Népújság, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-22 / 196. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1984. augusztus 22., szerda FOGATHAJTÓ-VB, SZILVÁSVÁRAD A világbajnok: Magyarország és Juhász László Bárdos György a terepversenyen csillantotta meg igazán képességeit Juhász László élete legnagyobb eredményét érte el (Fotó: Szántó György) A világbaj­nok magyar csapat. Tagjai (balról jobbra): Bárdos György, Juhász László és Fiilöp Sándor KI LESZ A VILÁGBAJ­NOK? Bárdos György és Juhász László között mindössze ki­lenc pont volt a különbség. Ez azt jelentette, hogy ha Bárdos csak egyetlenegy hi­bát vét — s Juhász hibát­lant hajt — a szilvásváradi sportember elbúcsúzhat a világbajnoki címtől. És a kiskunfélegyháziak remény­sége, Abonyi Imre tanítvá­nya kifogástalan gyakorla­tot mutatott be. Bárdos, ha csak millimétereket is, de tévedett, a 9-es és a 13-as akadályt elvétette. A világ- bajnoki cím sorsa eldőlt. Az aranyérem Juhász Lász­lóé lett. Már csak az akadályhajtás elsőbbségét kellett eldönte­ni. A hat hibátlan hajtó közül végül a nyugatnémet Duen bírta legtovább ide­gekkel, ő bizonyult a leg­jobb akadályhajtónak. A verseny véget ért. Ezt követően az Állami Népi Együttes adott műsort, majd az ünnepélyes eredményhir­detésre került sor. Ritkán látott pillanatoknak lehet­tünk szemtanúi. Három pi- ros-fehér-zöld zászló az ár­bocokon, három boldog fér­fi a dobogón. Az egyéni ver­seny három első helyezett­je. A Himnusz hangjai má­sodszorra a világbajnok ma­gyar csapat tiszteletére csen­dültek fel. Teljes volt az öröm a nézőtéren, pályán, a szívekben. Győztünk! EREDMÉNYEK Maratonhajtás. Egyéniben: 1. Bárdos (magyar) és Juhász (magyar) 50—50, 3. Flynn (brit) 59, 4. Long (amerikai) 62, 5. Bá­lint (magyar) 62, 6. Eriksson (svéd) 72, 7, Sipos (magyar) 74. ... 9, Bozsik (magyar) 78, 10. Finta (magyar) 91, ... 34. Muity (magyar) 230. ... 42. Fü- löp S. és Krizsánt (magyar) 437 —437. Akadályhajtás, egyéni­ben: 1. Duen (NSZK) 0.0 — 159.07 mp, 2. Bozsik (magyar) 0.0 — 176.48. 3. Fauth (NSZK) 0.0 — 182.77. 4. Juhász (magyar) 0.10, 5. Sipos (magyar) 0.11. 6. Dymes (csehszlovák), 30. Csa­patban: 1. NSZK 0. 2. Cseh­szlovákia 13,5, 3. Magyarország 20. Az összetett verseny vég­eredménye. Egyéniben világbaj­nok : Juhász László (Magyaror­szág) segédhajtói: Kecskeméti László, Böhler János 83. 2. Bár­dos György (Magyarország) se­gédhajtói: Ronga László, Tóth József 94, 3. Bálint Mihály (Ma­gyarország) segédhajtói: Csáki Gyula, Deli Csaba 113, 4. Bozsik (Magyarország) 127, 5. Sipos (Magyarország) 128, 6. Flynn (Nagy-Britannia) 131, ... 13. Fintha (Magyarország) 158, . .. 30. Muity (Magyarország) 285. ... 41. Fülöp (Magyaror­szág) 482,5. 42. Krizsán (Magyar- ország) 488,5. Csapatban világ­bajnok : Magyarország (Juhász László, Bárdos György, Fülöp Sándor) 177, 2. Svédország 259,5, 3. Nagy-Britannia 280, 4. Egye-' sült Államok 296, 5. NSZK 335, 6. Lengyelország 367. Budai Ferenc Nagy sikerrel zárult Szil­vásváradon a VII. fogathaj­tó-világbajnokság. A hétfői ünnepélyes eredményhirdeté­sen a taps, a virágok, a nemzetiszínű zászló és ter­mészetesen a Himnusz az egyéni győztest, Juhász Lászlót és az immáron vi­lágbajnok Magyarország csapatát köszöntötte. Akik figyelemmel kísérték az eseményeket, tudják, hogy fordulatokban, izgal­makban nem volt szűkmar­kú a négy, de mindinkább az utolsó két nap. A bemu­tatás és a díjhajtás után még nyílt volt a küzdelem, a maratonhajtást a 45 fogat bizakodó esélyekkel vár­hatta. A MARGTON A pálya embert és lovat egyaránt kemény próbatétel elé állító, rendkívül