Népújság, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-23 / 197. szám

rrr LTÚR A —KÖZMŰVELŐDÉS « ^ ;ä NÉPÚJSÁG, 1984. augusztus 23., csütörtök HÁROM HANGVERSENYRŐL Zenés esték Szilvásváradon Ahol Blaha Lujza is játszott... Nyolcvan éve adták át az első egri kőszínházat Nyolcvan évvel ez­előtt (1904. augusztus 20-án) avatták fel azt az épületet, amely az első önálló kőszínháza volt Egernek. Nagy lé­pés volt ez a kulturális fejlődés útján. A világi színjátszás itt is német nyelvű előadásokkal kezdődött a XVIII. sz. má­sodik felében. 1815-ben azonban már a feloszlott Pesti Magyar Színjátszó Tár­saság Miskolcra tartó ré­szének játékát élvezhette a közönség a nyári szezonban. Ennek a társulatnak volt a tagja Déryné is, aki napló­jában így írt erről: „ ... oly szives fogadtatásban része­sült a társulat, hogy sok­kal több ideig időztünk, mint előbb szándékunk volt. A sok meghívásnak: ebé­dekre, pincékbe, vacsorák­ra, nem volt szünete”. 1833­tól kezdődően a kaszinó nagytermében tartották az előadásokat. A hely azonban egyre kisebbnek bizonyult, és a nagyobb társulatokat ennyi néző már nem tudta fenntartani. 1868-ban a vá­rosháza udvarán nyitott fa­színházat állítottak fel: az ,.arénát”, ahol azonban a rossz időjárás miatt gyak­ran elmaradtak az előadá­sok. A bajokat látva ala­kult meg 1878-ban Csiky Sándor képviselő elnöklete alatt az Egri Színkör Rész­vénytársulat, amelynek cél­jaira magánosok és intéz­mények jegyeztek részvé­nyeket. Megindult a tervez- getés egy nagy színház fel­építésére, amihez azonban kevésnek bizonyult a pénz. Végül 1882-ben végleges dön­tés született a színház he­lyéről: Krecsányi Ignác szí­niigazgató engedélyt kapott az akkori Hunyadi téren (a mai színház helyén) színkör építésére. Ezt azonban a következő évben lebontot­ták, és újat építettek a he­lyére. A második már ko­molyabb volt, bár elődjéhez hasonlóan nagyobb részben ez is fából készült, de már 500 néző befogadására volt alkalmas. 1884-ben Zalár Jó­zsefnek, Heves vármegye „aranytollú alispánjának” erre az alkalomra írt meg­nyitójával adták át rendel­tetésének. Itt játszott 1890- ben Jászai Mari is. 1903-ban végre lehetővé vált az új színház felépítése, amelyet hégmann Imre ál­lami főmérnök és Bárány Géza városi mérnök (neves úszónk édesapja) díjtalanul tervezett meg. 1904. augusztus 20-án es­te az új színház valameny- nyi lámpája ontotta a fényt, és a nézőteret zsúfolásig megtöltötte a közönség. A zenekar eljátszotta a Rákó­czi indulót, majd a felleb- benő függöny mögötti dísz­letek a nézők elé varázsol­ták az egri vár „Setét ka­puját” Dobó István sírem­lékével együtt. Felvonultak a színészek, s elkezdődött a prológ, amelyet Gárdonyi Géza írt erre az alkalomra „Dobó István szelleme” cím­mel. Egy-két bevezető szó után az egész társulat el­énekelte a Himnuszt, a ze­nekar kísérete mellett, ame­lyet a közönség egy ember­ként állva fel hallgatott vé­gig. A prológ után a Szózat következett, majd szünet, amíg az ünnepi előadáshoz felállították a díszleteket. A nézők pedig felfedező útra indulhattak. S mit láttak? Az előcsarnokban a pénztá­rat, ettől jobbra és balra ruhatárat. Innen lehetett be­jutni a földszinti nézőtérre és az első emeleti páholyba. A karzatra és erkélyre kü­lön bejárat vezetett fel az utcáról. A nézőtér alapszí­ne a bordó volt: ilyen szí­nű drapériával voltak be­vonva a falak. Az első eme­leten cukrászda működött, de volt az épületben könyv­tár, társalgó, zeneterem stb. Az egész épület helyi mes­terek munkája volt, csupán a díszleteket készítették Bu­dapesten. Kiss Péter könyvtáros Első hallásra nem látszott elfogadhatónak az a terv, hogy a fogathajtó-világbaj­nokság idején komoly zenei műsorok szólaljanak meg Szilvásváradon. Az elgondo­lás mégis sikert hozott, mert a klasszicista stílusú kör­templom két estére jól fo­gadta érdeklődő vendégeit. Kovács Endre és Pászthy Júlia estje Az egri székesegyház hangszeréhez szokott fül­nek pénteken este a szil­vásvárad! körtemplom orgo­nája — akusztikája eleve nem nyújthatta azt, amit a nagy igényű művek megkí­vántak. Így Kovács Endre, az Országos Filharmónia or­gonaművésze le is mondott többek között Hidas Frigyes Fináléjának az előadásáról. A műsor tengelyében így is Bach maradt; újabb hangu­lati elemként vagy beveze­tésként elhangzott a XVI. századi holland Sweelinck- nek egy toccatája és ugyan­csak toccata a Bachot elő­ző korból, Pachelbeltől. S mintha a két mű derűje a toccatának és a kornak min­den művészi szépségét kö­zelebb hozta volna hozzánk. Kovács Endre Bach két korálelőjátékát, h-moll pre­lúdium és fúgáját színesen, árnyaltan játszotta, mintegy a hangulatát teremtve meg annak a két Bach-áriának amit a Máté-, illetve a Já- nos-passióból énekelt Pászthy Júlia. Az Operaház kiváló magánénekesét az akuszti­kai viszonyok meglepték, de hamar úrrá lett rajtuk. A János-passió áriáját, majd Mozart c-moll miséjének „ ... et incarnatus”-át már teljes biztonsággal, élményt adón énekelte. Kovács Endre a műsor második részében egy Brahms-korálelőjátékot, Men­delssohn G-dúr prelúdium és fúgáját, zárószámként pe­dig Liszt Korálfantáziáját játszotta. A műsor hangvé­tele, a himniikús befejezés, nagy hatást váltott ki a hall­gatóságból. Két egri kórus és a Kaloda Szombaton, ugyancsak a körtemplomban rendezték meg az Egri Kamarakórus és az Építők Heves megyei Kórusának a hangversenyét. Az Egri Kamarakórus — Tar Lőrinc karnagy együt­tese — Hassler két művével kezdte műsorát, beiktatva Peuerl, a XVI. századi oszt­rák, steyeri orgonás egy kó­rusművét Mozart Ave ve- ruma elé, hogy aztán Kodály blokkjával — Köszöntő, Es­ti dal, Adventi ének és a Horatii carmen — váljék a vegyeskar fellépése ünnepi hatásúvá. A műsornak eb­ben a részében adta elő a templom orgonáján Marik Erzsébet Bach F-dúr pasto- ráléjából a 3. és 4. tételt. A Kaloda együttes — Faj- csók Attila, Horváth Attila, Kamrás Lajos, Okos Tibor — István napi köszöntőkkel tarkította a műsort, majd Bornemisza Péter, XVI. szá­zadi szerző népi hangvételű énekét szólaltatta meg. Az Építők Heves megyei Kórusa középkori himnusz­feldolgozással indított, majd Palestrina, Purcell, Beetho­ven és Brahms művei sor­jáztak, hogy aztán az au­gusztus 20-i ünnep Bárdos Lajos (Ave maris Stella ...) és Kodály Zoltán (Ének Szent István királyhoz) mű­veitől legyen fénylőbb. Zá­rószámként Marik Erzsébet orgonakísérete mellett Bach 29. kantátájából a nyitókó­rus és a korái hangzott fel. A körtemplomi hangversenyt befejező kedves meglepe­tésként Kodály Esti dalát és Cohors generosa című kó­rusművét énekelte együtt a két vegyeskar a templom előtti téren. A két karnagy — Tar Lő­rinc és Ocskay György — nemcsak a kötelező tisztelet­kört énekeltették le kóru­saikkal Szilvásváradon, de színvonalból és lelkesedésből is jelesre vizsgáztak. Vízizene a Szikla-forrásnál Az Egri Szimfonikus Ze­nekar rézfúvós kamaraegyüt­tese — Antal Oszkár és Bo- zó István trombita, Panyi Zoltán kürt, Rampasek Ta­más harsona, Palásti József tuba, művészeti vezető: Far­kas István — szombaton dél­után, a szilvásváradi Szik­la-forrásnál, a kirándulók­nak adott műsort Händel, Scott Joplin, Farrady, Far­kas Ferenc, valamint Phil­lipe Jones műveiből. Itt el­sősorban az alapötlet, a ki­indulógondolat volt szelle­mes. A forrásnál az előtér eléggé kiöblösödik ahhoz, hogy ott a jövőben tutaj­szerű színpadon, némi akusz­tikai tömörítéssel, pódium adódjék szabadtéri hangver­senyek megrendezésére. A turisták áramlása, leállása nem zavarta, inkább lelke­sítette a zenészeket. Farkas András GÁRDONYI GÉZA Előjáték Az egri színház megnyitására 1904. augusztus 20-án (Részlet) DOBÖ: Értem. Es szívem szinte fölhevül. A művészet a békesség virága: romok kövén felzöldülő borostyán. S most a fennuralkodó planéta hazám egén a Béke csillaga. Nem tapossák a mezőt harci mének, s nem veri fel az éjszakáknak csendjét az ellenséges kürtök szózata. Kiállók olykor holdvilágos éjjel a várfokra, és elmerengve nézem, miként épül és terjed lent a város. Hajdan a vár volt nagy, és a város kicsiny. A köveket alulról ide hordták: s magasodott a vár, fogyott a város. Aztán hogy elmúltak a viharok, a kövek innen visszatértek ismét, s fogyott a vár, emelkedett a város, így szép, igy jó. Te kovács vagy, úgy-e? KOVÁCS: Az vagyok uram. DOBÖ: En mellettem is voltak kovácsok, derék hős fiúk, kiknek üllőjén kardok vasa csengett. Verj te kapát most a kardok vasából s ekét a páncélból az egri földnek. S amíg körül az Isten-áldáB zöldül a hegyeken s az almagyari rónán, ti színészek, a nyugvó egri népnek emeljétek fel gondolatait. Emeljétek fel érzésben őket a művészetnek hattyúszárnyain egy magasztosabb lelki tartományba, ahol a földi pornak nyoma sincs. Játsszátok el a nagy küzdelmeket, amik minékünk igaziak voltak! játsszatok harcot, hogy lássák a békét! játsszatok gyászt, hogy tudják mi az élet! s játsszatok örömet, hogy gondjaikra égi sugár derítsen szép szivárványt. Elmúlt időknek szellemképe, én nyugodni térek. S tovább álmodom, hogy a vérből, mely e falakra omia, rózsák fakadnak az újult századokra, s én porladozva márványágyamon, Eger virágzásáról álmodom! GRABÓCZ GÁBOR Mindenütt jó, de legjobb — máshol? Rozogaságát meghazudtoló iramban szelte a zöld Peugeot a domb hátán domb táj ívtelen kanyarjait. Ez Ardeche, Franciaország egyik legelmaradottabb, leg- szűzebb vidéke. A volánt zsonglőrösen pörgető, hu­szonöt év körüli fiú Valence után, a Rhone túlsó partján vett föl. Reggel Grenoble- ból indultam, s a Rhone mellé aléltató délutáni hő­ségben értem. A kék lepe­dőfolyó fölött gyalog izzad­tam át magam félszekémyi Spolo hátizsákommal. Más­fél órás ácsorgás után végre rám mosolygott a sze­rencse a mezítlábas, tetovált karú srác személyében. A szokványos „Honnan jössz?”, „Hová mész?”, „És az élet Magyarországon?” kérdések után a kocsit kis híján levegőbe kapó ka­nyar kellős közepén várako­zó kíváncsisággal lesett rám: — Fű van nálatok? — Nincs. — Nem is próbáltad? — Nem, nem hiányzik. És te? — néztem most én rá várakozón. — Ha hozzájutok, szívom, de csak ritkán.. . Rászokni nem jó — s a jobb karjá­ra bök, ahol dohánylevélhez hasonó fűféle virít ké­ken. Majd a szembevágó napba hunyorítva folytatta: — Minden vallás szentesít valamilyen élvezeti szert: a kereszténység például a bort (Krisztus borivó volt), a buddhizmus pedig a kábító füveket... Fél év múlva In­diába utazom! — A fű miatt? — Nem, nemcsak. Itt min­den rohad, a fiatalok sem­mire sem vihetik, a potro- hos vének jóléti társadalma ez! Dolgoznék ott két-há- rom évet, és megtisztulva hazajönnék. Lelki purgató- rium lenne... — És a családod? — A fiamat meg a fele­ségemet is vinném. Nem árt nekik sem, ha tisztul­nak kicsit. Porfelhőt verve állt meg a kocsi egy pár házas falu közepén: — Én eddig jöttem. Itt van egy kemping is, ha ma már nem akarsz tovább­menni. — Kösz, szia! — vágtam be a liffegő ajtót. A kis tó szélén meghúzó­dó kemping családias volt és olcsó. Letáboroztam. — Üdvözlöm szegény, de annál szebb földünkön! — lépett oda hozzám este a kempinges nő kajla fülű fér­je. Miután valamelyest ma­gához tért döbbenetéből, hogy én keletről, Magyaror­szágról jöttem, hosszú só­hajjal lendületet vett: — Tudja, itt Ardeche-ben jószerivel már csak hollan­dok élnek. Pár éve kezdtek ideszállingózni az elhagyott tanyákra, főleg a fiatalok, családostul. Itt ugye csönd van, fenyők, fagyalok, sze­derbokrok, szóvei kellemes. — És mihez kezdenek itt? — Termelnek. Főleg őszit, meg meztelen barackot. — Az mi? — A szíva és az őszibarack keresztezése, nem túl nagy, az őszinél keményebb, leve­sebb. Majd kósolja meg, ha még nem evett. De fia­talok vannak itt franciák is. Párizsból meg a nagyváro­sokból menekülnek ide csa­patostul. Aztán itt, az eldu­gott hegyek között kolóniá­kat szerveznek, kalyibákat tákolnák, mint az ősemberek. Az egyik kecskét tart a te­jért, sajtért, a másik kis táblán búzát vet, van aki kovácsol, farag, sző, és így tovább. Esténként meg val­lási és filozófiai előadáso­kat tart a csoportnak egy- egy önjelölt prédikátor. A viták kiindulópontja min­dig a mai társadalom pocs- kondiázása. — Jacques, gyere segíts bevinni az asztalt! — kiál­tott a lakókocsi-iroda előtt toporgó fürdőruhás asszony. — Jó, megyek! Hát pi­henjen jól, és legalább egy hétig maradjon nálunk! Kétnapi fürdőzés és he­gyi séták után fölszedtem a sátorfámat. A madár- és tü­csökdalt félóránként ha meg­törte egy elzúgó kocsi zaja, aztán hosszú ideig megint semmi, csak a természet hangjai. Már kezdtem -föl­adni a reményt, mikor las­sít egy nyugatnémet rend­számú, piros R 4-es. Két fiú ült benne, szőke hajuk vál­lig ért. Boldogan préselőd- tem be a hátsó ülésen tor­nyosuló csomaghegyek kö- zés. Megtudtam, hogy a bo­zontos sofőr hamburgi diák, nem kevésbé bozontos útitár­sa meg hannoveri segédmun­kás, akit az előbbi egy hete vett fel Nizzánál, s azóta együtt járják Franciaorszá­got. Az autóstopos sorstárs­sal nem kellett keresni a kö­zös témát: — Nem nagyon vesznek föl a franciák, ugye? — fordult hátra, könyökét az üléstámlára fektetve. — Nem, keservesen megy. Csak a fiatalok állnak meg, de közülük is csak azok, akik valaha szintén stopol- tak. Ilyen meg egyre keve­sebb van, hisz minden ti­zennyolc évesnek első dolga, hogy kocsit vegyen. — Nálatok könnyebben megy? — érdeklődött. — Igen, jobb. — A középkorúak, időseb­bek nálunk Németországban sem vesznek föl senkit, plá­ne hosszú hajjal nem. Fél­nek. Csak ahhoz értenek, hogy a melósnak bagót fi­zessenek. Vagy beadod a de­rekad, és csörtetsz előre a dzsungel-társadalomban, vagy csak robotolhatsz, pénz meg alig. Abba is hagyom pár év múlva. — És mihez kezdesz? — Már megbeszéltem négy haverommal: pár év alatt összevakarunk egy kis tőkét, aztán átjövünk ide Francia- országba, a Pireneusokban veszünk elhanyagolt tanyát, és gazdálkodunk. A többi meg el van felejtve. Azt mondják, jó ott... Előrefordult, s kis matatás után egy fél tábla csokit zi- zegtetett elő a kesztyűtartó­ból: — Törjél! — Kösz! Aztán a lába mellől üdítő italt emelt föl, és hátranyúj­totta. A Suchard-csokit maj­szolva elgondolkoztam: a francia fiatalok Indiába meg az ördög tudja, hová, a hol­landok, nyugatnémetek pe­dig Franciaországba mene­külnek utált társadalmuktól. Ez lenne hát a megoldás... ? Följebb küzdöttem magam a csomaghalmazon. Bal lá­bam zsibbadása lassan föl­engedett. Kinéztem a zötyö- gő kocsiablakon. A napos domboldalon sakktáblaszínű tehenek legelésztek gondta­lanul. „Négy lábon járó camembert-ek” — nyugtáz­ta a látványt gyomrom fél- szeg kordulással, s magam­ban kicsit büszke voltam humoromra.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents