Népújság, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-30 / 203. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. augusztus 30., csütörtök s. Menekülő Thompson's gazella, azaz a Tomi Lassan otthon is megkezdődik — vagy e levél megjelenésének időpontjában már meg is kezdődött — a vadászidény, sokan az olvasók közül már ki is készítették első trófeájukat. Itt, Tanzániában is kezdetét vette az 1984. évi szezon. Mivel a gazdag helyi fauna szaporodási periódusát nem szabályozza egy hideg, havas tél, a vadászidény meghatározása egyrészt nem igazodik sokfajta állat életritmusához, másrészt az állatfajok nagy egyedszáma nem is teszi feltétlenül szükségessé a párzási-szaporodási ritmusokhoz való alkalmazkodást. Ilyen körülmények között az ország természetvédelmi minisztériuma évekkel ezelőtt úgy határozott, hogy a július 1-én kezdődő és az év végéig tartó idényt fél év vadászati szünetnek kell követnie. Ennek megfelelően, tehát január 1-től június 30-ig mindenféle vadásztevékenység tiltva van. Előkerülnek a puskák Az országban csak az vadászhat, akinek van hivatalos fegyvertartási és érvényes lelövési engedélye. Még az olyan dúvad ritkítására is, mint a sakál, engedélyt kell kérni. A nem dúvadnak minősülő vadért fizetni kell, és nem is keveset. Ha az embernek olyan szerencséje van, hogy az országban él, akkor helyi tarifát fizet, ha viszont az illető külföldről beutazó vendég, a lelövési pénzek olyan magasak, hogy magyar vadász ne is álmodjon az afrikai trófeákról. Egy kafferbivaly elejtéséért a külföldi kerek 200 dollárt kénytelen fizetni. Ezenfelül, ha véletlenül aranyérmes példány kerül puskavégre, további költségek terhelik a „szerencsés” vendéget. Ha netalántán nem akarna fizetni, akkor csak a trófea gipszmásolatát viheti ki az országból. A rendszer hasonló az otthonihoz, csak az árszint magasabb egy kicsit. Szerencsére, mint itt dolgozó külföldi, én is abban a helyzetben vagyak, hogy helyi tarifát fizetek, ez pedig nem jelent az előbbiekhez hasonló anyagi megterhelést. Az engedélyek megszerzése igen hosszú időt vesz igénybe. A rossz nyelvek itt azt mondják, hogy a féléves vadászati szünet azért van, mert a vadászoknak nem lenne idejük vadászni. Az engedélyek beszerzésének hónapjait deklarálták tilalmi időszaknak, azaz hivatalos „szaporodási félév”-nek. Ez persze csak csipkelődés, de egy biztos, ember legyen a talpán, aki itt könnyen kap engedélyt. Ha magyar, akkor csak vadász lehet A kedves olvasó még talán emlékszik egy korábbi cikkemre,' bizonyos „afrikai trófeákról”. Az írás dr. Nagy Endréről, egy itt, Tanzániában dolgozó magyar vadászról és kiváló afrikai gyűjteményéről szólt. A dr. Nagy-féle állatparktól alig pár kilométerre él egy másik magyar, a csongrádi Magyar Jóska. A Zeneművészeti Főiskola első két évét kiváló eredménnyel elvégző 20 éves fiatalember, aki már akkor is élt-halt a vadászatért, úgy döntött, hogy frissen szerzett hivatásos vadász képesítését Afrikában kamatoztatja. Ennek lassan húsz éve. Ez idő alatt Jóska vadászott — és persze hivatásos vadászhoz illően vadászhatott — a szudáni mocsarakban, a kenyai hegyekben és végül néhány év óta itt, Tanzániában. Azt mondja; hogy mind Szudánban, mind Kenyában nehéz időket kellett átélnie, de talán itt, Tanzániában véglegesen le tud telepedni és képes lesz megélni az ide utazó vendégek vadász, tatásából. Néhány napja ő hívott meg, hogy kísérjem el egy kétnapos szafárira — szuahéliül utazást jelent —, és közben talán lőni is tudunk valamit. Sok-sok engedéllyel, papírral és igazolvánnyal felszerelve vágtunk neki a „kis” útnak, ami végül is 800 kilométeresre sikerült. Pusztuló természeti környezet Az Arushától Arusháig vadászkörút két hegységen és egy beláthatatlan kiterjedésű félsivatagon vitt keresztül. Érintette a Manyara tavat — az ország egyik legfestőibb látványosságát —, és a Ngorongoro krátert, amely húsz kilométeres átmérőjével a világ legnagyobb vulkanikus krátere. Belsejében egyedülálló állatvilág konzerválódott. Vadászni természetesen csak a krátergyűrűn kívül lehet. A helyi méretekre jellemző, hogy az egész út során nemhogy másik vadásszal nem találkoztunk, de autóval is összesen csak kettővel. Láttunk viszont sok ma- szájt és rengeteg szarvas- marhát, valamint kecskét. Afrika egyik legszínesebb népcsoportja a maszáj, pásztorkodással' tartja fenn magát. A tanzániai és kenyai területeken fekvő „Masaai- Land” az otthona ezeknek az egyébként nem fekete-afrikai embereknek. Valamikor, évszázadokkal ezelőtt, a Nílus vidékéről vándoroltak állataik kíséretében erre, az akkor még fűben nagyon gazdag vidékre. Hosz- szú időn keresztül ők voltak e területeknek egyetlen és mindenható urai. Azóta a Maszáj-szteppe inkább hasonlít sivatagra, mint valamikori dús legelőre, amely eltartja a kecskék és szarvasmarhák millióit. Az évszázadok folyamán ugyanis az történt, hogy a füvet legelő állatok vándorlás közben a lerágott fű gyökereit patájukkal kifordították. Ez az évenként többször is ismétlődő folyamat megfosztotta e területet az egyetlen növénytől, amely képes megkötni a homokos talajt. Manapság ezen a félsivatagos területen a szél 5—600 méteres portölcséreket emel a magasba, mivel semmi nem állja útját és szabadon söpörhet végig egy-egy 50—90 kilométeres sík területen. A talajerózió nagy gondot jelent Tanzániának, de egy ilyen országban, ahol még az éhínség mindennapos jelenség, természetesen nem sok jut a környezetvédelemre. A mostoha környezet ellenére e vidék vadban nagyon gazdag. A vadásznak nincs más dolga, mint megkeresni a területen legközelebb található folyót vagy tavat. Ez persze nem egyszerű feladat. A száraz évszakban — amikorra a vadászszezon esik — a folyók nagy része teljesen ki van száradva. Sok tó vízkészlete egy-két hónap alatt elpárolog. Ezért a környék vadjai ellepik az itatok környékét. Itt aztán kiválasztva a vadászengedélyben szereplő fajtát, már dördülhet is a puska. A sikeres elejtést a lelövés helyszínén feltétlenül be kell jegyezni az engedélybe. Ha a pusztában is előforduló ellenőrzések egyikén kiderül, hogy valamelyik — a gépkocsin szállított — lelőtt állat nincs bejegyezve az engedélybe, a hatóságok orvvadászat címén akár vádat is emelhetnek a vadász ellen. Az orvvadászatot itt nagyon szigorúan büntetik, éppen a nagy állatbőség megóvása, fenntartása érdekében. Pontosan kell lőni A bejárt terület legjellemzőbb állatai az antilopfélék. Láttunk hosszú nyakú gerenukot, azaz zsiráfgazellát, orixot, négy lábával egyszerre dobbantó Thomson’s gazellát és oldalán kék-fehér csíkos Grant’s gazellát. Ez utóbbi kettőből sikerült is elejteni két-két példányt. Az afrikai vadászat egyik érdekessége és különlegessége is, hogy az állatok a vadász megjelenésére nem tűnnek el, csak ahogy észlelik a közeledőt, mintegy 3— 400 méter távolságra elpo- roszkálnak és ott ismét békésen elkezdenek legelészni, mintha mi sem történt volna. A kiszemelt állatot óvatosan becserkelő vadász sokszor öt-hat kilométerre is elkeveredhet a gépkocsitól. Természetesen Afrikában sem lövünk a vadra a gépkocsi tetejéről. Még elefántra és oroszlánra sem. Szerencsés találat esetén, a sebzett állat nyomában a vadász még messzebbre is elkerülhet járművétől. Ezért, hogy az eltűnés veszélyét kiküszöböljék, az itt vadászok mindig hordanak maguknál egy kis jelzőrakétát. Nehézség, probléma, vagy netalántán útvesztés esetén ezt fellövik, így a gépkocsinál maradt társ oda tud hajtani. Itt egyedül nem vadászik az ember, jobban mondva a területet kiválóan ismerő vezető nélkül nem is szabad sehová sem elindulni. A mindenütt megtalálható embermagasságú elefántfűben egyetlen négyzetkilométernyi területen is teljesen el lehet tévedni. A néhány száz méterre legelésző állatokat az óvatos vadász legfeljebb 150— 200 méterre tudja megközelíteni, így a lövésnek meglehetősen pontosnak kell lennie ahhoz, hogy lőtt vad is legyen a vadászat végére. A sebzett állatot szinte