nehéz, de teljesíthető 24,4 kilomé­ter. Már kora reggel szé­kekkel, takarókkal, hátizsá­kokkal felszerelt szurkolók lepték el a lan'kás dombol­dalakat, az akadályszakaszon tízezrek várták a fogatok érkezését. Az osztrák Tjcerd Velstra: Hát ezt jól elszúrtam! Gschwander vágott neki elsőként a távnak. Ütközően elromlott a fékje és a har­madik-negyedik akadály kö­zötti meredek lejtőn elsza­badult a kocsija. A szágul­dó fogatról az egyik segéd­hajtó leesett, a másiknak — a hajtó édesapjának — a lába beakadt a küllőik közé. A súlyos sérültet helikop­terrel Egerbe, innen ro­hamkocsival Budapestre, majd különrepülőgéppel Bécsbe szállították. A leg­frissebb hírek szerint Johan Gschwandernek amputálták a lábát. Ez a baleset szinte sok­kolta a nézőket, ám a kö­vetkező két magyar, Bálint Mihály és Juhász László szertefoszlatta az aggodal­makat. Lépésben gurultak le a völgybe, ahol a négyes akadály, a vadetető sem okozott problémát. Vastaps. A maratoni nap valamennyi pontjának történéseit kép­telenség lenne papírra vet­ni. Íme néhány a legérde­kesebbek közül. A rajt után két órával eleredt az eső. Muity Ferenc a stadionban a cél előtti utolsó (7.) akadálynál csak nagy nehézségek árán tudta lovait felvezényelni a do­bogóra. A megázott fa úgy csúszott, akár egy jégpálya. A gyeplős az erőlködésben leült, hosszú másodpercek múltán sikerült felállnia. A feladatot azonban teljesítet­ték. A kettes akadálynál vá­lasztani lehetett egy hosz­szabb és egy rövidebb — de nyaktörőbb— szakasz kö­zött. Az amerikai Jung így jellemezte a rövidebb aka­dályt: csak a bolond hajt neki. Az első „bolond” a nyugatnémet Meier volt, s csodák csodája, lendülete­sen, minden törés nélkül le­küzdötte. A maratont tízen nem tudták befejezni, köztük volt a címvédő, a világbajnok holland Velstra is. Mindenki tudta róla. hogy győzni akar, de vesztére az utolsó aka­dálynál a két első lova — amelyek korábban díjugra­tásban is versenyeztek — át­ugrotta az alacsony korlá­tot. Ostorhegyese elesett és kiszabadítani már csak úgy lehetett, hogy a segédhajtók elvágták a szíjakat. A szil­vásváradi vb nagy vesztese csak gubbasztott a bakon tehetetlenül. Vajon hány évet öregedett? TJEERD VELSTRA: — A bajnoktól mindig el­várják, hogy győzzön. Az aranyérem természetes do­log, ha veszít, minden az ő nevétől hangos. Nyerni akar­tam, a pályán sokat is koc­káztattam. Nem sikerült. .. A legérzékenyebben érin­tett mindenkit a magyar csapat tagjának, Fülöp Sán­dornak a kiválása. Ugyan­azon a szakaszon, ahol Gschwander balesete tör­tént, Fülöp kocsija is fel­gyorsult. Nem tudta lefé­kezni és egy kanyarban fel­borult. Szerencsére kisebb sérüléssel megúszták, az esetleges egyéni győzelem, vagy a dobogós hely terve azonban szertefoszlott. A csehszlovák Duda fel­borult ugyan a hármas aka­dálynál, kereke rászaladt a faszénégető boksa szélére, de pillanatok múlva foly­tatta a versenyt. A vadete­tőn túl azonban ő sem ju­tott. Kétszer is az újabb bo­rulás határán volt, csak a fogatbírónak köszönhette, hogy talpon maradt. A kö­vetkező nekifutásnál az el­ső kereke úgy alászaladt a korlátnak, hogy minden se­gítség hiábavaló volt. Fel­adta. Nem szóltunk még Bár­dos Györgyről, aki — mint a végelszámolásnál kiderült — a maraton hajtásban Juhásszal holtversenyben az első helyen végzett. Hetven­ezer néző előtt bizonyította klasszisát, s mint akinek a fogatát zsinóron húzzák, úgy repült a cél felé. A kétszeres világbajnok a so­kakat megvallató kettes aka­dálynál mindössze 22 má­sodpercet (!) töltött, s csak 40 másodpercre volt szük­sége a négyes feladat le­küzdésére. Az utolsó