Népújság, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-22 / 223. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. szeptember 22., szombat f REDE/ NYÁRUTÓ Hűtőházi pillanatok fipnl a gázvezeték Üj pincesor (Szántó György felv.) Idős asszony szaporázza a lépteit előttünk, a nagyfá­déi főutcán, a színesedő lombok alatt. Bori néninek tisztelik, akik ráköszönnek, így szólítjuk meg mi is a bemutatkozás után. amikor azt tudakoljuk tőle, amit bárki mástól először megkér­nénk: — Milyen mostanában a világ, hogyan élnek, miről beszélgetnek legszívesebben a faluban? A dédmama-korú, de még mindig meglehetősen élénk mozgású, és szójárású asz- szony ránk csodálkozik: — Hát milyen lenne az élet... ? Olyan, mint más­hol. Jobb, szebb, mint va­laha. Valahogy könnyebben haladhat az ember, s több­re viheti. Csak szét kell nézni nálunk is! Talán a két kezemen megszámolha­tom, hogy mennyi az öreg ház. a legtöbb helyen csap­ból isszák a vizet, nem egy portán két fürdőszoba is van. Most meg már a gázt viszik a lakásokba, hogy még prak­tikusabb legyen otthon ... Az „én időmben” bizony ki­sebb látszata volt a munká­nak. Amikor félszáz eszten­deje özvegyen maradtam a két gyerekkel, a megélhe­tésért nyaranta még aratni is el kellett járnom. Máskor meg éppenséggel az olt­vánnyal vettem nyakam kö­ré a világot. Csak így lett meg a kenyér, így sikerült majd minden szezonban azt az egy disznót levágni. amelynek a húsa, zsírja, sza­lonnája ki kellett, hogy tart­son a következőig. így tud­tam szerényen felnevelni a fiamat, meg a lányomat... A gáz eszünkbe sem jutott volna! A bőséget sugárzó, rendkí­vül takaros községben több helyen is felbontott úttest jelzi a gázvezeték-építést. S mint a további találkozása­ink, röpke szóváltásainak alkalmával is kiderül: igen. ez itt a legfrissebb újság. — Tulajdonképpen a tsz volt a kezdeményező, a „Szölöskert” Mezőgazdasá­gi Termelőszövetkezet vál­lalta a nehezét, amikor ipar­telepének fejlesztése közben Gyöngyöstől Réde belterüle­tére hozatta a csövet — magyarázzák. — A hűtőhá­zat és a szárítóüzemet kö­tötték először a hálózatra, de nem sokkal később már a községházára, illetve a tanácsi intézményekhez, a művelődési otthonhoz, a mozihoz, az orvosi rende­lőhöz, a könyvtárhoz, az óvodához is eljutott a veze­ték. Több utcában is meg­történt már a nyomáspró­ba s most újabbakon a sor. A lakóépületeket egymás után kapcsolják a rendszer­re a LAKISZ szakemberei. Szőlőt érlel a donibnldal Tudjuk, hogy mindig is szorgalmas nép volt a ré- dei, nem kímélte soha az erejét, s latba vetette az ügyességét, de gyarapodása meglepő. Vajon honnan, mi­ből futja ennyi mindenre? Jobbára a közös gazdasá­got emlegetik. Ügy vallják, hogy tulajdonképpen ez a jólét forrása. Tagjai, dolgo­zói szinte a legnehezebb helyzetekben is feltalálják magukat, ötletek egész se­regét hasznosítják, munká­jukkal hosszú ideje az or­szág legjobbjai között van­nak. S az igyekezetből való­ban sok mindenre telik. Frecska Sándor elnöknek, az idei kedvezőtlen időjárás ellenére sem éppen boron- gós a kedve. Elégedetten sommázza máris az évet, nóha a vidéken meghatáro­zó jelentőségű szüret még hátra van: — Ha a vártnál későbben jött is a borsó, azért „hoz­ta” az árbevételi tervet — sorolja. — A jégverés elle­nére is tisztességesen fizet­tek a kalászosok, biztató a napraforgó. Kukorica sőt szőlő ugyan kevesebb lesz a tavalyinál de a kiesésekért eléggé vigasztal bennünket a jól sikerült oltványértéke­sítés és boreladás. Az egész évre elképzelt 4,5 millióból 3 millió 740 ezer palack italt már június végéig ér­tékesítettünk, nem kevesebb, mint 11124 hektoliterért fi­zetett a tőkés partner. S hűtőházi termékeink nyugati exportja is felülmúlta a vá­rakozást. Ágazatunk további fejlődését alapoztuk meg idei közös, illetve, háztáji, össze­sen félszáz hektáros szőlő- telepítésünkkel, valamint borfeldolgozónk már régeb­ben tartó, jövő tavaszra be­Dr. Jakab Józsefné elképzeléssel és tettvággyal Nem elégszem meg azzal, hogy az üzemben huszonhat­szoros újítóként ismernek, hanem, műszak után is tö­röm a fejemet és dolgozom. Időt és energiát megtakarí­tó különféle eszközök ki­fundálásával foglalkozom. Ahogyan mondani szokták: ..egyszerű, de nagyszerű” dol­gokkal szeretném megörven­deztetni főleg a lakosságot, a kistermelőket. Kísérlete­zéseimhez. munkámhoz egy magam építette modern kis rotációs istállóval, s benne rendszeres állattartással te­remtettem komolyabb anyagi alapot és jobbára sikerül is belőle fedeznem vállalkozá­saimat. Egyszemélyes „cé­gemet” vállalatszerűén szer­vezem, kis irodámat és műhelyemet „intézetként” kezelem, emlegetem. Ez utóbbiakért megmosolyog­nak törekvéseimért fantasz­tának is hisznek. Valójában semmi gyerekesség nincs a hobbimban. Legalább any- nyira tiszteletre méltó, mint amelyeket a közvélemény minden fenntartás nélkül el­fogad. Csak hát a szokatlan­nal — ugye? — nehezen ba­rátkoznék .. . Sokáig kísérnek bennün­ket a furcsa ezermester sza­vai. Akkor is fülünkben csengenek még. amikor Nagyrédétől egy váratlanul felfedezett kedves ünnepsé­gen a nyárutói szőlődom­bon búcsúzunk. Búcsúzás voltaképpen ma­ga a bensőséges hangulatú összejövetel is, ''hiszen a tsz. illetve a szakma kiváló bri­gádja a „Tyereskova” kollek­tívája eddigi vezetőjétől, a nyugdíjba vonuló Majoros Lászlónétól köszön el il­lendően. Egykor sem a brigadéros, sem pedig csapatának tag­jai nem gondoltak volna a közösre, arra, hogy így együtt is lehet remekelni. Méghozzá ennyire! Aztán nemcsak megszokták, hanem meg is szerették a szövetke­zetei és egymást. Ahogyan hangoztatják: sem .hétköz­napjaikat, sem pedig ünne­peiket el nem cserélnék már a régiekkel. S oly őszintén állítják ezt, hogy hinnünk kell nekik. Gyóni Gyula nyüzsgés, iparkodás élteti ezt a falut. Mindenki tesz. vagy akar tenni vala­mit. Magáért és a közössé­gért is. Olykor egészen sajátosan, mint Balázs András. Amo­lyan „csodabogárnak" is tartják a fiatalembert. Nem azért amit csinál hanem azért: ahogyan teszi. — Pedig aligha van kü­lönös abban, amint napjai­mat töltöm — vallja önma­gáról a szülői ház végében, terebélyes fa árnyékában egy kispadon. — Telve vagyok lemző, hogy abban a hatal­mas gödörben, amelyből va­laha az oroszi cigányok me­rítették az agyagot a rédei parasztok vályogházai'hoz. ma már nem fér az új építkezésektől kikerülő föld. — Nemcsak az idevalósi­ak. hanem a korábban má­sutt élők is szívesen terem­tenek itt álmuk, vágyuk sze­rinti otthonokat — beszéli Korsós Benjámin tanácsel­nök nem kis büszkeséggel, — mivel a község kedvező fekvése, vonzó környezete. Gyöngyöshöz való közelsé­ge önmagában is nagy vonz­erő. Szerencsére nincsenek különösebb telekgondok, út­jaink — értékes társadal­mi segítséggel — elfogadha­tók, ebben az évben új híd is épült. A közműves víz­szolgáltatást éppen mostaná­ban egy harmadik kút fúrá­sával fejlesztjük. Általában nincs nagyobb baj az alap­ellátással. Jóformán csak a húsüzlet, egy napi iparcik­keket. illetve például kö­tözőanyagot, vagy növényvé­dő szereket árusító kisbolt hiányzik a kereskedelmből. Tizenegy tantermes általános iskolánkat azonban feltétle­nül nagyobbítani kellene, s művelődési házunk alapo­sabb felújításra szorulna. Az egészségügy területén az idén fogorvosi rendeléssel javult a helyzet, talán már a közeli jövőben fiókgyógy­szertárhoz is hozzájutunk végre. Nemrég készült el az öregek napközije, s a rend­be tett. korszerűsített ven­déglőből a szociális étkez­tetést is biztosíthatjuk. S adunk, már hogyne adnánk a külsőre is! A tanácsháza házasságkötő termét az idén a Nagyrédéről elszármazott jeles művész Molnár Jó­zsef nagyméretű üvegmoza­ikjával, az Erzsébet teret pe­dig Szentirmay Jenő szob­rával díszítettük. Állandó Frecska Sándor tsz-elnök bizakodik fejeződő bővítésével. Ha ez utóbbival végzünk: évente tízmillióval több üveget tölthetünk meg, a válasz­ték jelentős szélesítésével, főleg a hazai piacra. Szintén a belföldi fogyasztók igé­nyeinek jobb kielégítésére, s természetesen , jövedelmünk fokozására növeljük kósto­lóink számát is. Legköze­lebb a budapesti Dózsa György úton nyitunk han­gulatos, új üzletet. Sok pénz terem a kisgaz­daságokban. az udvaron, a kertben a szakcsoportokban is. aminek leginkább a kü­lönben még mindig felvá­sárlótelep nélküli áfész-át- vevők a megmondhatói. Fő­ként a málnáról beszélnek, ami errefelé — noha a ta­valyinak alig kétharmadát adta — az idén is messze túlhaladta az országos ter­mésátlagot, s ezer tonna kö­rüli mennyiségben tartósí­tották a szövetkezet üze­mében. Ugyanakkor a kör­nyék jól fizető iparából is sgép számmal élnek. A jómód csalhatatlan jele — mint halljuk dr. Jakab Józsefné igazgatósági elnök­től —. hogy a nehezebb idők ellenére is növekszik a kör­zeti takarékszövetkezet be­tétállománya, s az elhelye­zett, százmillió forintosnál nagyobb összeg túlnyomóan a rédeiektől származik. — Persze, kölcsönt is vesz­nek tőlünk — folytatja mo­solyogva az elnökasszony —, mert azért házépítésre, la­káskorszerűsítésre a legjobb igyekezet mellett sem fut­ja éppen zsebből mindenki­nek. S az igazsághoz tarto­zik. hogy jómagunknak is meg kell fognunk minden fillért, ha előbbre akarunk jutni. Így például takarék- szövetkezetünk kötvénytu­lajdonos is, hogy a pén­zünk még több helyről ka­matozzék. Az összegyűjtött, vagy tör­ténetesen hitelbe kapott pénzből — nem kis részben a magának még apja mel­lett elismerést szerzett de­rék kőműves, Bodócs Ber­talan kisiparos munkájával gombamódra szaporodnak az irigylésre méltó lakóépüle­tek. Egyre tetszetősebb ké­pet mutat az Alsórét utca, valósággal városias negyeddé formálódik már a Kertalja, mindinkább kiegészül, tel­jessé válik az Atkári út, miközben divatos préshá­zakkal. új pincesor is szü­letik a tehetős faluban. Jel­

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents