Népújság, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-04 / 182. szám
1984. augusztus 4., szombat Száz évvel ezelőtt született Vas Károly mikrobiológus, neves tejgazdasági kutató. Felsőfokú tanulmányait Budapesten, az Állatorvosi Főiskolán, illetve Debrecenben, a Gazdasági Akadémián végezte. 1908-ban állatorvosi, majd két esztendővel később gazdasági akadémiai oklevelet szerzett; 1910-től az Állatorvosi Főiskola Bakteriológiai Intézetében dolgozott. Néhány évvel később a magyaróvári Tejgazdasági Kísérleti Állomásra helyezték át, ahol több mint két évtizeden át tevékenykedett. 1936-tól az Országos Kémiai Intézetben folytatott fontos kutatómunkát, miközben a magyaróvár! Gazdasági Akadémia és a Budapesti Műszaki Egyetem meghívott előadójaként rendszeres oktatói tevékenységet Is folytatott. Kutatómunkája elsősorban a tejtermékek előállításával és az élelmiszerek tartósításával kapcsolatos. Csiszár Józseffel közösen kidolgozta és a gyakorlatba bevezette a hazai tejsav baktérium- kultúrák készítését, valamint a ma is világszerte alkalmazott Vas—Csiszár-féle aromareakciót. Számos önálló tudományos dolgozatot is publikált. A Nap kél: 5.26 érakor, nyugszik: 20.13 érakor. A Hold kél 14.04 órakor, nyugszik: 23.52 órakor. Szeretettel kfiszöntjük névnapjukon DOMONKOS nevű kedves olvasóinkat! A latin Dominicus névből származik, amiben a „dominus" „urat? istent” jelent, azaz eredeti értelmében „gazdát, birtokost”. [időjárás Várható Időjárás ma estig: Időnként kissé megnövekszik a felhőzet. Eső nem valószínű. At- talában mérsékelt marad a szél. A nappali felmelegedés erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2» fok körűi várható. A jó hír lassan jár! Július utolsó napjainak egyikén bámulom a tévé reklámújságját, s nem hiszek a szememnek. „Ha július 1-e és 8-a között vásárol a Domusban, sorsjegyet kap, amellyel színes tévét nyerhet”. Dicséretes, de amikor e hír megjelent, a színes tévét talán már ki is sorsolták. Vagy csak azt akarták közölni: Kedves Néző! Erről is lemaradtál!? (szabó p.) — KÉPVISELŐI FOGADÓNAP. Dr. Novak Pálné országgyűlési képviselő augusztus 6-án, hétfőn 9—11 óráig a hatvani városi tanács épületében a Hazafias Népfront irodahelyiségében várja a választópolgárokat. — ORGONAHANGVERSENY. Az ismert csehszlovák orgonaművésznő, Anna Zurikova orgonaest jére kerül sor hétfőn este 8 órai kezdettel az egri bazilikában. E muzsika barátai Bach, Franck, Alain, Jnacek és más szerzők műveit hallhatják. — MAGYAR MŰVÉSZEK LONDONBAN. A két kiváló magyar operaénekes Polgár László és az NSZK- ban élő Hamari Júlia vendégszerepei augusztus 10-én Londonban. A Royal Albert Hallban Bartók A kékszakállú herceg vára című művének koncertelőadásán lépnek" fel mindketten. Az előadáson a BBC szimfonikus zenekarát ugyancsak magyar művész, Eötvös Péter dirigálja majd. — ŰJ HELYSZÍNEN. Az egri szimfonikusok szombat délután 4 órai kezdettel rendezendő hangversenyére technikai okok miatt nem a Ráctemplomban, hanem az egri Ifúsági Házban kerül EGERBEN: szombat reggel 8 órától, hétfő reggel 8 óráig egri felnőttbetegek és a környező községek felnőtt- és gyermekbetegei részére. Az ügyelethez tartozó községek : Kerecsend, Egerszalők, Makiár, Felsőtárkány, Andor- naktálya, Bátor, Ostoros, Nova j, Noszvaj. Az ügyelet helye; Eger. Baj- csy-Zs. utca 6. szám alatt. Telefon; 11-000. Egriek részére a gyermekorvosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig, a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig, a Technika Házában. GYÖNGYÖSÖN: szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utca gyermekrendelő. A gyermek feksor. Műsorukban Bach. Händel, Beethoven és Schubert művei csendülnek fel. — KIS JANKÓ BORI-DÍJ. A XVI. országos Kis Jankó Boriról elnevezett hímző emlékpályázat eredmény- hirdetésén tegnap a mezőkövesdi művelődési házban Heves megyei siker is született. Bakos Lászióné gyöngyösi szakkörvezető recski vagdalásos térítőiért, futóiért harmadik díjban, az egri Erdész Judit pedig munkadíjban részesült. — KINYITOTTA SZEMEIT. Az idei Tour de France-országúti kerékpáros körverseny 19. szakaszán koponyatörést szenvedett olasz Carlo Tonon tizenkét napos kóma után újból felnyitotta szemeit. A versenyző önállóan lélegzik, állapota lassan .javul. 3-503 A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 11 óráfe. Telex: 063-350 vőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. HATVANBAN: szombaton 7 órától hétfő reggel: — Hatvan város lakossága részére 8 óráig — a községek lakossága részére 7 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-049. Fogorvosi ügyelet: szombatonként 6.30 órától 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Gyermekorvosi ügyelet: szombatonként 8 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8 órától 10 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Horváth M. u. 21. Telefon: 12-265. KÖJAL-KÉSZENLET EGERBEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. HEVESEN: szombat reggeltől hétfő reggelig, Deák Ferenc u. 41. sz. Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. FÜZESABONYBAN: szombat reggeltől hétfő reggelig, a Rákóczi út 52. (Központi orvosi rendelő.) TEGNAPRÓL —MÁRA EGERBEN, ÖTÖDIK ALKALOMMAL Nyári eszperantó iskola Ki tud többet a szövetkezetről? (Tudósítónktól): A SZÖVOSZ felhívására a MÉSZÖV szövetkezetpolitikai vetélkedőt hirdetett az áfészek fiatal dolgozói részére. A megyei döntők előtt helyi versenyeken döntik el, hogy ki tud többet a szövetkezeti mozgalomról, illetve a három ágazat működéséről, A megyében elsőként Egerben rendezték meg a fiatalok vetélkedőjét. Hét brigád három-három versenyzővel indult az ötfordulós küzdelemben. A résztvevőknek szövetkezettörténetből, alapszabály- és törvényismeretből kellett számot adniuk. Az első helyet a Skálaáruház cipőosztályánaik Ce- cey Éva brigádja szerezte meg, másodikok a Baktai úti ABC, a harmadikok az Expressz étterem fiataljai lettek. A megyei versenyen a legjobb egyéni versenyző vesz részt, akit a győztes brigád jelöl majd 'ki. Sz. L. Megyénk piacairól jelentjük Kedvencünk: a tengeri Örömhír a háziasszonyoknak, hogy jelentősen csökkentek a piaci árak az elmúlt napokban. A paradicsom a ZÖLDÉRT-nél már csak 9 forint. Egerben 9— 18, Hatvanban 10, Gyöngyösön és Hevesen a legdrágább: 15—20 forint. Valamennyi standon bőséges a választék paprikából, kilója 10 és 34 között van. A vöröshagyma 8—12 forintba kerül. Sláger a piacokon a gyerekek kedvenc csemegéje, a kukorica, csövenként! ára Hatvanban 4, másutt 5. Még mindig tart az ősziba- rack-dömping. csodálatosan szép, nagy, egészséges gyümölcsöket kínálnak 18—30 forintért. A sárgabarck 20 —25 forint, de — mint azt a piaci ellenőrök jelentették — Hevesen már 12-ért kapható. Egyre több helyen látni fejtőbabot, litere 30—40 forint. Egerben újdonság a padlizsán, borsos áron: 70 forintért árulják. •k A hét vége asztalára csúsztatott palacsintát ajánlunk. Hozzávalók: 30 dkg liszt, 3 deci tej, másfél deci szódavíz, egy kiló alma, öt evőkanál porcukor, 5 deka mazsola, 5 tojás fehérje, 5 deka dió, 1 kávéskanál fahéj, só, olaj, kevés zsemle- morzsa, reszelt citromhéj. Palacsintatésztát készítünk, belekeverjük a tisztított, mosott mazsolát is. Az almákat lereszeljük, és fél órai állás után levéből jól kinyomkodjuk. Palacsinta- sütőben, kevés olajon palacsintákat sütünk, de csak az egyik oldalukat. Az első palacsintát sült oldalával lefelé, tűzálló tálba tesszük és megszórjuk zsemlemorzsával, almával, tört dióval, citrom- héjjal, cukorral, majd sült oldalával lefelé, a következő palacsintát rácsúsztatjuk, tgy folytatjuk, míg az alapanyagok el nem fogytak. Tojásfehérjéből és cukorból kemény habot verünk, és csillagcsöves habzsák segítségével rányomjuk. Sütőben szép pirosra sütjük, majd vékony pengéjű késsel négybe vágjuk, forrón tálaljuk. Jó étvágyat kívánunk! Kilenc országból ma érkeznek Egerbe az immár hagyományos nyári eszperantó iskola hallgatói. A körülbelül hetven résztvevő augusztus 16-ig tartó előadás- és programsorozatának a Pozsonyi utcai Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola ad otthont. Vasárnap városnézés és ismerkedési est szerepel a programban, a hivatalos megnyitóra augusztus 6-án, hétfőn reggel 8 órakor kerül sor. Ezt követően egészen a hónap közepéig délelőttönként ismereteiket bővíthetik a nemzetközi nyelvből a jelenlévők. A tanulást követően valamennyi napra érdeklődésre számot tarSzeptembertől 906 tanuló kezdi meg tanulmányait megyénk hét gimnáziumában. összesen huszonnégy osztályt alakítanak a felvételt nyert elsősökből. A legnagyobb túljelentkezés az egri Gárdonyi Géza Gimnáziumban volt, az óvónőképző szakon is. Ugyancsak többen szerettek volna továbbtanulni az egri Dobó István Gimnázium és Erdészeti Szakközépiskolában, valamint az Egészség- ügyi Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben. Az új tanévben több mint ezerkétszáz diák kezdi meg az első osztályt Heves megyében a szakközépiskolákEgy müncheni klinikán hosszú, bonyolult műtéttel szétválasztották a pécsi sziámi ikreket, akik egymáshoz nőtt medencecsonttal jöttek világra a múlt év őszén. A rendkívül ritka fejlődési rendellenességgel született gyerekeket sikerült életben tartani, majd pedig sebészi beavatkozással önálló emberi életre alkalmassá tenni. Természetesen még újabb műtétekre és hosszadalmas kezelésre lesz szükség, hogy az ikrek belső szervei és alsó végtagjai a lehető legjobban funkcionáljanak a további életük során. A terv szerint szeptem berben újabb sebészi betó elfoglaltságokról gondoskodtak a szervezők. Így lesz diavetítéssel egybekötött élménybeszámoló — természtesen eszperantóul —, orgonahangverseny, nemzeti est, térzene a Dobó téren, előadás a természet- és környezetvédelemről, találkozók a megye eszperantistáival. Külön érdekessége lesz az itt töltött napoknak az a szép mátrai körutazás, amely közben a fennállásának 650. évfordulóját ünneplő Gyöngyös vendégei lesznek a kül- és belföldről érkezett hallgatók. A csaknem kéthetes rendezvénysorozat augusztus 15- én a diplomaosztással, s az azt követő búcsúesttel zárul. hart. A szakmunkásképző intézetekbe eddig 2083 elsős iratkozott be. A legtöbben a Kereskedelmi- és Vendég- látóipari Szakmunkásképző Intézet iránt érdeklődtek. Az idén is az egyik legdivatosabb szakma az autószerelői, de ugyancsak sokan választatták a női szabó és a fadrászmester- séget. A kereskedelmi szakmunkásképzőkbe jelentkezők túlnyomó többsége ruházati eladó szeretne lenni; a négyszáz diák közül százan választották e szakmát. A középiskolai első osztályosok közül csaknem nyoLc- száz elsőéves nyert felvételt megyénk kollégiumaiba. avatkozásra kerül sor. A szétvált medencecsontok zárásával korrigálják a lábak jelenlegi rendellenes helyzetét, megteremtve a kicsinyek számára a járás lehetőségét. S még azután is folyamatos, gondos orvosi kezelést igényelnek az ikrek, továbbá el kell végezni bizonyos ortopédiai, urológiai és plasztikai műtéteket is. Ezek már Pécsett történnek. A gyerekek hazajöverele a szeptemberi műtét eredményességétől függ. Remény van arra, hogy Bálintka és Tamáska a második karácsonyukat már az otthonukban szüleikkel tölthetik. Veder Nem akartam hinni a szememnek. Régi ismerősöm ballagott előttem a járdán, aztán a kereszteződésnél lelépett az útra. Az egyik kezéből letette maga mellé a kis műanyag vedret a másikkal pedig a hosszú nyelű lapátolt és a seprőt igazította munkára. A szegélykövek mellé ösz- szehordott gabonaszemeket sperte a lapátra, onnan a vedrébe szórva. — Megeszik a csirkék — magyarázta kissé zavartan. — Kár lenne itt hagyni. — Végre valaki, aki erre is gondol — mondtam elismerően. ő szelíden elmosolyodott, én is ezt tettem. De... az én rossz májam. ..! Magamban pusmogva hozzátttem: — Annak idején, igazgató korában vajon ugyanígy törődött minden földre hullott „szemecskével”? Megint beigazolódni véltem azt a megfigyelésem, hogy mi sajátos módon „viselkedünk". Ha elvileg kell megfogalmazni a tennivalóinkat, a kötelezettségeinket, akkor mindenki mély meggyőződéssel sorolja az ide vonatkozó „tízparancsolatot". De mihelyt a mindennapokban a szokásos tennivalókra kerül sor, akkor... nem bosszantja fel magát a kisebb vagy a nagyobb rendellenességek: lógás, nemtörődömség, fegyelmezetlenség, pocséklás, miegyéb miatt. Mintha észre sem venné ezeket. Mintha szeme sem lenne a látásra, füle a hallásra. Talán még a vállát sem rántja meg cinikusan. Az én volt, immár nyugdíjas igazgatóm „civilként" viszont lapátot, seprőt ragadott. — Kár lenne itt hagyni — mondta magyarázatként. Egek, miért csak most döbben rá erre? — De ő legalább — rádöbbent. (—ár) A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint, az Esztergomban megtartott 31. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 10, 17, 78, 81, 85. A főkapitányságon és a rendőrkapitányságon Hz ügyfélfogadás rendje Augusztus 1-től módosult, a Heves megyei Rendőr-főkapitányság és a városi rendőrkapitányságok igazgatásrendészeti és közlekedésrendészeti szerveinek ügyfélfogadási rendje. Az elsődleges cél a lakossági ügyintézés rugalmasabbá és gyorsabbá tétele. Éppen ezért igazodtak a vonatok és autóbuszok menetrendjéhez is. Eszerint az ügyfelek az egyes napokon a következő időpontokban kereshetik fel a rendőrséget: hétfőn a főkapitányság, továbbá Egerben, Gyöngyösön és Hevesen 8—12 óra között; Hatvanban 9 és délután 6 óra, Füzesabonyban pedig 8 és délután öt óra között. Kedden valameny. nyi helyen 8 és 12 között van az ügyfélfogadás. Szerdán a főkapitányságon Egerben és Gyöngyösön, 9-től 18 óráig, Hatvanban 8—12 óráig, Hevesen 7-től 16 óráig, Füzesabonyban 14—18 óráig várják az ügyfeleket. A csütörtöki nyitva tartás egységesen mindenütt 8—12 óra között van, ugyanígy pénteken is. Ahogyan régen Végre a megrakott kosarakat cipelő háziasszonyoknak sem kell a Domus lépcsőin felbaktatniuk, ha autóbusszal akarnak hazamenni. A Széchenyi utcán mától újra megindult a forgalom. Felvételünk pénteken délután készült, amikor még az útburkolati jeleket festették Eger belvárosában (Fotó: Perl Márton) TANÉVKEZDÖK MEGYÉNKBEN Szeptembertől középiskolások Szétválasztották a pécsi sziámi ikreket NÉPÚJSÁG - o Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. - HU ISSN 0133-0705.