Népújság, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-29 / 229. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. szeptember 29., szombat 13 TELT HÁZRA SZÁMÍTANAK A RENDEZŐK A Rábát látják vendégül Egerben VÍZILABDA OB I Fővárosi csapatok következnek A labdarúgó NB I. ötödik íordulójának rangadója min­den bizonnyal a Honvéd— Ferencváros mérkőzés lesz. A piros-fehérek kétségtelenül kiforrottabb, összeszokottabb gárda, s ha nem lennének tagjai sorozatban igénybe véve a nemzetközi porondon, győzelmi kilátásai kedve­zőbbek lennének. Kérdés, mennyit vettek ki belőlük idegileg és fizikailag ezek a találkozók. A Ferencváros mindig bravúrokra volt ké­pes, jellemző ez a most for­málódó, tehetséges fiatal együttesre is. Lehet, hogy az őszi idény legküzdelmesebb mérkőzése következik? A további találkozók is jó harcot ígérnek. Az újonc Egerhez látogat a volt baj­nok, és a Manchester Uni- tedet váró Rába ETO, Tata­bányán próbálja meg a „fel­támadást” a SZEOL AK, Do­hány újra a Pécsben játszik a Haladás ellen, s az otthon még száz százalékos újonc Debrecen az idegenben egy ponthoz sem jutott MTK- VM-et fogadja. Az Ű. Dózsa ellenfele a Vasas, míg a leg­utóbb vereséget szenvedett Csepel vendége a Zalaeger­szeg lesz. Az egri stadionban min­den bizonnyal telt ház várja majd a hazaiak és a Rába- partiak találkozóját. Csank János, a csapat vezető edző­je a következőket mondta munkatársunknak: — A kéthetes szünet alatt erőteljesen edzettünk és két barátságos nemzetközi mér­kőzést játszottunk a kassai­akkal. Nekünk szokatlan még a bajnokság közti szünet, de remélem sikerült megőrizni a harci kedvet, amely eddig átsegített bennünket az aka­dályokon. Szerintem ez ideig jól szerepeltünk, s ilyen foly­tatásban bizakodunk. — A szünet alatt Méhest, Fenyves és Bodolai bajlódott sérüléssel. Rendbe jöttek, így a keret teljes létszámmal a rendelkezésemre áll. — A Rába ETO nagy hírű csapat, kitűnő együttes. Deb­receni vereségük után biz­tos, hogy odafigyelnek min­den idegenbeli találkozójuk­ra. Ez várható Egerben is, azaz nem mi vagyunk az esélyesei ennek a 90 percnek. Ezért nyugodtan léphetnek pályára a mieink és jó mér­kőzést nyújthatnak közönsé­güknek. Mindenesetre szoros eredményre számítok. A ke­ret: Bodolai, Póta, Berecz /., Zsidai, Méhest, Szert, Varga, Szebegyinszky, Simon, Csep- regi, Lengyel, Szilágyi B., Horváth, Kiss T., Kiss Gy., Sass. A mérkőzés szünetében is­mét tombolasorsolás lesz. Az értékes díjak között az Egri Áfész Skála Duett televízió- készüléke és a VASVILL ke­rékpárja is szerepel. Havasréti Béla testvérla­punkban a következőképpen értékelte a Rába ETO-t: A Rába ETO eddigi baj­noki szereplése 62,5 százalé­kos. Ez a teljesítmény a kö­rülmények figyelembevételé­vel igenis jónak minősíthe­tő. Ismeretes, hogy a bajno­ki év nem a legjobb előjelek mellett kezdődött a győriek számára. Burcsa távozása. Kardos és Mészáros átigazo­lásának meghiúsulása nagy vihart kavart a Rába-parti városban. Ehhez kapcsoló­dott még a balsikeres mexi­kói túra nyomasztó hatása. Aztán következett Hajszán megbetegedése, melynek kö­vetkeztében a válogatott szél­ső előreláthatólag az egész őszi idényre kiesett a játék­ból. Ilyen kedvezőtlen előjelek mellett négy mérkőzésen el­ért öt pont sikernek számít. A négy találkozó közül há­rom rangadó jellegű volt (Ta­tabánya, Videoton, Bp. Hon­véd), ezeken mindössze egy pontot vesztettek a győriek. A Rába ETO eddigi mér­kőzései a csapatkeresés je­gyében zajlottak le. A négy találkozón 18 játékos jutott szóhoz, és csak Kovács, Ju- dik, Hlagyvik, Hannich és Stark játszotta végig a 360 percet. És még mindig nyi­tott kérdés, hogy a hátvéd­négyes jobb oldalán Csonka vagy Turbék, bal oldalán pe­dig Magyar vagy Preszeller tud-e lehorgonyozni. Bizony­talan még a bal oldali kö­zéppályás és Hajszán kiesé­se folytán a balszélső sze­mélye is. Az ellenfelektől és a pillanatnyilag rendelkezés­re álló játékosoktól függ, hogy a 4—3—3, vagy a 4—4 —2 alapfelállást fogják-e al­kalmazni. Eredményeiket nem a könnyed gólgyártással, ha­nem töretlen küzdőképessé­gükkel érték el. Legalábbis eddig. Hogy mit hoz a foly­tatás, arra a sikeres rajt el­lenére nem lehet még hatá­rozott választ adni. A Rába ETO várható ösz- szeállítása: Kovács — Tur­bék, Judik, Hlagyvik, Ma­gyar (Preszeller) — Kurucz, Hannich, Preszeller (Vági) — Szabó, Szentes, Stark A vízilabda OB I. leg­utóbbi fordulójának nagy meglepetése volt a Vasas veresége a Szolnoktól, de legalább ekkora , feltűnést keltett az e hét csütörtökén lejátszott BVSC—FTC talál­kozó eredménye is. ahol egy vitatható négyméteresse) győzött a ferencvárosi együttes. Ezzel a zöld-fehé­rek feljöttek a tabella má­sodik helyére, a vasutasok pedig. — akik egyébként a bajnoki címre törnek — le­csúsztak a harmadikra. A nagy rivális, a Vasas tíz pontjával továbbra is az élen áll. A hét végén újra kettős fordulóra kerül sor. Az egriek — egyetlen megin­gást kivéve — eddig jól szerepeltek. gólokra érté­kes pontokra váltották az elképzeléseket. Szombaton a Vasashoz látogatnak, s bizonyára tíz szurkoló kö­zül egy sem akad. aki az ESE-t tartja esélyesnek. Ügy is mondhatjuk. Pozsgay Zsolt és Bodnár János csapata az esélytelen nyugalmával utazhat a fő­városba. s a cél a tisztes helytállás lehet. Igaz. a Szolnoknak sikerült legyőz­nie a bajnokot, de hát az Szolnokon volt. .. A vasárnap délután 4 órakor kezdődő hazai mér­kőzésen a piros-kékek ellen­fele az Ű. Dózsa lesz. Az az Ü. Dózsa, amelyik leg­utóbb a BVSC-től kikapott, s jelenleg az egriek mögött a nyolcadik helyen áll. Az ESE pólósai ezen a héten különböző iskolai el­foglaltságok miatt nem tud­tak teljes létszámmal ké­szülni. Csütörtökön edző- mérkőzést vívtak a Bp. Hon­véddal. A Vasas ellen beve­tésre váró Eged sajnos, megsérült, kificamodott az ujja, így nem játszhat. A közönség a vasárnapi mérkőzésen szurkolhat utol­jára kedvenceinek a sport­uszodában. hiszen a hideg beálltával a vízilabdázók is melegebb környezetbe vo­nulnak. így az október 10-i ESE—KSI