Népújság, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-15 / 217. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. »•pt«fnb*r 15., »tömböt f. Életképek a majorból Hegedűs Lajos: „Az állattartás az én nagy szenvedélyem" bi részét is. A két épület mögött hosszú tanyasi istálló, de rendeltetésének megfelelően már rég nem használhatják. Törött ablakain keresztül fütyörészik a nyár végi szellő. A másik kisebb épületben a Zagyvavölgye Tsz két lova kapott „szállást”. — Ne gondolják, hogy az istálló parlagon maradt, — világosít fel minket Zachar Ilona, Farkasmajor megbízott telepvezetője. — Ugyanis két hónapja sincs, hogy a helyiséget bérbe vette két élelmes fiatalember, akik építkezéshez betonszerkezetet készítenek itt. Nem tudnak annyit előállítani, amennyi el ne fogyna. Igaz. nem nagyon szakíthatják meg magukat a munkában, ottjártunkkor is szabad napot engedélyeztek maguknak. Kúria, oldalnézetben Farkasmajorban — az Apt melletti dombtetőn megbúvó kis tanyán — egykoron még lóvasút járt. A közeli vasútállomásra hozta-vitte a summásokat, marokszedőket, kertészeket és a terményt. Az idősebb helybéliek visz- szaemlékezései szerint gróf Szentivány Farkas „virágos tanyáján” tizenegy állandó kertész dolgozott. A néhai nagyságosok korát talán csak a major végében árválkodó családi sírbolt idézi, amelyet kegyeletből szépen rendben tartanak. Napjainkra sem vesztette el funkcióját a kis gazdaság. Az egyik oldalon a Zöldség termesztési Kutató Intézet fajtakísérleti telepének zöld fóliasátrai, a másikon szépen ápolt angolpark, üde gyep. nyárfasor, s szomorú füzek árnyékában álldogáló tornácos ház. A tisztás közepén népes társaság — első látásra akár utószezon! nyaralóknak is gondolhatná őket az ide érkező —, ám amint megtudjuk: egy uborkatermesztési tanácskozás résztvevői. S gépkocsival érkeztek, jelenünk legelterjedtebb közlekedési eszközével. ★ Ma is romantikusnak tűnik minden. Az első benyomásokat megszépíti a nyárvégi napsütés, a muskátlik, ciklámenek és más kerti virágok szirmainak utolsó lob- banásai. Hiszen az aranypénzként hulló falevelek már jelzik: a kertek alá érkezett a természet nagy díszlettervezője, az ősz. s kezenyomán nemsokára új „színjáték” kezdődik... Hosszú ideje már csak három család éli meg itt az évszakváltozásokat: látják, amikor a körték, s almák héja elpirul, aztán a kis háztáji konyhakertekre hó hull. Majd újra elfoglalja régi fészkét a tornácok alatt a fecskepár. S még a fiókák alig estek túl az első szárny- próbákon, a röptényi idő után útra készülődve várakoznak a vasúti távíró drótjaim. — Közel 24 éve annak, hogy néhai férjemmel Kecskemétről ide költöztünk. Telepvezetőnek neveztek ki — halljuk Dombi Andornétól. S miközben életéről mesél, szemét el-el futja a könny. Még fél éve sincs, hogy A fák lombjának hűvösében elvesztette élete párját. Mint a legtöbb hirtelen egyedül maradt embernek, emlékei neki is nehezen formálódnak szavakba. — Ne gondolják.- hogy az ilyen tanyán élő emberek túlságosan barátkozók. Valahogy mindegyikük elszigetelődik saját sorsának dúcaiba. Emlékszem, amikor a fiúnkat középiskolába akartuk íratni, itt a közelben nem kapott kollégiumot, azt mondták azért mert vasúti főútvonal mellett lakunk. Most már családja van és a saját életüket élik. Azért nem hagynak magamra. Sohasem gondoltam arra, hogy elhagyom a majort. Ha boltba kell mennünk, Apc három kilométerre van. Telefon pedig csak az irodában, vagy az állomáson. Pedig ha a mentő hamarabb megtalált volna minket akkor... Dombi Andorné takaros lakásának falait családi fényképek borítják. Kertjében árvácska virágzik... * Közvetlen szomszédja Hegedűs Lajos, akire ügyesbajos dolgaiban számíthat. Beszélgetésünk végén be is toppan a férfi és átkalauzol minket az ő portájára, ahol valóságos baromfifarmot létesített. A tekintélyes törzsű diófa alatt kisebb fajta kacsaúsztató, a lombok közül — az égi trubadúrok — vadgerlék és postagalambok „házi” koncertje hallatszik. — Az állattartás az én nagy szenvedélyem. A Qua- litálnál dolgozom váltó műszakban. kirakodómunkás vagyok, de ha hazatérek, bevetem magam a gazdasági udvarba. Most is két „banda” pihés csibém van — mondja nem kis büszkeséggel. — De tartok én nyúlat, galambot, sőt még vadkacsát is! Két gyermekem nevelkedett fel itt a majorban. Az egyikük a Qualitálnál, a másik a kísérleti gazdaságban dolgozik. Ha az idősebbik fiam leszerel, újra lesz segítségem. Együtt kaszálunk majd füvet a nyálaknak, meg a többi apró jószágnak. — Ez a tekintélyes létszámú állatállomány, úgy gondolom, afféle élő „hűtő- szekrény” is? — kérdezzük a séta végén a gazdától. — Hát ünnepnapokon és karácsonykor, újévkor friss libasült is kerül az ünnepi asztalra. De nemcsak ezért tartom őket. Tudják, én akármikor fekszem le, hajnal fél öt már talpon talál. Rendbeteszem az ólakat és dúcokat, enni adok nekik, kiengedem a két kutyát, a Susztert, meg a Ritát, mert azok őrzik á jószágot. No, de mennem is kell. mert most délutános vagyok, már várnak ott — mutat át a szemközti oldalra, a kohók felé. ★ E Ruösseau-i hangulat után bejárjuk a major töbIdőközben végei ér a tanácskozás, s most már nyugodtabban elbeszélgetünk a csinos fiatal telepvezetővel, mindennapjaikról. S mivel az apci templom harangja jó régen el- kondította a delet, pecsenyezsíros kenyérrel, paradicsommal. paprikával, na és persze uborkával is kínál minket. így jobban esik a diskurzus. — Növénytermesztő technikus vagyok. Ezelőtt a Sziráki Állami Gazdaságban dolgoztam. Kisbágyonból, a szomszédos nógrádi községből járok be nap mint nap. öt-hat éve fajtanemesítéssel és úgynevezett szuperelit kutatással foglalkozunk. Természetesen rám tartozik a major minden ügyes-bajos dolga. Három-négy kilométernyire van az új tePihenöben az égi trubadúrok (Kiss Péter felv.) lepünk, amellyel CB-rádión érintkezünk. Hét fiatalasz- szony végzi, ^ győzi a napi munkát. Sajnos az uborkával eddig nem nagyon váltak be az elképzeléseink. Pedig a dolgozóink GMK- ban művelték, nemesítették őket. Ám bízunk benne, a termeltetők nem hagyják nyakunkon a termést. Jócskán benn járunk már a délutánban, s bármenynyire is vendégmarasztaló a környezet, indulni kell. Ha megkérdeznénk valakit. hogy tudja-e hol van Farkasmajor, alig kapnánk igenlő választ. Pedig, nincs is az isten háta mögött, mint az alföldi és őrségi tanyák. Közvetlen közelében vezet el a két megyét összekötő köz- és vasútvonal... Soós Tamás Botos Barna építészmérnök — háttérben legismertebb alkotása, az Eger Hotel homlokzata látszik . (Fotó: Perl Márton) Az új házak is lehelnek szépek A régi magyar falu ké- pe egységes volt. Nemcsak szép, de jellegzetesen magyar épületek alkották utcáit. Cicomás homlokzatukkal nem hivalkodtak — észrevétlenül olvadtak a környezetükbe. Szerény megjelenésük nemcsak a lakók nyomoráról árulkodott, hanem a magyar parasztság józan gondolkodásáról is. Minden szegletnek funkciója volt, minden helyiség a századok során legcélszerűbbnek bizonyult elrendezés szerint épült. Aki végigjárta zegzugait, megtudta lakói milyen munkát végeznek, hogyan tengetik hétköznapjaikat. A mai falvakban kocka alakú, sátortetős házak sorakoznak. Külsejüket nem a környezet hatása alakította ki. alaprajzukat nem az észszerűség formálta. Az építtetők idegen sémákat szolgáltak ki. A skanzen házaiban gyönyörködve eszünkbe sincs visszasírni a régit, az újat látva sem a fejlődést vitatjuk. A mértéktartó harmónia hiányát kérjük számon. Mintha e téren megindult volna valami fejlődés... — Az, hogy ilyenné alakult a falvak mai képe. érthető, ahogy az is. hogy csak napjainkban kezdődött meg a szemmel látható fejlődés — mondja Botos Barna építésztervező. — Ezt a folyamatot nemcsak az építészek irányították. Ök a legkevésbé. TörténeLmi változások, politikai divathullámok alakították a falu képiét, nem beszélve arról, hogy az anyagi lehetőségek — törvényszerűen — gyorsabban bővültek, mint ahogyan az igényesség nőtt. — Mégis, miért éppen ilyen lett a mai magyar falu? Miért a falusi életformához legkevésbé igazítható háztípus vált egyeduralkodóvá, hiszen e kockaházak magasra emelt lakószintje elzárja az udvart. szinte bövítheteílenek, tetőterük kihasználhatatlan... — Felszabadulásunkat követte egy időszak, amikor szinte jelszóvá lett a „lerombolni a régit”-törekvés. Nemcsak az építészet évszázadok alatt csiszolódott ízlése sorvadt el, hanem a népviselet, a hagyomány is. Az emberek nyűgnek érezték kacatjaikat, és szemétbe dobták azokat is, amelyek maradványai ma múzeumok értékei. A háborús változások okozta katarzis után. a felszabadulás előtt összegyűlt vágyaikat akarták megvalósítani az építeni vágyók. Szemük előtt megjelent a régi villák, kúriák álomképe. Ezek leegyszerűsített változatát igényeltek. Nem vették észre, hogy nem ez az életüket leginkább kiszolgáló háztípus. Csak azt látták, ez tágasabb, korszerűbb, mint a régi, s ebben igazuk is volt. — A tervezők miért nem mutattak olyan példát, amelyben a népi építészet fejlődésének következő láncszemét fogalmazták volna meg, korszerű formában? — Hiába próbálkoztak, nem kellettek ilyen házak. E „köztés változatnak” nincsenek nálunk hagyományai. A polgári épületek viszont a jólét szimbólumai voltak. Az építész egyedül állt az építtető kívánságaival szemben. A hatóságok csak később — sajnos, túl későn — avatkoztak bele tényleges bírálattal a tervekbe. Más lehetőségünk nem volt, mint kiszolgálni az igényeket. Magam is terveztem olyanoknak, akik barlanglakásokból költöztek modern házba — több száz évet ugrottak át... Hogyan lehetett volna rafinált ízlésgá- tgkat állítani elképzeléseik elé?! — Mivel magyarázható, hogy napjainkban végre olyan házak is épülnek a falvakban, melyek jól használhatók és szépek? — Talán azzal, hogy kitágult a világunk. Jobb építészeti propagandával, hatásosabb esztétikai képzéssel meg lehetett volna gyorsítani ezt a folyamatot. A televízió, az újság, a filmek révén jutottunk idáig. Az emberek megismerkedtek a szokványosnál magasabb lakáskultúrával. — Több tucat típusterv megjelenése nem volt gyorsító erő? — Kétségtelenül adtak bizonyos „ízlésmintát”. de azt sem a legfrissebb példák tálalásával. Sok terv, mikorra hozzáférhető vé vált. már el is avult. Nincs érdeklődés irántuk. Az emberek jobb esetben „testre szabott”, környezetükbe il. leszkedő házak rajzaira vágynak. A családi ház építése ma már közel egymilliós beruházás. Ebben az esetben jelentéktelennek tűnik az a 3—4 ezer forint többlet, amelyet az egyéni terveztetésért kell kifizetni. Csak úgy születhet szép falu. ha a tervezők azonos alapelvekböl indulnak ki, ismerik megbízóik életét, igényeit, és azt a környezetet, melybe a lakóházak kerülnek. Az ésszerűség és ne a kivagyiság legyen a meghatározó. A magyar falu kepe még sokáig ellentmondásos lesz. De biztató, hogy egyre többen térnek el a „rossz szokástól” — újjászülve a sima, fehér falak, s az egyszerű formák szépségét es célszerűségét, Szabó Péter ELLENTMONDÁSOS FALUKÉPEINK
