Népújság, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-07 / 184. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. augusztus 7., kedd J. Mérlegen a gépipar Mit keil korszerűsíteni? A szakágazat legutóbbi igazgatói értekezletén hallottak szerint a gépipar 1984-ben összességében erőteljesebb fejlődést, 0,6 százalékkal magasabb növekedést tervez az ipari átlagnál. A többlettermékekre a beruházási javak iránti kereslet 2—3 százalékos hazai mérséklődése miatt itthon nem, hanem csak országhatárainkon kívül akadhat vevő. A vállalati tervek ezzel lényegében számolnak, az elképzelések szerint a szakágazat rubel- és nem rubelelszámolású exportját egyaránt növelni kívánja az egyébként igen sok kritikával illetett 1983. évi teljesítményéhez képest. Ami az év első harmadát illeti, az elképzelések szerint alakult. A gépipar az előző év megfelelő időszakával összehasonlítva csakugyan növelte a kivitelét. Borúlátó helyzetkép Kérdés azonban: meddig tart a kedvező tendencia? A rendelésállományok szerint az év végéig a termelőkapacitások túlnyomó hányada lekötött, a külországokból remélt árbevétel alighanem valóban biztosított. De mi várható az elkövetkezendő években? Növeli-e a gépipar az exportját folyamatosan, vagy számíthatunk-e újabb visszaesésekre? A kérdés nem akadémikus, hiszen valamennyi iparág közül ennek a szakágazatnak a legnagyobb a súlya, következésképp ez tehet a legtöbbet a népgazdaság fizetőképességének javításáért. Nem egy szakember szerint a magyar gépipar és a világ élvonalbeli gépipari technológiái között széles, és ami még inkább aggasztó, egyre szélesedő szakadék tátong. Véleményüket tényekkel igyekeznek alátámasztani. Sommásan fogalmazva: iparunk kimaradt abból a fejlődési folyamatból, amelynek eredményéként sok helyütt létrejött a korszerű, nem a nagy tehetségű szakmunkásokra, hanem a nagyszerű gépsorokra alapozott technológia. A magyar vállalatok nagyobb részében ma még például mérni sem tudják ázt a pontosságot, ami sok más országban a gyártás során alapvető követelmény. Márpedig hagyományos gépen virtuóz szakmunkás sem képes olyan pontos megmunkálásra, mint amilyenre a legkorszerűbb berendezéseken a kezdő. További tény; nem kevés olyan gépipari üzemünk van, amely csak a nevében vállalat, a mai ismérvek alapján valójában kisipari műhelyek sokaságából áll. Ahol kézi vezérlésű gépeken, szinte kisipari módon nem kellően érdekelt emberek vállalati gazdasági munkaközösségek működtetésével ez- a fölöttébb alacsony termelékenységű munka még inkább megdrágul és konzerválódik. A következő aggasztó jel: hasonlóan fejlettek nagyobb része is szinte erején felül erőlteti a műszaki haladást, törekszik a sietős automatizációra. A magyar gépipar bizony csak lassan tér erre az útra. Van mire alapozni AkáOnak, akik szerint a gépiparról alkotott kép az előzőnél jóval derűsebb, biztatóbb. Vélekedésük szintén ellenőrizhető tényekre alapozódik. Az elmúlt évtizedben a szakágazat igen jelentős fejlesztéseket hajtott végre, aminek köszönhetően vállalataink tekintélyes része rugalmas technológiákkal is rendelkezik, gyártmányainak nagy hányada még rosszindulattal sem nevezhető korszerűtlennek. A szerszámgépipar például, a mögöttünk hagyott évekbeh teljesen átalakult, nem lebecsülendő a mezőgazdasági és élelmiszerpiari gépgyártás kapacitása, és közismert, hogy a közúti jármű-gyártás helyzete is bizakodásra ad okot. Aki ismeri a gépipart, s elfogultság nélkül értékeli a teljesítményét, az tudja: ez a helyzetkép a reálisabb. Bár sok a gond, a fejlődés is tagadhatatlan, van tehát mire alapoznunk. Kétségtelen; hogy egyenetlen volt ez a fejlődés, s még a nagy korszerűsítéseket végrehajtó vállalatok között is találni olyan gyáregységeket, amelyekben- az apáink — nagyapáink korában bevezetett technológiákkal kell