Népújság, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-11 / 188. szám
NÉPÚJSÁG, 1984 .augusztus 11., szombat 1. A ladik, a halász, a varsa — Nyugodt a felszín, nyugtalan a mély — így készül a halász fakanál — Szép, de romlott leány avagy törvényen kívüli terület a tározó? — A romantika két arca Poroszlón Poroszlón ilyen a forma: búsan lóg a gólya orra... Finom halászléhez, jóféle birkapaprikáshoz így készül a méretes fakanál % Hej révészem, révészem vigyél által a vizen, a vizen...-Csendben csobog a víz, csendben. S villantja a felhőtlen égen izzó tűztányért, a Napot. A hőség szinte szétolvad a vízen, a lágy hullámok, apró fodrok meleget lehelnek, így tartanak folyvást mozgó tükröt sásnak, nádnak, bozótnak, fának, kócsagnak, gémnek, ringatózó, lapos hasú ladikoknak. ősi bizonyossággal, pontos nyugalommal dolgozik az evezőlapát, farönköt kerül a kis halászhajó, s karnyújtásnyira kerül a kecskebékához. Színe smaragdzöld, nyugalma végtelen. •ér A folyton nyüzsgő, nagyforgalmú Poroszló hangjai kint maradnak a parton, akárha láthatatlan gátat állítana előttük a Tisza. A folyó és a Tisza II. víztározó meghatározza az itt élő emberek mindennnapjait, munkájukat, örömüket, gondjaikat. Utóbbiból — a víz minden gazdasági haszna s tagadhatatlan romantikája ellenére — alaposan kijutott e településnek. De tegyük most kicsit félre a bajokat, járjunk egyet, nézzünk be ablakok, kerítések mögé, itt a híd lábánál, ahol a folyó egyben megyehatár. Ami pedig a leskelődést illeti, nos, errefelé — úgy tűnik — nem haragusznak érte, inkább szívesen is fogadják. —Kerüljenek beljebb — invitál Borsos Miklósné viszonzásul a köszönésre, és menyével, Erzsivel szapora magyarázatba kezdenek. így a szóból is kiderül, amit egyébként látunk: Borsosék vásározó család. —Kosarat, porolót, szakajtót viszünk, látják, már be is pakoltuk az utánfutót, akár indulhatnánk is — sorolja egyszuszra a ház asz- szonya, s látva, hogy kedvtelve nézzük szép, fonott holmit, már kínálja is: — Válasszanak csak bátran, itt minden eladó... Nincsen pénz? Annyi baj legyen, szerezzenek szombatig, majd a vásárban megtalálnak, ott leszünk a sorban. Hogy mi is ott leszünk-e, azt egyelőre nem tudni, de arról a Tisza utcában ismét meggyőződünk, hogy jó szóra könnyen hajlik a poroszlói ember. Itt találkozunk egy másik Borsossal, aki Imre névre hallgat, foglalkozására nézve pedig fuvarozó Ritkuló hajú, de erőteljes ember. — Kell a kondihoz — csettint tenyerével a pocakjára, s egy-kettőre szóba hozza ,hogy személyében híres emberrel hozott össze bennünket a véletlen: még csak 44 éves, de hat lánynak és egy fiúnak az édesapja, s ehhez még hat vöt és hét unokát számlál a családban. —Nehezen férünk a vi- tyillóban — folytatja őszintén, — de nem is ez az érdekes, hanem, hogy a fogatom, mag a lovaim filmen szerepelnek. Valami ameri- kások, vagy kik, meglehet, németek jártak itt, és ahogy meglátták ezt a két szép pejt, egyből kérték, hogy felvehessék. Persze, belementem, mert hogy jó pénzzel fizettek, sokkal többet, mintha fuvarba mentem volna. — Más híres ember van-e a családban? — firtatjuk, ha már így összeakadtunk. — Már hogyne volna: a szomszédom, a Jóska. Olyan az is mint én, vagy bárki más közülünk, csak ő éppen gyártulajdonos. Szó, ami szó, nem akarjuk elhinni, de kiderül, hogy igaz. Jókora fűrészüzem működik a közelben, s bár a tulaj most éppen üzleteli úton van, serényen megy a munka, hat alkalmazott — szőrén-szálán rokonok — dolgozik zúgó gépek között, fűrészpor szagú levegőben. Donga hordóhoz, kerítésdeszka, parkettafríz, s miegyéb készül itt. Annyi bizonyos, nem lehet éppenséggel szegény ember, a tulaj, Fávor József, sem a társa, Deáki János. Ugyanezt sajnos, nem mondhatja el magáról Ros- ka Lajosné. Most, a kortól elnehezedve ül a fa árnyékában, jókora fakanalakat készít, tempósan, nagy szakértelemmel. Kezében kurta nyglű, széles szájú alkalmatosság, kapocska. — Egyfolytában ötöt-hatot tudok kinagyolni, de akkor már nagyon elfáradok. Nekem a kezem a gépem, de nagyon tud fájni szegény...! — Pihenni kellene... — Pihenni?! Az volna jó, 62 évesen. De ki küldené piacra az árut...? Bár... az is igaz, nincs már olyan keletje, mint régen... Pedig valamikor nagyon vitték, főleg a halászléhez, halászkanálnak. Azért időnként még a Hortobágyról is el-el- jönnek, ott meg a birkagulyást főzik és fogyasztják vele. .. Ezeket meg, amiket most faragok, a Balatonra szánom. Ott sokfélg népek vannak, mindent megvesznek. Kívánjuk, hogy így legyen, majd a sok beszédre, s kicsit megpihenni is a kánikulában egy pohár hűvös italra betérünk a község egyik kis kocsmájába. Éppen jókor: nagy a jókedv, öreg halászok iszogatnak, énekelnek. Most éppen a nálánál fiatalabbakat igyekszik túlénekelni a jókedvben, hangulatban bizonyosan nem szegény Szabó Lajos bácsi. Betöltötte már a 81. esztendőt, de gyönyörűség hallgatni, olyan szépen mondja. Hej révészem, révészem, vigyél által a vízen, a vízen. Van énnékem két szép lányom, ^az egyiket neked adom, révészem, révészem. Tud-e sok dalt, Lajos bácsi? — érdeklődünk, amikor egy kurta korttyal torkát öblíti. — Csak győzzétek jegyezni. ..! — vágja ki a választ, és a többi kék kötényt viselő, koros halásszal szívhez szólóan énekelnek, éneklik a régi nótát. Kis csónakom reng a Tisza partján, a szeretőm vár a túlsó partján. Páros kantár szára a kezemben, gyere, rózsám, üljél az ölembe. Bizony, hogy elhallgatnánk őket akár napestig is, de hát: jelenésünk van a tanácsnál. Kérdezni sem kell, meggyőződünk róla, romantikája, hangulata van, nem is akármilyen a folyó menti, víztározó parti községnek. És persze, prózai oldala. Monoki Lászióné vb-tit- kár és Tóth Miklós, a községi pártbizottság titkára akár több kosárra, kocsiderékra valót tudna közülük sorolni. Ennek lényege pedig, hogy sok gondjuk van a Tisza 11-vel. Es egyre inkább meggyőződésük, hogy azok, akik annak idején döntöttek a megvalósítás felől, nos, nem valami jól döntöttek. Így a poroszlói embereknek ma is egyik legfőbb témája, keserve, hogy a tározóhoz szükséges terület 35 százalékát a község volt kényte- telen biztosítani. Ezáltal pedig — mint a vízborítás nélküli területek hasznosítására készült legutóbbi községi pártbizottsági javaslatban olvasható — sok család „visszavonhatatlanul, örökre elvesztette gyümölcsöseit, erdejét, szántóterületeinek és rétjeinek legjavát." A tározó megépítésétől, az eltelt közel tíz esztendő a poroszlóiak számára a kiábrándulás időszaka volt. Az öntözési lehetőség bővüléséből nem valósult meg semmi, és az üdülőkörzet kialakítása is csak várat magára. Ugyanakkor mind a község, mind az ötezer hektár termelőszövetkezeti szántó területén erősen fokozódott a belvíz-veszéy, ami miatt költséges melioráció vált szükségessé. Ugyancsak a tározó hatásának következtében alakult ki az a helyzet — részben a vízborításos, részben a vízborítás nélküli területeken hogy fokozódik a szikesedés, elmocsarasodás, surjánosod- nak, elvadulnak a volt szántóterületek. összességében: e területek műveletlensége, gondozatlansága óriási nép- gazdasági károkat okoz, és mert sem a földtörvény, sem az erdőtörvény nem vonatkozik rájuk, egyszerűen — törvényen kívüli területek! Aligha vitás: egyet kell értenünk a poroszlóiak jogos kívánságával, hogy a tarthatatlan helyzeten sürgősen és gyökeresen változtatni kellene. Nagy árat fizetnek tehát a tározó adta romantikáért az itt élő emberek, ráadásul a halat sem mindig úgy adja a víz, hogy valamiféle nagy szüretről lehetne beszélni. Régi barátunk, Tóth János bácsi, az öreg poroszlói halász sem sok kedvvel száll ladikba, hogy kifaggassa azt a húsz varsát, amelyet nyugdíjasként kiültethet. — Nem érdemes — csak ennyit jegyez meg szűkszavúan, majd tempósan dolgozni kezd kezében a lapát, s nekiindul a széparcú, de — lám — sok szempontból romlott-lány vízivilágnak. És sorban felszínre kerülnek a varsák. S mindinkább beigazolódik, jól sejtette Jani bácsi: üres a legtöbb vízi csapda. Csupán egy-két kis satnya kárász kerül elő —. Legfeljebb a macskának, vacsorára, így az öreg, és evez tovább, immár az utolsó karóhoz. És ebben, végre egy kis vigasz a fáradságos vízi útért: jó kétkilós harcsát húzhat ki a hálóból, de ezt is örömtelenül ladikja fenekére veti. Megtörtént tehát, ami Poroszlón ritka eset: halászlé, rántott hal nélkül, kissé csalódottan indulunk haza, s afféle búfelejtő indokkal betérünk oda, ahol már megfordultunk egyszer. Itt semmi sem változott, most is halászok mondják, csak talán nótájuk lett kissé szo- morkásabb: Túl a Tiszán learatták az árpát, elvágták a kis pacsirta bal szárnyát. Kis pacsirta bústil a szárnya után, én is búsulok a szeretőm után... És most harangszó hallatszik gyengéden, s kicsit olyan a bágyadt délutánban, akárha e méla halásznóta kísérőzenéje lenne. B. Kun Tibor Valaha láttak szebb napokat. .. Fuvaros és filmes, avagy: főnök és a kellékek Törvényen kívüli terület lenne...? (Perl Márton felvételei) Szép szörf, csinos szörf — de lesznek-e követők...? Öreg halász, régi nóta: Hej révészem, révészem. ..
