Népújság, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-07 / 210. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. szeptember 7., péntek t. Tisztelem a szabályt Kakucska János ofszetgépmester sokszorosításhoz készülődik Csomós Veronika, a horizontális nyomdai fényképezőgép beállítása közben (Fotó: Szabó Sándor) Szövefkezeii nyomda A hatvani Lenin Termelőszövetkezet közel három éve hozta létre az AGROINFORM segítségével üzemi nyomdiáját. A közös gazdaság belső nyomtatványainak készítése mellett hasznos termelő munkát végez a kisüzem, mely a GANZ-Villamossági Művek, az &FOTÉRT, a METALLOGLOBVS Vállalat számára készít termékeket. A nyomdászok az éves bevételi tervből, mely 1,6 millió, az első félévben már teljesítették vállalásukat. Pörsenések a város arcán Uvegtörmelék, „döglött” aszfalt, hulladékdzsungel Nem sport, mégis harc a javából. De: az egyik részről feltétlenül szégyenletes küzdelem. Fura módon ugyanis mindkét fél „hazai pályán” van. Csak amig az egyik — a kisebb — csapat erőfeszítései egyre hiábavalóbbak, addig a másiké mind jobban szembeötlőek. Sajnos. Mert természetesen ismét a lakókörnyezetről van szó. A megyeszékhely szétszórt hulladékok, szeny- nyes törmelékek okozta keléseiről, amelyeket bárhogy is igyekeznek eltüntetni a gyógyító kezek, a rossz szándék folytán újra és újra dudorodnak. Sokszor épp azoknak a jóvoltából, akik a leghangosabban követelik: legyen már végre rend, tisztaság! Hála a gyakran látható tévéreklámnak, már régóta tudom, milyen ügyfélről álmodik az Állami Biztosító. Az ideális ügyfél — a reklám szerint — az, aki tele bizalommal, oda se nézve, aláír tízféle biztosítási szerződést, és rögtön ezután lázas érdeklődést tanúsít a biztosítási felételek iránt, sőt bebiflázza a kötvények hátoldaláról, mi jár és mi nem jár neki. Mégpedig abban a tudatban, hogy különben azok sorsára jut, akik tájékozatlanságuk miatt nem kaptak kártérítést, és akik számát a biztosító időnként sajnálkozva közzéteszi. Nem tudok rájönni, hogyan állhatnak rendelkezésre pontos információk azokról a káreseményekről, amelyek miatt az érdekeltek nem léptek fel követeléssel, egy azonban biztos: én messze vagyok az ideális ügyféltől. Többek között azért is, mert a lehetséges szerződések megkötése előtt tanulmányoztam át néhány fajta biztosítási kötvényt Már csak kíváncsiságból is lássuk, miről maradhatok le a feltételek pontos ismerete nélkül? Nos, meglepően sok mindenről. Én bizony sokáig azt hittem, hogy például nyaralóbiztosítás esetén tűz, árvíz, betörés, ablaktörés és más effélék miatt fizetnek kártérítést, a kötvényen azonban oldalakon keresztül sorakoznak a kártérítésre okot adó olyan események, amelyekre egyáltalán nem gondoltam, őszintén szólva sosem jutott eszembe, hogy például a Mercalli skálán legalább ötös erősségű földrengés okozta káraim megtérítését is igényelhetném. Hasznos, ha ezt jó előre tudja az ember, ráadásul egy fölösleges úttól is megkímélheti magát a kötvény elolvasásával, mert megtudhatja, hogy földrengés után nem lehet csak úgy uk-mukk-fukk beállítani a biztosítóhoz, és a földrengésjelző állomás sajtóközleményeire hivatkozni; hivatalos igazolás is kell a földmozgás erősségéről. Jár ezenkívül a kártérítés akkor is, ha a másodpercenként legalább tizenöt méter sebességgel száguldó szél leszakítja vagy ledönti a biztosított vagyontárgyait. Persze, ahogyan az a további feltételekből kisilabizálható, csak akkor, ha ajtó-ablak nincs tárva-nyitva. Mert mihelyt átjár a házon, a szél „státusza” megváltozik: lakáson belüli légáramlatnak — magyarul huzatnak — minősül, és csínytevéseiért senki sem felel. És ez még nem minden. Kártérítés jár a nyári felhőszakadás okozta károkért is, ha az esővíz a normálistól eltérően viselkedik. Például nem folyik be a pincébe, és nem is tűnik el a nyaralók környékén bőségben található anyaföldben, hanem — mondjuk — feljön a lépcsőn, és elönti a talajszint felett lévő mellék- helyiségeket. Az igen csekély valószínűséggel bekövetkező természeti események felsorolásában — ha megmosolyogtat is — tulajdonképpen nem találhatunk kivetnivalót. Megszokott dolgokra emlékeztet például a 99-es számmal végződő árcédulákra, amelyek azt sugallják, a valóságosnál jobb üzletet kötöttünk. Apró üzleti fogás ez, amelyen eszünkbe se jut bosszankodni, ha a vásárolt holmi megéri az árát. A biztosítással is ez a helyzet: nyilvánvalóan akkor is megéri, ha csak a tapasztalataink alapján várható káresetekre vonatkozik, és nem terjed ki teszem azt a sáskajárás vagy az elefántcsordák esetleges átvonulása miatti károkra. De, ha már átrágtam magamat a biztosítási események felsorolásán, még mindig vigasztalhatom magamat a biztosító másik érvével: kötvények ismerete csökkenti a biztosítóval folytatott jogviták számát. Aki ugyanis pontosan ismeri és érti a jogait, az nem pereskedik feleslegesen. Én megtettem, ami tőlem telik, tovább olvastam a kötvény szövegét. íme egy, az engem tájékoztató mondatok sorából: „Javítással helyreállítható károknál a biztosító a javítási költséget téríti, amelyből a károsodott tárgy időközi értékcsökkenésének (avultságának) megfelelő értékemelkedés összege levonásba kerül, kivéve, ha a helyre- állítási költség nem több, mint a károsodott vagyontárgya utánpótlási (új) értékének 25 százaléka, mely esetekben levonás nem történik”. Az ember nem örül annak, ha megrendül a hite saját felfogó készségében, ezért olyan sokszor elolvastam ezt a mondatot, hogy — szándékom ellenére — már kívülről tudom. De ettől még nem értem. A legkevésbé azt tudom felfogni, miért kellene ezt bárkinek is bemagolni. Nebuló koromban persze gyakran hallottam: „A szabály az szabály, először is tanuld meg tisztelni, fiam!” ’Ez volna az indok most is? Végtére is ehhez hasonló értelmű kívánság előfordult már a biztosító praxisában. Tanúsíthatja szomszédom is, aki néhány éve lábatlani eternit házat vásárolt. Helyesebben : csak előfizetett rá, a szállítást későbbre ígérték. A részletfizetési feltételnek azonban az volt a feltétele, hogy nyaralóbiztosítási szerződést kössön, és fizesse ki három évre előre a díjat. Szomszédom nem vitatkozott, csak akkor kezdett töprengeni, amikor az eléje tett, kitöltésre váró nyomtatványon olyan kérdésekre kellett válaszolnia, van-e rács és biztonsági zár a ví- kendházán. „De kérem, az én házam talán még el sem készült a gyárban”, mondta félénken, de kiderült, hogy ez nem elég nyomós érv sem az éberség lanyhulására, sem a díj elengedésére. Ha nincs rács, nincs biztosítás, és persze ugrik a részletfizetési kedvezmény. Rácsnak tehát — legalábbis papíron — muszáj lenni... Nos, nézzük meg, mi következik abból, ha a kötvényről előbb idézett szabályt megtanuljuk kritika nélkül tiszteletben tartani. Rögtön megmondom: vita. Mert nem a javítási költséget téríti a biztosító, hanem azt az összeget, amely a kisipari egységárgyűjtemény alapján kiszámítható. Meglehet — nem tudom megítélni hogy a biztosítási díjak nem túl magas összegére figyelemmel — ez a méltányos. De a kötvény bikkfanyelven írt szövege és a gyakorlat között ellentmondás van, s érthető, ha az érintettek ezt nem egykönnyen veszik tudomásul. Úgy gondolom