Népújság, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-25 / 225. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1984. szeptember 25., kedd Egy hét.. „Kísérlet”, kudarccal Kíváncsian figyelem az MTV KISZ-kísérleti film­stúdiójának próbálkozása­it. Életképes ötleteket, gon­dolatgazdagságot, magvas tar­talmi és formai újítást re­mélek az itt tevékenykedő kollektíváktól. Eddig sajnos csalódtam, ám, mivel nem vagyok bo­rúlátó, s távol áll tőlem mindenféle előítélet és bi­zalmatlanság, ezért a meg­szokott, a továbbra is tö­retlen érdeklődéssel vártam a legfrissebb, a múlt heti bemutatkozást, az Országos tél című produkció vetíté­sét. Aztán — a latin szólást idézve — vajúdtak a he­gyek és megszületett az a bizonyos kisegér, méghozzá szupermini változatban! Varga Rudolf rendező művészi ténykedésében egyedül a jó szándék vonzó. Felfedezett egy valóban cel­luloidszalagra méltó, izgal­mas, vérbeli sztorit. Törté­netének főhőse: a kalandos sorsú orvvadász kétségkívül sajátos figura, aki megérde­melte, hogy a képernyőn is emléket állítsanak neki. eposzokhoz hasonló felsora­koztatás után következik az aránytalannak látszó össze­csapás, melynek végén a csekély létszámú, ám annál keménykötésűbb, kétes hírű fenegyerekekből az igazság lovagjaivá váló kis csapat győzedelmeskedik. Egyszerűen valamilyen mitikus alapja van e törté­netváznak : valamilyen új rendet, társadalmi beren­dezkedést teremtettek a ke- ményöklű legények. A ka­otikus állapotok közül föl­emelik az embereket, ezért tűnik fel legtöbbször a tör­vény és a rend fogalma vágy valamiféle megnyug­vás, család után. Ám a leg­rátermettebb figurák kép­telenek a beilleszkedésre, magányos életüket folytatják tovább. Eszközök: az új vi­lág formálásának eszközei. Kevés újdonságot hozott a vasárnap esti film. El­nagyoltnak tűnt, s ezt an­nál is inkább érezhette a néző, mert nem számit tiltott gyümölcsnek ma­napság már a western, a klasszikusok közül is láthat­tunk néhányat. Ilyen össze­hasonlításban szegényesnek és halványnak láthattuk A hét bátor mindig győz című alkotást; szívesebben talál­koznánk sikeresebb társai­val a képernyőn. Ehhez azonban kevés a kissé színpadias ízű lelke­sedés. Nem elég az, hogy a „játékmester” részben a for­gatókönyviró szerepkörét is vállalja. Mindehhez sajnos, nem társult sem arány, sem szerkesztőérzék, s így az­tán az unalom nyomán fa­kadt bosszúság uralta a leg­türelmesebb nézők kedélyvi­lágát is. A joggal óhajtott cselek­ményességet szinte teljesség­gel kizárta a túlontúl sok versbetét. Ráadásul az anyag költői színvonala erő­teljesen vitatható: a több­nyire erőszakolt, hatáskeltő, harsánykodó képek, s az azokat követő lapos, jelleg­telen töltőmondatok megle­hetősen zavarták a kénye­sebb ízlésűeket. Nem is beszélve arról, hogy méginkább, lassult az amúgy sem gyors tempó. Ezen legfeljebb Varga Ti­bor akart enyhíteni — oly­kor sifter is kísérte kezde­ményezéseit — általában poétikus hangoltságú ké­peivel. A bajok esetenként orvos- lódtak néhány percre, de csak azért, hogy később új­ra hatványozódjanak. Ebben a szürkeségben nem jelentettek — még né­mi -szint sem — a doku­mentumhatást érzékeltetni hivatott amatőr színészek sem. Nem csoda, ilyen feladat­körrel még a legszakavatot­tabb hivatásosak sem bol­dogultad volna. Legfeljebb nemet mondanak a kudarc- ízű „kísérletre”. Ezt tették a nézők is ... Pécsi István Újra a hetek Egy westernt láttunk va­sárnap este, amely a régi fordulatokkal élt. Társaival már találkozhattunk, ezek a hősök felbukkantak már japán környezetben, szamu­rájokként (Hét szamuráj), de a vadnyugat díszletei között is (A hét mesterlö­vész). Nem véletlen, hogy a figurák ilyen formában ke­rülnek újra és újra elő: a szereplők bemutatása. az Rubindiploma A csütörtöki híradóban vetítették azt az egyperces riportot, amelyben a Dunán­túl egyik kis falujában élő tanítónőt ünnepelték. A kü­lönösség: hetven éve kapta meg oklevelét, a háború ki­törése előtt pár héttel. A kilenc évtizedet megélt asszony csaknem fiatalos derűvel válaszolgatott a ri­porteri kérdésekre. A kér­dezett közhelyeket megunva, a kameralázat is megszok­va, nagyon határozottan, mint élete meghatározó él­ményéről beszélt a sok te­hetségről, akiket az isko­lában megismert a gyer­mekekben. Azok a szegény­ség, vagy egyéb csapás foly­tán nem juthattak a szel­lemi élet magasabb fokára. Pedig — amint rövid,. el­nyelt sóhajjal mondta — azok ma, minden bizonnyal vetekednének azokkal, akik „a magasban” vannak. Az operatőr lóbálta a gé­pet, nyugtalanítóan, mintha kerülné a megfáradt, ám ma is élénk, értelmesen szép arcot. A riporter is mintha sokallaná, hogy az örömnek csak ezzel a felhős gondo­latával tud adózni ez az egyszerű falusi értelmiségi. De ö nem hagyta magát. Amit az élete folyásában annyiszor el akart mondani, most az egyszer napot, fényt kapott: alkalmat. Erős, ta­nításra termett hangján ezt vallani: a nevelő vegye ész­re, a tehetséget, és hogy mi sugárzik a gyermekszemek­ből. Ne féljen tőlük, sze­resse őket. És ha lehet, nyúljon a felismert érték után. Minden igyekezeté­vel. Ha ez a rubindiplomás ta­nítónéni — mintegy „vég­rendeletként” — ezt, szinte csak ezt akarja mondani a nyilvánosságnak, szívbe- markolóan egyszerű hangon, de teljes meggyőződéssel, akkor irányt is mutatott. Az akadémikusoknak is: hogyan kell gondolkodni a hivatás­ról. A nevelő hit villanó fé­nye, mint a rubiné, vagy mint inkább a lézeré, vé­gignyilallt a képeken. Farkas András HELYI BEMUTATOK — VENDÉGTARSULATOK — BAB­TAGOZAT — NYÁRI ELŐADÁSOK — KIÁLLÍTÁSOK ÉS HANGVERSENYEK A Gárdonyi Géza Színház r • • r újjá­születése Az új külső mellé új tartalom is társul (Fotó: Kőhidi Imre) A hatvanas évek közepén az összevonások bűvöleté­ben élt az ország. Természetesnek tűnt, hogy a „szét tagozódást” meg kell szüntetni a színházi életben is: lényegesen „egyszerűbb", ha néhány nagyobb tájegy­séget ellátó társulat viszi el bemutatóit mindenfelé, minthogy minden megyeszékhelyen dolgozzon együt­tes. Jó szándékból fakadt az elképzelés, az erők ösz- szefogását ígérte a koncentráció: takarékosságot az anyagiakban, minőségi fejlődést a szellemiekben. Az első és utolsó egyesü­lést a Miskolci Nemzeti Színház és az egri <Sárdonyi Géza Színház hajtotta vég­re. Azért maradt követő nél­kül a kezdeményezés, mert haimar bebizonyosodott, hogy a „házasság” nem ígér zök­kenőmentes jövőt. Ahogy más területeken, e művészeti ágban is kiderült, hogy a sokféleség nem hátrány, sőt, előny. A hetvenes években látványosan előreléptek a vidéki alkotóműhelyek, oly­kor „lekörözve” érdekesség­ben a budapestieket is. Ek­kor látszott meg, milyen so­kat vesztett e döntés követ­keztében Eger: a miskolciak — ugyanúgy, mint társaik — városuk, szűkebb környe­zetük gondjaiból értékeiből igyekeztek minél többet megjeleníteni a színpadon, ezzel is gyarapítva jó hír­nevüket. A sajátos izekkel szemben sok esetben — még a jobban sikerült be­mutatók idején is — némi­leg feszengve álltak az eg­riek, mert mást és másho­gyan vártak. Az együttmű­ködés egyre több nehézséget okozott, így például drá­gult a