Népújság, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-09 / 212. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. szeptember 9., vasárnap c • 5 Üzen a szerkesztő 1. Ferencné, Gyöngyös: A levelében említett részletvásárlási lehetőség a Képcsarnoknál már évek óta létezik. Mindenesetre köszönjük észrevételét. N. S. Eger: Ha úgy igaz, ahogy leírta, valóban komoly mulasztás történt. Ahhoz, hogy érdemben foglalkozhassunk a panasszal, szükséges, hogy tudjuk mikor történt az utazás. Ennek az adatnak a híján lehetetlen megállapítani, ki mulasztott. Sz. János, Eger: Vitatjuk! Nem köteles tudni. Már csak azért sem, mert az írószerkereskedő nem könyvkereskedő, így ha csak magának nincs hasonló korú gyermeke, nem tudja mennyi könyve és füzete van egy hatodikos gyermeknek. Ráadásul iskolánként eltérés is adódik. Az apuka viszont tudja, hogy hány könyvet és füzetet vett —, s eszerint nem nehéz kiszámolni, hány ív papírra van szükség bekötésükhöz. D. Jánosné, Visznek: Panaszát kivizsgáljuk, kérjük szíves türelmét. Az eredményről levélben tájékoztatjuk. P. Ferencné, Eger: Mai lapunkban szinte hasonló témáról írt egy másik olvasónk, — s mivel ezt a levelet kaptuk meg előbb —, ezért közöltük hamarabb. Reméljük, tanulnak belőle azok, akiket illet. K. K. Gyöngyös: A hetenként megjelenő piaci árakról a tanácsok kereskedelmi osztályáról tájékoztatják lapunkat, ők általában a ZÖLDÉRT hivatalos napi árait közük. B. Jánosné, Eger: Egyetértünk abban, hogy vannak az idős emberekkel szemben nem mindig udvariasan viselkedő fiatalok, de legalább annyi esetben az ellenkező tapasztalatokra is szert tehet az ember. Köszönjük levelét, egyelőre nem foglalkozunk újra a témával. Leveleink között tallózva Nyitott szemmel járva A minap egyik levelünkből elkoszolódott, gyűrött iskolai ellenőrzőkönyv esett ki. A levél írója egy szemétkupacból emelte ki, nem sajnálva a fáradozást utána próbált járni annak, ki volt az, aki szemétlerakó- helynek nézte az út mentét. A régi könyvecske nyomán valóban fel lehet tárni, ki az aki vétett a környezet tisztaságát óvó rendelkezések ellen. Ám ez esetben mégsem róla essék szó, hanem azokról, akik nyitott szemmel járva szőkébb és tágabb otthonukban észreveszik a rendellenességeket. Alig van olyan hét, hogy ne érkeznének hasonló témájú levelek, észrevételek szerkesztőségünkbe. íróik, kivétel nélkül olyanok, akik azt vallják, nemcsak otthon a lakásban kell rendet tartani, hanem fontos, hogy sajátunkként nézzünk a környezetre is. Milyen háziasz- szony az, aki nem takarítja ki lakását, hanem hagyja szanaszét heverni a csikkeket, a papírfecniket. Ám, nemcsak saját otthonunkban kell rendre törekedni — írta többek között V. Jánosné — hanem arra is ügyelni kell, mi van a házunk falain kívül. Így igaz, s hogy menynyire, azt számos más levélírónk, olvasónk véleménye is megerősíti. S ami még ennél is örvendetesebb, nemcsak megírják véleményüket. követelik annak megbüntetését, aki vét a tisztaság e kötelező törvénye ellen, hanem maguk is őrzői lesznek a környezetüknek. Ennél többet csak az tesz, aki nemcsak maga, törekszik erre. hanem a jövendő nemzedék figyelmét is felhívja ennek szükségességére, mi több, rá is szoktatja a helyes útra. Az egri X. számú Általános Iskola úttörői például évek óta vállalkoznak arra. hogy időnként „nagytakarítást" rendezzenek a lakótelepen, s mivel maguk is tudják mit jelent e terület rendbehozása, igyekeznek egymást is figyelmeztetve óvni a környék tisztaságát. — d. — Válaszol az olvasószolgálat Hogyan lehet külföldön munkát vállalni! Ismerőseimtől hallottam, hogy egyes szakmákban nagyon jól el lehet helyezkedni külföldön is, és a kereset is jelentős. Mivel fiatal házasként építkezést tervezünk, nagyon jó lenne számunkra, ha két-három évig külföldön dolgozhatnék. Tudjuk, hogy ez a családban gondot okozna, mégis szívesen vállalnánk, saját jövőnk érdekében. Autószerelő vagyok. Szíveskedjenek tájékoztatást adni, hol és hogyan jelentkezhetek, milyen feltételekkel mehetnék külföldre dolgozni. — kérdi B. István egri olvasónk. Kérdésének megválaszolásához először tisztázni kell, hogy mi minősül