ezért, nem a kötvények szövegét kellene bemagoltatni az ügyfelekkel. hanem a nehezen áttekinthető. alig érthető kikötéseket kellene kritikusabbsv-' szemléltetni, és ahol szükséges, megváltoztatni a formát és a tartalmat. Mert naoes- tig is sorolhatnánk a rejtvénynek is beillő szabályok sorát. Annál is inkább fontos lenne a változtatás, mert már az általános iskola alsó tagozatában sem volt a legcélravezetőbb módszer százszor leíratni az engedetlen diákkal, hogy — mondjuk „óra közben nem bámulunk ki az ablakon”. Ettől méa nem mondott le arról az igényéről, hogy egv-egv dü- lantást vessen az utcára, nem szokott le az ellenkezésről. Az idegőrlő és időrabló viták száma is bizonyára jobban csökkenne a rövid és közérthető szabályok segítségével. Nem valószínű, hogy csökkenne a bizalom a szabályok rövid, egyértelmű mondataitól, az érthető magyarságától. Nem hinném, hogy bárki is vitába száll a biztosítóval, amikor tőle szokatlan rövidséggel azt állítja: „Kár lenne nélkülünk". Sz. K. — Emlékszem, hajdanán a Pacsirta utcában a rendőr végigment lóháton, s ahol nem volt lesöpörve a járda, abba a házba bekopogtatott. Először csak figyelmeztette a lakókat, utána következett a bírság. Igaz, abban az időben még le is nézték azt, aki nem tartotta tisztán a portája előtti részt — nosztalgiázik Horváth István, az egri városi tanács mélyépítő és városgondozási üzemének köz- tisztasági üzemegységvezetője. Az ő szerepe — több mint két évtizede végzi ezt a munkát — persze, nem könnyen hasonlítható az egykori lovasrendőréhez. Király Károllyal, a tanács műszaki osztályának előadójával közös halvány ellenvetésünk: a fejlődés hozta magával a mai gondokat, csak addig él^ bennünk, amíg környezetvédelmi őrjáratunk első állomására nem érkezünk. A Kis- völgy utca végén elhelyezett konténer 45 család háztartási hulladékának befogadására alkalmas. A Sasvár utcaiak is ide hozhat ják a felgyülemlett szemetet. Ám a lakók — nem tudni, miért — ..félnek” a tárolótól. Az ugyan egyharmadáig sincs tele, mégis mellé öntik szemetes vödreik tartalmát. — Már sokszor szóltunk érte — mondja Király Károly — de nincs foganatja. Ha tetten érnek valakit, persze, bírság lesz a vége. A Shell-kút mögött a patakpart egyik fő területe volt az építési törmeléket illegális helyen lerakni szándékozóknak. Vollt, hogy a hidat is elzárták a hulladékkal, s a fél városban órákon át sötét volt, ugyanis a híd után található egy nagy transzformátor, de az ÉMÁSZ szakemberei nem tudták megközelíteni... — Ezt a sorompót két hónapja tetettük a híd elé — mutatja Horváth István. — A lakatot azonban már ki kellett egyszer cserélni: valaki leszakította, hogy ide pakolhassa a szemetét. Az Egér-patak vizét különleges duzzasztók gátolják szabad folyásában. Elhasznált autógumik, kilyukadt festékes edények, le- veses fazekak, megunt diplomatatáskák. A part sem néz ki különbül. A Kareszek Mihály téri épületek mögött a magasra nőtt gaz még eltakarja amit maguk titán hagytak az építők. — Szokásukhoz híven — dohog az üzemegységvezető. — Az eredeti tervek szerint amikor megkezdték a munkát felvonulási utat kellene készíteniük. Ez azonban sohasem történik meg. Levonuláskor pedig felületesek. Az az igazság, hogy az építési tervekből — spórolásból — rendszerint kimarad a környezetvédelmi rész. Indulunk tovább. Egy kereszteződésben kavicszuhany nyomai. Sóderral, törmelékkel zúzalékkal túlrakott teherautók hagyatéka. Gondolják csak el, ha ilyen monstrumnak hirtelen kell fékeznie, s mögötte személyautó halad. . . A Tanácsköztársaság és a Hársfa út sarkán a közterületi tároló megint csak félig üres. Körülötte limlomok, kacatok, cserépmaradványok. Az előadó nem hagyja szó nélkül: — Tanácsi rendelet szabályozza, mi tekintendő háztartási hulladéknak. Ide csak azt szabad tenni, persze, bele a tartályba. — S ha valakinek például közúzalékai, cserepei maradnak a felújítás után? — Annak magának kell gondoskodnia az elszállításról — feleli Horváth István. — Néha bizony egészen furcsa dolgok kerülnek elő a szemétszállító autóinkból. Egy boltnál 50 kiló romlott felvágottat dobtak bele a konténerbe, holott azt kötelező lett volna elégetni. Fél éve meg egy csecsemő hullájára bukkantak dolgozóink. Ezen azért csendben elmélkedünk, miközben már a Csebokszári-lakótelepen járunk. A kilencemeletesek tövében végig, ablakon át kihajigált szeméit. De ósdi mosógép, centrifuga, s egy WC-kagyló is díszeleg a Cifrakapu utcában. A Cifra-hóstyán, a Füge- di és Pázsit utcák sajátos helyzetben vannak. Fekvésük miatt a kukás kocsi nem mehet be egyikbe sem. Meghatározott időszakonként a költségvetés terhére elszállítják a felhalmozódott hulladékot, de rövidesen újra púposodik a szemétdomb. Utóbbi utcába még szennyvíz is csurog a felette lévő Darvas utcáról, innen pedig folyik tovább az alatta található gyermekintézményre. A szégyenfoltok számát szaporítja a Kertész utca eleje, ahol egyes lakók a közútra folyatják a szennyvizüket. Ugyanakkor nem átallják folytonosan a hatóságtól számon kérni a csúnya környezetet. A TÜZÉP- telep bejárata előtt, a K—2 hidat követő terület a hulladékdzsungel nevet is viselhetné. Megtalálható itt a baromfitrágyától a kő- és üvegtörmeléken át a mázsás betontömbökig minden. — Másfél-két évenként a tanács rendbe teteti — borong Horváth István —. de újra és újra telehordják. Ugyanez a kép a Kőlyuk- pincesor előtti részen, ahol nem egészen egy hópapja rendezték a terepet, s máris gyarapszik a szemétkupac. — Miért nem tesznek ki tiltó táblát? — Ugyan kérem — legyint az üzemegységvezető. — Megszámolni sem tudom, hányszor lopták el, döntötték ki, mióta itt dolgozom ! A szakemberek még hosz- szan szemelgethetnének a listáról, éjfélig eltarthat, ha mindegyiket meg akarjuk nézni. A szomorú helyzet láttán persze, magától értetődik a kérdés: — Vajon, tehetetlenek vagyunk-e a városnövekedés ezen ártalmaival, környezetünk megcsúfítóival szemben? — Tőlünk telhetőén mindent megteszünk -r- ráncolja homlokát Horváth István. — De a jó színvonalú munkához megfelelő eszközök is kellenek. Van 11 konténerszállító kocsink, egy belőle használhatatlan. A tizenhárom kukás autóból három öreg, lassan elavul. Két hónapja kaptunk két, újat — most Miskolcon állnak, a motorjuk rossz. Király Károly adatokat sorol: — Az idén 6 millió 150 ezer forintunk van a költségvetésből a város tisztán tartására. Fél év alatt négymillió már elfogyott. Nagyon sok múlik, a lakosság hozzállásán is! Sajnos, eddig nem éppen a jobbik oldal mutatkozott: az idén 18 esetben voltunk kénytelenek büntetni köztisztasági szabálysértés miatt. A többinek pedig „ismeretlen” az elkövetője! ★ A tanács és üzemének erőfeszítései feleslegesek, ha a város lakói nem állnak melléjük. Legalább azzal, hogy a maguk rhódján igyekeznek rendben tartani, óvni lakókörnyezetüket, az utcá- kajt, a tereket, a parkokat, a természetes vizeket. Szö- morú, de igaz történet: a Sas úttal szembeni buszmegállóban kígyót, békát kiabáltak egy idős emberre, mert az takarítani kezdett, nem bírta nézni a szeméthalmot. Ki is nevették érte. Pedig: csatlakozni kellett volna hozzá — akár seprűvel is! (Fotó: Köhidi Imre) äzalay Zoltán így kellene!