lehetetlen megtalálni. Ugyanakkor a tanzániai vadászkódex a vadász számára előírja, hogy a sebzett állatnak utána kell menni. Egy ilyen utánkeresés bizony megkeserítheti a nem pontosan lövő vadász és Kíséretének egész napját. Az elejtett állatok fogyasztható részeit rendszerint a helyi kísérők kapják. Az általunk elejtett gazellák, gnu-antilop és gyöngytyúkok húsát Magyar Jóska tanzán alkalmazottai között osztottuk szét. Azt hiszem, nem kell külön ecsetelni, hogy mit jelent itt az ajándékhús, ahol a havi 45 dolláros átlagfizetés mellett egy kiló marhahús ára 3—4 dollár. Nem véletlen, hogy ezen a körúton is nem egy, hanem három helyi kísérőnk volt. A vadászat végén nem panaszkodhattak, mert az elejtett vadakból bőven vihettek haza a családnak. A kétnapos túra nem volt könnyű, komolyan igénybe vette mindannyiunk fizikumát, ugyanakkor felejthetetlen élményeket adott. Egy ilyen afrikai vadászat után ért meg valamit az ember abból, hogy sok honfitársunk miért kötelezte el magát egy életre Afrikával. Miért élt itt a magyar felfedező-utazó, miént tekintette Kelet- Afrikát második hazájának a grófi származású magyar vadász, és végül, de nem utolsósorban, miért x észesí- tette előnyben a tanzán vadászterületeket a koncertteremmel szemben a tehetséges zeneművészeti főiskolai növendék. Dar es Salaam, 1984. aug. Nyíri Iván lapunk különtudósítója KNDK A Phenjanba érkező utas csalódik, ha nyomban ázsiai jellegzetességeket igyekszik felfedezni a népi Korea fővárosában. Az utcákat szomorúfűzek szegélyezik, s a fák és virágok alig különböznek az itthoniaktól. A tájékozott vendéglátók arra sem mulasztják el felhívni a figyelmet, hogy a széles Taedong folyó éppúgy szeli ketté a várost, mint a Duna Budapestet, csak éppen Phenjanban a hegyes-dombos „budai” oldal van a bal parton. Az új lakótelepek sem sokban különböznek a megszokottól, régi épületeket nem lehet látni. Phenjant a koreai háború után a szó szoros értelmében, újra fel kellett építeni. A műemlékszámba menő, pagodatetejű folyóparti őrtornyok is csak másai a régieknek. A város legjellegzetesebb középületei vadonatújak. Nagyvonalú városépítészeti megoldással a Taedong folyó két partján két hatalmas tér került egymással szembe, s az így kialakult tengely két végén áll a 'két monumentális építmény: a Dzsucse-torony és a Népi Tanulás Palotája. A torony a koreaiak szerint a világ legmagasabb emlékműve. Nem kevesebb, mint 170 méter magas. A Kim ír Szén által kidolgozott ideológiának, a dzsucse eszmének állít örök emléket. A toronnyal szemben a belváros központjában épült fel a könyvtár, művelődési ház, nyelviskola szerepét egyaránt betöltő, valóban, palotának beillő épület, amely stílusában egyszerre idézi a régi pagodák és a más szocialista országokban is látható hasonló építmények stílusjegyeit. A könyvtárban 30 millió kötet fér el. Japán gyártmányú, a koreai betűket ismerő számítógép szállítja a könyveket a raktárból az olvasótermekbe, a zenei felvételeket ugyancsak japán hi-fi berendezéseken lehet lejátszani. A csupa márvány épület és a korszerű technika a Koreai Munkapártnak azt a célját van hivatva szolgálni, hogy a társadalom minden egyes tagja tanuljon, képezze tovább magát. Phenjan képéhez a tízezrével épülő új lakások éppúgy hozzátartoznak, mint a pazar kivitelű középületek A szülészeti klinikát nemcsak a legkorszerűbb külföldi berendezésekkel szerelték fel, hanem a belső tereket drágakövekkel díszítették. A hatalmas, több ezer nézőt befogadó Manszude színház egyik-másik termében világító, több színben játszó mennyezet kápráztatja el a látogatót. Még a metróállomásokat is üvegcsillárokkal, festményekkel, szobrokkal díszítették. A műalkotások mindenhol a megálló nevéhez illő hangulatot árasztják: Győztes Hazatérés, Arany Mező, Vörös Csillag, és így tovább, egészen a végállomásig. A Haza Újjászületéséig Az újjáépült Phenjan tlzemi bölcsőde a fővárosban A Népi Tanulás Palotája (Fotó: MTI külföldi képszolgálat — KS)