szállítás, szűkösnek találták sokszor a színészek az egri színpadot. A feszí­tő ellentmondás megoldást kívánt valamilyen úton-mó- don meg kellett valósítani a szétválást — Az eltelt évek alatt négy beadványt küldött el .az illetékes minisztérium­ba a megye — eleveníti fel Kertészné Angyal Mária a szétváláshoz vezető út állomásait. A megyei ta­nács közművelődési cső. portvezetője szerint az el­képzelések eddig kivitelez- hetetlenségük miatt buktak meg: — Habár nyilvánvaló volt, hogy az együttműködés mi­lyen gondokat hordoz magá­ban. mind művészi, mind szervezeti értelemben, nehe. zen lehetett volna annyi pénzt előkeriteni, amennyi az egri színház önállósulásá­hoz szükséges. Nem lehetett „fölülről” várni a teljes megoldást. Ügy vélem, most reális terveket tehettünk a Művelődési Minisztérium szakembereinek asztalára, a „benyújtott számla” nem százmilliós nagyságrendű, csák hatmilliós pluszkölt­ségvetést kérünk a meglevő források mellé. A egri Gárdonyi Géza Színház társulat nélküli be­mutató és befogadó színház lesz. Ez a hivatalos megfo­galmazás, s ez azt takarja, hogy évente két, itt szüle­tett kőszínházi premiert lát­hat a közönség, meghívott művészek szereplésével, ezen kívül máshol megvaló­sult, sikeres előadásokat is vendégül látnak itt. Egy év­ben hatvan alkalommal gör­dül föl a függöny, hogy re­mélhetően kitűnő produkció­kat tekinthessen meg a szín­házbarátok tábora. Az intézménynek még két tagozata lesz: a jónevű Har­lekin bábegyüttesböl alakul az egyik, amely nemcsak megyénkben, de a környező tájegységeken is érdeklődés. re tarthat számot. A másik az Agria Játékszínből alakul, nyaranként — épp úgy, mint tíz éve már — szabadtéri játékok várják majd az eg­rieket és a városba érkező­ket. Ezt a konstrukciót három évre tervezték, azután az el­képzelések szerint sort le­hetne keríteni az önálló tár. sulat kialakítására. — Sok szempontból ked­vező a fokozatosság — folytatja Kertészné. — A most ftövetkező három esz­tendő kiformálhatja az Eger. hez, illetve a megyéhez kap­csolódó művészek körét, ki­formálódhat az az arculat, amellyel újra utat találnak az itt élőkhöz. Mert való igaz, sokan kiábrándultak az elmúlt esztendők alatt a művészeti ágból. A régeb­ben ide kötődők még emlé­keznek rá, milyen kedvelt szokás volt valaha itt a színházba járás. Most min­dent az alapoknál kell kez­deni, ezért is indul hamaro­san az egri Ifjúsági Ház­ban színészképző tanfolyam, de ugyanígy bábjátékosok is megszerezhetik majd a szakmai ismereteket. Bízunk abban, hogy új fejezet kez­dődhet Eger és Thália kap­csolatában. így a gondos elő­készítés évek múlva meg­hozhatja gyümölcsét. A me­gye vezetése még soha nem volt olyan egységes e kér­désben, mint most; úgy érzem jó úton indultunk el. Közben — lassan két éve — folyik a színház épületé­nek felújítása. Eddig már majdnem ötvenmillió forin­tot áldoztunk rá, de na­gyon fontos célra használ­tuk fel az összeget. Köztu­domású, milyen szűkös kö­rülmények között dolgoz­nak Eger kultúrális intéz­ményei a könyvtártól a mo­ziig: a színház valóban arra készült, amire szolgál, nem valamilyen átalakított régi házban foglal helyet. S nemcsak színi előadások megtartására alkalmas, mert a tágas előcsarnoka és az emeleti társalgója helyt ad képzőművészeti kiállítások megrendezésének, az Orszá­gos Filharmónia is itt tart­ja — mint régebben — hangversenyeit. S ki tudja még felsorolni milyen szel­lemi kisugárzással, haszon­nal járhat ennek az intéz­ménynek a működése: maga a színház a legösszetettebb, legdinamikusabb művésze­ti ág. Az