napon, hétfőn rendezték meg az akadály­hajtást. A stadion lelátói zsúfolá­sig megteltek, 15 ezren vár­ták, hogy elkezdődjék a vég­ső sorrendet eldöntő fel­vonás. Délelőtt az összetett versenyben a hátul állók birkóztak meg a húsz aka­dállyal. A legjobb 15 ebéd után hajtott a zöld gyepre. A válogatott két újonca, Bozsik József és Sipos La­jos hibátlanul teljesítette a feladatokat, s mivel az utá­nuk következő három kül­földi Long, Flynn és Pahls- son is hibázott, felzárkóz­tak a 4., illetve az 5. hely­re. Bálint egy verőhibája ellenére az összetett vetél­kedés bronzérmeseként érez­hette magát. A „harmadik arany“ A „harmadik aranyérmet” a rendezők érdemelték, akik minden tárgyi és személyi feltételt biztosítottak a világbajnokság lebonyolításához. — Gratulálok a világbajnokság rendezőinek, igazán minden tökéletes volt — mondta Fülöp herceg, a Nemzetközi Lovas Szövetség elnöke. Az elnöki dicsé­ret teljesen megérdemelt volt, ugyanis egyetlen na­gyobb hiba sem történt a négy nap során. Heves me­gye kitűnő házigazdának bizonyult. MÁTRA-CSOPORT Három pont Miskolcról A területi labdarúgó-bajnokság első fordulójának mérkőzéseiről a következőket jelentették tudó­sítóink : HATVANI KVSC—St. SÍKÜVEGGYÁR 4—0 (4—0) Hatvan, 400 néző. V.: Bozsik. Hatvan: Takács — Lakatos, Bóna, Borics, Kerek Hegyi, Go- hér .(Pádár), Zombori, Sváb, Ju­hász, Kovács. Edző: Gál Béla. A gólok története. 11. perc: jobb oldalról beívelt labdára Ju­hász jókor érkezett és közelről a hálóba fejelt, 1—0. 19. perc: Juhász a tétovázó védők közül közelről biztosan helyezett a ka­puba, 2—0. 36. perc: Sváb jó lab­dát kapott, kicselezte a rátáma­dó védőket és mintegy tíz méter­ről biztosan lőtt a hálóba, 3—0. 38. perc: Sváb újabb remek csel- ßorozat után beállította a vég­eredményt, 4—0. A látottak alapján a végig töb­bet támadó és jobban játszó ha­zai csapat akár nagyobb arány­ban is nyerhetett volna. Jók: Sváb, Juhász, Zombori, illetve Dudás, Verbói. Kiállítva: a 85. percben Marcsok durvaságáért. Keresztfalvi Ferenc GYÖNGYÖSI SE—RECSKI ÉRCBÁNYÁSZ 3—0 (0—0) Recsk, 600 néző. V.: Paksi. Gyöngyös: Nagy — Bekecs, Mádi, Csomány, Molnár, Jakab, Ferencz, Soltész (Patócs), Vaj­da, Vágó, Nagy G. Edző: Trei­ber Rudolf. Recsk: Hegyi — Danyi, Bódi I., Maksó (Gál A.), Gál J., Bó­di II., Papp (Kolozsvári), Csaná- losi, Bencsok, Tóth, Szabó. Ed­ző: Szabó Géza. Kiegyenlített első félidő után a veszélyesebben támadó ven­dégcsapat erősen vitatható 11-es- sel jutott vezetéshez. A gól fel­hozta a vendégeket és biztosan nyertek a kedvét vesztett hazai gárdával szemben... G.: Nagy (11-esből) Soltész, Patócs. Jók: Jakab, Csomány, Vágó, illetve Hegyi, Bódi I., Gál J. Gál Mihály BÉLAPATFALVI ÉPÍTŐK— MISKOLCI VSC 2—1 (2—0) Miskolc, 500 néző. V.: Ágoston. Bélapátfalva: Erdős — Cseh, Patkós, Sasvári, Zay, Berecz P.r Zágonyi, Horváth, Dománszki (Bartuska, Jánosi), Kovács P., Berecz E. Edző: Várallyay Mik- lós. Az első félidőben jó játékot nyújtó vendégcsapat megérde­melten jutott vezetéshez. Szünet után a vasutasok játékában mindinkább a durvaság került előtérbe, melynek két játékos is ..áldozatul” esett. G.: Horváth, Kovács P., illetve Kardinál (11- esből) . A győztes csapatból Horváth, Patkós és Sasvári já­téka tűnt ki. Ifjúságiak: MVSC —Bélapátfalva 4—0. Horváth Mihály BORSODI ÉPÍTŐK—,VOLÁN SC—FÜZESABONYI SC 0—0 Miskolc, 400 néző. V.: Takács. Füzesabony: Kiss I. — Nagy L., Mudriczki, Torbavecz, Pol­gár, Mártha, Kiss II. (Lakatos J.), Takács, Bari, Barta, Laka­tos I. (Szabó A.). Edző: Káló Mihály. A hazaiak kezdeti lendületét ügyesen lassították a vendégek, majd átvették a kezdeményezést Fordulás után is hasonlóan ala­kult a játék képe. Korrekt já­tékvezetés mellett, a mérkőzés színvonala alig érte el a közepes szintet, de a küzdelem, s a jó iram tetszett a közönségnek. Az újonc abonyiak többet lőttek kapura, helyzeteik alapján kö­zelebb álltak a győzelemhez. A füzesabonyi csapatból Nagy L Torbavecz, Polgár, Mártha (a mezőny legjobbja), Bari és Bar­ta játéka tűnt ki. Ifik: B. Épí­tők Volán SC—Füzesabony 1—0. Szigetváry József További eredmények: Sajóbá- bony H. Papp J. SE 1—2, Ede- lény—Nagybátony 0—1, BKV Elő­re—Borsodnádasd 1—1, Romhány -Ganz-MAVAG 0—4. VÍZILABDA Az Eger SE nyerte az alkotmány Kupát Szolnokon, a X. alkalom­mal megrendezett Alkotmány Kupa vízilabda-viadalon há­rom éven belül már másod­ízben nyerték el az egri ví­zilabdázók az értékes kínai vázát. Az első mérkőzésen a házigazdáktól szoros küz­delemben 6—5 arányban még alulmaradtak, de a követke­ző négy mérkőzésen már nem találtak legyőzőre. Kü­lönösen jól ment a játék a spanyolországi junior EB-re készülő magyar fiatalok el­len — itt már 8—1-re is vezettek a mieink. Külön öröm, hogy Bíró Attila sze­mélyében egri tagja is lesz az utazó válogatott csapat­nak. A torna végeredményét el­döntő Tatabánya elleni mér­kőzésen döntetlen állásnál Gyulavárit végleg kiállítot­ták, de az eredmény már nem változott. A hét végén Egerben sorra kerülő nem­zetközi tornán így Bíró mel­lett valószínűleg az eltiltásra váró Gyulavári sem szere­pelhet. A több jó teljesít­ményt nyújtó egri játékos közül örvendetes volt dr. Síké gólerős teljesítménye. Eredmények: Eger—Szol­nok 5—6, Eger—Honvéd 12 —7, Eger—Ortiga (olasz) 14— 8, Eger—Jun. vál. 14—9, Eger—Tatabánya 11—11. Végeredmény: 1. Eger SE 7 (56—41), 2. Magyar jun. válogatott 7 (63—53), 3. Szol­nok 6 (55—50), 4. Tatabá­nya 6 (53—50), 5. Honvéd 4, 6. Ortiga Sirachsa 0. Megjegyzés: Az, első helyérj rém a gólkülönbség, hanem az egymás elleni eredmény döntött az egriek javára. Détári bemutatkozik Svájc ellen, Keller is készenlétben Az őszi világbajnoki selej­tezők előtt álló magyar lab­darúgó-válogatott (szeptem­ber 25-én lesz az első mér­kőzés Mexikóért Ausztria el­len) szerdán a Népstadion­ban 19 órai kezdettel Svájc ellen játszik. Ezt követően, 72 órával később Mexikó lesz az ellenfél. Mezey György szövetségi kapitány kedden délelőtt ta­lálkozott 17 jelöltjével. Mind­járt a lovasberényi „rejtek­helyre” vonultak. A 17 kerettag közül Sal- lai és Róth nem volt az elő­ző napokban teljesen rend­ben, tőlük tette függővé a kapitány a Svájc elleni ösz- szeállítást. Így csak a vé­delemben voltak kérdőjelei. A kapusposzton Disztl P. adva volt, miként a közép­pályán Hannich, Garaba és Détári, elöl pedig Bodonyi, Törőcsik és Hajszán. — Détári mindenképpen bemutatkozik, és Svájc vagy Mexikó ellen, kezdő- vagy cserejátékosként mindenkép­pen játszik Keller is— foly­tatta Mezey György. A keret együtt marad a Svájc elleni mérkőzés után és közösen készül Mexikó ellen. A szombati találko­zón egy félidőt valószínűleg Nyilasi Tibor is játszik, aki­vel kedden délelőtt beszélt a szövetségi kapitány. Nyilasi elmondta, hogy kedden ku­pamérkőzést, pénteken pe­dig bajnokit játszik az Aust- riában, szombaton itthon lesz, és — ha nem jön közbe sé­rülés — örömmel vállalja a szereplést. A Magyarország—Svájc találkozó lesz a magyar vá­logatott 581. hivatalos or­szágok közötti fellépése. * NB I-esek Újpesten. Szerdán, 14 órai kezdettel a Megyeri úti stadionban két NB I-es labda­rúgócsapat, az U. Dózsa és az Eger SE játszik egymás ellen barátságos mérkőzést.

Next

/
Thumbnails
Contents