Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-21 / 248. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. október 21., vasárnap Ez történt a labdarúgó NB l-ben Rába eto—szeol ak 2—1 (0—1) Szeged, 5000 néző, v: Király. Góllövők: Stark. Preszeller, il­letve Turbék (öngól). Két győzelemre játszó csapat mérkőzésén egy órán át a Sze­ged látszott nyerőnek. Korai vezetésük után az ETO kitáma­dott. A szegediek a legjobb gól­szerzési lehetőségeket is elpus­kázták. A Rába ETO viszont két igazi lehetőségéből kettőt ki­használva jutott két ponthoz. HALADÁS VSE—Ü. DÓZSA 1—0 (0—0) Szombathely, 6000 néző. v: Ádám M. Góllövő: Horváth. Igen izgalmas, helyenként ke­mény találkozón a Haladás tel­jesen megérdemelten győzött a jó formában lévő Ü. Dózsa el­len. VIDEOTON—BP. HONVÉD 1—0 (0—0) Kispest, 10 000 néző. vezette: Németh L. Góllövő: Burcsa. A második félidő inkább ha­sonlított a rangadóra. Igaz, a Honvéd-játékosokon ekkor is látszott a fáradtság, a Videoton kitűnő .»tempóban” szerzett gól­ja pedig már megadta a kegye­lemdöfést a hazai csapatnak. A Videoton folytatja kitűnő soro­zatát, remélhetőleg így lesz szer­dán is Párizsban, az UEFA Ku­pa mérkőzésein. DEBRECENI MVSC—CSEPEL 1—0 (0—0) Csepel, 2000 néző. vezette: Ha­mar. Góllövő: Szabó, kiállítva: Szabó (Csepel). Az első félidőben fölényben játszott a Csepel, később ki­egyenlítettebb lett a játék, s a hazaiak 10 emberrel is egyen­rangú ellenfél maradt. Hamar teljesen indiszponáltan vezette a mérkőzést. A Csepel legalább a döntetlenre rászolgált volna. PÉCSI MSC—FERENCVÁROS 1—0 (0—0 Üllői út, 18 000 néző. V.: Szi­lágyi. Góllövő: Torna. A mérkőzés túlnyomó részé­ben sokkal érettebb, kulturál­tabb, s gólveszélyesebb játéká­val megérdemelten szerezte meg a két pontot az üllői úton a Pécs. A Ferencváros szárnyasze. gett csapat benyomását kel­tette. Ma: egri vendégjáték a bányászvárosban A Tatabánya az esélyes Három összecsapás maradt mára az NB I-ben, az egyik­ben érdekelt az Eger SE, a piros-kékek Tatabányán próbálják megnehezíteni a házigazdák dolgát. A bajnokság tíznapos szü­net után folytatódott, s bi­zony a pihenő alatt volt mit megemészteni Egerben a szakvezetőknek, játékosok­nak, szurkolóknak. A ZTE valósággal gúnyt űzött az ESE-vel, idehaza négygólos vereséget szenvedni, bizony megalázó volt. Csank János vezető edző így emlékszik vissza: — A korai gól és Lengyel kényszerű kiválása eldöntöt­te a mérkőzés sorsát. Meg­jegyzem, a ZTE vezetés előtt és kevéssel utána Szebe- gyinszky fejesei ha betalál­nak az ellenfél kapujába, másképp is alakulhatott vol­na. Én 1—0 után, a szünet­ben azt kértem a csapattól, hogy támadjanak, ezért is cseréltem be Kiss Gy.