meccset már a fedett uszodában rendezik meg. A Komjádi uszodában, majd másnap Egerben a következőkre számítanak az edzők: Kiss. Lipovics (ka­pusok), Kelemen, Ancsán. Vecseri, Zalánki, Gyulavári, Bíró. dr. Sike, Búza, Nagy. Denk, Vincze. Tisztelt Szurkolók! (budai) Az egriek egyik legjobbja dr. Sike vajon mire lesz képes a hét végén (Fotó: Szántó György) Csapatunk eddigi NB l-es szereplése mind­annyiunk számára örömet jelentett, és reális reményeink vannak arra, hogy a folytatás is sikeres lesz. Mint, ahogy bizonyára tudnak róla. a ma­gyar labdarúgás jelenlegi rendszerében a já­tékosok anyagi ösztönzésének alapvető for­rása az úgynevezett lakossági bevétel, amely elsősorban a mérkőzéseken váltott belépője­gyekből befolyt összeg. Labdarúgóink jöve­delmének 2/3-át ez az alap képezi és csak 1/3-a az úgynevezett alapfizetés. Számításaink szerint elfogadható anyagi ösztönzés akkor valósítható meg, ha egy- egy hazai mérkőzés bevétele eléri a 230 ezer forintos összeget (ez 5500—6000 fizető nézőt jelent). Nagyon nagy szám. Ez csak akkor érhető el, ha mindenki, aki a mérkőzéseket látogatja megváltja belépő­jegyét, illetve bérletét. Az eddigi hazai NB l-es mérkőzéseken végzett ellenőrzések alapján — melyeket ez­után is folytatunk és kérjük, hogy ne ve­gyék zaklatásnak — több esetben tapasztal­tuk, hogy néhányon nem akarnak belépője­gyet váltani, hanem különböző „módszerek­kel" szeretnének a mérkőzésekre bejutni. Van aki a kerítésen átmászik, van aki ér­vénytelen igazolványt mutat fel, van aki vélt jogaira hivatkozva akarja a találkozót meg­nézni, és így tovább. Szeretném leszögezni, hogy mindezek ki­zárólag a játékosok zsebéből veszik ki a pénzt, és meggátolják a labdarúgók becsü­letes helytállásának kellő mértékű anyagi elismerését. Ügy gondolom, akik a mérkőzéseket lá­togatjuk, szeretjük a labdarúgást, szeretjük a labdarúgócsapatunkat. Ennek a szeretet­nek megnyilvánulási formája az erkölcsi- anyagi támogatás kell, hogy legyen. Erkölcsi, amely a lelkes és sportszerű buzdításban nyilvánul meg, és anyagi, amelyről már az előbb szóltam. Mi vezetők, érezve a lakossági bevételből származó anyagi alap megteremtésének fon­tosságát, a jegy árán felül jelentős anyagi segítséget adunk saját egyéni befizetésekkel a labdarúgó-szakosztály részére. Ez is feljogosít engem arra, hogy még egyszer tisztelettel kérjem Önöket, támogas­sák csapatunkat azzal is, hogy csak érvé­nyes jeggyel és belépésre jogosító igazolvány­nyal látogassák a mérkőzéseket. Megértésüket előre is köszönve kívánok Önöknek sok sikerélményt és jó szórakozást az Eger SE labdarúgó-mérkőzésein. dr. Domán László az Eger SE labdarúgó-szakosztályának elnöke Focista-képzés gyermekkorban El lehet-e kezdeni a foci­képzést 6—7 éves korban? Megtanulják-e a gyerekek a labdarúgás ábécéjét? Ilyen ifjú korban ki lehet-e vá­lasztani a legtehetségesebbe­ket? Ezekre és még sok egyéb kérdésre keresnek vá­laszt a moszkvai Lenin Sta­dion kísérleti sportiskolá­jának szakemberei. A múlt évben mintegy 150 gyermek jelentkezett az általános iskolák első osz­tályaiból. A vizsga után (30 m-es futás, helyből távolug. rás, akrobatika, ügyességi játék labdával) ' hatvanan maradtak. Ezt a létszámot aztán kiegészítették húsz fővel, olyan gyerekekkel, akiket minden válogatás nélkül hívtak be az egyik moszkvai iskolából. Ezzel a létszámmal az volt a cél. hogy később majd ellenőriz­zék az előzetes vizsgáztatási módszer hatékonyságát. Más sportágakban — a tornában, az úszásban stb. — régóta természetes do­log, hogy a gyerekek 5—6 éves korban kezdik a tanu­lást. Viszont focizni rend­szerint sokkal „érettebb” korban — 10—13 éves kor­ban kezdenék. Lehetséges, hogy a labda­rúgó-képzést jóval koráb­ban is el lehet kezdeni? MATRA-CSOPORT, MEGYEI BAJNOKSÁG Ismét idegen ellenfelek A területi labdarúgó-baj­nokság 7. fordulójában a hevesi csapatok — az elő­ző héthez hasonlóan — is­mét megyénk határain túli együttesekkel mérkőznek. Három csapatunk utazik, kettő pedig pályaválasztó lesz. A második helyre előlé­pett Hatvan hazai pályán győzelemre számít a Borso­di Építők—Volán ellen. Csalódás lenne, ha a gól­képes Zagyva menti gárda nem tartaná otthon a 2 pontot. Nehéz kilencven perc vár a gyöngyösiekre, a listavezető Ganz-MÁVAG sporttelepén. Az élvonalat, sőt válogatottat is megjárt játékosokkal tűzdelt fővárosi csapattól a pontrablás bra­vúrnak számítana. A Bél­apátfalva a Sajóbábony vendégeként igyekszik majd megszakítani a vegyész-gár­da győzelmi szériáját. A bábonyiak utolsó három mérkőzésükön meglepő győ­zelmeket arattak, s a har­madik forduló utáni utolsó helyről feljöttek hatodiknak. Kíváncsian várjuk, hogy az újonc Füzesabony háza tá­ján két vereség után — hét közben — sikerült-e rendez­ni a sorokat. Erre most vá­laszt kaphatunk; a még nye­retlen, sereghajtó Edelény otthonában lépnek pályára. A Recsk a mezőny egyetlen veretlen csapatát a BKV Előrét fogadja. Ha a hazai támadóknak kijön a lépés, akkor akár meglepetést is okozhatnak. Tippjeink: Sajóbábony— Bélapátfalva x, Romhány— Miskolci VSC 1, Hatvan—B. Építők—Volán 1, H. Papp J. SE—Borsodnádasd 1, Nagybátony—St. Síküveg­gyár 1, Edelény—Füzesabony x. Recsk—BKV Előre x, Ganz-MÁVAG—Gyöngyös 1. A megyei bajnokságban már a nyolcadik forduló mérkőzéseire kerül sor. A listavezető Sírok ismét pá­lyaválasztó lesz, ezúttal az élmezőnyhöz „tapadó” Selyp látogat a Liszkó völgyébe. A Fémművek gárdája győ­zelemmel szeretné megerő­síteni vezető pozícióját. A vetélytárs Hevesre nehezebb feladat vár az eddig várako­záson felül szerepelt újonc Nagyréde otthonában. A H. Gáspár SE technikai veze­tőjétől megtudtuk, hogy az utóbbi bevonulás során jó kis csapat jött össze, s sze­retnének beleszólni az első helyért folyó küzdelembe. A piros-fehéreknek most Tar- namérán kell bizonyítaniuk. A feljövőben levő, ugyancsak bajnoki címre pályázó Pető- fibánya biztos győzelemre számít a vendég Besenyőte­lek ellen. A többi mérkő­zésen szoros eredmény vár­ható. Tippjeink: Sírok—Selyp 1. Petőfibánya—Besenyőtelek 1. Tárnáméra—H. Gáspár SE 2, Pétervására—Poroszló 1. Mikófalva—Kompolt x, Domoszló—Ape 1, Nagyréde —Heves x. Gyöngyöshalász— Boldog x. (szigetvár y) Hét végi sportműsor SZOMBAT Asztalitenisz: Egri VM— Debrecen, NB ll-es női csa­patmérkőzés. Eger, Gárdo­nyi gimn., 11. Kézilabda: Megyei bajnok ság, nők: Füzesabony—Egn TK, Galambos, Csernyi, 16 Heves—GYSE, Bodó, Molnár T., 10.30. Férfiak: HKVSC- EFSC, Balogh, Nagy I., 1(>. GYSE—Egri TK, Spisák, Va- radi, 10. Kosárlabda: Eger SE—Tö­rökszentmiklósi SE NB 11-es női mérkőzés, Eger, Pozso­nyi út, 11 óra. Röplabda: Bornemissz Kupa női ifjúsági torna Eger, Alpári Gy. Közgazda - sági Szakközépiskola, 8 óra Labdarúgás: Eger SE— Rába ETO NB l-es mérkő­zés, Eger, Városi Stadion Büki (Divinyi, Fekete) V óra. Eger SE—Rába ETC NB-s utánpótlás-mérkőzés Eger, Bognár 14 óra. Mátra területi bajnokság: Hatvan- Borsodi Ép. Volán, Takács 15 óra. Megyei baj­nokság, (egységes kezdést idő 15 óra): Sírok—Selyp Csík, Pdtőfibánya—Besenyő- telek, szolnoki jv., Mikófal­va—Kompolt, Kocsis. Egri Lendület—Csőszerelő SK országos női bajnokság Eger Tóth, 11 óra. VASÁRNAP Kézilabda: megyei férfi­bajnokság, (egységes kezdé­si idő 16 óra): Füzesabony —Gáspár SE, Dinya, Nagy II. Gyöngyössolymos—For­gácsoló, Réti, Lázár. Kosárlabda: Egri TANEP— Hódmezővásárhely NB li­es férfimérkőzés, Eger, Kör­csarnok, 11 óra. Röplabda: Bornemissza Kupa női ifjúsági torna Eger, Alpári Gy. Közgazda- sági Szakközépiskola, 8.30- óra. Tájfutás: Megyei váltó- bajnokság Bükk-hegység. Jávorkút térsége, 11 óra. Teke: Lőrinci—Egri ZÖLD­ÉRT NB Ul-as mérkőzés. Lőrinci, 8 óra. Vízilabda: Eger SE—C Dózsa OB l-es mérkőzés. Eger, Samu, Pászt, 16 óra Egri Vízmű—Tipográfia MNK selejtező, Eger, dr Csillag, Varga, 14.30 óra. Labdarúgás: Mátra terü­leti bajnokság: Recsk—BKV Előre, Mozgó 15 óra. Megyei bajnokság, (egységes kezdé­si idő 15 óra): Tárnáméra— Gáspár SE, Barankovics, Pe- tervására—Poroszló, Dévai. Domoszló—Apc, Paksi, Nagy­réde—Heves, Vinczepap Gyöngyöshalász—Boldog, borsodi jv., Eger körzeti bajnokság (egységes kez­dési idő 15 óra), I. osztály Andornaktálya—Tarnalelesz. Egerbaléta—Hevesaranyos. Istenmezeje—PAKÜSE, No- vaj—Egerszalók, Verpelét— Maklár, Egerszólát—Szil­vásvárad, Mátraderecske— Felsőtárkány. 11. osztály Bodony—Demjén, Egerbocs------Szajla, Noszvaj—Mátra­bállá, Balaton szabadnapos Gyöngyös körzeti bajnokság (egységes kezdési idő 15 óra): Gyöngyöstarján—Ró­zsaszentmárton. Visznek— Nagyfüged, Visonta—Atkár. Detk—Gyöngyöspata, Kará- cscnd—Ecséd, Csány—Adács. Gyöngyösoroszi—Szűcsi. He­ves körzéti bajnokság, (egy­séges kezdési idő 15 óra) Tiszanána—Boconád, Kis­köre—Erdőtelek, Tarnaörs —Hevesvezekény, Átány— Tenk, Kömlő—Pély, Füzes­abony körzeti bajnokság (egységes kezdési idő 15 óra): Hort—Feldebrö, Vécs —Kápolna, Mezőtárkány— Sarud, Szihalom—Kisnána. Labdarúgó NB I A székesfehérváriak kupa kötelezettsége miatt már tegnap lejátszottak egy ta­lálkozót az élvonalban: Videoton—Békéscsaba 4—1

Next

/
Thumbnails
Contents