külföldi munkavállalásnak. Külföldi munkavállalás, a magyar állampolgárok külföldön, külföldi munkáltatónál, bármilyen jogcímen, díjazás (munkabér) ellenében vállalt, vagy végzett tevékenysége. Nem minősül külföldi munkavállalásnak az ösztöndíjas tanulmányút, a tartós külföldi szolgálat, a külföldi kiküldetés. Ez utóbbi esetekben ugyanis a munkáltató magyar gazdálkodó, tudományos stb. szerv. A magyar állampolgárok külföldi munkavállalásásá- nak szabályozásáról a Minisztertanács 8/1983. (V. 4.) sz. rendelete, illetve az ennek végrehajtásáról szóló 3/1983. (V. 4.) ÁBMH. számú rendelet intézkedik. Magyarországon külföldi munkavállalásra nincs intézményesített toborzó vagy közvetítő szervezet. A külföldi munkavállalás lehetőtőségét egyénileg kell megteremteni. A magyar hatóságokra a külföldi munka- vállalás engedélyezése tartozik. A kérelemhez csatolni kell a külföldi munkáltatónak — a keresményre is kiterjedő ajánlatát. A rendelet alapján csak az kaphat engedélyt, aki munkaviszonyban áll, vagy kereső foglalkozást folytat, illetve a tartós külföldi szolgálatot teljesítővel vagy külföldön munkát vállalóval együtt élő családtag. Az engedély elbírálásánál alapvető követelmény, hogy az egyéni külföldi munkavállalás feleljen meg társadalmi célkitűzéseinknek és gazdasági, tudományos, kulturális szempontból hasznos tapasztalatszerzés a hazai munkáltatónál kamatoztatható legyen. Ezért általában a kérelmező szakképzettségének vagy hazai munkakörének megfelelő munkakörben engedélyezhető külföldi munkavállalás. Az egyéni munkavállalási engedély iránti kérelmet a dolgozó belföldi munkahelye felett felügyeletet gyakorló minisztérium (minisztériumi irányítású vállalatok esetében), a tanácsi felügyelet alá tartozó vállalatok alkalmazásában lévő munkavállalók, nyugdíjasok, egyéb kereső foglalkozást folytatók esetében a megyei tanács vb. munkaügyi osztályához kell benyújtani. Egészségügyi dolgozók külföldi munkavállalását az Egészségügyi Minisztérium engedélyezi. A külföldön munkát vállaló nyugdíjjárulékot, illetve társadalombiztosítási járulékot fizet, ezért a járuléknak megfelelő összeget és külföldi bruttó keresetének 20 százalékát köteles a Magyar Nemzeti Bankhoz hazautalni. A külföldi munkavállalás ideje alatt a belföldi munkaviszony szünetel, de a munkaviszonyhoz fűződő kedvezmények szempontjából (pl.: nyugdíjba beszámító évek száma, fizetett szabadság) belföldön munkában töltött időnek számít. A külföldön munkát vállaló magyar állampolgárok érdek- és jogvédelmét a Magyar Népköztársaság külképviseleti szervei (követség, konzulátus) látják el. Ezért a kiutazást követően 15 napon belül e szervnél személyesen vagy, írásban jelentkezni kell. Találkozó a tanácsok nyugdíjasaival Az Eger városi és város- környéki tanácsok szakszervezeti bizottsága, a hagyományokhoz híven megrendezte a nyugdíjasok találkozóját. Pető Miklós szb-tit- kár üdvözölte a nagy számban megjelent községi, járási és megyei tanácsi nyugdíjasokat, arra kérte őket, ki-iki a saját területén és a maga módján, segítse a tanácsokat. Hangsúlyozta, hogy az államigazgatás területein végzett 25—30 éves munkánk, nagyban hozzájárult a mai eredmények eléréséhez. A köszöntő után megtekintettük Egerben az Ifjúsági Ház csodálatos helyiségeit, a bennt lévő kiállításokat, és meghallgattuk a ház igazgatójának tájékoztatóját. Ezután fogadás volt, a városi tanács pinceklubjában, ahol baráti beszélgetéseken idézték fel a régi emlékeket a résztvevők. Köszönjük a meleg, baráti szavaikat, ígérjük, hogy tehetségünkhöz és egészségi állapotunkhoz mérten, igyekszünk segíteni lakóhelyünkön a tanácsokat megnövekedett feladataik végrehajtásában. Maruzs János Mátraderecske Ifjú szőlészek vetélkedője Szekszárdon rendezték meg az országos szőlész-borász vetélkedőt. Megyénket az Eger—Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát, a Gyöngyös—domosz- lói Állami Gazdaság, valamint Nagyréde és Abasár csapatai képviselték. A csapatoknak a szőlészetben agrokémiai, fajtaismereti. tervezéstechnológiai, telepítéspótlási és növény- védelmi ismeretekből, a borászatban, a szőlőfeldolgozásból, alapvető pinceműveletekből, szűrés-borkezelés- ből, borminősítésből, valamint laboratóriumi vizsgálatokból kellett vizsgázniuk. A 19 vetélkedő csapat közül első a Szekszárdi Állami Gazdaság, második a Villány—Mecsekaljai Borgazdasági Kombinát, harmadik az Eger—Mátra vidéki Bor- gazdasági Kombinát csapata lett. Nagyréde az ötödik, a Gyöngyös—domoszlói Állami Gazdaság tizedik, Abasár pedig a 14. helyezést érte el. Az egri borkombinát gárdájának tagjai: Gál Tibor, tartósítóipari mérnök. Hagy- mási József, szőlész-borász technikus. Hák Lajos, borász szakmunkás, Besenyei Zsolt, borász szakmunkás. Felkészítőjük: dr. Varga István, a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet kutatási osztályvezetője. H. J. Eger Megszépül a város A jubileumi év alkalmából szisztematikus városépítő munka is folyik Gyöngyösön. Az ingatlankezelő vállalat a városszépitö egyesülettel egyeztetve öltözteti színes ruhába a város eklektikus házait, ügyelve arra, hogy mozgalmas, derűs összképet adjanak a felújított, megszépített utcák. (Fotó: Kőhidi Imre) Déli „csendélet” Bolyongok a déli napsütésben. Kihaltnak tűnik a lakótelep, csak a soros autóbuszok törik meg a csendet. A bokrokon lepedő, pléd lobog, babák hevernek a fűben, a hinta sem nyikorog, pihen a jövő nemzedéke. Leülök a ház árnyas oldalán, élvezem a csendet. Nézem a bárányfelhőket, mint bújócskáznak a nappal. Hirtelen szél kerekedik, beletúr a konténerbe, papírt vesz a hátára, viszi-kavarja, majd lecsapja a fűre. — Jöhet a parkőr, lesz mit szedegetnie — tűnődöm, mikor nagy durrogta- tásokra leszek figyelmes. Olyan érzés lep meg, mintha kin ni a határban jószágot terelne a gulyás vagy egy kondásgyerek a csürhével vesződne. Képzelgés az egész. Ugyan honnan kerülne csak egy fia jószág is a házak körengetegébe? ... És mégis, valami nincs rendben. Egy nyurga fiú karikásostorral pattogtat, próbálgatja az erejét, s a keservesen zöld sávvá fejlődött cserjék levelein veri el a port. Ugyan mit vétettek neki? Sajnálatot éreztem a fiú iránt. Hogyan fogja nevelni a gyerekeit, ha tőle sem kérte számon senki, amire az iskolában oktatták: a növény is él és érez, „miértünk”, s ha mi, a társas lények életükre törünk, nem várhatjuk a levegő tisztulását, az éltető, ózondús levegőt, s a gyesen lévő mamák, gyermekek déli pehenöjét sem szabad figyelmen kívül hagyni. Sok ablak kinyílt ebben a zajos percben. Enyhe figyelmeztetések hangzottak el, de az ostor durrogott tovább, mint egy felhúzott automata. Varga Joli Eger Mővezetőképző Gyöngyösön zetés- és szervezéselméleti ismeretekből. A szakmai gyakorlatokat a saját üzemeikben végzik, és országos tanulmányi úton vesznek részt, ahol megismerkednek a korszerű tejipari üzemek termelés-technológiájával. A kurzus októben 26-án fejeződik be, amikor az eredményesen vizsgázók átveszik „a tejipari művezető” képzettséget bizonyító oklevelet Dr. Horváth Mihály Gyöngyös Értesítjük Tisztelt Vásárlóinkat, hogy az alkatrész osztályon őszi ügyeleti szolgálatot tartunk szeptember 17-től az őszi munkák befejezéséig. Munkanapokon: 7.00 órától 18.00 óráig. Szombaton: 7.00 órától 15.00 óráig. Vasárnap: , 7.00 órától 12.00 óráig. ügyeleti telefonszámunk: 12-222 AGROKER VÁLLALAT, EGER Az ország valamennyi megyéjéből érkeznek hallgatók a szeptember 10-én, hétfőn kezdődő művezetőképző tanfolyamra, amelyet a MÉM megyei Mérnök- és Vezetőtovábbképző Központja és az Országos Tejipari Vállalatok Trösztje szervezett a gyöngyösi főiskolán. A tanfolyam oktatói a beiskolázott 45 hallgatót négy alkalommal egyhetes bentlakásos képzés keretében készítik fel a vizsgákra, ideoló- I giai-politikai, szakmai, veHázi-, Kézmű- és Bőripari Szövetkezet Hatvan, Tabán u. 13—17., felvesz: férfi szabó szakmunkás! méretes részlegébe. Jelentkezés: a szövetkezet elnökénél. Tájékoztatjuk T. lakosságot, Emiatt a belváros FORGALMI RENDJE hogy 1984. szeptember 10-től VÁLTOZIK, november 30-ig, a Széchenyi utca, amelyet kihelyezett táblák jeleznek. Csiky Sándor utca és Kossuth Lajos utcai Kérjük a lakosság megértését és szíves türelmét. szakaszán gázvezeték építési munkálatok TIGÁZ Miskolci folynak. Üzemigazgatóság