megküzdeni a napi munkasikerekért. A gépipar törekszik az automatizációra, de ez a folyamat .is egyenetlen, nem kellően átgondolt. Ami a felügyelet nélküli robotizált gyártási rendszereket illeti, azoknak a fejlesztésében még kevésbé veszünk részt. Ennek alapvető oka az ország tőkeszegénysége. Mivel az elkövetkezendő években gazdagok bizonyosan nem leszünk, a rendelkezésünkre álló eszközöket kell a jelenleginél célszerűbben felhasználni. Mind a kettőt Célszerűbb, de hogyan? Erre a kérdésre annyi a válasz, ahány a kérdezett. Abban azonban úgyszólván mindenki egyetért, hogy a gépipari termelésnek és a szakágazat exportjának folyamatos gyarapodása fölöttébb kívánatos, ám gazdaságosan aligha megvalósítható a mai kilátások és lehetőségek alapján. Az érdekeltek — mivel azon nemigen lehet vitázni — nem a befektethető pénzt, hanem az összegek hatékony befektetését ígérő szabályozók hiányát jelölik meg kétségeik alapjaként. Határozott véleményük szerint á jelenlegi irányítási, bérezési, jutalmazási, ösztönzési, érdekeltségi rendszer nem szolgálja, de legalábbis nem eléggé serkenti az ipari fejlődést. Hogy gépiparunk növelhesse verseny- képességét a világpiacon, ahhoz valóban folytatni kell az ágazat technikai, technológiai korszerűsítését. Ennek a korszerűsítésnek azonban az a feltétele, hogy a gazdaságirányítás is tovább fejlődjék, a korszellemhez igazodjék. Mónus Miklós PUSZTAVACS ’84 „Nézz körül, hol most állsz, az ország közepén...” Fesztivál a béke jegyében — Százezrek a jeltoronynál — Üzenet a világ népeihez — ... És épül majd egy „földgömb” ... Barabás János köszönti a fesztivál résztvevőit Egy pöttöm kisfiú áll a színpadon kalocsai népviseletben. Mögötte egy népi együttes, amelynek tagjai közül előbbre lép egy fiatal nő, s a mikrofonba mondja, világgá hirdeti — mi több: legszentebb anyai kívánságát vallja meg — csaknem negyedmillió ember előtt. — Szeretném a gyermekemet békében felnevelni, s szeretnék békés jövőt biztosítani az unokáimnak... S kézen fogta kisfiát, majd az együttes — és a kalocsaiak nevében — átadták azt a színesen szőtt zászlót, amelyen a békeüzenetet hozták Pusztavacsra, az immár hagyományosnak mondható béketalálkozóra, az ország vidám népünnepélyére. A tömeg egyértelműen nyilvánított véleményt, éppúgy, mint a fesztivál megnyitásakor, amikor Gerencsért Jenő, a Képes Üjság főszerkesztője, a rendező szervek képviselője így szólt: — Mi, magyarok nem akarunk háborút! Mi békében akarunk élni és dolgozni! Mi építeni akarunk és nem rombolni! Ha élni akartok barátaim, ha szeretitek a gyermekeiteket, szüléiteket, testvéreiteket, barátaitokat, akkor harcoljatok a békéért, és kiáltsátok velem együtt: „Nem akarunk háborút...!” És az emberek kiáltották: „Nem, nem és nem! Nem akarunk háborút...!” ★ — Nézz körül, hol most állsz, az ország közepén... Ez a föld a miénk, igen csak a miénk, óvjátok meg, hogy szép legyen, mindenkor így legyen...” — harsogott a dal, amely ezen a két augusztus eleji napon a fesztivál himnusza is lett. De himnusza a békéért küzdőknek is, hiszen nemcsak a szűkebb környékről, a jeltorony helyéről, a találkozó színhelyéről, mégcsak nem is erről a kis országról, hanem az egész világról és ennek a kék bolygónak a jövőjéről, békés jövendő évezredeiről szólt. — ... Ez a föld a miénk, igen, csak a miénk, óvjátok meg... Szinte szó szerint ezeket idézte Jamamoto Hideroni békeharcos, aki a japán atomsérültek tokiói szövetségének főtitkár-helyetteseként vett részt a fesztiválon. O mondta: — Harcoljunk együtt a fegyverek, az atomfegyverek, egyáltalán a fegyverkezés ellen, hogy sehol a világon ne legyenek újabb „atomsérültek”. Barabás Miklós, az Országos Béketanács főtitkára a fesztivál nevében Hirosima és Nagaszaki lakóihoz, illetve a világ népeihez intézte szavait: ... Legyetek társaink a