építők azt ígérik, hogy október végére teljesen el­készülnek a munkával, s a november 7-i, városi dísz- ünnepély már e falak között lesz. — Egyáltalán nem mind­egy, a kereteket milyen „csa­pat” tölti ki — mondja vé­gezetül Kertészné. — Hosszas keresés után, úgy látszik, megtaláltuk a megfelelő embert a művészeti vezetés­re: Szikora János, a Mis­kolci Nemzeti Színház ren­dezője vállalkozott e fel­adatra. Országos feltűnést keltett tavalyi Rómeó és Jú­lia rendezésére bizonyára sokan emlékeznek. Október­től kezdi a szervezést, majd a január 1-i, hivatalos kü­lönválás után fokozatosan indul be a „nagyüzem”. Azok, akik mellette állnak.' valamennyien gyakorlott szakemberek, legyenek akár szervezők vagy műszakiak. A bábszínház indításához valamivel több idő szüksé­ges. hiszen szinte a semmi­ből kell megteremteni a működés feltételeit. Igaz, benne járunk már az évad­ban, de a kapkodás nem sok jót eredményezne, az indu­láshoz is épp olyan foko­zatosság kell, mint a körül­mények megteremtéséhez. Reméljük az újjászülető Gárdonyi Géza Színházat a közönség bizalma és szere- tete segíti majd, már az el­ső lépéseknél (is. Gábor László Vlagyimir Kasajev: Efftf fiatalember naplójából 6.00. Nem tudok aludni. Kidolgoztam egy újítást, amely segítségével meg­emelhetnénk üzemünkben a munka termelékenységét. Igaz, néhány apróbb részlet pontosítása még hátravan, s a többi kérdésre is csak a gyakorlat adhat választ. Ma kipróbálom a műhelyben. 8.30. Szabadnapom ellenére már viszket a tenyerem, örülök, hogy valamit tehe­tek ... 9.05 Hívat a műhelyfőnök. Csak nem az újításommal kapcsolatban? Gondolatol­vasó lenne? 9.15. Kiderült, miért hiva­tott a főnök. A raktárba küldött lenolajkencéért. — Mi közöm nekem eh­hez?! — Most kell beszerezni, mert szállítottak a raktár­nak. Mi lesz, ha elfogy? — És miért éppen én menjek? — Még mit nem?! Az asztmás Vaszilij Ivanov i- csot küldjem? Vagy talán a reumás Nyina Petrovna menjen? — És az anyagbeszerzők? — Értekezleten vannak. A helyes munkaszervezésről tárgyalnak. — De én most egy újítás­sal vagyok elfoglalva. A kö­vetkezőt eszeltem ki... — Már csak ez hiány­zott! Az újításod megvár, de a lenolajkencét elviszik az orrod elől, ha nem si­etsz. 12.30. Meghoztam a másfél mázsa olajat. Most végre már foglalkozhatom a saját dolgaimmal ___ 1 2.40. Facsemetét kell ül­tetni! ... Szóval, el kell ül­tetni, különben fekbért kell fizetnünk a kocsikért. Ko- pejnyikovot és Szidorenkót is kiküldték velem együtt. Rendes fiúk, jól ismerem őket, mert együtt végeztük a főiskolát. 13.20. Már a második te­herkocsit rakjuk ki. Ültetem a fát, s közben az újításom, a félautomata jár a fejem­ben. Egyszerre szitkozódást hallok. Kiderült, hogy két fát gyökerével fölfelé ültet­tem el... 15.10. Megint elkapott a főnökség, és a változatosság kedvéért tervdokumentáci­ókkal rohangálok a szomszé­dos üzemegységbe és vissza. A kifutó ma nem jött be ... 16.10. Visszatértem. Na, most aztán hozzálátok a munkához! Felgyűröm az in- gem ujját... 16.13. Csak az egyiket volt időm felgyúrni. Az igazgató rendelkezése értelmében az üzemi bölcsödébe kell men­nem kicserélni egy kiégett villanykörtét. Közben azt hallottam, hogy a konyhán megbetegedett a szakács ... Főzést nem vállalok! 16.40. Vigye el az ördög! Holnapra is beprogramoztak. A folyosón elkapott a fő­mérnök. Holnap kilenckor előadást kell tartanom az ér­tekezleten. Címe: „Mit tet­tem a munka termelékeny­ségének emelése érdekében?" Fordította: Saiga Attila

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents