dr. Somkádi 1, Ko­vács Gy. 1. Petőfibánya— Balassagyarmat 10—6. Gy.: Kovács L. 4, Here 3, Nagy 3. HKVSC—Petőfibánya 9—7. Gy.: Karácsony 3, Mellay 3, Németh 2, Bagó 1., ill. Ko­vács 4. Here 2, Herle 1. Az NB Ill-as csapatbajnokság állása: 1. Borsodi K. 6 6 ------ 63—33 12 2 . Egri KOI. 6 5 — 1 56—40 10 3. Hatv. KVSC 6 3 1 2 47—49 7 4. St. Volán 6 3 — 3 45—51 6 5. Ózd 6 3 — 3 50—46 6 6. Petöfib. 6 2 — 4 43—53 4 7. B.-gyarmat 6 1 1 4 43—53 3 '8. Sirok 6 ------- 6 37—59 0 M egjegyzés: azonos pont- szám esetén az egymás elle­ni eredmény dönt. A maratoni távon Honfi Gábor — elöl — jó időt futott

Next

/
Thumbnails
Contents