küzdelemben, amelynek végső célja: a tömegpusztító fegyverek megsemmisítése. ..! Akik ott voltak az ország közepén, voksoltak is e felhívás mellett. Jelezte ezt az is, hogy 67 különböző vállalat, üzem, szövetkezet kollektívája adta át a zászlóra írt békeüzenetet. Hasonlóképpen, mint tavaly a bronzhengerbe került, s száz esztendő múltán közzéteendő békeóhajokat. Mert ez a nyüzsgő, kavargó, s minden iránt érdeklődő tömeg bízik abban, hogy a kétezredik év múltán is háború nélkül él majd az emberiség. ★ Ezen a fesztiválon jelentették be, hogy a jeltorony A legfiatalabb vásárfamászó, aki kivívta a közönség elismerését A színpadon: Dinnyés József (balról) A békemenet résztvevői A koncert... környékén egy békeparkot létesítenek. Az elképzelések szerint egy földgömb alakú épületet emelnek, domborműként rajta az öt földrész országai. Ide helyezik majd el azokat a zászlókat, emléktárgyakat, amelyeket a pusztavacsi találkozó hazai és külföldi résztvevői hoztak magukkal. S ide kerül az a jókora papírcsík is, amelyre a mostani fesztiválon ezrek és ezrek írták a nevüket, tettek hitet a béke mellett. ★ Sajnos, nem tartoznak ezek közé a jóindulatú, békeszerető, egymásért élő és dolgozó, mások szórakozását segítő emberek közé azok a hobó-divatnak, a csövezésnek hódoló fiatalok, akik magatartásukkal» rossz fényt vetettek erre a rendezvényre. Néhány, országosan is ismert zenekar ittas „slepp- je” miatt keseredett meg az ember szájaíze: a színpadot megostromlók, a sörösüvegeket dobálok, a rendőrök ellen támadók és izgatok, a rendezőket becsmérlők helyett a becsületes, józan emberek szégyenkeztek. És adtak támogatást ahhoz, hogy a fesztivál hangulata ismét felhőtlen legyen, hogy azok, akiknek ez dolga volt, rendet teremthessenék. Jogosan. .. Ez a rendbontás azonban nem fenyegette a fesztivál ... És egy reklám Egernek ... (Fotó: Perl Márton) létét és nem kérdőjelezi meg jövőjét. ★ A fesztiválváros — akárcsak az elmúlt esztendőben — tovább élte zsibongó életét. Százak és százak nyeltek nagyokat, amikor a szakácsok megforgatták a ropo. gósra sült ökröt. A hangosbemondóban mindig kerestek valakit: állítólag már az első napon 47 gyermek veszett el, s talált később visz- sza az emberek segítségével a szüleihez. Több mint 1500- an keresték hozzátartozóikat: szüleiket, testvéreiket, barátaikat, akik elkeveredtek az óriási forgatagban. Ki a vásárfánál „akadt el”, amikor egy apró kisfiúnak tapsolt, mert feljutott a lehántolt kérgű oszlop feléig. Mások a „búcsúban” feledkeztek ott, a körhinták, a játékok, a cirkuszi produkciók világában. Többen a politikai kaszinó, a kisszínpad, az autósverseny, a női foci bűvöletébe estek. Meg a nonstop műsor vonzásába, hiszen itt nem volt megállás: zene, zene, filmvetítés, művészi bemutató. Mindaz együtt volt itt, amit egyetlen szó is összefoglal; Pusz- tavacs... ★ És a második napon, délután ismét a jeltorony: békemenet indult ide a fesztiválvárosból — olyan két- három kilométerre van a két helyszín egymástól —, hogy az ejtőernyősök által hozott békeüzenet ismertetése után tanúbizonyságot tegyen ennek az országnak a lakossága az egyre erősödő békeóhaja mellett. Itt, Magyarország geometriai középpontjában tűzték ki ennek a kilométerekkel mérhető menetnek a tagjai a békezászlókat. S visszatért a tavalyi érzés, amikor a Himnuszt hallgatva, az ember arra gondolt: tenni akarok valamit a békés jövőnkért. A gyermekeim jutottak eszembe, amikor vissza-visszatérően felhangzott a dal: „ ... Ez a föld a miénk, igen, csak a miénk, óvjátok meg, hogy szép legyen, mindenkor így legyen..Jövőre nekik is ott kell lenniük, hogy megértsék, nekik tartogatjuk, védjük, óvjuk ezt a Földet, s jól a fejükbe véssék, utánunk nekik kell vigyázniuk arra a még oly törékeny „üveggolyóra”, amelyet úgy hívnak, hogy BÉKE... Szilvás István