-t. Utólag kitűnt, ez az elképze­lés hibás volt, mert ugyan, láttam a védelem egységé­nek megbomlását, mégsem azt erősítettem! A kapott gólokban súlyos egyéni hi­bák játszottak közre, de sze­rintem két ízben a játékve­zetők is lesről engedték to­vább az akciót. Mindenesetre addig, míg a gárda nem javít, a 0—4-et nehéz elfelejteni. Az elmúlt napok alatt az agyrázkódást szenvedett Lengyel felépült, ám játéka még nem egyér- . telműen biztos. A klub sze­retné leigazolni Recskről a 31 éves, több poszton is használható védőt, Megyesit. Szombat délelőtti informá­ciónk szerint Megyesi Ferenc már utazhat új együttesével. A DVTK elleni előkészü­leti mérkőzésen nem muta­tott megnyugtató formát az ESE. A kapuban Bodolai sem remekelt, ami felveti: mi van Bartossal és tényleg Póta következik? — Csak Szegeden védett úgy Bodolai, ahogy azt el lehetne várni — kezdte fej­tegetését Csank János. — Egyre inkább megerősödik bennem az a felismerés, hogy számára túl nagy volt az ugrás a területi bajnok ságból az NB I-be. Ennek ellenére Tatabányán is ő kezd, de ha hibázik, a he- lyéVe Póta áll be. Bartos annyira rosszul véd mosta nában, hogy figyelembe sem tudom venni. Az Eger SE tegnap dél­előtt edzés után kelt útra, menetközben megnézték jö­vő heti ellenfelüket a Cse­pelt, a DMVSC ellen. A ke­ret a tatai edzőtáborban éj­szakázott, és közvetlenül a 13.30-kor kezdődő bajnoki előtt mennek át a bányász- városba. A Tatabányáról re­ális képet festett a vezető edző, amikor az élvonal egyik legsúlyosabb tizenegyének nevezte Lakatosékat. Amikor a Szegeddel játszottak, élő­ben is felmérhette tudásukat. — Kitűnően fejelnek, sok- mozgásos játékot játszanak. Ha területet hagy nekik az ellenfél és így sokat fut­hatnak, szinte feltartóztat­hatatlanok. Szerencsére elég sok helyzetet képesek ki­hagyni. .. — mondta egy ki­csit reménykedve Csank ed­ző, majd a következőkkel folytatta: — Nálunk erősebb csapattól is bravúrnak szá­mítana a tatabányai pont­szerzés, de azért mi sem me­gyünk eleve feltartott kézzel ki a pályára. A szakvezető kerete: Bo­dolai, Póta, Berecz, Zsidai. Smuczer, Szert, Lengyel, Sze- begyinszky, Szilágyi B„ Si­mon, Csepregi, Kiss Gy„ Kiss T., Horváth, Sass (Megyesi). Méhesi lábáról a gipszkö­tést két és fél hét múlva ve­szik le, Varga — azért, hogy továbbra is sportolhasson — nem vállalt műtétet, így vi­szont a bal füle maradandó­an — 25 százalékosan —, halláskárosult lesz. A játék­kal később próbálkozhat. ★ Hétfőn este 7 órakor az eg­ri körcsarnokban képernyőre kerül a találkozó 90 perce. Vasárnapi sportműsor Asztalitenisz: Megyei férfi csapatbajnokság: Füzesabony— Recsk, Gyöngyöshalász—Eger 11., Karácsond—Petőfibányg II., Bélapátfalva—Hatvan II. Gyön­gyös körzeti csapatbajnokság, városi sporttelep edzőterme, 9 óra. Kézilabda: Megyei férfi-női bajnokság, rájátszás. Eger, Ke­mény Ferenc Sportcsarnok, 9 órától. Sakk: Országos II. osztályú férfi csapatbajnoki mérkőzés: Eger SE—Vasútépítő, Eger, So­mogyi B. u. 3., 9 ó., GYSE— Utasellátó SC, Gyöngyös, Ró­bert K. u. 21., 10 ó. Labdarúgás: Mátra-csoport: Recsk—Romhány, Kovács S. 13.30, Megyei bajnokság (Egy­séges kezdési idő 13.30): Kom­polt—Tárnáméra, borsodi j. v., Gyöngyöshalász—Domoszló. Ri­degh, Boldog—Mikófalva, Ko­csis. Országos női bajnokság: E. Lendület—László Kórház, Eger, városi stadion, 11 óra. Eger körzeti bajnokság 1. o.: (13.30) , Istenmezeje—Mátrade- recske, Kovaj—Egerbakia, Eger- szalók—Andornaktálya, PAKUSE —Szilvásvárad, Hevesaranyos— Verpelét. Tarnalelesz-Felsötár- kány, Egerszólát—Makiár. Gyön­gyös körzeti bajnokság (13.30): Gyöngyöspata—Gyöngyöstarján, Atkár—Nagy fügéd, Gyöngyös- oroszi— Karácsond, Szűcsi—Detk, Adács—Visonta, Ecséd—Visznek, Rózsaszentmárton—Csány. Heves körzeti bajnokság: (13.30) Boco- nád—Erdőtelek, Tenk-Hevesve- zekény, Pély—Kisköre, Kömlő— Tiszanána, Atány—Tarnaörs. Füzesabony körzeti bajnokság: (13.30) Feldebrő—Hort, Kápolna —Vécs. Sarud—Mezőiárkány, Kisnána—Szihalom. Gyógy- műhely sok mozgással Iskola — ahol a lemaradók is célba érhetnek Az öltözőkből kitóduló gyermekarcokon ott türöző- dik: most olyat fognak csi­nálni, amit nagyon szeret­nek. Van közöttük, akinek könnyebb, van akinek nehe­zebb a mozgás. Kicsik, na­gyobbak, de mind örömre vágyók. Tudjuk, valamiből náluk elveti, uz élet, a sors Egerben mégis kegyes hozzá­juk. A Kisegítő-, Foglalkoztató Iskola és Nevelő Otthonnak, már határainkon túl is - híre ment. Jártak itt csodálkozó tekintetekkel nyugatnémet, lengyel és görög gyógypeda­gógusok. Az ország hasonló intézményei közül az egyik Az akadályverseny mindig kedvcsináló ... a labdának náluk is varázsa van Sokoldalúan alkalmas a játékos mozgásra a kicsik Greiswald-padja. Lehet rajta mászni, csúszni, kúszni, függeszkedni, egyensúlyoz­ni... Dezső bácsi leleménye a kismedence. Tanít­ványai itt erőt gyűjtenek, lubickolnak, de a gyógymasszázst is szeretik (Szántó György felvételei) legkorszerűbbet, legjobban felszereltet Vezeti Szabó Já­nosáé igazgató. Az új szala- parti oktató-nevelő, gyógyító és gondozó bázis a harmadik tanévét kezdte ősszel. A megyéből mintegy 250 értelmi fogyatékos tanulójuk van, akiknek zöme bentlakó, de akadnak bejárók és a kör­nyező településekről. Itt a meglévő hátrányos adottsá­gok határain belül maximá­lisak a fejlődést biztosító feltételek. Ez különösen igaz a testi nevelésire. A teljesebb fizikai kibon­takozást biztosítják a mo­dern, gazdagon berendezett sportlétesítmények. A nagy tornaterem, a két tornaszoba, a vizesmedence, szabadban a lelátóval övezett bitumenes kézilabdapálya, a remek, ját­szópark. A folyosón eredmé­nyekről árulkodnak az okle­velek. Számos szakkör mű­ködik: négytusa, tömegsport. pingpong, természetjáró és a sportjátékoké. A segédeszkö­zökben, a szerválasztékban is tükröződik a specializáltság. A tanulók rendszeres moz­gásáról értő szakembergárda gondoskodik, Molnáráé Vár­hegyi Lilla gyógytestnevelő, valamint négy testnevelő ta­nár kollégája. Nagy Dezső, Numann Szidónia, Illyés László és Hetényi Gábor. Mellesleg; ezt. a sportbiro­dalmat a felnőtt mozgássé­rültek is felfedezték, a tor­nateremben készül az egriek ülő röplabda csapata. Télen korcsolyapályát szeretnének szabadtéren. Az általános iskolások a .sportfoglalkozásokon — bár­melyik helyre pillantottunk be — nagy aktivitással vettek részt. Láthatóan jól, felsza­badultan érezték magukat. S ez, már a gyógyulás jele. Szakavatott irányítással vannak versenyben ezért, hogy valamelyest csökkenjék számukra a távolság az átla­gos hétköznapoktól. Ebben az iskolában a lemaradottak is elérhetik a célt. (budavári) Háromesélyes mérkőzés Sikerül-e a harmadik hely? KISZÖV­sportnaptár Megyénk ipari szövetkeze­ti sportmozgalma évek óta jelentős, amit az OKISZ- tól sorozatban kapott elis­merések bizonyítanak. A KISZÖV megyei sportbizott­sága már összéállította a jövő évi sportnaptárát is, amelyből az érdekesebb ese­ményekre felhívjuk a figyel­met. 1985-ben kispályás labda­rúgásban Gyöngyös, míg te­kében Eger lesz országos döntő, OKISZ Kupa helyszí­ne. Megyei vetélkedés 12 sportágban folyik majd, kö­zötte olyan sajátosak, mint a szocialista brigádok és a szakmunkástanulók három­tusája. Népszerű a lábte­nisz, a sporthorgászat, a sakk, a tollaslabda, de lesz verseny például atlétikában és úszásban is. Februárban Mátraszentlászlón téli sport­napot tartanak. Minden lehetséges — mondta Pozsgay Zsolt. az Eger SE OB I-es vízilabda­csapatának vezető edzője, amikor az őszi idény utolsó fordulójának slágermérkő­zéséről kérdeztük. Vitatha­tatlan, hogy rendkívül izgal­mas négy negyed vár ma a kora délutáni órákban a két együttesre, az FTC-re és az ESE-re. Hogy miért? A ferencvárosiak huzamo­sabb ideje gyengécskén mu­zsikálnak. gondoljunk csak a Spartacustól. vagy a Dó­zsától elszenvedett veresé­gükre, de ide sorolhatjuk a Tungsram elleni döntetlent is. A tabella közepén a 7. helyet foglalják el 14 pont­tal. A zöld-fehéreknek jog­gal fáj tehát a foguk a két pontra, annál dg inkább, mert ez a hullámvölgyből való kilábalást és egy elő­kelőbb pozíció megszerzését jelentené. De nézzük a másik oldalt! Az egriek teljesítményére igazán nem 'lehet panasz. Sorra gyűjtötték a győzel­meket, idáig mindössze há­romszor hagyták el vereség­gel a medencét. A bajnok­ságban a negyedikek, de mi­vel az előttük 'lévő ugyan­csak 17 pontos Szolnok már lejátszotta utolsó találkozó­ját (BVSC-—Szolnak 15—10). csak gólkülönbséggel előzi meg a piros-kékeket. Ha tehát az Eger győz, vagy döntetlent harcol ki, őszi harmadik helyezett és a riválisoktól. így a Dózsá­tól. a Honvédtől és a Fradi­tól több ponttal elhúz, nyugodtan készülhet a foly­tatásra. a tavaszi nyitány­ra. Ha netán vesztene, a 4. helyen fejezik be a küzdel­met. Ennyit az esélylatolgatás­ról. A Pozsgay—Bodnár duó vezette gárda a héten itthon gyakorolt, azokat a támadási-védekezési formá­ciókat vették át, amelyek az FTC fegyvertárára jellem­zőek. Valamennyi játékos az edzők rendelkezésére állt Sérülés nem hátráltatta a munkát. Jöhet most már a néheze, a slágermérkőzés! (budai) r FELVESZÜNK í s Épületkarbantartó BEDŐL®ŐZÖKAT r A s SYÖNSYÖS— DOMOSZLOI ÁLLAMI GAZDASÁG E Szövetkezet, Eger CIPŐFELSŐRÉSZEK, \ SZABAD RECSKI KERÜLETE é KAPACITÁST MOKASSZINOK VARRÁSÁRA. A GYULA-MAJORI GYÜMÖLCSÖSÉBEN J AJÁNL FEL TOKOZOTT ÉS A munka otthon végezhető. 1984. OKTOBER 27—28-AN ^ LEMEZ ELOSZTÓ- SZEKRÉNYEK Munkát vállalható, 2 ..SZEDD MASAD ÉS VIDD" E igény szerinti gyesen levő kismamák é $ gyártására jelentkezését is várjuk. MOZGALOM ALAPJÁN j (folyamatosan). Vállaljuk továbbá nedves Jelentkezés 8—15 óráig: ALMASZEDÉST HIRDET 4,— Ft KG-OS ÁRON 5 faiak, épületek utólagos ve­gyi felszárítását, vidéken is (1985. évtől). Egri Cipőipari Szövetkezet é Érdeklődni: Eger, Dobó tér 6. Telefon: 13-284. Gyülekezés a Gyula-majori gyümölcsös kapujában J mindkét nap reggel 7 órakor. A Eger, Csákány u. 11. sz. Műszaki osztály.

Next

/
Thumbnails
Contents